Most alszol (meglepően könnyen ment az elalvás, semmi visítás, méltatlankodás!!!, persze meg is dolgoztunk az eredményért, aktívan baba-mama foglalkoztunk egész délelőtt), úgyhogy gyorsan leírom, hogy milyen jókat rötyögtünk együtt az előbb az etetésed alatt. Nyilvánvalóan bosszant még az a tény, hogy a pépes étel megszakításokkal érkezik a szádba, ahányszor elveszem a kanalat, azt hiszed, soha többé nem látod viszont. Dúlsz-fúlsz, türelmetlenül bosszankodsz, én meg csak nevetek jókat, mert annyira cuki vagy, közben igyekszem újratölteni a muníciót, erre te is hirtelen átváltasz rötyögősbe, de közben a könnyeid is szökdösnek a szemed sarkából! Lassan azért tudatosul, hogy a papi evés is evés, de az illúziót még muszáj fenntartani egy kis adag tápival a cumisüvegből, hogy ne hidd azt, hogy éheztetünk. Eszméletlenül ennivaló vagy, ahogy türelmetlen dühödben kezed-lábad követel, miközben készül a tápi, de egyet-kettőt vigyorogsz is hozzá, mert látod, hogy mi is készül neked és hamarosan a tiéd lesz.
Tegnap, mikor Apával etettünk, minél többet ettél, annál türelmetlenebb lettél. Apa próbált kicsit kizökkenteni, nyugtatni, kérdezte, hogy "Nyunyóóó, nem érzed, hogy telítődik a pocakod?" Ekkor megszólaltál, hogy "Neem!" Hát a kanál majdnem kifordult a kezemből. A könnyünk is kicsordult, annyira jót nevettünk.
2011. december 27., kedd
2011. december 24., szombat
Első karácsonyunk
Tegnap betöltötted a negyedik hónapot, rögtön kaptunk is a ragyogó alkalmon, rizses-csirkés-alma pürével ünnepeltük a nagy napot. Nagyon izgatottan vártuk, mit fogsz szólni első nagyfiús kosztodhoz, lesznek-e majd muris fintorok, nagy prüszkölések, vajon lesz-e maradék a füleden is... Mint eddig számos első alkalmas szituációban, ezúttal sem kellett sokáig noszogatnunk Mamival, hogy ráérezz az ízére; egy-két próbálkozás után úgy ettél, mintha mindig is így ettünk volna. Hihetetlenül nyitott vagy az új dolgokra! Vajon a hason fekvést miért nem tekinted ilyen izgalmasan új perspektívának? Egyelőre kétemberes feladat a kanalas etetés: egyikünk a kanálfelelős, a másik a hátad mögül tisztes távolban tartja a két örökmozgó kezecskédet, akik mindig ott akarnak lenni, ahol az érdekes dolgok történnek: a szád körül. A vaníliás rizspép ellen sem voltak az imént fenntartásaid, de valljuk be, Anyának és Orsi nénikédnek is nagyon bejött az íze, mert ugye muszáj mindent alaposan letesztelni, mielőtt a babának adjuk...
Szerencsére étkezés közben nem vagy annyira közlékeny, mint amúgy általában, mert eléggé bánná a ruházatunk, ha beindítanád a "há-brrrrrrrüüü"-det pürézés közben. Olyan édes vagy, már nemcsak a gurguláidtól olvadozunk, néhány napja kezdted ezt a tündéri bürrögést. Ha cumit kérsz, még mindig nyomatékos "mmmm"-ket dúdolsz.
Karácsony szentestéje van, Maminál vagyunk, aki gyönyörűen feldíszítette a fát, és rengeteg finomságot sütött-főzött nekünk. Idén először otthon is van karácsonyfánk, így már az erkély melletti sarok is elég érdekessé vált, hogy hosszasan szemügyre vedd. Mindjárt készül a halászlé is a bográcsban, azzal a csodálatos paprikás-füstös illattal, amit úgy várok minden évben; hogy megint bosszankodjunk kicsit a füstszagú ruháink miatt, de igazából nem is bánjuk, hiszen ez is része a rituálénak, aminek immár te is részese lettél. Pillanatnyilag méltatlankodva, hogy megint képesek voltunk letenni a kiságyadba, de igazából az a problémád, hogy túl álmos vagy, mert semmiről nem akarsz lemaradni, alvásra nem pazarolsz túl sok időt.
Hét éve minden évben elképzeltem, hogy a karácsonyfa alatt végre ott rugdalódzik majd a hordozóban a kisbabánk, hát elérkezett ez is, kíváncsi vagyok, mit fogsz éppen csinálni, ha nemsokára összegyűlünk a fa körül és a hordozóba ültetünk, hogy megörökítsük ezt a rég várt pillanatot. Apa szerint aludni biztos nem fogsz. Most Apának végre sikerült rábeszélnie egy kis ejtőzésre, Orsi vigyáz rád, én meg szaladok ki Mamihoz a bogrács mellé felfüstölődni!
Szerencsére étkezés közben nem vagy annyira közlékeny, mint amúgy általában, mert eléggé bánná a ruházatunk, ha beindítanád a "há-brrrrrrrüüü"-det pürézés közben. Olyan édes vagy, már nemcsak a gurguláidtól olvadozunk, néhány napja kezdted ezt a tündéri bürrögést. Ha cumit kérsz, még mindig nyomatékos "mmmm"-ket dúdolsz.
Karácsony szentestéje van, Maminál vagyunk, aki gyönyörűen feldíszítette a fát, és rengeteg finomságot sütött-főzött nekünk. Idén először otthon is van karácsonyfánk, így már az erkély melletti sarok is elég érdekessé vált, hogy hosszasan szemügyre vedd. Mindjárt készül a halászlé is a bográcsban, azzal a csodálatos paprikás-füstös illattal, amit úgy várok minden évben; hogy megint bosszankodjunk kicsit a füstszagú ruháink miatt, de igazából nem is bánjuk, hiszen ez is része a rituálénak, aminek immár te is részese lettél. Pillanatnyilag méltatlankodva, hogy megint képesek voltunk letenni a kiságyadba, de igazából az a problémád, hogy túl álmos vagy, mert semmiről nem akarsz lemaradni, alvásra nem pazarolsz túl sok időt.
Hét éve minden évben elképzeltem, hogy a karácsonyfa alatt végre ott rugdalódzik majd a hordozóban a kisbabánk, hát elérkezett ez is, kíváncsi vagyok, mit fogsz éppen csinálni, ha nemsokára összegyűlünk a fa körül és a hordozóba ültetünk, hogy megörökítsük ezt a rég várt pillanatot. Apa szerint aludni biztos nem fogsz. Most Apának végre sikerült rábeszélnie egy kis ejtőzésre, Orsi vigyáz rád, én meg szaladok ki Mamihoz a bogrács mellé felfüstölődni!
2011. december 16., péntek
Kacaj
Tegnapelőtt és tegnap is Mamival határozottan kacagást hallottunk tőled. A Ringatóból szórakoztattalak valamelyik mondókával, arra kacagtál egy jót. Tegnap pedig, amikor ültél. Nagyon szereted, ha felülhetsz és a "magasból" szemlélheted az alattad elterülő színes-formás világot és ahogy a kis lábikód elhelyezkedik benne. A fejedet csak úgy kapkodod jobbra-balra, nehogy elszalassz valamit. Hason fekve viszont kitartóan csak jobbra fordítva vagy hajlandó letenni a fejecskédet, mint az a skót juhász kutya a tévében, aki egy istennek sem akart jobbra (vagy balra?) kanyarodni...kár, hogy nem emlékszem, hogy is vették végül rá...
2011. december 1., csütörtök
...és jött Sophie
Sokan dicsérnek, milyen szépen tartod már a fejecskédet. Ilyenkor kicsit értetlenkedek magamban, hiszen te már az első naptól tartottad azt az elszánt kis buksidat. Jó, néhány héttel ezelőttig előfordult, hogy kaptam egy headbanget az orromra; előrefelé még nem tudtad mindig megállítani a lendületet. Ma találkoztam egy három hónapos babával és az anyukájával, míg rád mami vigyázott otthon. Érdeklődtem, mennyi idős, mondtam, hogy az én babám is ennyi, anyukája kérdezte, hogy hívnak téged, mondtam, hogy Tamásnak. Az ő babája is majdnem Tamás lett, kérdezem, őt hogy hívják: Benedek. Mami szerette volna, ha Benedek leszel...de persze ezeken már nem akadunk fenn. Benedek ugyanazt a nyelvezetet használja, mint te, egy picikét éretlenebb és HALKABB kiadásban. Jókat mosolyogtam az ismerős lamenteken. Na de mikor anyukája felemelte, hogy betegye a hordozóba, Benedek kicsi fejcije mint Mr. Bean macija a hipnotikus elalvás pillanatában, hátranyaklott... jajj, szegényke! Elgondolkodtam, vajon ő van lemaradva, vagy te sietsz ennyire.
Mert az szemmel látható, hogy nem az a csendes szemlélődő vagy, rohamléptekkel szeretnéd felfedezni a világot, mintha be szeretnél pótolni valamilyen elvesztegetett időt. Nincs időd aludni, üldögélni, ne adj'isten, fekve tevékenykedni, csak épp egy kicsi jut mindenre. Menni, menni, menni. Ha leülök veled, ösztökélsz a lábikóddal, csípőddel, mint egy fáradt öszvért, hogy tovább, tovább. Már nem evezünk a Row Your Boat-ra, mert evezés helyett máris fel akarsz ülni, úgy húzod fel magad a kezeimet markolva. Akkor vagy igazán boldog, ha felállítalak és úgy nézhetsz körbe rikkantva, tele szájjal vigyorogva, mint Apa és Anya: egyenesen, függőlegesen.
Lassan elhagyjuk a 62-es kollekciót is, ma már 68-as pizsiben alszol!
Tegnap pedig megérkezett hozzánk - most már tudjuk a nevét - Sophie zsiráf is, aki már olyan sokszor köszönt nekem netes barangolásaim során. Valahogy mindig felbukkant, ha baba-dolgokat nézegettem, nem is sejtettem, hogy este már te is a picurka szádba fogod tömködni híres-patinás patáit, hála Kiscsikónak és Démónak, akik elhozták őt neked!
2011. november 21., hétfő
Mostanság
Tamás alszik, jól bebugyolálva, ki sem látszik a nagy takaró alól. Így biztos nagyon melege lehet, kezdem is kihámozni szépen a vastag rétegekből. Felébredek. Apa is felébred. Mert őt hámozgattam kifelé a takarójából az éjszaka közepén...Viszonylag hamar felmértem a helyzetet és egy "Ja, Te nem Tamás vagy!" megállapítással vissza is takargattam álmából kihámozott férjemet. Azért ez még mindig humánusabb annál, amit kapcsolatunk hajnalán műveltem vele: reggel csörgött a vekker, én szokásosan csaptam is lefelé...csak valamiért az ellenkező oldalon, ahol drága jó párom feje aludt (volna) békésen.
A mostani helyzetet nagyjából kétféle esemény jellemzi: vendégségek és sok-sok sírás. A második szerencsére nem az első következménye, a vendégeket még mindig nagyon érdekesnek találjuk, szeretjük, ha zajlik az élet körülöttünk. Sírunk, csukott szemmel visítunk, mert letesz Anya vagy Apa, visítunk evés előtt, visítunk, ha meg kell állni büfizni, abbahagyjuk a visítást, büfizünk, újra kezdjük hergelni magunkat, míg a szánkba nem kerül a cumisüveg vége; sírunk, mert végére értünk a tejcsinek. Büfi előtt is kell ordítani jó hangosan, de talán kezdünk rájönni, ha nem ordítunk, hamarabb ki tud jönni a fogságba esett buborék. A pelenkázón is méltatlankodunk, hogy már megint letettek minket, de észleljük, hogy hol vagyunk és jókedvre derülünk, mert a pelenkázást még szeretjük. Visítunk a kendőben és a babakocsiban, de csak pár percig, amíg derengeni kezd, hogy ott jó nekünk és már alszunk is. Nagyon-nagyon érdekel minket minden, amit Apa és Anya megmutat, ezt legjobban úgy szeretjük, ha a karjukon ülünk és csak megyünk-megyünk. Ha nem így van, hamar dühbe gurulunk.
Nemrég megtettük első hosszabb autós utunkat is: első alkalommal mentünk nagymamihoz és Orsihoz. A 2 órás utat oda is vissza is 40-40 perces alvások után kis ébrenlétek követték, szemlélődés, majd egy kis méltatlankodás a beszíjazás miatt, aztán újra szendergés. Bonyhádon a röpke másfél nap alatt aztán sorra fogadtuk a rokonokat, szomszédokat, ismerősöket. Bébike bár kicsit lefáradt a nap végére, nagyon élvezte, hogy pezseg az élet körülötte. Babakád híján mami nagy kék dézsájában fürcsizett Tamás, arcán a szokásos cukipofa kifejezéssel, amihez hozzájárult az is, hogy a kis hurkás lábikóira így közelebbről is rácsodálkozhatott.
Tegnap emeltünk a tejcsi mennyiségén (150 ml), és 6 helyett 5 alkalomra váltottuk az étkezések számát. Reggel nem váltak be reményeink, 6:30-al szerettünk volna indítani, de 6-kor már csengetett Tamás uraság, viszont most azért tudok írni, mert azóta egyfolytában alszik, így a 9:30-as időpont helyett az eredeti elképzelés, a 10:00 óra lesz beütemezve. Eddig egész jól alakul. Majd csak kimagyarázom valahogy, ha zokon lesz véve a kései ébresztés, de inkább beszéljen helyettem a finom tejcsi...
A mostani helyzetet nagyjából kétféle esemény jellemzi: vendégségek és sok-sok sírás. A második szerencsére nem az első következménye, a vendégeket még mindig nagyon érdekesnek találjuk, szeretjük, ha zajlik az élet körülöttünk. Sírunk, csukott szemmel visítunk, mert letesz Anya vagy Apa, visítunk evés előtt, visítunk, ha meg kell állni büfizni, abbahagyjuk a visítást, büfizünk, újra kezdjük hergelni magunkat, míg a szánkba nem kerül a cumisüveg vége; sírunk, mert végére értünk a tejcsinek. Büfi előtt is kell ordítani jó hangosan, de talán kezdünk rájönni, ha nem ordítunk, hamarabb ki tud jönni a fogságba esett buborék. A pelenkázón is méltatlankodunk, hogy már megint letettek minket, de észleljük, hogy hol vagyunk és jókedvre derülünk, mert a pelenkázást még szeretjük. Visítunk a kendőben és a babakocsiban, de csak pár percig, amíg derengeni kezd, hogy ott jó nekünk és már alszunk is. Nagyon-nagyon érdekel minket minden, amit Apa és Anya megmutat, ezt legjobban úgy szeretjük, ha a karjukon ülünk és csak megyünk-megyünk. Ha nem így van, hamar dühbe gurulunk.
Nemrég megtettük első hosszabb autós utunkat is: első alkalommal mentünk nagymamihoz és Orsihoz. A 2 órás utat oda is vissza is 40-40 perces alvások után kis ébrenlétek követték, szemlélődés, majd egy kis méltatlankodás a beszíjazás miatt, aztán újra szendergés. Bonyhádon a röpke másfél nap alatt aztán sorra fogadtuk a rokonokat, szomszédokat, ismerősöket. Bébike bár kicsit lefáradt a nap végére, nagyon élvezte, hogy pezseg az élet körülötte. Babakád híján mami nagy kék dézsájában fürcsizett Tamás, arcán a szokásos cukipofa kifejezéssel, amihez hozzájárult az is, hogy a kis hurkás lábikóira így közelebbről is rácsodálkozhatott.
Tegnap emeltünk a tejcsi mennyiségén (150 ml), és 6 helyett 5 alkalomra váltottuk az étkezések számát. Reggel nem váltak be reményeink, 6:30-al szerettünk volna indítani, de 6-kor már csengetett Tamás uraság, viszont most azért tudok írni, mert azóta egyfolytában alszik, így a 9:30-as időpont helyett az eredeti elképzelés, a 10:00 óra lesz beütemezve. Eddig egész jól alakul. Majd csak kimagyarázom valahogy, ha zokon lesz véve a kései ébresztés, de inkább beszéljen helyettem a finom tejcsi...
2011. november 9., szerda
Ki kicsoda, másképp...
Gyermekünk figyelmét ébrenlétének 90%-ában le kell kötnünk. Nem az a "leteszem azt' elvan" fajta, de erre Életetadónk időben fel is készített minket. Ha vendégek jönnek, annak nagyon örül Tamás, az anyja néha már kicsit uncsi neki és nagyon fel lehet dobni a hangulatát egy-két új arccal. Anikó barátnőm lányai jó másfél órát simán elbabázhattak vele, próbálnám meg ugyanezt én...
Az esték, főleg a 9-es etetés előtti 3/4 órák rendesen melósak, ilyenkor nincs kegyelem sem Anyának sem Apának, bármivel is próbálkoznak, kitartó nyűgösködés a program, az ilyenkor elmaradhatatlan falrepesztő Nazgul-visítással. Na tegnap, mikor épp Apa volt a szerencsés kiválasztott, hogy Tomibébit szórakoztassa, egyszer csak a következőre leszek figyelmes:
(Azt még hozzá kell tennem, Apa egyik módszere az, hogy bébit arccal előre ültetve viszi körbe a lakásban, közben szünet nélkül, de rendkívül megnyugtató hangon magyarázza, hogy éppen mit látnak és bébike hatalmasra nyitott szemecskékkel csak úgy issza a szavait. Egyik törzshelyük a könyvespolc.)
Épp Anya könyvei előtt állnak, nézik az érdekes gerinceket, rajtuk a képeket.
Apa: "Ezt a bácsit úgy hívják, hogy Graham Chapman, ő már nem él, de Anya sokmindent tudna mesélni róla; ez a bácsi itt John Cleese, ő még él; Macaulay Culkin nagyon helyes kisfiú volt, felnőttként már nem olyan helyes, reméljük, Te nem követed a példáját, ő is él még. Latinovits Zoltán nem él már, de tudjuk, hol a sírja és egyszer voltunk is ott. Karel Capek sem él már, Zita Westről nem tudjuk, hogy él-e." (Él. a szerk.)
Persze a végére már Apa is vinnyogott a röhögéstől, hogy milyen bizarr ismeretterjesztő kiselőadásba keveredett, és hogy ezt bébi 110%-os koncentrálással végig lekövette...Komolyan megfontolandó, hogy felvegyük az Addams nevet!
Az esték, főleg a 9-es etetés előtti 3/4 órák rendesen melósak, ilyenkor nincs kegyelem sem Anyának sem Apának, bármivel is próbálkoznak, kitartó nyűgösködés a program, az ilyenkor elmaradhatatlan falrepesztő Nazgul-visítással. Na tegnap, mikor épp Apa volt a szerencsés kiválasztott, hogy Tomibébit szórakoztassa, egyszer csak a következőre leszek figyelmes:
(Azt még hozzá kell tennem, Apa egyik módszere az, hogy bébit arccal előre ültetve viszi körbe a lakásban, közben szünet nélkül, de rendkívül megnyugtató hangon magyarázza, hogy éppen mit látnak és bébike hatalmasra nyitott szemecskékkel csak úgy issza a szavait. Egyik törzshelyük a könyvespolc.)
Épp Anya könyvei előtt állnak, nézik az érdekes gerinceket, rajtuk a képeket.
Apa: "Ezt a bácsit úgy hívják, hogy Graham Chapman, ő már nem él, de Anya sokmindent tudna mesélni róla; ez a bácsi itt John Cleese, ő még él; Macaulay Culkin nagyon helyes kisfiú volt, felnőttként már nem olyan helyes, reméljük, Te nem követed a példáját, ő is él még. Latinovits Zoltán nem él már, de tudjuk, hol a sírja és egyszer voltunk is ott. Karel Capek sem él már, Zita Westről nem tudjuk, hogy él-e." (Él. a szerk.)
Persze a végére már Apa is vinnyogott a röhögéstől, hogy milyen bizarr ismeretterjesztő kiselőadásba keveredett, és hogy ezt bébi 110%-os koncentrálással végig lekövette...Komolyan megfontolandó, hogy felvegyük az Addams nevet!
2011. november 7., hétfő
Izgünk, mozgunk, kucorodunk
Ideje volna talán a blogban és nem "blog alatt" írogatni...
Gyermekünk kis buddha módjára gyarapodik, nem igazán értjük Apával, mitől kerekedett Tomibébi hirtelen 5 kiló fölé, mi tartjuk a 120 miliket, nem többször, mint hatszor egy nap. Gyanús, hogy a tejcsi a ludas; szép, gazdag, tartalmas tejcsit kapunk tejtesóéktól. Időközben leszoktunk a Gripe Waterről is, már csak akkor adunk bébinek, ha evés után 20 perccel még mindig nem kerek neki a világ, és ahogy lenyeli azt a pár kortyot, kész, 3 másodperc múlva minden a helyére billen, békés szemlélődés, lapos pillantások, majd édes aléltság következik. Ez már nem pocakfájás, ez már a desszert tudatos bevezetése az étrendbe.
A nappali alvásidő is elkezdett rövidülni. (Szerencsére az éjszakai viszont stabilan beállt 22.00-06.00 között!) Már sokkal érdekesebb a lakás és abban a sok felfedezni való részlet, mint azelőtt. Boci az ágyban, aki fekete foltjaival Tamást az első hetektől kezdve úgy elbűvölte, már nem érdekes, őrá nem nézünk, de mint régi jó barát, aki mindig mellettünk állt, időnként kap egy-két orr- és lábszármarkolást, kiváltképp akkor, amikor esti elalváshoz készülődünk, de akkor is, amikor a pár hete felfedezett függő figuráit, a virág körül repkedő méhecskét, szitakötőt, pillangót és pókot (igen, egy szép kövér fekete pókot...) fixírozzuk és ebben Boci segítségére, valójában nózijára támaszkodunk.
A függő most nagyon elvarázsolja gyermekünket. Mindig is ott lógott, mint kötelező babaszoba elem, de most központi szerepet kapott. Ha mozog, Tamás kezei és lábai is őrült iramban tekernek a rovarok után, ha leáll, az nagyon frusztráló, akkor még olyan is van, hogy sírásra biggyed a száj, ezért gyorsan mozgásba kell hozni, hogy újra beindulhasson a kéz-láb gépezet. Ilyenkor nincs sok hang, gügyögés, ez teljes összpontosítást igénylő, komoly feladat!
A fali matricák is sorra felfedezésre kerülnek. Már a pelenkázó fölötti autózós kisegér és társai is megvannak, akik tanulmányozása alatt olyan hídba tudjuk vágni magunkat, hogy Anya dolgát lényegesen megkönnyebbítjük a pelenka derékra való tökéletes passzentolása ügyében, nem beszélve az ilyenkor hosszú másodpercekre megpihenő, amúgy sietősen békaúszó combikákról.
A pihenésről pedig egyből eszembe is jutott, hogy mennyire fantasztikusan csodálatos, mikor Tamással összebújunk, ráhasal a pocakomra, feje mellkasomon pihen, néha egészen gömbölyűre összekucorodik, és bevackolja a buksiját a jobb könyökhajlatomba, ott jókat mosolyog, aztán elalszik. Most pedig a bal karom komfortjából pillantgat a billentyűkön ugráló ujjaimra. Hopp, lecsukódtak a szemecskék.
Gyermekünk kis buddha módjára gyarapodik, nem igazán értjük Apával, mitől kerekedett Tomibébi hirtelen 5 kiló fölé, mi tartjuk a 120 miliket, nem többször, mint hatszor egy nap. Gyanús, hogy a tejcsi a ludas; szép, gazdag, tartalmas tejcsit kapunk tejtesóéktól. Időközben leszoktunk a Gripe Waterről is, már csak akkor adunk bébinek, ha evés után 20 perccel még mindig nem kerek neki a világ, és ahogy lenyeli azt a pár kortyot, kész, 3 másodperc múlva minden a helyére billen, békés szemlélődés, lapos pillantások, majd édes aléltság következik. Ez már nem pocakfájás, ez már a desszert tudatos bevezetése az étrendbe.
A nappali alvásidő is elkezdett rövidülni. (Szerencsére az éjszakai viszont stabilan beállt 22.00-06.00 között!) Már sokkal érdekesebb a lakás és abban a sok felfedezni való részlet, mint azelőtt. Boci az ágyban, aki fekete foltjaival Tamást az első hetektől kezdve úgy elbűvölte, már nem érdekes, őrá nem nézünk, de mint régi jó barát, aki mindig mellettünk állt, időnként kap egy-két orr- és lábszármarkolást, kiváltképp akkor, amikor esti elalváshoz készülődünk, de akkor is, amikor a pár hete felfedezett függő figuráit, a virág körül repkedő méhecskét, szitakötőt, pillangót és pókot (igen, egy szép kövér fekete pókot...) fixírozzuk és ebben Boci segítségére, valójában nózijára támaszkodunk.
A függő most nagyon elvarázsolja gyermekünket. Mindig is ott lógott, mint kötelező babaszoba elem, de most központi szerepet kapott. Ha mozog, Tamás kezei és lábai is őrült iramban tekernek a rovarok után, ha leáll, az nagyon frusztráló, akkor még olyan is van, hogy sírásra biggyed a száj, ezért gyorsan mozgásba kell hozni, hogy újra beindulhasson a kéz-láb gépezet. Ilyenkor nincs sok hang, gügyögés, ez teljes összpontosítást igénylő, komoly feladat!
A pihenésről pedig egyből eszembe is jutott, hogy mennyire fantasztikusan csodálatos, mikor Tamással összebújunk, ráhasal a pocakomra, feje mellkasomon pihen, néha egészen gömbölyűre összekucorodik, és bevackolja a buksiját a jobb könyökhajlatomba, ott jókat mosolyog, aztán elalszik. Most pedig a bal karom komfortjából pillantgat a billentyűkön ugráló ujjaimra. Hopp, lecsukódtak a szemecskék.
2011. október 29., szombat
Zesz Tesz, kimehetsz, holnapután bejöhetsz
Hétfőn Apa - aki Supermant meghazudtoló képességekkel győzi le sorra a bürokrácia sötét útvesztőinek akadályait -, végre megszerezte Tamás TAJ számát is!!! OEPes hölgynek annyira szimpatikus volt az uram (ez teljesen érthető), ráadásul a lánya is épp most terhes és szintén Kőbányán él, ami micsoda nagyszerű hely, hogy postázás helyett egyenesen Apa kezébe nyomta a várva várt kis laminált kártyát.
Szaladtunk is az Örsre, a ZESZ-be Tamás 6-8 hetes csípőszűrésére időpontot kérni. Ez az a vizsgálat, amire akkor kell időpontot egyeztetni, mikor a kórházból hazaviszed a gyereket, akinek a postaládában nemsokára ott figyel a TAJ kártyája is. Ez 9 hete volt. Tudtam, hogy sokára kapunk időpontot, így is lett, december 15. Amikor Tamás 16 hetes lesz. De ha gondoljuk, jövő héten kivárhatjuk a sorunkat időpont nélkül. Kérdeztem, hol kellene várnom és mennyit a 10 hetes gyerekemmel, lehetőleg fertőző beteg kisgyerekkel teli folyosón? Hát, éppenséggel a fül-orr-gége mellett van az ortopédia, de anyuka ugye nem gondolja, hogy decemberig vár, már régen el kellett volna hozni a kicsit! Nekem ennyi elég volt, marad a magánrendelés. Előtte azért vázoltam a helyzetet doktornéninknek, akiről popsikrémet is elneveztek, mikor Tamást kéthónapos szülinapján két oltással is megleptem; mire csak annyit mondott, próbáljuk még meg a TESZ-t, a Csengery utcában. Kaptam telefonszámot, hazamentünk, lélekben készültem a szokásos tortúrára, de mikor felvették a vonal másik végén a telefont, mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna: kedves hang, máris kapcsolja a doktornőt (!), végül asszisztens veszi fel, aki olyan megnyugtató kedvességgel és megértéssel beszél velem, hogy majdnem elsírom magam, és természetes, hogy jöhetünk, csak egy baj van, a hétre már nem tud időpontot adni, csak jövő péntekre! Nem értette, hogy ennek én miért örülök annyira, mindenesetre hozzátette, hogy miután bejelentkeztünk, látni fognak minket és soron kívül behívnak, mert a babáké az elsőbbség. ZESZ vs TESZ.
Szaladtunk is az Örsre, a ZESZ-be Tamás 6-8 hetes csípőszűrésére időpontot kérni. Ez az a vizsgálat, amire akkor kell időpontot egyeztetni, mikor a kórházból hazaviszed a gyereket, akinek a postaládában nemsokára ott figyel a TAJ kártyája is. Ez 9 hete volt. Tudtam, hogy sokára kapunk időpontot, így is lett, december 15. Amikor Tamás 16 hetes lesz. De ha gondoljuk, jövő héten kivárhatjuk a sorunkat időpont nélkül. Kérdeztem, hol kellene várnom és mennyit a 10 hetes gyerekemmel, lehetőleg fertőző beteg kisgyerekkel teli folyosón? Hát, éppenséggel a fül-orr-gége mellett van az ortopédia, de anyuka ugye nem gondolja, hogy decemberig vár, már régen el kellett volna hozni a kicsit! Nekem ennyi elég volt, marad a magánrendelés. Előtte azért vázoltam a helyzetet doktornéninknek, akiről popsikrémet is elneveztek, mikor Tamást kéthónapos szülinapján két oltással is megleptem; mire csak annyit mondott, próbáljuk még meg a TESZ-t, a Csengery utcában. Kaptam telefonszámot, hazamentünk, lélekben készültem a szokásos tortúrára, de mikor felvették a vonal másik végén a telefont, mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna: kedves hang, máris kapcsolja a doktornőt (!), végül asszisztens veszi fel, aki olyan megnyugtató kedvességgel és megértéssel beszél velem, hogy majdnem elsírom magam, és természetes, hogy jöhetünk, csak egy baj van, a hétre már nem tud időpontot adni, csak jövő péntekre! Nem értette, hogy ennek én miért örülök annyira, mindenesetre hozzátette, hogy miután bejelentkeztünk, látni fognak minket és soron kívül behívnak, mert a babáké az elsőbbség. ZESZ vs TESZ.
2011. október 22., szombat
Hangok, lábak, szemek
Ma jöttem csak rá, hogy elmúlt az az időszak is, mikor a pelenkázón azokat az édes kis nyöszörgős cincogásokat hallatta Tamás. Helyébe léptek a komolyabb, fiús gőgicsélős hangkieresztések - Anya legnagyobb gyönyörűségére -, sokuk széles vigyorral körítve. A hasfájós és táplálékkövetelős sikítások már komoly veszélyt jelentenek a hallójárataimra, kiváltképp mikor a visító kis fejecske a vállamon nyugvó pozícióból hirtelen a fülem felé veszi az irányt. Azért biztató, hogy a pocak már érezhetően jobban elboldogul a macerákkal.
Tegnap erőteljesen beindultak a lábikók is, ha ébren van bébike, szinte megállás nélkül rugdalózik velük. Épp a laptopot bámultam a földön ülve, mikor felfigyeltem arra, hogy hosszú percek óta csöndben van, csak a lábai járnak, mint a motolla, közben komoly tekintettel koncentrál, aztán...rotty...rotty...rotyotyotty: szépen kitornászta magából a kakkert! Egy nyikkanás nélkül. Borzasztóan büszke voltam az én nagy fiamra! A lábikók a kádban is rendesen tekernek, kezdi felfedezni a pancsizás örömeit is.
Most, hogy az előbb benéztem a kiságyába - mert nem alszik az ebadta kölke, Apával dumálnak - eszembe jutott még egy újdonság: már nem lehet csak úgy kislisszanni ám a szobából, az úrfi tudja, honnan jövünk, hol megyünk ki és simán végigkövet a tekintetével. Hol van az már, mikor az ágy sarkánál lestem, alszik-e már...Lebukunk egy pillanat alatt.
Tegnap erőteljesen beindultak a lábikók is, ha ébren van bébike, szinte megállás nélkül rugdalózik velük. Épp a laptopot bámultam a földön ülve, mikor felfigyeltem arra, hogy hosszú percek óta csöndben van, csak a lábai járnak, mint a motolla, közben komoly tekintettel koncentrál, aztán...rotty...rotty...rotyotyotty: szépen kitornászta magából a kakkert! Egy nyikkanás nélkül. Borzasztóan büszke voltam az én nagy fiamra! A lábikók a kádban is rendesen tekernek, kezdi felfedezni a pancsizás örömeit is.
Most, hogy az előbb benéztem a kiságyába - mert nem alszik az ebadta kölke, Apával dumálnak - eszembe jutott még egy újdonság: már nem lehet csak úgy kislisszanni ám a szobából, az úrfi tudja, honnan jövünk, hol megyünk ki és simán végigkövet a tekintetével. Hol van az már, mikor az ágy sarkánál lestem, alszik-e már...Lebukunk egy pillanat alatt.
2011. október 21., péntek
Hivatalból hivatalba
Tegnap felhívtak az anyakönyvi hivatalból, hogy mehetünk Tamás születési anyakönyvi kivonatáért! Apa repült is érte már harmatos hajnalon, mikor én még épp egyik oldalamról a másikra fordultam és mire felkeltem, már jött is a várva-várt papírral, bónuszként egy lakcímkártyát is kapott. Amivel azzal a lendülettel ment is tovább kerületünk okmányirodájába, hogy Életetadónk címét átírják a mi címünkre. Immár hivatalosan is három fő él háztartásunkban!
Na nem mintha Tamás már nyaggatna minket kistesóért, ma tiszteletünket tettük a TEGYESZnél is, hogy jelentkezzünk öcsire vagy hugira, azért 3 év mégis csak 3 év; mire szóbajön a kistesó, hamar sorrakerülhetünk, mert ha akkor kapunk észbe, lesz vagy 6 éves, mire jön a gólya...és ugyan nem látszik, de mi sem leszünk már fiatalabbak. Tamás szerencsére végigszundizta a papírozást és pszichológusozást, egészen más volt így a látogatás, mint a korábbi alkalmakon: mintha csak régi ismerősöknek vittük volna megmutatni tündibündi porontyunkat, nyoma sem volt a szenvelgő hivatali távolságtartásnak.
Na nem mintha Tamás már nyaggatna minket kistesóért, ma tiszteletünket tettük a TEGYESZnél is, hogy jelentkezzünk öcsire vagy hugira, azért 3 év mégis csak 3 év; mire szóbajön a kistesó, hamar sorrakerülhetünk, mert ha akkor kapunk észbe, lesz vagy 6 éves, mire jön a gólya...és ugyan nem látszik, de mi sem leszünk már fiatalabbak. Tamás szerencsére végigszundizta a papírozást és pszichológusozást, egészen más volt így a látogatás, mint a korábbi alkalmakon: mintha csak régi ismerősöknek vittük volna megmutatni tündibündi porontyunkat, nyoma sem volt a szenvelgő hivatali távolságtartásnak.
2011. október 20., csütörtök
2 újabb fontos mérföldkő
Hát, ezt is megértük. Tamás először aludta végig az éjszakát: este tíztől reggel fél hatig csicsikált, nem ébredt fel a kétórai tápit követelve! Ugyanakkor imént megvolt az első nyakig kakás pelus telerakás is. Tejtesóéktól kaptuk a nagyszerű Pampers Premium Care pelusokat, mert ők hasonló jelenséget tapasztalva kinőtték; lám, mi is rohamtempóban nagyfiúsodunk!
2011. október 12., szerda
7 hét
Tamás tegnap volt 7 hetes. Mérföldkő-gyanús időszak. Mondjuk a kerekedés már szeptemberben látványosan elindult, mostanra szép kis pofácska, tokácska nőtt, a homloka - és most már a hajrajza is - Lovász papáéra emlékeztet. Nézegettem "régi" képeket, ahol még megvolt a hegyes kis pajesza, amit annyira szerettem fésülgetni, mára már hűlt helye, erősen kopaszodik a gyerek, de azért látni már az új pihéket, egy teljesen új körvonalú frizura növekedését. Kezdenek megjelenni a hurkák a combin, de most kezd igazán feltűnni, ahogy a szemecskéi kerekednek és itt arra is gondolok, ahogy a tekintete egyre jobban kinyílik, már nemcsak a nagyvilágba pislog: megkeres, odafordul, ránk néz, vizsgálódik.
Tegnap este fürcsi után betettem az ágyába, hogy gyorsan levágjam Apa haját. Nem fűztem sok reményt a hajvágás eredményes befejezéséhez, de belevágtunk (haha), mert Apa már kezdett rasztásodni. Tamás gyanúsan csöndben volt, -"Miért nem sír ez a gyerek?" -, bementem és látom, hogy elmélyülten, nagy csodálattal tanulmányozza magasba emelt jobb kezét. Ott helyben meg szerettem volna zabálni. Mint ahogy mindig fürcsi közben is; leírhatatlan az a cuki tekintet, amivel arra a fura, de nagyon fincsi közegre reagál.
Mosolyogni is már nagyon korán elkezdett, de ami tegnap történt, az bizony könnyeket csalt a szemembe. Evés után a szokásos pocakos nyüglődés következett. A sokadik pozitúraváltás után a kanapéra ültem, ölembe ültetve Tamást, hátát felhúzott combjaimnak döntve, ezt nagyon szereti. Végre megkönnyebbült, aminek nagyon örvendeztem, ő meg csak rámnézett és egy hatalmasat vigyorgott, ahogy még sosem. Az első igazi mosolya volt. Ma már többször is kaptam ilyen gyönyörűséges vigyorokat, volt, amivel édes kis hang is jött, a szívem nem győzött olvadozni. Az előbb is, mikor harminchatodszorra suttogom neki a Varró Dániel altatót, és már-már felcsillan a remény, hogy boci foltjainak erőteljes nézése és monoton hangom már az édes álom útjára repítették, fogja magát, felnéz rám és vigyorog.
Anyai szívem első nagy "bánatát" is most élem, ahogy a kis 56-os bodyktól és rugiktól búcsúzunk. Vége az újszülöttkornak, rájuk már nincs szüksége Tamásnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly megpróbáltatások várnak majd rám. Mi lesz, ha bölcsibe megy? Ha iskolába? Ha megnősül? De hát ez így van rendjén. Azt hittem, még hatalmasak a 62-esek, még jó, hogy kíváncsiságból felpróbáltunk egyet, hát eléggé időszerű volt. Tündéri bennük, imádom, alig várom az újabb öltöztetést, hogy mindet kipróbáljuk! Én, aki soha nem értette, mi lehet jó a babázásban, amikor ott vannak a katonák a fáramászás és a matchboxok! No, hamar meg is vigasztalódtam.
Tegnap este fürcsi után betettem az ágyába, hogy gyorsan levágjam Apa haját. Nem fűztem sok reményt a hajvágás eredményes befejezéséhez, de belevágtunk (haha), mert Apa már kezdett rasztásodni. Tamás gyanúsan csöndben volt, -"Miért nem sír ez a gyerek?" -, bementem és látom, hogy elmélyülten, nagy csodálattal tanulmányozza magasba emelt jobb kezét. Ott helyben meg szerettem volna zabálni. Mint ahogy mindig fürcsi közben is; leírhatatlan az a cuki tekintet, amivel arra a fura, de nagyon fincsi közegre reagál.
Mosolyogni is már nagyon korán elkezdett, de ami tegnap történt, az bizony könnyeket csalt a szemembe. Evés után a szokásos pocakos nyüglődés következett. A sokadik pozitúraváltás után a kanapéra ültem, ölembe ültetve Tamást, hátát felhúzott combjaimnak döntve, ezt nagyon szereti. Végre megkönnyebbült, aminek nagyon örvendeztem, ő meg csak rámnézett és egy hatalmasat vigyorgott, ahogy még sosem. Az első igazi mosolya volt. Ma már többször is kaptam ilyen gyönyörűséges vigyorokat, volt, amivel édes kis hang is jött, a szívem nem győzött olvadozni. Az előbb is, mikor harminchatodszorra suttogom neki a Varró Dániel altatót, és már-már felcsillan a remény, hogy boci foltjainak erőteljes nézése és monoton hangom már az édes álom útjára repítették, fogja magát, felnéz rám és vigyorog.
Anyai szívem első nagy "bánatát" is most élem, ahogy a kis 56-os bodyktól és rugiktól búcsúzunk. Vége az újszülöttkornak, rájuk már nincs szüksége Tamásnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly megpróbáltatások várnak majd rám. Mi lesz, ha bölcsibe megy? Ha iskolába? Ha megnősül? De hát ez így van rendjén. Azt hittem, még hatalmasak a 62-esek, még jó, hogy kíváncsiságból felpróbáltunk egyet, hát eléggé időszerű volt. Tündéri bennük, imádom, alig várom az újabb öltöztetést, hogy mindet kipróbáljuk! Én, aki soha nem értette, mi lehet jó a babázásban, amikor ott vannak a katonák a fáramászás és a matchboxok! No, hamar meg is vigasztalódtam.
2011. október 8., szombat
Találkozások
Na, megvolt a Gólyahíres bemutatkozásunk! Kicsit kutyafuttában történt, jóval dél után érkeztünk meg, pesti dugón és körülményesen működő parkolóházon átvergődve, de voltak is előttünk bemutatkozók sokan, úgyhogy igazából nem volt feltűnő a késésünk. Mondjuk elmulasztottuk Gabika névsorolvasását, ahol Tamásunk is szerepelt. Szerencsére Apa vállalta a szóvivő szerepét, volt alibim, kehesen ne ugasson az ember lánya, így nem volt más dolgom, mint szépen anyukásan mosolyogva, karjaimban bébikét ringatva asszisztálni Apának.
Hat gólyahíres találkozón vettünk részt, míg várakozók voltunk. Nagyon sok babát láttunk, csupa gyönyörű, kiegyensúlyozott kis emberkét, és ami a legszembetűnőbb volt mindig is, hogy egytől egyig nyugodtan végigvárták, míg szüleik sorrakerültek, a beszámolók alatt is tündérek voltak, soha egy síró hangot nem lehetett hallani. Legnagyobb gyönyörűségemre, Tamás sem szakított a tradícióval, türelemmel, angyali nyugalommal pihizte végig a karomon Apa beszámolóját. Érdekes, hogy amíg várakozóként azokról a kényelmetlenül merev székekről néztük a családokat, idegennek éreztem magam, távoli volt és elérhetetlennek tűnő, hogy egyszer mi is ott fogunk állni. Azok az emberek olyan dolgokról meséltek, amik addigi életemben soha fel nem merülő feladatok, problémák, érzések voltak, az ő számomra idegen életükről hallgattam történeteket, hol könnyekkel küszködve, hol dühösen, a sorsom ellen hadakozva, most pedig, ahogy ott álltam Tamással, Apával, minden a helyére került, minden tökéletesen egyben volt, rózsaszín felhők mögül pislogtak ránk a figyelő szemek, és mi is azokról a bizonyos dolgokról beszéltünk már.
Kár, hogy a fényképezőgépet a kocsiban felejtettük, pedig Mami is velünk volt ezen a különleges találkozón, jó kis képeket készíthetett volna rólunk...
Mondandónk végén Gabika elmondta a várakozóknak, hogy anyuka blogot is ír, én meg nagy érdeklődéssel fordultam felé, hogy "jé, igazán?", mire felvilágosított, hogy rólam van szó, én vagyok Tamás anyukája...Mentségemre legyen mondva, nem sokkal az elhangzott bejelentés előtt meséltünk arról, milyen szimpatikus volt Életetadónk, gondoltam, csak ehhez fűzött további infót.
Mai második találkozásunk is emlékezetes volt. Tamást összehoztuk négy nappal idősebb tejtesójával; ma nem Apa ment tejcsiért, hanem a tejcsi jött házhoz baráti házaspár és két csemetéje kíséretében. És ha már itt volt Tejtesó Anyukája, Tamásnak különleges bánásmódban volt része: igazi ciciből szopizhatta a tejcsit! Olyan gyönyörű és megható volt látni, mennyire tökéletes és meghitt egységet alkotnak együtt, és annyira, de annyira sajnálom, hogy én ezt nem tudom neki megadni. Még mosolygott is nagyokat. A szopizást a srácok cumipartija követte a kanapén, az ilyenkor kötelező, egymás fejére mért lightos jobb- és balegyenesekkel, szemben és szájban turkálással. Mindezt egymás mellett hanyatt fekve, a jókat rötyögő szüleikre csodálkozó tekintetet szegezve kell kivitelezni.
Hat gólyahíres találkozón vettünk részt, míg várakozók voltunk. Nagyon sok babát láttunk, csupa gyönyörű, kiegyensúlyozott kis emberkét, és ami a legszembetűnőbb volt mindig is, hogy egytől egyig nyugodtan végigvárták, míg szüleik sorrakerültek, a beszámolók alatt is tündérek voltak, soha egy síró hangot nem lehetett hallani. Legnagyobb gyönyörűségemre, Tamás sem szakított a tradícióval, türelemmel, angyali nyugalommal pihizte végig a karomon Apa beszámolóját. Érdekes, hogy amíg várakozóként azokról a kényelmetlenül merev székekről néztük a családokat, idegennek éreztem magam, távoli volt és elérhetetlennek tűnő, hogy egyszer mi is ott fogunk állni. Azok az emberek olyan dolgokról meséltek, amik addigi életemben soha fel nem merülő feladatok, problémák, érzések voltak, az ő számomra idegen életükről hallgattam történeteket, hol könnyekkel küszködve, hol dühösen, a sorsom ellen hadakozva, most pedig, ahogy ott álltam Tamással, Apával, minden a helyére került, minden tökéletesen egyben volt, rózsaszín felhők mögül pislogtak ránk a figyelő szemek, és mi is azokról a bizonyos dolgokról beszéltünk már.
Kár, hogy a fényképezőgépet a kocsiban felejtettük, pedig Mami is velünk volt ezen a különleges találkozón, jó kis képeket készíthetett volna rólunk...
Mondandónk végén Gabika elmondta a várakozóknak, hogy anyuka blogot is ír, én meg nagy érdeklődéssel fordultam felé, hogy "jé, igazán?", mire felvilágosított, hogy rólam van szó, én vagyok Tamás anyukája...Mentségemre legyen mondva, nem sokkal az elhangzott bejelentés előtt meséltünk arról, milyen szimpatikus volt Életetadónk, gondoltam, csak ehhez fűzött további infót.
Mai második találkozásunk is emlékezetes volt. Tamást összehoztuk négy nappal idősebb tejtesójával; ma nem Apa ment tejcsiért, hanem a tejcsi jött házhoz baráti házaspár és két csemetéje kíséretében. És ha már itt volt Tejtesó Anyukája, Tamásnak különleges bánásmódban volt része: igazi ciciből szopizhatta a tejcsit! Olyan gyönyörű és megható volt látni, mennyire tökéletes és meghitt egységet alkotnak együtt, és annyira, de annyira sajnálom, hogy én ezt nem tudom neki megadni. Még mosolygott is nagyokat. A szopizást a srácok cumipartija követte a kanapén, az ilyenkor kötelező, egymás fejére mért lightos jobb- és balegyenesekkel, szemben és szájban turkálással. Mindezt egymás mellett hanyatt fekve, a jókat rötyögő szüleikre csodálkozó tekintetet szegezve kell kivitelezni.
2011. október 5., szerda
Mai vegyes
Tamás hétfőn a nevünkre került! Derűnket kissé beárnyékolja, hogy a Tegyesz jóvoltából továbbra sincs anyakönyvi kivonata és TAJ száma, ebből kifolyólag nem is tudjuk intézni a kötelező szűrővizsgálatokat, még a végén büntit kapunk. Mikor hazaértünk a szokásos délutáni sétánkról, egy csokor fehér rózsa volt betűzve a bejárati ajtó rácsai közé. Nem sokkal utána kiderült, hogy az alsó szomszéd nénitől kaptuk, csak nemrég tudta meg, hogy baba van a házban és nagyon örül nekünk, mert minden megszülető magyar csecsemő kincs! :) Kiderült, hogy nem is hallják az ordításokat, részint, mert keveset vannak itthon, részint mert ha alszanak, akkor alszanak és nem hallagatóznak. Hát jó, pedig rengetegszer jelentek meg lelki szemeim előtt, mint potenciális feljelentőink.
Sajnos a sok éjszakázásnak, nem alvásnak meglett a böjtje: benyaltam valami agresszív vírust, és le is döntött a lábamról. Torokgyulladás, takonykór, zombi állapot. Vettem is egy rakás műtősmaszkot abban rémisztgetem hathetes gyermekem. Azért szerencsére hathetesen még nem látja olyan tragikusnak, hogy az anyja feje hirtelen zöld mezővé vált, ami fölött két ködös szempár próbál a szája helyett is vigyorogni. Rettenetesen félek, hogy elkapja, el sem tudom képzelni, milyen az, ha egy hathetes baba megbetegszik, hogy birkózik meg a vírussal???
Az ő jóságos nagymamija reggel buszra pattant és itt termett, hogy segítsen, így reméljük, hamarabb sikerül talpra állnom, addig is ezerrel roborálunk.
Ja, a napirend egész jól működik. Tényleg sokkal kiszámíthatóbb így minden, bár néha az az érzésem, Tomicska a fejébe vette, hogy csak azért is ő fog diktálni, és van, hogy háromnegyed órával a kitűzött időpont előtt már követeli a tápit vagy tejcsit, ilyenkor vetjük be a Csiribiri csiribiri zabszalma és társai szórakoztató műsorokat Apával. Eddig remekül beváltak!
Sajnos a sok éjszakázásnak, nem alvásnak meglett a böjtje: benyaltam valami agresszív vírust, és le is döntött a lábamról. Torokgyulladás, takonykór, zombi állapot. Vettem is egy rakás műtősmaszkot abban rémisztgetem hathetes gyermekem. Azért szerencsére hathetesen még nem látja olyan tragikusnak, hogy az anyja feje hirtelen zöld mezővé vált, ami fölött két ködös szempár próbál a szája helyett is vigyorogni. Rettenetesen félek, hogy elkapja, el sem tudom képzelni, milyen az, ha egy hathetes baba megbetegszik, hogy birkózik meg a vírussal???
Az ő jóságos nagymamija reggel buszra pattant és itt termett, hogy segítsen, így reméljük, hamarabb sikerül talpra állnom, addig is ezerrel roborálunk.
Ja, a napirend egész jól működik. Tényleg sokkal kiszámíthatóbb így minden, bár néha az az érzésem, Tomicska a fejébe vette, hogy csak azért is ő fog diktálni, és van, hogy háromnegyed órával a kitűzött időpont előtt már követeli a tápit vagy tejcsit, ilyenkor vetjük be a Csiribiri csiribiri zabszalma és társai szórakoztató műsorokat Apával. Eddig remekül beváltak!
2011. szeptember 30., péntek
Máté 7.7
Kérjetek és adatik néktek, keressetek és találtok, zörgessetek és megnyittatik néktek.
Gólyahíres nagycsaládunk védőnénije ma helyretette bennem, mi is valójában a napirend. (Apának állítólag voltak próbálkozásai, hogy értésemre adja, de a receptoraim valahogy nem voltak ráhangolva. Bocs, Apa!) Ámulva és bámulva olvastam a fórumon, hogy milyen gyönyörűen átalusszák egyes babák az éjszakát, van, aki már az első naptól fogva, ahogy hazakerül.
Megkérdeztem, hogyan csinálják.
Kaptam rögtön biztatást, hogy nem rontottuk el, nem kell aggódni, alakul ez még, de azért Ibolya védőnéni is írt nekem pár sort, hogyan is kellene beállítani azt a napirendet. A napirend nem azt jelenti, hogy felkelek, amikor Tamás felsír és megetetem, aztán kb. 3 óránként ez ismétlődik, míg megint felkelek valamikor, közben egy kis játék, egy kis babakocsizás, egy kis fürcsi kb. ugyanabban az időintervallumban minden nap, hanem én diktálom az etetések pontos időpontját, kezdve pl. reggel 6-kor, és ehhez igazítom a három órákat este 9-ig, amikor Tamás a napi utolsó adagját kapja meg. Ha ezt így csinálom, pár napon belül beáll a napirend és Tamás nem fogja mohón követelni a betevőt, nyelni vele a levegőt, ami hasfájásba torkollik, amitől egész nap és éjszaka zaklatott alapszinten funkcionál, hanem egy nyugodt, kiegyensúlyozott kis ember lesz, aki átalussza az éjszakát. Minimum háromszor már biztos elolvastam ezt a Spockban vagy a Suttogóban, nem beszélve Apáról, de nekem Ibolya kellett ahhoz, hogy az üzenet átszivárogjon agyam babagondozási információáradat ellen felhúzott membránján és sikeresen célba érjen.
Holnaptól ezen fogok munkálkodni. Izgatottan várom az eredményt!
És ezúton kérek elnézést kicsi Tamástól, hogy erre négy hetet kellett várnia!
Gólyahíres nagycsaládunk védőnénije ma helyretette bennem, mi is valójában a napirend. (Apának állítólag voltak próbálkozásai, hogy értésemre adja, de a receptoraim valahogy nem voltak ráhangolva. Bocs, Apa!) Ámulva és bámulva olvastam a fórumon, hogy milyen gyönyörűen átalusszák egyes babák az éjszakát, van, aki már az első naptól fogva, ahogy hazakerül.
Megkérdeztem, hogyan csinálják.
Kaptam rögtön biztatást, hogy nem rontottuk el, nem kell aggódni, alakul ez még, de azért Ibolya védőnéni is írt nekem pár sort, hogyan is kellene beállítani azt a napirendet. A napirend nem azt jelenti, hogy felkelek, amikor Tamás felsír és megetetem, aztán kb. 3 óránként ez ismétlődik, míg megint felkelek valamikor, közben egy kis játék, egy kis babakocsizás, egy kis fürcsi kb. ugyanabban az időintervallumban minden nap, hanem én diktálom az etetések pontos időpontját, kezdve pl. reggel 6-kor, és ehhez igazítom a három órákat este 9-ig, amikor Tamás a napi utolsó adagját kapja meg. Ha ezt így csinálom, pár napon belül beáll a napirend és Tamás nem fogja mohón követelni a betevőt, nyelni vele a levegőt, ami hasfájásba torkollik, amitől egész nap és éjszaka zaklatott alapszinten funkcionál, hanem egy nyugodt, kiegyensúlyozott kis ember lesz, aki átalussza az éjszakát. Minimum háromszor már biztos elolvastam ezt a Spockban vagy a Suttogóban, nem beszélve Apáról, de nekem Ibolya kellett ahhoz, hogy az üzenet átszivárogjon agyam babagondozási információáradat ellen felhúzott membránján és sikeresen célba érjen.
Holnaptól ezen fogok munkálkodni. Izgatottan várom az eredményt!
És ezúton kérek elnézést kicsi Tamástól, hogy erre négy hetet kellett várnia!
2011. szeptember 29., csütörtök
Tarnai popsi
Gyógyszertárban megkérdeztem, mennyibe kerülne a hagyományos gyógyszertári tégelyes popsikenőcs, ha nem receptre venném, mert olyannal még nem sikerült találkoznunk, holott minden anyuka ismerősöm erre esküszik, és én is úgy képzeltem, hogy ezt fogjuk használni. Dokinénink még valamikor Tamás születése előtt valami zöld tubusos borzalmat írt fel, hamar fel is hagytunk az alkalmazásával, viszont kedden a rendelőben elfelejtettem tégelyes receptet kérni. Szóval ma megkérdeztem, erre visszakérdez a patikus, hogy Infantumra gondolok, vagy Tarnaira. Na most az Infantum a már említett zöld tubusos borzalom, és nem tégely (grrrr), Tarnai meg a dokink neve, így kendőzetlen döbbenettel, de annál nagyobb kiváncsisággal, és eltökéltséggel, hogy ha fene fenét eszik, akkor is lesz nekem tégelyes popsikenőcsöm, utóbbit kértem. Hozták, tégely volt!
Rajta felirat: Tarnai popsi
Itthon megnéztem a neten, hogy létezik-e ilyen, mert miért ne létezhetne, van Lenkei meg Béres, akkor biztos van Tarnai is és csak vicces egybeesés, hogy dokinénit is így hívják, de nincs! Lehet, hogy ez teljesen természetes jelenség, de mint Tamás, ezen a téren én is újszülöttnek számítok, akinek minden vicc új, és ezen a viccen én baromi jót szórakoztam!
Rajta felirat: Tarnai popsi
Itthon megnéztem a neten, hogy létezik-e ilyen, mert miért ne létezhetne, van Lenkei meg Béres, akkor biztos van Tarnai is és csak vicces egybeesés, hogy dokinénit is így hívják, de nincs! Lehet, hogy ez teljesen természetes jelenség, de mint Tamás, ezen a téren én is újszülöttnek számítok, akinek minden vicc új, és ezen a viccen én baromi jót szórakoztam!
Kendős
Reggel megtettük első hordozókendős sétánkat! Leugrottunk péksütiért, közben olyan szépen elszenderült prüntyőke, hogy fogtam a tápis recepteket és lementünk a gyógyszertárba. Végig olyan szépen elvolt, éreztem, hogy nagyon jól sikerült a kötés, tökéletes a feszesség, pont jó helyre pozicionáltam, szóval végre sikerült zöldágra vergődni az elasztikus kendővel. Bónuszként a gyógyszertárban maga elé engedett egy fiatalember, igazi anyuka lettem! :)
Már csak a vászonkendővel kellene megbarátkozni, azzal még nem jutottam közös nevezőre. Lehet, hogy az a baj, hogy míg az elasztikus kendő túl hosszú, a vászon túl rövid. Mindenesetre ha elfogy a cérnám velük, ott van a kötözés- és csavarodásmentes, ambár kevésbé természetközeli chicco kenguru. Ismerősök kérdezték, hogy miért nem mei tai-t használok...
Már csak a vászonkendővel kellene megbarátkozni, azzal még nem jutottam közös nevezőre. Lehet, hogy az a baj, hogy míg az elasztikus kendő túl hosszú, a vászon túl rövid. Mindenesetre ha elfogy a cérnám velük, ott van a kötözés- és csavarodásmentes, ambár kevésbé természetközeli chicco kenguru. Ismerősök kérdezték, hogy miért nem mei tai-t használok...
2011. szeptember 28., szerda
Esti ez+az
Tamás itt alszik mellettem a kanapén (20:40). Néha a frászt hozza rám: nyújtózik egyet, aztán hirtelen sírásra torzul az arca, elkezdi a kitörés előtti ehh...ehh erőlködős hangokat, aztán....alszik tovább békésen, kisimulva. Ezt elég gyakran meg lehet figyelni nála. Gyanítom, összefügg a pocaktevékenységgel, mert mindig követi ezeket egy kis pukizás. Hasonló a helyzet az ébredésekkel: kicsi drágám, annyira édes, mikor kezd nyújtózkodni a pincuri karjaival, észleli, hogy mellette vagyok, mosolyog, kinyitja a szemét, és eltörik a mécses, máris üvölt mint a fába szorult féreg. Próbálok nem arra gondolni, hogy a látványom hozza ki belőle...
Megvolt a fürcsi, az mindig megnyugtatja, édes pofival asszisztálta végig, aztán a pelenkázón már visított a vacsiért. Érdekesen változik a visítás, azt gondolnánk, ahogy növekszik, mélyebbé válnak a hangok, de Tamás esetében az evés előtti visítás olyan lett, mint egy dühös kislány sikítása egy kis mutálással megspékelve. Nagyon zokon veszi, ha büfiszünetet tartunk, ad is rendesen a dobhártyánknak. Apa csak erőszakinak hívja ilyenkor.
Kár, hogy a kis hangocskákat nem lehet jól leírni, de igyekszünk levideózni, hogy valami megmaradjon, tüneményes, ahogy a cumival a szájában tudja mondani, hogy aja-aja...aja-aja. Pelenkázás és fürdés utáni matatás alatt is megvan a szokásos jókedvű incifinci nyekergés, és elalvás előtt az az édes kis hümmögése, amit legtöbbször a boci felé forulva ad elő. Boci egy párnáról néz Tamásra, akit elbűvölnek a fekete foltjai, pár napja már meg is érinti őt, miközben diskurál vele.
Megvolt a fürcsi, az mindig megnyugtatja, édes pofival asszisztálta végig, aztán a pelenkázón már visított a vacsiért. Érdekesen változik a visítás, azt gondolnánk, ahogy növekszik, mélyebbé válnak a hangok, de Tamás esetében az evés előtti visítás olyan lett, mint egy dühös kislány sikítása egy kis mutálással megspékelve. Nagyon zokon veszi, ha büfiszünetet tartunk, ad is rendesen a dobhártyánknak. Apa csak erőszakinak hívja ilyenkor.
Kár, hogy a kis hangocskákat nem lehet jól leírni, de igyekszünk levideózni, hogy valami megmaradjon, tüneményes, ahogy a cumival a szájában tudja mondani, hogy aja-aja...aja-aja. Pelenkázás és fürdés utáni matatás alatt is megvan a szokásos jókedvű incifinci nyekergés, és elalvás előtt az az édes kis hümmögése, amit legtöbbször a boci felé forulva ad elő. Boci egy párnáról néz Tamásra, akit elbűvölnek a fekete foltjai, pár napja már meg is érinti őt, miközben diskurál vele.
Egy hónapos státusz
Tegnap, mivel Tomi már öt hetes, kis késéssel sor került az egy hónapos státuszvizsgálatra. Szépen megterveztük a délutánt: először elmegyünk tejért, aztán eszünk és megyünk a rendelőbe. Tudtam, hogy tetszik neki az autózás, és nem is csalódtam, gyönyörűen végigszunyókálta a tejbeszerzős utat, a kipakolást, a berakodást, senki és semmi nem ébresztette fel hordozós álmából. Itthon tápi után hasra fektettem a babakocsiban és legnagyobb gyönyörűségemre egyből el is aludt, még a másfél órás várótermezést is végigaludta! A rendelőben kétszer felavatta a vizsgálóasztalt, szerencsére csak pisivel, közben anyukája borzasztó büszke volt, hogy egy nyikkanás nélkül tűrt minden macerát, sőt, tágra nyílt szemekkel, érdeklődve nézegetett körbe. Mázlink volt, hogy nem ázott el a ruci. Asszisztens nénitől meg is kaptam, hogy "Pisis ne legyen, mert látom, anyuka nem hozott váltóruhát." Hát igen, mindig van mit tanulni, de könyörgöm, még soha nem vittem gyereket orvoshoz! Lényeg, hogy ez mit sem változtatott anyai büszkeségemen. Kifelé menet pedig begyűjtöttünk sok "Jaj, de éééédeeees!" és "De cukiiii!" elismerést a nagy, két és hat hónapos babák anyukáitól.
Tamás születése óta 1260 grammot cumizott össze (3960 g), és 7 centit nyúlt (54 cm). Már csak 2 centi és búcsúznunk kell a tündi-bündi 56-os kollekciótól. Jaj, milyen gyorsan felnőnek!
Tamás születése óta 1260 grammot cumizott össze (3960 g), és 7 centit nyúlt (54 cm). Már csak 2 centi és búcsúznunk kell a tündi-bündi 56-os kollekciótól. Jaj, milyen gyorsan felnőnek!
Gyakorlatok hasfájásra
Pocak továbbra is fájogat, hol kevésbé, hol rendesen megcsavargatva szegénykém bélését. Az éjszakázásról Tamás baba továbbra sem hajlandó lemondani, igaz, most mintha kicsit nyújtott volna a szoros 3 órás időbeosztásán, közeledünk a 4 órához! Az elmúlt napokban, jobban mondva éjszakák alatt olyan békések voltak az etetések, szépen lassan bekortyolta a 100 mili tápit, büfi, alvás. Tegnap 4 üveg tejet kaptunk, este már azt kapott. Lett is olyan eget rengető visítás belőle, hogy egyszer s mindenkorra megfogadtam, nincs több női tej, olyan, mintha szegénykét szándékosan kínoznánk vele. Éjjel kettőkor fogtam és mérgemben kiöntöttem az egyik üveget a mosogatóba. Azért azt megbeszéltem vele, hogy nappal még kipróbálunk egy adagot, ha akkor is így meggyötri, soha többé nem kérünk tejet. Tamás öt perc múlva el is hallgatott és békésen aludt a következő etetésig, ami már Milupa komfort volt, nem is volt sírás utána. Na most a reggeli tejcsi után elmaradt a jajveszékelés...passz.
Szerencsére nem vagyunk teljesen tehetetlenek, ki lettünk tanítva, hogy milyen masszírozások könnyíthetnek babánk nyomorúságán. Van a körkörös pocakmasszírozás, amikor az óra járásával megegyező irányba kell simítani a hasikát, aztán van a nap-hold technika, ami az előbbi kiegészítve a bal kéz félkörös mozdulata a köröző jobb kéz fölött (ez éjszaka és hajnalban kimarad, mert a kómás fejemnek igen nagy kihívás); van a zongorázós, mintha a pocakon végigzongoráznánk Tomi jobb oldalától a bal oldaláig, van a különféle lábemelgetős, ez kisebb fokú nyüglődős elalvás közben nagyon hasznosnak bizonyul, jó kis pukikat lehet vele eregetni. Mindezt megtámogatjuk egy kis Gripe Waterrel és sok-sok beszélgetéssel, puszival, simivel, így már elég hamar célba érünk, jöhet mindenkinek a pihentető alvás.
Szerencsére nem vagyunk teljesen tehetetlenek, ki lettünk tanítva, hogy milyen masszírozások könnyíthetnek babánk nyomorúságán. Van a körkörös pocakmasszírozás, amikor az óra járásával megegyező irányba kell simítani a hasikát, aztán van a nap-hold technika, ami az előbbi kiegészítve a bal kéz félkörös mozdulata a köröző jobb kéz fölött (ez éjszaka és hajnalban kimarad, mert a kómás fejemnek igen nagy kihívás); van a zongorázós, mintha a pocakon végigzongoráznánk Tomi jobb oldalától a bal oldaláig, van a különféle lábemelgetős, ez kisebb fokú nyüglődős elalvás közben nagyon hasznosnak bizonyul, jó kis pukikat lehet vele eregetni. Mindezt megtámogatjuk egy kis Gripe Waterrel és sok-sok beszélgetéssel, puszival, simivel, így már elég hamar célba érünk, jöhet mindenkinek a pihentető alvás.
2011. szeptember 24., szombat
AdSense - csak az értelem hiányzik...
Blogírásom kezdetén ismerkedtem a különböző itt elérhető alkalmazásokkal, köztük az AdSense reklámfelület biztosításának lehetőségével is. Mivel akkor még nem sokat írtam, nem is tartotta a rendszer a blogomat alkalmas reklámfelületnek. Ma kaptam egy levelet, amelyben tájékoztatnak, hogy "Ön jelenleg bekapcsolta a Nemi és intim higiénia kategóriát, amelyben születésszabályozással és fogamzásgátlással kapcsolatos reklámokat láthatnak olvasói". Ehhez a briliáns működéshez csak gratulálni tudok az AdSense csapat minden tagjának! Lehet, hogy már csak brahiból is be fogom kapcsolni ezt a funkciót!!!
2011. szeptember 23., péntek
Illusztráció
Catherine Tate...imádom!
http://www.youtube.com/watch?v=gXyk0a7pVJ8
... a videót azóta persze eltávolították, de tényleg vicces volt. ;)
http://www.youtube.com/watch?v=gXyk0a7pVJ8
... a videót azóta persze eltávolították, de tényleg vicces volt. ;)
Oroszlán
Végre annak is utána tudtam nézni, hogy Tamás csillagjegye szerint oroszlán-e, avagy szűz. Ünnepélyes keretek között jelentem, azon szavazóimnak volt igaza, akik az oroszlánra tippeltek, vagyis a többség nem tévedett! Ha Tamás a szűz jegyében szeretett volna megszületni, 1 óra 27 perccel későbbre kellett volna időzítenie megérkezését!
Szeptember 23-án
Bizonyos olvasói nyomásra kénytelen vagyok valami irományt összehozni. Mami feljött hozzánk a hétre, hogy kicsit pihenhessek, rendesen egyek és persze, hogy lássa a gyerek a nagyanyját és vica-verza. Minden napunk tökéletesen alakult. Volna, ha én nem én lennék és anyukám nem ő lenne.
Lefeküdtem kicsit aludni, mert Tamás is elaludt, de fúrnak a szomszédban, úgyhogy tudom folytatni...
Na, szóval 2-3 heti konstans alvásmegvonás az ember idegeit olyan mértékben kikezdi, hogy egyszerűen nem ismer magára. Olyan ártatlan kérdések, és a rájuk adandó válaszok mint pl. "Ezt hova tehetem?", "Melyik edényt használhatom?", "Miért ilyen ritkás és kemény sörtéjű ez a körömkefe?" fájdalmasan megterhelőek az összes érzékszervnek, az agy logikai központja egyszer csak besül és nem marad más kommunikációs eszköz, mint a túlreagálós hiszti, ami Maminál úgy csapódik le, hogy legjobb szándéka és legnagyobb igyekezete ellenére csak púpnak jött a hátunkra. Szerencsére, mint az életben oly sok más dolog, ez az állapot is csak hullámokban éri el az embert, tehát így vagy úgy, rá lehet pihenni, és minden generáció újult erővel futhat neki a következő háromórás ciklusnak.
Mindeközben Tamásunk, aki ma kereken egy hónapos, - a továbbra is fennálló pocakgyötrelmek ellenére is - gyönyörűen kerekedik, édeseket mosolyog, nyünnyög és mond, és nagymami pihe-puha karjaiban jóízűeket szundikált. Olyan jókat derülök mindig, hogy pont azok a szituációk képesek ellazítani Tomi babát, amik más babákat jellemzően kihoznak a sodrukból: nagyon szereti, ha elmatatok rajta, öltöztetem, pelenkázom, a körmöcskéit csipegetem, fürdetem, fésülöm...így kell piperkőcöt csinálni a gyerekből.
Tegnap volt nálunk a Tegyeszes néni, hogy elvégezze a huszonhatodik környezettanulmányt, hátha megint fordulat állt be életünkben. Érkezése előtt sikerült 20 percet rápihennem a hajnali programokra, de a szeptemberi köd szépen megült a fejemben és nem is szállt fel jó ideig. Egy teljes órát töltött nálunk, hangjának enervált monotonsága vissza-vissza ringatott alfába, nem győztem kapaszkodni a konyhaasztalba, de szerencsére Apának is jelen kellett lennie, így talán ő tudott figyelni, de nagyrészt azt hiszem, csak az életéről mesélt, az egy-két releváns szociológiai, pszichológiai szálat, ami később számunkra is hasznos lehet, azért sikerült elcsípnem, de azt már Vekerdytől úgyis tudtuk. Fogalmam sincs, milyen benyomással távozott a halkszavú hölgy, de bízom benne, hogy látott már hasonló energiaszinten tengődő anyákat és apákat, hogy ne az aktív órai részvételünk alapján fogalmazza meg szakvéleményét. Jövő héten talán mehetünk is a gyámhivatalba, hogy végleg egy családdá váljunk!
Lefeküdtem kicsit aludni, mert Tamás is elaludt, de fúrnak a szomszédban, úgyhogy tudom folytatni...
Na, szóval 2-3 heti konstans alvásmegvonás az ember idegeit olyan mértékben kikezdi, hogy egyszerűen nem ismer magára. Olyan ártatlan kérdések, és a rájuk adandó válaszok mint pl. "Ezt hova tehetem?", "Melyik edényt használhatom?", "Miért ilyen ritkás és kemény sörtéjű ez a körömkefe?" fájdalmasan megterhelőek az összes érzékszervnek, az agy logikai központja egyszer csak besül és nem marad más kommunikációs eszköz, mint a túlreagálós hiszti, ami Maminál úgy csapódik le, hogy legjobb szándéka és legnagyobb igyekezete ellenére csak púpnak jött a hátunkra. Szerencsére, mint az életben oly sok más dolog, ez az állapot is csak hullámokban éri el az embert, tehát így vagy úgy, rá lehet pihenni, és minden generáció újult erővel futhat neki a következő háromórás ciklusnak.
Mindeközben Tamásunk, aki ma kereken egy hónapos, - a továbbra is fennálló pocakgyötrelmek ellenére is - gyönyörűen kerekedik, édeseket mosolyog, nyünnyög és mond, és nagymami pihe-puha karjaiban jóízűeket szundikált. Olyan jókat derülök mindig, hogy pont azok a szituációk képesek ellazítani Tomi babát, amik más babákat jellemzően kihoznak a sodrukból: nagyon szereti, ha elmatatok rajta, öltöztetem, pelenkázom, a körmöcskéit csipegetem, fürdetem, fésülöm...így kell piperkőcöt csinálni a gyerekből.
Tegnap volt nálunk a Tegyeszes néni, hogy elvégezze a huszonhatodik környezettanulmányt, hátha megint fordulat állt be életünkben. Érkezése előtt sikerült 20 percet rápihennem a hajnali programokra, de a szeptemberi köd szépen megült a fejemben és nem is szállt fel jó ideig. Egy teljes órát töltött nálunk, hangjának enervált monotonsága vissza-vissza ringatott alfába, nem győztem kapaszkodni a konyhaasztalba, de szerencsére Apának is jelen kellett lennie, így talán ő tudott figyelni, de nagyrészt azt hiszem, csak az életéről mesélt, az egy-két releváns szociológiai, pszichológiai szálat, ami később számunkra is hasznos lehet, azért sikerült elcsípnem, de azt már Vekerdytől úgyis tudtuk. Fogalmam sincs, milyen benyomással távozott a halkszavú hölgy, de bízom benne, hogy látott már hasonló energiaszinten tengődő anyákat és apákat, hogy ne az aktív órai részvételünk alapján fogalmazza meg szakvéleményét. Jövő héten talán mehetünk is a gyámhivatalba, hogy végleg egy családdá váljunk!
2011. szeptember 16., péntek
Ezt nézd meg, Anya, ha legközelebb nem érted, mit mondok!
Mindig is kíváncsian vártam, vajon mennyire fogom érteni a babám sírásait. Két hét aktív együttlét után a következő sírásmódokat tudjuk megkülönböztetni:
Kiesett a cumim: levegőért kapkodós, kalimpálós, ha nem vagyunk elég gyorsak, elcsuklós ehh..ehh, majd elnyúlós eeeeeh-be megy át.
Egyedül vagyok, ringatásra vágyom: megbántott szájbiggyesztős, hosszú e vagy á, de csak moderatoban.
Tele a pelus: éles elnyújtott eeee vagy íííí.
Éhes vagyok: morcos, türelmetlen, oldalra fordulós-cicikeresős mecsergés, ami az idő múlásával egyenes arányban erősödik, hacsak nem vetünk be néhány cselt, mint pár korty tea és/vagy cumin dolgozás, amíg a fogás elkészül.
Fáj a hasam: elgyötört, ráncos arcú, hosszú ááááá, oááááá, leeeee, neeee, ahogy erősödik a görcs, rekedt sikítás, míg a levegő el nem fogy...irgalmatlanul hosszú szünet, míg végre levegőt vesz, hogy aztán folytatódjon a torokszaggató kínlódás. Szerencsére ebből mostanában kevés fordul elő. Kop-kop.
Fáradt vagyok, most már letehetsz a kiságyba: eeee vagy meeee, megint csak moderato.
Kiesett a cumim: levegőért kapkodós, kalimpálós, ha nem vagyunk elég gyorsak, elcsuklós ehh..ehh, majd elnyúlós eeeeeh-be megy át.
Egyedül vagyok, ringatásra vágyom: megbántott szájbiggyesztős, hosszú e vagy á, de csak moderatoban.
Tele a pelus: éles elnyújtott eeee vagy íííí.
Éhes vagyok: morcos, türelmetlen, oldalra fordulós-cicikeresős mecsergés, ami az idő múlásával egyenes arányban erősödik, hacsak nem vetünk be néhány cselt, mint pár korty tea és/vagy cumin dolgozás, amíg a fogás elkészül.
Fáj a hasam: elgyötört, ráncos arcú, hosszú ááááá, oááááá, leeeee, neeee, ahogy erősödik a görcs, rekedt sikítás, míg a levegő el nem fogy...irgalmatlanul hosszú szünet, míg végre levegőt vesz, hogy aztán folytatódjon a torokszaggató kínlódás. Szerencsére ebből mostanában kevés fordul elő. Kop-kop.
Fáradt vagyok, most már letehetsz a kiságyba: eeee vagy meeee, megint csak moderato.
Álmok
Mostanában minden éjszaka álmodom. Vagyis inkább mindig emlékszem az álmaimra, mert épp akkor ébreszt minket kicsi fiunk, mikor álom szakaszban járok. Vannak az izgalmas álmok, például az ejtőernyőzős, aztán a háttal kiugrós ejtőernyőzős, és van amikor Tamást babusgatom, etetem, betakarom nagy nyugalommal és elégedettséggel, amíg magamhoz nem térít a sírása, és észlelem, hogy mindezt csak álmomban tettem meg...
2011. szeptember 10., szombat
Találkozás nagymamival
Ma igazán különleges napunk volt. Első találkozásunk nagymamával és nagynénivel, ha a skype-os találkozásokat nem vesszük számításba. Meg lett dicsérve a formás fejecskénk, a tökéletes fülecskénk, a 10 kicsi zongorista ujjunk és a különösen jó alvókánk is, mikor elmentünk egy körre a mózessel. Kaptunk jó sok cuki kis retro rucit, amit még jómagam és tesóm viseltünk hasonlóan hamvas korunkban. Lesz jó sok fotótéma! És végre nem csak két darab 56-os rugit kell már felváltva hordanunk, mert érkezett utánpótlás: mama pont olyan 2 rugit hozott, mint a meglévő és nagyon praktikusnak talált brekis, csak éppen cicás-kutyás és koalás-kiskacsás kiadásban, pedig egy szóval sem említettük neki, hogy ilyenünk van! Mert ugye kivétel nélkül mindenki lebeszélt az 56-os rugdalózóról, "Nehogy vegyél, mert még rá sem adod, már kinőtte!" Ehhez képest, így közel három hetesen, Tamás tökéletesen belefér még az 56-osba, és elveszik a 62-esben, amiből természetesen jó sok van...
Mama végre babázhatott, ami első perctől kezdve nyugalommal töltötte el bébikét, és felidéztünk jó pár verset, mondókát és éneket, amit óvónéniként mondott sok-sok éven át és nagymamaként fog még sokszor mondani és énekelni. Hamar eltelt a nap, nemsokára jöhet a fürdés, be is fejezem mára, mert kicsit hosszadalmas az egykezes gépelés, fiatalúr rákapott a bal karomra, most is itt lazul.
Mama végre babázhatott, ami első perctől kezdve nyugalommal töltötte el bébikét, és felidéztünk jó pár verset, mondókát és éneket, amit óvónéniként mondott sok-sok éven át és nagymamaként fog még sokszor mondani és énekelni. Hamar eltelt a nap, nemsokára jöhet a fürdés, be is fejezem mára, mert kicsit hosszadalmas az egykezes gépelés, fiatalúr rákapott a bal karomra, most is itt lazul.
2011. szeptember 8., csütörtök
Élet, erő, egészség
Tamás ma kapta meg az első adag tejcsijét. Receptre kapjuk, minden kedden és csütörtökön mehetünk érte, ma három nagy üveggel is kaptunk, úgyhogy bőven el vagyunk látva. Az első kortyokat nagy homlokráncolás, gyanakvó szemforgatás kísérte, aztán egy kis protestáló szünet után azért csak lecsúszott az a 90 ml. Kicsi szemlélődéssel, kötelező ének- és mondókahallgatással lazult rá az új élményre, aztán egy finom fürcsivel zárta a napot. Meg kell zabálni, a maga alig több, mint 2 hetével olyan nagyfiúsan elvan fürdetés alatt, lehet vele mindent csinálni, még hajat is mosni. Nem tudom, ez a csoda meddig fog tartani, de még az is lehet, hogy inkább vízilabdás lesz.
2011. szeptember 7., szerda
Stille Nacht
Micsoda csendes, nyugodt éjszakánk volt! Tamás éjfél előtt kis susogós noszogatás mellett elaludt. Ha finoman fogom a kis vállait, karjait, nem tud hevesen vezényelnil, ami láthatóan mindig kizökkenti az elalvási folyamatból. Így a kezecskéit is be tudja tömni a szájába, aminek nagyon tud örülni. Kértem, hogy egy órácskát hadd aludjak és kiosontam a szobából. Nézegettem egy ideig a légzésfigyelő pislogását, szép egyenletes, alvós légvételek voltak. Mikor legközelebb kinyitottam a szemem, a hangjára ébredtem, de nem sírt, hanem megint az az édes kis sóhajtozós nyöszörgés volt. Természetesen 3:00 volt. Ezt hogy csinálja??? Ettünk, büfiztünk, pelusoztunk, kicsit beszélgettünk, susogtunk, aztán elszenderedtünk. Egy nyikkanás nélkül. Olyan jó volt látni a kis kisimult, elégedett arcát. Kíváncsi voltam, mennyi idő telhetett el. Megnéztem az órát a hálóban: 4:00 volt. Ebből a gyerekből katona lesz.
2011. szeptember 6., kedd
Pocak macera
Prüntyőkénk két napja stabilan pocakfájós. A két napot csak úgy sejtem, lehet, hogy három, de lehet, hogy nincs is két napja, mióta itthon vagyunk, nekem kikapcsolt az időérzékem. Szerencsére Apa vezet egy tudományos statisztikát Tamás napirendjéről, ébrenlét-alvás, pisi-kaki, eszi-iszi időpontok mennyiségek, csak úgy miheztartás végett, plusz szakmai ártalomból. Egyik nap kicsomagolom a pelust és mit látok benne? Egy szabályos nyomtatott T betűt, bébi már nyomja a névjegyét. Két éjszakával ezelőtt fantasztikus volt, ahogy Tamás édesen nyünnyögve jelezte éjfélkor, háromkor és hatkor, hogy jöhet a tápi. Evett, büfizett, kinyúlt, letettük, aludt. Aztán egyszer csak jött pukimanó és befészkelte magát a pocakjába. Először fülsüketítő sírás jön, aztán belehergeli magát egyfajta falrepesztő ordításba, amit tovább is tud szegénykénk fokozni olyan intenzitásúvá, hogy ha még ennél is jobban lehetne, azzal már maghasadást lehetne előidézni. Mindezt szomszédaink legnagyobb örömére tegnap este héttől hajnal kettőig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Azt hiszem, most egy ideig csak papírzacskóval a fejemen fogok kimenni a házból. Azért egyelőre biztató, hogy előbb-utóbb mindig meg tud nyugodni, mikor melyik ringatás, susogás, bugyolálás, sétálgatás, esti fürcsi működik.
Tegnap megtettük első mózeskocsis sétánkat a park körül. Nyunyó végigaludta, szereti a zötyögtetést. Kornél cicánk kicsit csalódott volt, mikor visszahoztuk a babakocsit is, de amúgy láthatóan ellágyult érdeklődéssel viseltetik az új jövevénnyel szemben. Mikor nagy a sírás-rívás, Kornél is félpercenként megpróbál úgy helyezkedni a fekhelyén, hogy meg tudja szoptatni a bébit, vagy ha elege van, ő is sértetten elkezdi mondani a magáét, és jelzi, hogy most inkább kimenne, esetleg nekiáll ropogtatni egy kis száraztápot. Azért tisztes távolban tartjuk őket egymástól, Tamás szobája tabu, de még be-bepróbálkozik a Shrekkes macska pofival, hogy engedjük őt is be. Soha nem jön az ölembe, csak Apáért rajong a büdös disznó. Egyik este viszont, mikor Apa már lefeküdt és én itt ültem a gépnél, egyszer csak odajött mellém, tétován nézett, hátradőltem, hogy na gyere, ha akarsz, rámászott a hasamra, átölelte a derekamat és a fejét sűrű dorombolások közepette a mellkasomra tette. Mire képes a testvéri féltékenység.
Védőnéni is volt nálunk tegnap délelőtt, megdicsérte, milyen formás, szép baba, mondta, hogy holnap majd jön a doktornéni is. Délben megint rázendítettünk, olyan hangosan, hogy doktornéni is meghallhatta, mert azonnal csengetett, nem várt holnapig. Kaptunk tejcsi receptet, csütörtöktől mehetünk anyatejért. Apropó, köszönöm az eddigi kitartó biztatást szoptatás témában, most egy kicsit mégis hanyagolom, mert nem nagyon akar összejönni a medelás projekt, szerintem engem egyszerűen anatómiailag nem szoptatásra gyártottak, na. Viszont mikor üvöltő Tamással a karomon letéptem magamról a szilikon csöveket és kijelentettem, hogy ennyi, én nem bohóckodom ezzel tovább, hát kell ez nekünk?, másnapra varázsütés szerűen elszállt a bal cickóból az addigra már eléggé aggasztó, mindig másfajta fájdalommal, húzással, szúrással jelenlévő fájdalom.
Bébike már lassan két órája békésen csicsikál. Remélem, pukimanó nem hosszútávra jelentkezett be hozzá.
Tegnap megtettük első mózeskocsis sétánkat a park körül. Nyunyó végigaludta, szereti a zötyögtetést. Kornél cicánk kicsit csalódott volt, mikor visszahoztuk a babakocsit is, de amúgy láthatóan ellágyult érdeklődéssel viseltetik az új jövevénnyel szemben. Mikor nagy a sírás-rívás, Kornél is félpercenként megpróbál úgy helyezkedni a fekhelyén, hogy meg tudja szoptatni a bébit, vagy ha elege van, ő is sértetten elkezdi mondani a magáét, és jelzi, hogy most inkább kimenne, esetleg nekiáll ropogtatni egy kis száraztápot. Azért tisztes távolban tartjuk őket egymástól, Tamás szobája tabu, de még be-bepróbálkozik a Shrekkes macska pofival, hogy engedjük őt is be. Soha nem jön az ölembe, csak Apáért rajong a büdös disznó. Egyik este viszont, mikor Apa már lefeküdt és én itt ültem a gépnél, egyszer csak odajött mellém, tétován nézett, hátradőltem, hogy na gyere, ha akarsz, rámászott a hasamra, átölelte a derekamat és a fejét sűrű dorombolások közepette a mellkasomra tette. Mire képes a testvéri féltékenység.
Védőnéni is volt nálunk tegnap délelőtt, megdicsérte, milyen formás, szép baba, mondta, hogy holnap majd jön a doktornéni is. Délben megint rázendítettünk, olyan hangosan, hogy doktornéni is meghallhatta, mert azonnal csengetett, nem várt holnapig. Kaptunk tejcsi receptet, csütörtöktől mehetünk anyatejért. Apropó, köszönöm az eddigi kitartó biztatást szoptatás témában, most egy kicsit mégis hanyagolom, mert nem nagyon akar összejönni a medelás projekt, szerintem engem egyszerűen anatómiailag nem szoptatásra gyártottak, na. Viszont mikor üvöltő Tamással a karomon letéptem magamról a szilikon csöveket és kijelentettem, hogy ennyi, én nem bohóckodom ezzel tovább, hát kell ez nekünk?, másnapra varázsütés szerűen elszállt a bal cickóból az addigra már eléggé aggasztó, mindig másfajta fájdalommal, húzással, szúrással jelenlévő fájdalom.
Bébike már lassan két órája békésen csicsikál. Remélem, pukimanó nem hosszútávra jelentkezett be hozzá.
2011. szeptember 3., szombat
Túl az első éjszakán
Nem térek napirendre, egyszerűen nem térek napirendre. Hugh Jackman Budapesten van. Épp, mikor Tamás és a mi sorsunk fonalai összefonódtak. Aki most kapcsolódna be az olvasásba, gyorsan leszögezem, nem azért kapkodok levegő után, mert elszédültem Hugh Jackmantől, és mit képzel ez a kölök, hogy pont most köt le, mikor mehetnék a Blahára Hugh nyakába ugrani, hanem lapozzunk gyorsan vissza június 29-re, és akkor mindenki mindent érteni fog!
Na, túl vagyunk az első éjszakán. Kezdő anyaként egyből zavarba jöttem, hogy most akkor igyak-e sok kólát, hogy fenn tudjak maradni az éjjeli etetésekhez, vagy inkább ne igyak, de feküdjek le én is, mikor a baba este elaludt. Ebből egy kombót csináltam, egy pohár kólát ittam, kicsit tettem-vettem a lakásban, elkezdtem nézni a Blair Witch Project-et, hogy ráhangolódjak az éjszakára, aztán a film felénél megvilágosodtam, hogy mekkora ökör vagyok, nyomás aludni, a kipihentség mindennél fontosabb. Hajnali egy órakor besokalltunk a légzésfigyelő kattogásától, levettük a hangot, csak villogón maradt. Ezért 10 percenként néztem a falat, hogy pislog-e a fény. Bébike mint a kisangyal, aludt. Három előtt már kezdtünk aggódni, hogy mi van, csak alszik, és alszik, nem erre készültünk. Három nulla nullakor hallottuk az első nyöszörgést, itt az idő, jöhet a tápi. Evés után böfi, böfi után peluscsere, aztán jött egy kis nyüglődős nyöszörgés, amit 3:57-kor a karomon történő elernyedés követett. Betettük a kiságyba, bebújtunk a nagyágyba, majd negyed óra múlva ismét felsírt. Most Apa ment vigasztalni, olyan tutin tud suttogni, hogy én 3 perc alatt álomba szenderülök tőle, ez Tamás esetében ötkor valósult meg. Apa bevetette a duruzsolós rádió trükköt is, ami úgy tűnt, működött is. Ezek után reggel nyolcig húzta a lóbőrt az úrfi.
Kipróbáltuk és már kétszer működött is a suttogó (Tracy Hogg) ütögetős-susogós módszere, amikor is úgy tudunk segíteni a babának elaludni ha nem tud, hogy ütemesen lapogatjuk a hátát és közben úgy adjuk ki a "shhh" hangot, mintha fújna a szél vagy a szomszéd lakó eresztené a fürdővizet. Most is ezért tudok itt klimpírozni a laptopon, mert ezzel tettük le Bébit. Rettenetesen büszkék vagyunk magunkra. Tudjuk, kezdők szerencséje...
Belekóstoltunk a fürdésbe is, nem csináltunk nagy faxnit belőle, gondoltuk, ha nagyon tiltakozik, csak áttörölgetem. Először nem tetszett neki, mikor a lábát érte a víz, így maradt a törölgetés a kád fölött, aztán tettem egy újabb kísérletet popsimosásra, az úgy tűnt, jól esett neki, mikor belemerítettem a meleg vízbe.
Na, elteszem magam holnapra, hátha most is sikerül, akkor van majdnem két órám!!!
Na, túl vagyunk az első éjszakán. Kezdő anyaként egyből zavarba jöttem, hogy most akkor igyak-e sok kólát, hogy fenn tudjak maradni az éjjeli etetésekhez, vagy inkább ne igyak, de feküdjek le én is, mikor a baba este elaludt. Ebből egy kombót csináltam, egy pohár kólát ittam, kicsit tettem-vettem a lakásban, elkezdtem nézni a Blair Witch Project-et, hogy ráhangolódjak az éjszakára, aztán a film felénél megvilágosodtam, hogy mekkora ökör vagyok, nyomás aludni, a kipihentség mindennél fontosabb. Hajnali egy órakor besokalltunk a légzésfigyelő kattogásától, levettük a hangot, csak villogón maradt. Ezért 10 percenként néztem a falat, hogy pislog-e a fény. Bébike mint a kisangyal, aludt. Három előtt már kezdtünk aggódni, hogy mi van, csak alszik, és alszik, nem erre készültünk. Három nulla nullakor hallottuk az első nyöszörgést, itt az idő, jöhet a tápi. Evés után böfi, böfi után peluscsere, aztán jött egy kis nyüglődős nyöszörgés, amit 3:57-kor a karomon történő elernyedés követett. Betettük a kiságyba, bebújtunk a nagyágyba, majd negyed óra múlva ismét felsírt. Most Apa ment vigasztalni, olyan tutin tud suttogni, hogy én 3 perc alatt álomba szenderülök tőle, ez Tamás esetében ötkor valósult meg. Apa bevetette a duruzsolós rádió trükköt is, ami úgy tűnt, működött is. Ezek után reggel nyolcig húzta a lóbőrt az úrfi.
Kipróbáltuk és már kétszer működött is a suttogó (Tracy Hogg) ütögetős-susogós módszere, amikor is úgy tudunk segíteni a babának elaludni ha nem tud, hogy ütemesen lapogatjuk a hátát és közben úgy adjuk ki a "shhh" hangot, mintha fújna a szél vagy a szomszéd lakó eresztené a fürdővizet. Most is ezért tudok itt klimpírozni a laptopon, mert ezzel tettük le Bébit. Rettenetesen büszkék vagyunk magunkra. Tudjuk, kezdők szerencséje...
Belekóstoltunk a fürdésbe is, nem csináltunk nagy faxnit belőle, gondoltuk, ha nagyon tiltakozik, csak áttörölgetem. Először nem tetszett neki, mikor a lábát érte a víz, így maradt a törölgetés a kád fölött, aztán tettem egy újabb kísérletet popsimosásra, az úgy tűnt, jól esett neki, mikor belemerítettem a meleg vízbe.
Na, elteszem magam holnapra, hátha most is sikerül, akkor van majdnem két órám!!!
2011. szeptember 2., péntek
Itthon vagyunk
Hát ez a nap is eljött! Igaz, az eltűnt okmányokból kifolyólag még mindig nincs sem születési anyakönyvi kivonatunk, sem tajszámunk, de végre itthon vagyunk mindhárman! Tamáskánk nem rejtette véka alá a kórház viccesen Gyorsliftnek elnevezett szerkezetéről alkotott véleményét, végigordította a lefele utat, hogy a műszaki karbantartók biztosan meghallják valamelyik szinten, hátha csak erre várnak. Különös egyénisége van ennek a liftnek, igen kimért, körültekintő, nem kapkod el semmit. A hatodikon módfelett szívesen időzik, hol nyitott, hol csukott ajtóval, a földszint előtt pedig egy hangos kattanással megáll, hátha elszenderedett utasa azalatt a negyed óra alatt, míg a nyolcadikról leért. Az autóban már sokkal jobban érezte magát Tomicsek, nézelődött, leltárba vette mindenét, hogy elhozta-e a kórházból. Itthon egy kis nyüglődéssel indítottunk, édeskénk sehogysem találta a helyét, később kilogikáztuk, hogy kicsit túlbuzogtam az első itthoni etetést és többet szippantott magába, mint kellett volna, ez rendesen betett a bélésének. Apával felváltva vigasztaltuk, megállapítottuk, hogy a cumi bizony jóbarátunk, pedig nem akartuk mindenáron használni. Ötszöri peluscsekkolás után már nem tartottam olyan cukinak azt a nyolc patentot a kis koalás rugiján...Most 22.20 van és lassan már másfél órája alszik békésen, cumi nélkül. Fantasztikus érzés álomba ringatni! Hát itt tartunk most, az első éjszaka küszöbén.
2011. szeptember 1., csütörtök
Miért nem vittük még haza Tamást?
Ismerőseink sorra kérdőre vonnak, hogy mi az, hogy még nem vittük haza a babát. Elmesélem. Hétfőn ugye aláírtuk a lemondó-örökbefogadó jegyzőkönyvet, Tamás baba gyámja lettem. Hurrá, egy lépéssel beljebb vagyunk! Most már bátran megírhattam az sms-t, hogy megérkezett a baba, jöttek is a gratulációk, amik nagyon jól estek. Már csak 3 nyomorult papír kell és kiszabadulunk a bürokrácia tömlöcéből, vagyis megkapjuk a hőn áhított és oly magasztos nevű Kihelyező határozatot és végre hárman mehetünk haza: 1. új környezettanulmány lakóhelyünk szerinti gyámhivataltól, mert június óta rengeteg fordulatot vehetett az életünk, lehet, hogy azóta lottómilliárdosok lettünk, jogos; 2. Életetadónk egy, a kórházban átvett, azóta a kerületi gyámhivatalban keddi nyomozásunk eredményeként előkerülő egyik fontos papírja; 3. Tamás egészségi állapotáról kórházi jelentés. Fentiek közül 2., 3. pipa, szerdára már ügyintézőnk sárga mappáját hizlalták.
Mi van a környezettanulmánnyal? Telefonon érdeklődtünk, még kedden, hogy beérkezett-e a fax, amit kórház szerinti gyámos ügyintézőnk küldött lakhelyünk szerinti ügyintézőnknek, hogy jöjjön már ki valaki és nézze meg a pecót.
-Igen, észlelték a beérkezést.
-Nagyszerű, mikor jönnek?
-Majd telefonon jelzik, mikor tud menni a kolléga.
Nem jelezték. Hívtuk őket. És ez már egy újabb napon történt. Tamás egy újabb nappal tovább élvezheti a kórház újszülött osztályának vendégszeretetét. Mondták, hogy nemsokára visszahív a kolléga, aki kimegy. Pár óra múlva tényleg jelentkezett. Ő jönne ki, és kivételesen, gyorsított eljárásban már holnap reggel 8-kor velünk kezd. Ma már nem lehet, mert ma iktatják az iratot...Csütörtök, azaz ma reggel 8:27-kor meg is érkezett a fiatal kis kolléga, sűrű bocsánatkérések közepette elmondta, hogy rendesen félreirányították és az ellenkező irányba indult el minket keresni. Ilyenkor már nem tudsz haragudni, elérkezel a nirvana súlytalanságába és csak röhögsz az egészen, persze visszafogottan, mert mégiscsak egy gyámügyes előtt állsz.
Hamar végeztünk is, megígérte, hogy telefonál, ha átküldte a faxot, telefonált is, csak akkor épp porszívóztam, de szerencsére Apát is hívta utána. Kórház kerületi gyámügye is jelezte, hogy megérkezett a fax, persze akkor a csomagtartóban hagytam a telefont, de szerencsére ő is hívta Apát, és mondta, hogy holnap, azaz péntek 10.00 órakor vár minket, hogy átadja a Kihelyező határozatot!!!
Hát ezért nem hoztuk még haza Tamáskánkat. Mintha tudná, mi zajlik most odakinn, valahányszor bemegyünk hozzá, édesdeden alszik, néha nyújtózkodik egy nagyot, aztán megereszti a legcukibb sóhajt, és mosolyogva alszik tovább és a mi szívünk is megnyugszik.
Holnap már nem kell ezt többször elmesélni, mert egy új korszak veszi kezdetét!
Mi van a környezettanulmánnyal? Telefonon érdeklődtünk, még kedden, hogy beérkezett-e a fax, amit kórház szerinti gyámos ügyintézőnk küldött lakhelyünk szerinti ügyintézőnknek, hogy jöjjön már ki valaki és nézze meg a pecót.
-Igen, észlelték a beérkezést.
-Nagyszerű, mikor jönnek?
-Majd telefonon jelzik, mikor tud menni a kolléga.
Nem jelezték. Hívtuk őket. És ez már egy újabb napon történt. Tamás egy újabb nappal tovább élvezheti a kórház újszülött osztályának vendégszeretetét. Mondták, hogy nemsokára visszahív a kolléga, aki kimegy. Pár óra múlva tényleg jelentkezett. Ő jönne ki, és kivételesen, gyorsított eljárásban már holnap reggel 8-kor velünk kezd. Ma már nem lehet, mert ma iktatják az iratot...Csütörtök, azaz ma reggel 8:27-kor meg is érkezett a fiatal kis kolléga, sűrű bocsánatkérések közepette elmondta, hogy rendesen félreirányították és az ellenkező irányba indult el minket keresni. Ilyenkor már nem tudsz haragudni, elérkezel a nirvana súlytalanságába és csak röhögsz az egészen, persze visszafogottan, mert mégiscsak egy gyámügyes előtt állsz.
Hamar végeztünk is, megígérte, hogy telefonál, ha átküldte a faxot, telefonált is, csak akkor épp porszívóztam, de szerencsére Apát is hívta utána. Kórház kerületi gyámügye is jelezte, hogy megérkezett a fax, persze akkor a csomagtartóban hagytam a telefont, de szerencsére ő is hívta Apát, és mondta, hogy holnap, azaz péntek 10.00 órakor vár minket, hogy átadja a Kihelyező határozatot!!!
Hát ezért nem hoztuk még haza Tamáskánkat. Mintha tudná, mi zajlik most odakinn, valahányszor bemegyünk hozzá, édesdeden alszik, néha nyújtózkodik egy nagyot, aztán megereszti a legcukibb sóhajt, és mosolyogva alszik tovább és a mi szívünk is megnyugszik.
Holnap már nem kell ezt többször elmesélni, mert egy új korszak veszi kezdetét!
2011. augusztus 29., hétfő
Hosszú hétfő
Reggel elmentem dokinéninkhez, mert mióta megszületett Bébike, a bal mellem úgy fáj, mintha boxzsáknak használták volna. Le is állítottam a Medela projektet, a továbbiakban rábízom magam Tamáskánk saturendszerére. Doktornéni azt mondta, nincs aggódni való, vegyem úgy, mintha hagyományos szoptató anyuka lennék kis mellgyulladással, jegeljem, lázcsillapító, ami ilyenkor kell...ha huzamosabb ideig fennáll, csinálunk egy mammográfiát...Hát jó.
Ma 200 km-t futott alattunk a kocsi. Pedig csak itt jártunk a környéken. Fél kettőre mentünk Battára találkozni Gabikával és Életetadónkkal, hogy onnan együtt elmenjünk az illetékes anyakönyvi hivatalhoz aláírni az örökbefogadást engedélyező határozatot, így a mai naptól előléptettek gyámmá, tehát mostantól én vagyok többek között a gyermek vagyonának kezelője vagy perindítási szándéka esetén a törvényes képviselője is. Mindez csupán szűk két órát és Gabika részéről erőteljes érdekérvényesítést vett igénybe.
Ezután elbúcsúztunk Életetadónktól, hát nem ment könnyek nélkül. Ajándékot is kaptunk: egy babanaplót és egy trendi, csajozós farmernacit. Nagyon jó volt hallani Tőle, hogy Gabi néni jó szülőket választott a Babának, és mi sem kívánhattunk volna jobb Életetadót, mint Ő, ezt kezdettől fogva éreztük.
Negyed hatkor indulás haza, bekapni pár falatot, csekkolni, hogy macska reggel óta előkerült-e, nem, még csavarog, aztán tovább a kórházba, ahol Tamás pillanatok alatt kisimította az összes idegszálunkat. Olyan tündér volt. Úgy kaptuk meg, hogy a pólyából félig kibontva lógott a csecsemős nővér karján, hogy tegye-e tisztába, mert ez a gyerek annyit eszik és kakál, hogy az szégyenletes, de másik nővérke biztosította őt afelől, hogy anyuka már csinálta, elboldogul majd vele. Nagyon elégedettek voltunk a hír hallatán, és tényleg szépen meg volt rakva az a pelus. Annyira édes, ahogy elvan, miközben pelenkázom. Aztán evett egy jó 60-ast, jó emberesen telerakta a friss pelust, jött egy adag buksi, rápihent, aztán kis nazgul téma (lásd augusztus 28., Frodó), ezt már tudjuk, mit jelent, pólyából kihámoz, műsoros pelust eltávolít, kising, pólya visszavarázsolva, öv ízlésesen megkötve, kész a kicsi Jedi. Aztán legnagyobb gyönyörűségünkre mosolyogva csicsikált egyet a karjaimban.
Ma 200 km-t futott alattunk a kocsi. Pedig csak itt jártunk a környéken. Fél kettőre mentünk Battára találkozni Gabikával és Életetadónkkal, hogy onnan együtt elmenjünk az illetékes anyakönyvi hivatalhoz aláírni az örökbefogadást engedélyező határozatot, így a mai naptól előléptettek gyámmá, tehát mostantól én vagyok többek között a gyermek vagyonának kezelője vagy perindítási szándéka esetén a törvényes képviselője is. Mindez csupán szűk két órát és Gabika részéről erőteljes érdekérvényesítést vett igénybe.
Ezután elbúcsúztunk Életetadónktól, hát nem ment könnyek nélkül. Ajándékot is kaptunk: egy babanaplót és egy trendi, csajozós farmernacit. Nagyon jó volt hallani Tőle, hogy Gabi néni jó szülőket választott a Babának, és mi sem kívánhattunk volna jobb Életetadót, mint Ő, ezt kezdettől fogva éreztük.
Negyed hatkor indulás haza, bekapni pár falatot, csekkolni, hogy macska reggel óta előkerült-e, nem, még csavarog, aztán tovább a kórházba, ahol Tamás pillanatok alatt kisimította az összes idegszálunkat. Olyan tündér volt. Úgy kaptuk meg, hogy a pólyából félig kibontva lógott a csecsemős nővér karján, hogy tegye-e tisztába, mert ez a gyerek annyit eszik és kakál, hogy az szégyenletes, de másik nővérke biztosította őt afelől, hogy anyuka már csinálta, elboldogul majd vele. Nagyon elégedettek voltunk a hír hallatán, és tényleg szépen meg volt rakva az a pelus. Annyira édes, ahogy elvan, miközben pelenkázom. Aztán evett egy jó 60-ast, jó emberesen telerakta a friss pelust, jött egy adag buksi, rápihent, aztán kis nazgul téma (lásd augusztus 28., Frodó), ezt már tudjuk, mit jelent, pólyából kihámoz, műsoros pelust eltávolít, kising, pólya visszavarázsolva, öv ízlésesen megkötve, kész a kicsi Jedi. Aztán legnagyobb gyönyörűségünkre mosolyogva csicsikált egyet a karjaimban.
2011. augusztus 28., vasárnap
Vasárnap este
Újabb két nap telt el. Naponta kétszer bemegyünk a kórházba délutáni és esti etetésre. Tegnap óta feltűnően jól eszik bébikénk; úgy bepuszilja az 50 ml-jét, hogy azt öröm nézni és hallgatni. Jól meg is leptük a csecsemős nővéreket, alig hittek a szemüknek!
Túl vagyunk az első pelenkázásokon is, végre megismerkedhettünk kicsi fiunk nyak alatti részével is. Ahhoz képest, hogy életemben nem pelenkáztam még csecsemőt, - kivéve egyszer, 2004-ben barátnőm végtelenül türelmes és megértő másfél éves kisfiát, aki zokszó nélkül kivárta azt a 7 percet, míg rájövök, hogy a pelenka ragasztócsíkjáról nem kell lehámozni a védőfóliát, mert az nincs neki, hanem egyszerű tépőzár elvén működik -, egész jól elboldogultam a feladattal, pedig most sem avattak be a pelenkázás rejtelmeibe. Láthatóan Tamás is élvezte, hogy kicsomagoltam abból a borzasztó angol pólyából, sőt azt sem bánta, hogy ide-oda forgatjuk, hogy megtaláljuk a kisinge széleit, biztos jól esett neki a "friss" levegő.
Ahogy visszabugyoláltam, vége lett az idillnek, arc sírásra torzul, vihar előtti csend, aztán kitör, a hangja egy az egyben olyan sivítás, mint amikor jönnek a gyűrűlidércek Frodóért azokon a repülő gyíkokon. Nem csodálkoztunk, mindez egy 6 négyzetméteres helyiségben történik, ahol figyelmességből ránk is csukják az ajtót, tehát röpke fél óra alatt olyan levegőtlenség lesz, hogy mi is úszunk a csatakos ruháinkban. De egyszer ennek is vége lesz. Holnap remélem, elkezdhetünk végre papírozni és felcsillan a remény a hazamenetelre.
2011. augusztus 26., péntek
Kórházi napok
Péntek van, rendes körülmények között ma jöhetnénk haza Tamással. Legalább Életetadónkat hazaengedték végre és újra láthatja a szeretteit. Picikénk nagyon jól bírja a kórházi létet, és a majd' 40 fokos hőséget; alszik, alszik, alszik, állítólag sírni is tud, de arra figyel, hogy ezt mi ne halljuk meg, eszik, alszik, mikor alszik, édesen grimaszol, mosolyog, vagy morcos arcot vág, és tündéri hangokat bocsát ki.
Ha minden jól alakul, hétfőn aláírhatjuk a papírokat és talán a hét közepén haza is mehetünk, végre együtt. Ezt kissé hátráltathatja az a szomorú és érthetetlen tény, hogy Életetadónknak a kórházban eltűnt a pénztárcája, minden fontos iratával együtt és a mai napig nem került meg. Amúgy 300 Ft ha lehetett abban a pénztárcában...
Ha minden jól alakul, hétfőn aláírhatjuk a papírokat és talán a hét közepén haza is mehetünk, végre együtt. Ezt kissé hátráltathatja az a szomorú és érthetetlen tény, hogy Életetadónknak a kórházban eltűnt a pénztárcája, minden fontos iratával együtt és a mai napig nem került meg. Amúgy 300 Ft ha lehetett abban a pénztárcában...
2011. augusztus 23., kedd
Day One
Hát megérkezett!!! Reggel 8:40-kor jött a telefon: burkot repesztettek. Fél tízre beértünk a kórházba, borzasztóan izgultunk, közben semmilyen információt nem kaptunk, csak néztünk, találgattunk a sürgő-forgó kórházi személyzet mozgásából,...nem egy kellemes állapot. Az orvosok, mint utólag kiderült, császár mellett döntöttek. Életetadónk sok áldozatot hozott ma, egyikünk sem számított császárra. Kicsi Tamás 11:54-kor látta meg a napvilágot, 47 centivel és 2700 grammal. Azt mondják, pici, persze, minden relatív, de biztató, hogy nem a koraszülött osztályra vitték, hanem szépen sorakozóba állították (tényleg szinte állítva teszik a pólyákat a kosarakba!) a többi időre érkezett újszülöttel. Apa szerint sem kicsi, mert ő is ennyi volt, mikor született (és lám, ma már szép szál, nyolcvan kilós, okos nagyfiú).
Mondtam már, hogy ma van a nyolcadik házassági évfordulónk?
Holnap elkezdünk ismerkedni egymással!
Mondtam már, hogy ma van a nyolcadik házassági évfordulónk?
Holnap elkezdünk ismerkedni egymással!
2011. augusztus 22., hétfő
Még két nap
Két nap van hátra az oroszlánból, holnapután már a szűz csillagjegy alatt járunk. Most mi lesz az oroszlános ágybetéttel???? Augusztus elején nem gondoltam volna, hogy 22-én még mindig itt fogunk tartani. Mintha valami lassú örvénybe keveredtünk volna, ami csak körbe-körbe visz minket. Lehet, hogy csak a holnapi napra vár kicsi fiunk, ő lesz az ajándék nyolcadik házassági évfordulónkra.
2011. augusztus 17., szerda
Végre megvan az autó
Ezúton szeretnénk ünnepélyes keretek közt kifejezése juttatni kicsi fiunk felé irányuló első komoly szülői elismerésünket: megvárta, míg megkapjuk a kocsit! Büszkék vagyunk Rád, Tamáska! Tegnap óta boldog tulajdonosai vagyunk egy csodaszép Hyundai ix20-as gépjárműnek és a vele járó, már majdnem üres pezsgős palacknak.
2011. augusztus 14., vasárnap
Valami elindult
Tegnap meglátogattuk Életetadónkat, sok mindenről beszélgettünk. Minden elismerésem Őt illeti, hiszen már komoly fájásai vannak, de olyan hősiesen viseli, hogy két fájás közben képes egy jót nevetni a sok sületlenségünkön. Kicsit rosszul is éreztem magam, hogy a terhére vagyunk, de remélem, nem bánta, hogy meglátogattuk és "röpke" két órán át elszórakoztattuk.
Véglegessé vált a név. Elmondta, hogy múltkor, mikor a nevekről beszélgettünk, egy pillanatra sikerült Őt lesokkolni. Arról beszélgettünk, hogy mi miket írtunk anno a lapra, hogy mit szeretnénk (Ádám, tényleg ezt írtuk? Miért írtuk azt, hogy Ádám? Na mindegy, rég volt.) és hogy Neki mennyire nem jönnek be, de mit szólnánk a Dávidhoz? Hát, nem koccintottunk rá. Pár perccel később jutott eszembe, hogy hoppá, hát a Tamást, a legesélyesebbet még nem is mondtam. Megkérdeztem, mit szólna hozzá. Kicsit felvont szemöldökkel, félmosollyal bólogatott, mint aki nem akar megbántani egy újabb nemmel. Nos, kiderült, hogy rosszul olvastam a reakciójából, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy derült égből egyszer csak rákérdeztem a számára legkedvesebb névre, mely egyébiránt az apuka neve is. Innentől fogva nem volt kétség, mi lesz a kisfiunk neve. Az élet apró csodái ezek az egybeesések.
Este mikor épp a Facebook előtt ültem, Gabika egyszer csak posztolt egyet: "Lehet, hogy ma még szülés lesz." Lefagytam. Illetve az egeret bírtam annyira megmozdítani, hogy egy stílszerű, ámbár a helyzet komolyságához képest kissé esetlen lájkot nyomjak rá... Egyszerűen se kép, se hang, nem tudtam semmit sem reagálni, miközben a többiektől sorra jöttek a kommentek. Aztán Gabika megírta, hogy lehet nekünk is drukkolni. Záporoztak a kommentek. Aztán végre megmozdult a többi ujjam is, de vagy ötször neki kellett futnom annak, hogy "Igen, mi jövünk. Vagyis Tamáska." Szóval a Facebookról tudtam meg, hogy hamarosan megszületik a kisfiam! Tud valaki ilyet mutatni még?
Életetadónkat este vitte be a mentő a kórházba. Gabival beszéltünk telefonon, hogy jobb reggel bemenni, mert ki tudja, hogy alakul az éjszaka, de amint megtud valamit, hív minket. Nem aludtunk túl mélyen. Reggel ötkor már mindketten forgolódtunk az ágyban, aztán fél hatkor úgy döntöttünk, kötelességünk a kismama mellett lenni a kórházban, akárhogy is alakult az éjszaka. Mivel autónk csak holnapután lesz, most is a buszos városnézést választottuk. Életetadónk még egyben volt, de legalább megcsinálták a ctg-t, amit szeretett volna, hogy megnyugodjon, minden rendben van. Elég lehangoló a hely, sajnáltam, hogy egyedül kell lennie egy olyan helyen, ahol a "Gólyahíres" szónak egészen más csengése van, ha nővér vagy orvos ejti ki, ezt mi is hallhattuk a saját fülünkkel. Van még mit tanulnunk nekünk, magyaroknak empátia terén.
Most ez a helyzet. Kissé kialvatlanul (haha, mennyire fogok még vágyni erre a fajta kialvatlanságra, mikor megtudom, milyen az igazi!), kissé zavarodottan, várunk és reméljük, minden úgy fog történni, hogy az mindenkinek a legjobb legyen.
Véglegessé vált a név. Elmondta, hogy múltkor, mikor a nevekről beszélgettünk, egy pillanatra sikerült Őt lesokkolni. Arról beszélgettünk, hogy mi miket írtunk anno a lapra, hogy mit szeretnénk (Ádám, tényleg ezt írtuk? Miért írtuk azt, hogy Ádám? Na mindegy, rég volt.) és hogy Neki mennyire nem jönnek be, de mit szólnánk a Dávidhoz? Hát, nem koccintottunk rá. Pár perccel később jutott eszembe, hogy hoppá, hát a Tamást, a legesélyesebbet még nem is mondtam. Megkérdeztem, mit szólna hozzá. Kicsit felvont szemöldökkel, félmosollyal bólogatott, mint aki nem akar megbántani egy újabb nemmel. Nos, kiderült, hogy rosszul olvastam a reakciójából, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy derült égből egyszer csak rákérdeztem a számára legkedvesebb névre, mely egyébiránt az apuka neve is. Innentől fogva nem volt kétség, mi lesz a kisfiunk neve. Az élet apró csodái ezek az egybeesések.
Este mikor épp a Facebook előtt ültem, Gabika egyszer csak posztolt egyet: "Lehet, hogy ma még szülés lesz." Lefagytam. Illetve az egeret bírtam annyira megmozdítani, hogy egy stílszerű, ámbár a helyzet komolyságához képest kissé esetlen lájkot nyomjak rá... Egyszerűen se kép, se hang, nem tudtam semmit sem reagálni, miközben a többiektől sorra jöttek a kommentek. Aztán Gabika megírta, hogy lehet nekünk is drukkolni. Záporoztak a kommentek. Aztán végre megmozdult a többi ujjam is, de vagy ötször neki kellett futnom annak, hogy "Igen, mi jövünk. Vagyis Tamáska." Szóval a Facebookról tudtam meg, hogy hamarosan megszületik a kisfiam! Tud valaki ilyet mutatni még?
Életetadónkat este vitte be a mentő a kórházba. Gabival beszéltünk telefonon, hogy jobb reggel bemenni, mert ki tudja, hogy alakul az éjszaka, de amint megtud valamit, hív minket. Nem aludtunk túl mélyen. Reggel ötkor már mindketten forgolódtunk az ágyban, aztán fél hatkor úgy döntöttünk, kötelességünk a kismama mellett lenni a kórházban, akárhogy is alakult az éjszaka. Mivel autónk csak holnapután lesz, most is a buszos városnézést választottuk. Életetadónk még egyben volt, de legalább megcsinálták a ctg-t, amit szeretett volna, hogy megnyugodjon, minden rendben van. Elég lehangoló a hely, sajnáltam, hogy egyedül kell lennie egy olyan helyen, ahol a "Gólyahíres" szónak egészen más csengése van, ha nővér vagy orvos ejti ki, ezt mi is hallhattuk a saját fülünkkel. Van még mit tanulnunk nekünk, magyaroknak empátia terén.
Most ez a helyzet. Kissé kialvatlanul (haha, mennyire fogok még vágyni erre a fajta kialvatlanságra, mikor megtudom, milyen az igazi!), kissé zavarodottan, várunk és reméljük, minden úgy fog történni, hogy az mindenkinek a legjobb legyen.
2011. augusztus 9., kedd
Augusztus 9., kedd
Március 9-én, kedden születtem. Mint ma kiderült idevágó eszmecserénk közben, drága barátném, Anikó is kedden született, június 9-én. Ma augusztus 9. van, kedd. Na nem mintha bárkit is sürgetni szeretnék!
2011. augusztus 1., hétfő
Medela
Ma megrendeltem egy brutál kórházi mellszívót, ami terveim szerint majd sikeresen indukálja a laktációmat, vagyis képes leszek saját cickóból szoptatni a babát. Ha már úgyis mindig az egekben volt a prolaktin szintem, gondoltam, ezt a hullámot meg kell lovagolni. Egy kis bibi van: a baba érkezése előtt 3-4 héttel el kell kezdeni stimulálni a mellet, minden nap 2-2,5 ÓRÁNKÉNT kellene fejni. Most egy pillanatra elképzeltem, hogyan mutatnék a hivatalban fejőstehénként, hát, nem mindennapi látvány volna. Ha valami csoda folytán egy laktációs szakember, gyakorlott Medela használó olvassa e sorokat, nagyon örülnék pár lelkesítő szónak, tanácsnak. Este elővettem a másik Medelát, az SNS "szoptanít" készüléket, hogy tanulmányozzam használatát, hogyan kell sterilizálni, és hasonló ijesztő dolgokat, közben a híradóban közlik, hogy ma van a szoptatás világnapja. Na tessék...
A második telefon
2011. július 29-én, pénteken újból megcsörrent Apa telefonja, végén Gabika gólyahírével. Egy kisvárosból érkezett az Életetadó, pont annyi idős, mint amennyi én voltam, mikor az első babánkat terveztük, 28. Megvolt a szombati program: megyünk Százhalombattára, találkozunk az Életetadóval.
Sosem tartott még ilyen sokáig eljutni Budapestről Battáig és ez nemcsak annak volt betudható, hogy autó híján busszal kellett utazunk. Tavasszal határoztuk el, hogy nehéz szívvel, de megválunk Igitől, hétéves Suzukinktól és egy csöppet nagyobb autóra váltunk. Július vége/augusztus elejére ígérték az új autónkat. Mr. Murphy régi ismerősünk, tudtuk, hogy most is számíthatunk rá, természetesen a telefon akkor csörrent meg, mikor régi autó eladva, új még futószalagon, ezen már nem is akadtunk fenn...Azért reméljük, a kórházból hazafelé nem a 123-as busz enteriőrjében gyönyörködhet majd családunk legifjabb tagja.
Életetadónk pocakja egy kisfiút rejt, 2-3 hét múlva várható a szülés. Első találkozásunkkor kölcsönösen szimpatikusnak találtuk egymást, nagyon megkönnyebbült, hogy nem "kockafejek" léptek be az ajtón. Ez bíztató! Reméljük a legjobbakat, reméljük, hogy a nehéz döntésben kitart eredeti szándéka mellett, reméljük, úgy lesz, hogy az mindenkinek a legjobb legyen.
Sosem tartott még ilyen sokáig eljutni Budapestről Battáig és ez nemcsak annak volt betudható, hogy autó híján busszal kellett utazunk. Tavasszal határoztuk el, hogy nehéz szívvel, de megválunk Igitől, hétéves Suzukinktól és egy csöppet nagyobb autóra váltunk. Július vége/augusztus elejére ígérték az új autónkat. Mr. Murphy régi ismerősünk, tudtuk, hogy most is számíthatunk rá, természetesen a telefon akkor csörrent meg, mikor régi autó eladva, új még futószalagon, ezen már nem is akadtunk fenn...Azért reméljük, a kórházból hazafelé nem a 123-as busz enteriőrjében gyönyörködhet majd családunk legifjabb tagja.
Életetadónk pocakja egy kisfiút rejt, 2-3 hét múlva várható a szülés. Első találkozásunkkor kölcsönösen szimpatikusnak találtuk egymást, nagyon megkönnyebbült, hogy nem "kockafejek" léptek be az ajtón. Ez bíztató! Reméljük a legjobbakat, reméljük, hogy a nehéz döntésben kitart eredeti szándéka mellett, reméljük, úgy lesz, hogy az mindenkinek a legjobb legyen.
2011. július 1., péntek
Nagykőrös
Egy héttel ezelőtt Apával arról beszélgettünk, hogy most, hogy a második 2+1 éves örökbefogadási alkalmassági határozatunkat pár napon belül megkapjuk, talán lehetne is hívni a Gólyahír Egyesületet, hogyan is állunk a várakozók sorában.
"Oké, holnap este hívjuk Gabikát."
Másnap reggel 9 előtt megcsörren Apa telefonja, Gabika volt az...
Volna egy kislány Nagykőrösön, egyetemista pár babája. Mikor felhívott ezzel Apa, egyszerre öntött el az adrenalin, az endorfin, a könnyek; a szívem egyszerre kalapált és olvadozott. Soha nem éreztem még ilyet. Biztos, hogy ez az a pillanat, hiszen tegnap kimondtuk, hogy készen állunk, és az Égiek nem bírták kivárni az esti telefonálást, hát intézkedtek. "Persze, menjünk, nézzük, meg." - mondtam remegő hangú lazasággal.
Felemelkedtem az asztalomtól, belibegtem a főnököm szobájába, ünnepélyesen bejelentettem, amit gondolatban már sokszor eljátszottam, de amire soha nem lehet igazán felkészülni, hogy na, most van az, hogy jött a hívás. Megyünk Nagykőrösre, de most akkor mi lesz a helyettesítésemmel, mert nem találtunk még senkit. Csak mosolygott rajtam, látva a réveteg tekintetemet, kinyújtotta a kezét felém, és megnyugtatott, hogy most nem ez a legfontosabb dolog, amivel foglalkoznom kell.
Ebben a zavarodott eufóriában terjesztettem fel írásban egy igazgatónkat a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjére, aminek akkor nagyon örültem, mert ha nincs mi lekösse a figyelmem Gabika újabb jelentkezéséig, biztos megmakkanok.
Gabika nem jelentkezett. Este hívtuk. Azért nem jelentkezett, mert visszalépett az életet adó. Valami ismerősük került a képbe és meggondolták magukat, nem minket választanak.
Ezek után még mindig azt mondom, jobb, ha ilyenkor gondolják meg magukat, mint akkor, amikor már a kezemben tartottam, etettem, pelenkáztam azt a kis jövevényt, akit felém terelgetett a sors.
"Oké, holnap este hívjuk Gabikát."
Másnap reggel 9 előtt megcsörren Apa telefonja, Gabika volt az...
Volna egy kislány Nagykőrösön, egyetemista pár babája. Mikor felhívott ezzel Apa, egyszerre öntött el az adrenalin, az endorfin, a könnyek; a szívem egyszerre kalapált és olvadozott. Soha nem éreztem még ilyet. Biztos, hogy ez az a pillanat, hiszen tegnap kimondtuk, hogy készen állunk, és az Égiek nem bírták kivárni az esti telefonálást, hát intézkedtek. "Persze, menjünk, nézzük, meg." - mondtam remegő hangú lazasággal.
Felemelkedtem az asztalomtól, belibegtem a főnököm szobájába, ünnepélyesen bejelentettem, amit gondolatban már sokszor eljátszottam, de amire soha nem lehet igazán felkészülni, hogy na, most van az, hogy jött a hívás. Megyünk Nagykőrösre, de most akkor mi lesz a helyettesítésemmel, mert nem találtunk még senkit. Csak mosolygott rajtam, látva a réveteg tekintetemet, kinyújtotta a kezét felém, és megnyugtatott, hogy most nem ez a legfontosabb dolog, amivel foglalkoznom kell.
Ebben a zavarodott eufóriában terjesztettem fel írásban egy igazgatónkat a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjére, aminek akkor nagyon örültem, mert ha nincs mi lekösse a figyelmem Gabika újabb jelentkezéséig, biztos megmakkanok.
Gabika nem jelentkezett. Este hívtuk. Azért nem jelentkezett, mert visszalépett az életet adó. Valami ismerősük került a képbe és meggondolták magukat, nem minket választanak.
Ezek után még mindig azt mondom, jobb, ha ilyenkor gondolják meg magukat, mint akkor, amikor már a kezemben tartottam, etettem, pelenkáztam azt a kis jövevényt, akit felém terelgetett a sors.
2011. június 29., szerda
Tik-tak
2004 óta várunk gyermekáldásra. Ez idő alatt számos kis csöppség született ismerőseink körében. Nem tudok nem úgy nézni rájuk, hogy a mi legnagyobbunk most ekkora lenne, a középső is kezdené az iskolát, a kicsi is már komoly bölcsis lenne...Ez a nehéz része. Vajon meddig gondolkodik így az ember? Élete végéig? Remélem, nem. Remélem, hogy a kisbabánk érkezése után értetlenkedve olvasom vissza ezeket a sorokat és áldom az isteni gondviselést, hogy pont akkor és pont őt adta nekünk!
Elkezdem
Kétféle út vezet az örökbefogadáshoz. 1. Celeb vagy. 2. Volt egy pár lombikod, vetélésed vagy még sokkal szomorúbb a történeted. Én nem vagyok celeb. Hugh Jackman és Deborra-Lee Furnace lefedi a két kategóriát. Nagyon szimpatikus pár, szeretem nézegetni a családi képeiket. Micsoda mázlista vagyok, hogy a férjem mellett ülve a kanapén, ölemben laptoppal büntetlenül gyönyörködhetek Hugh Jackman meztelen felsőtestében, csak a két varázsszót kell beírni hozzá: Oscar és Ava. De ott van Jamie Lee Curtis és Kirstie Alley is, akiket szintén sorstársaimnak tekinthetek és szívesen nézegetek, olvasgatok utánuk is, és közben valahogy mindig arra a végtelenül bölcs nyugalomra lelek, ahol elhiszem, hogy mindennek úgy kellett történnie, ahogy történt és ez így van rendjén.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)