Valami elindult

Tegnap meglátogattuk Életetadónkat, sok mindenről beszélgettünk. Minden elismerésem Őt illeti, hiszen már komoly fájásai vannak, de olyan hősiesen viseli, hogy két fájás közben képes egy jót nevetni a sok sületlenségünkön. Kicsit rosszul is éreztem magam, hogy a terhére vagyunk, de remélem, nem bánta, hogy meglátogattuk és "röpke" két órán át elszórakoztattuk.
Véglegessé vált a név. Elmondta, hogy múltkor, mikor a nevekről beszélgettünk, egy pillanatra sikerült Őt lesokkolni. Arról beszélgettünk, hogy mi miket írtunk anno a lapra, hogy mit szeretnénk (Ádám, tényleg ezt írtuk? Miért írtuk azt, hogy Ádám? Na mindegy, rég volt.) és hogy Neki mennyire nem jönnek be, de mit szólnánk a Dávidhoz? Hát, nem koccintottunk rá. Pár perccel később jutott eszembe, hogy hoppá, hát a Tamást, a legesélyesebbet még nem is mondtam. Megkérdeztem, mit szólna hozzá. Kicsit felvont szemöldökkel, félmosollyal bólogatott, mint aki nem akar megbántani egy újabb nemmel. Nos, kiderült, hogy rosszul olvastam a reakciójából, ami tulajdonképpen arról szólt, hogy derült égből egyszer csak rákérdeztem a számára legkedvesebb névre, mely egyébiránt az apuka neve is. Innentől fogva nem volt kétség, mi lesz a kisfiunk neve. Az élet apró csodái ezek az egybeesések.
Este mikor épp a Facebook előtt ültem, Gabika egyszer csak posztolt egyet: "Lehet, hogy ma még szülés lesz." Lefagytam. Illetve az egeret bírtam annyira megmozdítani, hogy egy stílszerű, ámbár a helyzet komolyságához képest kissé esetlen lájkot nyomjak rá... Egyszerűen se kép, se hang, nem tudtam semmit sem reagálni, miközben a többiektől sorra jöttek a kommentek. Aztán Gabika megírta, hogy lehet nekünk is drukkolni. Záporoztak a kommentek. Aztán végre megmozdult a többi ujjam is, de vagy ötször neki kellett futnom annak, hogy "Igen, mi jövünk. Vagyis Tamáska." Szóval a Facebookról tudtam meg, hogy hamarosan megszületik a kisfiam! Tud valaki ilyet mutatni még?
Életetadónkat este vitte be a mentő a kórházba. Gabival beszéltünk telefonon, hogy jobb reggel bemenni, mert ki tudja, hogy alakul az éjszaka, de amint megtud valamit, hív minket. Nem aludtunk túl mélyen. Reggel ötkor már mindketten forgolódtunk az ágyban, aztán fél hatkor úgy döntöttünk, kötelességünk a kismama mellett lenni a kórházban, akárhogy is alakult az éjszaka. Mivel autónk csak holnapután lesz, most is a buszos városnézést választottuk. Életetadónk még egyben volt, de legalább megcsinálták a ctg-t, amit szeretett volna, hogy megnyugodjon, minden rendben van. Elég lehangoló a hely, sajnáltam, hogy egyedül kell lennie egy olyan helyen, ahol a "Gólyahíres" szónak egészen más csengése van, ha nővér vagy orvos ejti ki, ezt mi is hallhattuk a saját fülünkkel. Van még mit tanulnunk nekünk, magyaroknak empátia terén.
Most ez a helyzet. Kissé kialvatlanul (haha, mennyire fogok még vágyni erre a fajta kialvatlanságra, mikor megtudom, milyen az igazi!), kissé zavarodottan, várunk és reméljük, minden úgy fog történni, hogy az mindenkinek a legjobb legyen.