Csak egy rövid időre szabad(na) ideülnöm a géphez, mert orvosi utasításra pizsamában kell(ene) feküdnöm... meglátom, mennyire sikerül betartani.
Szóval ahogy az a nagy könyvben meg van írva, amint az utolsó fakanalat és sodrófát elengedtem, elkezdett kaparni a torkom. Szenteste már nem kívántam a desszertet, inkább ledőltem a kanapéra, 25-én jött a köhögés, ami azóta is kitartóan velem maradt, olyan kockahasat eredményezve, amilyen még sosem volt. Ötödik napja vagyok lázas, és mivel benéztem Révész doktornő helyettesítésének pénteki rendelési idejét, már csak az ügyelet maradt mára. Mivel kicsit elkezdtem parázni, mert azért 3-4 nap alatt ki szoktam mászni ezekből a lázas állapotokból, Apa elvitt a kétes hírű Pongrác úti rendelő ügyeletére. Borzasztóan hálás vagyok, hogy kellemesen kellett csalódnunk. Ezúton is minden elismerésem és tiszteletem az ügyeletes orvosnak, akit egyébként Kőhalmi Zoltánnak hívnak (tényleg) és katonásan kedves, figyelmes asszisztensének, hogy a szilveszter napjáig halogató betegek mellett is képesek empatikusan és profin végezni a munkájukat. Ezt próbáltam nekik is szavakba önteni, remélem, sikerült, élő szóban nagyon béna vagyok.
A jó hír az, hogy tényleg nem covid és kaptam antibiotikumot is. Azt hiszem, ennek most a karácsonyi ajándékoknál is jobban örültem. Még egy hét ágynyugalom, tehát a nyár óta dédelgetett és várva várt 2 hét szuper téli szünetem ezzel szépen ki is fog telni. Sebaj, minden bepótolható. Nem véletlenül találták ki a pótszilvesztert sem.
Már egy órája durrognak körös-körül a tűzijátékok. Jó is, hogy nincs itt idén annyi madár, konkrétan szarkán és varjún kívül 3 cinkét ha láttam..., remélem, jó távol vannak ettől a rettenettől. Istenem, mennyit kell még fejlődnünk nekünk, embereknek. Képesek vagyunk tízezreket eldurrogtatni a levegőbe, telefüstölni a várost, de 1000 forintot nem adnánk egy menhelynek, mer' mé', nekem ki ad? Szerencsére a jó oldalon állókat is megtalálom, és nagyon örülök, hogy közösséget tudok velük vállalni.
Hogy mit tanultam az elmúlt időszakból? Azt, hogy nem szabad a Máltáról hozott utolsó doboz Kinnie-t a "legtökéletesebb" alkalomra tartogatni, mert egyszer csak azt veszed észre, hogy december 31. van és a legtökéletesebb pillanat még mindig nem érkezett el. Mert nem is fog. Mert minden pillanat a legtökéletesebb pillanat. Az egészséges életünk minden pillanata tökéletes, a gyógyulásunk minden pillanata tökéletes, az, hogy meggyógyulhatunk, egy hatalmas kegyelem.
Mást is tanított. Pontosan tudom, miért tudott egy bagatell vírusfertőzés így kiütni, mint eddig soha. A százakárhány szerződés a szerzőkkel és szerkesztőkkel minden várt és váratlan hozadékával együtt nyár óta (és még mindig nincs vége), az öt tudományünnepi rendezvényem novemberben, a még azért fogorvoshoz is el kéne jutni évvégéig-ből 3 olyan töméscsere, amiből kettő bizonyosan traumatikus volt a szervezetemnek. Ja, bónuszként felkészítettek arra, hogy ha problémás lesz a bal felső bölcsességfog, azt inkább kiveszik, mert nem lehet hozzáférni. Karácsonykor hogy, hogyan nem, pont abból esett ki egy darab tömés. De amik mindezeket megkoronázták, azok drága gyermekem iskolai rémtettei és az azzal járó irgalmatlan szülői bűntudat, fájdalom, szégyen és düh. Ezek ellen nincs az az ezres C vitamin és kétezres D vitamin, ami felvértezi a szervezetet, ha egy kicsit végre leeresztene. Ha sok év múlva azon töprengenél, Tomi, vajon miket követhettél el, annyit szerencsére mondhatok, hogy nem okoztál senkinek sem fizikai fájdalmat. Csak szokásosan a sajátos igazságérzeted áldozatául estél, olyan hülyeségeket csináltál, amilyeneket egyedül nem csinálnál. Idióta diákcsínyek. Vitt a bandaszellem. Remélem, egyszer nálad is el kezd működni az a vészjelző csengő, ami megálljt parancsol a rossz döntés előtt. És azt is remélem, hogy azóta már sikerül karakánul kiállnod magadért, ha kell. Nekem meg jól jönne néha egy lesz@rom tabletta. De csakis az egészségem miatt, hogy ne essek le a lábamról. A problémákat meg kell beszélni.
Mit tanított még? Azt, hogy ennyit írni magamról nagyon nárcianyus, ezt baromira hanyagolnom kellene, de én így ventillálok, na, majd próbálok ellenállni. Amúgy a nárciszülők tudják magukról, hogy nárciszülők? Vagy a nárcianyuság egyik jele, hogy nem is tudod magadról, sőt kikéred magadnak, hogy? Én beismerem, van bennem egy adag. Meg mártírkodni is "szeretek". De higgyétek el, tanulok és igyekszem. Olyannyira, hogy ma például ahelyett, hogy azt mondtam volna Apának, hogy tegye csak a vasalni valók közé a gyűrött pólóimat, majd kivasalom, azt mondtam, tegye csak el a szekrénybe, ha nem tetszik, hogy gyűrött, majd kivasalom. Ez hatalmas fejlődés ám! Igazából ez a bekezdés is arról szól, mennyire hálás vagyok Apának, hogy kérés nélkül, állhatatosan elvégzi azokat a feladatokat, amik máskor rám szoktak várni. Szorgoskodik a konyhában, a mosással, az elpakolással... igazából be is vezethetnénk ezt heti váltásban.
Na megyek, mert persze, hogy nem rövid idő lett.
Ha kívánhatok valamit 2023-ra egészségen és boldogságon túl, az egy ESEMÉNYTELEN 2023 legyen. A szó legpozitívabb értelmében, a Slow living jegyében.
