Tamás itt alszik mellettem a kanapén (20:40). Néha a frászt hozza rám: nyújtózik egyet, aztán hirtelen sírásra torzul az arca, elkezdi a kitörés előtti ehh...ehh erőlködős hangokat, aztán....alszik tovább békésen, kisimulva. Ezt elég gyakran meg lehet figyelni nála. Gyanítom, összefügg a pocaktevékenységgel, mert mindig követi ezeket egy kis pukizás. Hasonló a helyzet az ébredésekkel: kicsi drágám, annyira édes, mikor kezd nyújtózkodni a pincuri karjaival, észleli, hogy mellette vagyok, mosolyog, kinyitja a szemét, és eltörik a mécses, máris üvölt mint a fába szorult féreg. Próbálok nem arra gondolni, hogy a látványom hozza ki belőle...
Megvolt a fürcsi, az mindig megnyugtatja, édes pofival asszisztálta végig, aztán a pelenkázón már visított a vacsiért. Érdekesen változik a visítás, azt gondolnánk, ahogy növekszik, mélyebbé válnak a hangok, de Tamás esetében az evés előtti visítás olyan lett, mint egy dühös kislány sikítása egy kis mutálással megspékelve. Nagyon zokon veszi, ha büfiszünetet tartunk, ad is rendesen a dobhártyánknak. Apa csak erőszakinak hívja ilyenkor.
Kár, hogy a kis hangocskákat nem lehet jól leírni, de igyekszünk levideózni, hogy valami megmaradjon, tüneményes, ahogy a cumival a szájában tudja mondani, hogy aja-aja...aja-aja. Pelenkázás és fürdés utáni matatás alatt is megvan a szokásos jókedvű incifinci nyekergés, és elalvás előtt az az édes kis hümmögése, amit legtöbbször a boci felé forulva ad elő. Boci egy párnáról néz Tamásra, akit elbűvölnek a fekete foltjai, pár napja már meg is érinti őt, miközben diskurál vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése