2013. május 28., kedd

21 hónaposan

21 hónaposan már rég magunk mögött hagytuk azt az időt, amikor a szemlélődésé volt a főszerep. A felfedezni vágyásod mostanra kiegészült az egyre rutinosabb mozgásoddal és erőteljes önállósodási ambícióddal. Anya meg futhat utánad, győzködhet, könyöröghet, aztán harcolunk, majd vokálisan próbára tesszük a környezetünket, mindenki tudja, hogy Sz. Tamás épp készül elhagyni a játszóteret. Jó, azért kapok ám pozitív megerősítést is, hogy egy picit azért számítok. Ma például, szokásodhoz híven, mikor felértünk Ibolya néni ajtaja elé, már nyúltál is a kilincs felé, hogy benyiss hozzá. Szerencsére gömbkilincs, így nem sikerül benyitni, de ma kijött Ibolya néni, te jól le is döbbentél, invitál be, hogy akkor most mi lesz, bejössz, vagy nem. A kíváncsiság hajt befelé, de megtorpansz és Ibolya nénire meredve nyújtod hátra felém a kezed, hogy oké, de csak anyával. Na, ezek a szép pillanatok.

Próbálunk határozott szülőként hatni rád, egyelőre inkább kevesebb, mint több sikerrel: ha elmarasztalunk, mert mondjuk ledobtad a játékodat az erkélyről, ami ráadásul Matyi bácsiék árvácskái közt landolt az elsőn, nem szeppensz meg, inkább odaszaladsz hozzánk és beleharapsz a combunkba vagy ledobsz még valamit. Általában dobálsz, ha nem tetszik a dolgok állása, és persze még mindig alkalmazod a hangrobbanásos sikítást is. Mentségedre legyen mondva, nem telik el sok idő, hogy ezek után, patakzó könnyek kíséretében megölelgess, megsimogass minket és puszit nyomj a harapás helyére. Szóval azért hamar szent a béke mindig.

Szerintem azért hisztizel a mindennapi rutinjaink előtt, közben és után, mert nagyon szeretnéd már te is elmondani, mit gondolsz róluk, mit kellene máshogy csinálni, vagy mit hagyjunk már a fenébe, csak még nem engedelmeskedik a nyelved és ez mérhetetlenül felhergel. Nem könnyű, ezt teljesen megértem.
Vannak ám olyan rutinjaink is, amiket te alakítottál ki, és személy szerint nekem, de bizton állíthatom, hogy apának és maminak is nagyon tetszenek. Ilyen például mikor bemegyünk hozzád, mert felébredtél, és akkor ott ülsz az ágyad közepén, két nyuladdal az öledben, akik arra várnak, hogy megpuszilgassuk őket, szépen egyenként, többször is. Majd fogják magukat és kiugranak az ágyikóból. Igen, őket is dobod. Aztán repül a párna is. Mondjuk a repülő show-ért nem jár dicséret, mert igyekszünk következetesek lenni.
Puszi jár továbbra is a markolónak, a kukásautónak, a ponyvás teherautónak, de a heves integetés és csókdobálás már kiegészül az adott munkagép működési mechanizmusának elmutogatásával, mindezt a lehető legkomolyabb, tudományos arckifejezéssel kivitelezve.

Van egy jó kis könyved, teljesen a megszállottja vagy. Egy nap minimum kétszer biztosan elő kell venni, különben balhé van. Forgó-mozgó járműveim a címe, mi csak forgó-morgónak hívjuk. Nem ajánlják 3 év alatt, mert lenyelheti a gyerek a darabjait. Ettől nem félünk, mert már régen nem veszel a szádba akkora dolgokat, amik terjedelmükben nem jelentenek kihívást, inkább az idő előtti leamortizálásától tartunk, ugyanis tele van mozgatható papír elemekkel, nyitható ajtókkal, forgatható tartozékokkal, lehajtható oldalfalakkal, stb., stb. Amiket lelkesen hajtasz, tologatsz, forgatsz is. Annyira lelkesen, hogy apánál és anyánál az első oldal óvatos felnyitása után működésbe lép a zabszem effektus és csak arra koncentrálunk minden idegszálunkkal, hogy ma ne szakadjon le a kocsi ajtaja vagy a helikopter propellere. Édes vagy, ahogy a kijáró részeket felcsippented, majd bűnbánóan mea culpázol, hogy te tetted.  

Van a játszótéren egy édes kislány, Janka. Neked is nagyon tetszik, meg is szoktad szeretgetni, persze az ő sapkáját is lekapod, ha nem vagyok elég gyors, de szerencsére Janka nagyon jól viseli mindezt, sőt, ha úgy ítéli meg, hogy kezdesz sok lenni, határozottan rád szól! Pedig hat hónappal fiatalabb nálad! Tündéri kislány.
Annak is örülök nagyon, hogy Áron barátoddal vannak közös vonásaitok: mindketten szerettek ölelgetni, szeretgetni, és amikor olyanotok van, hatalmas ölelkezésbe kezdtek, néha fel is borultok közben, mi meg nem győzünk olvadozni. De mivel férfiak vagytok, muszáj egy kis macsóságot is mutatni, na ilyenkor Áron egy csöppet fellök, de szerencsére nem veszed nagyon zokon. Nem baj, ha egy kicsit ebből is kivesszük a részünket. Anya például imádott birkózni, mikor kicsi volt, nincs abban semmi kivetni való.