Itthon vagyunk

Hát ez a nap is eljött! Igaz, az eltűnt okmányokból kifolyólag még mindig nincs sem születési anyakönyvi kivonatunk, sem tajszámunk, de végre itthon vagyunk mindhárman! Tamáskánk nem rejtette véka alá a kórház  viccesen Gyorsliftnek elnevezett szerkezetéről alkotott véleményét, végigordította a lefele utat, hogy a műszaki karbantartók biztosan meghallják valamelyik szinten, hátha csak erre várnak. Különös egyénisége van ennek a liftnek, igen kimért, körültekintő, nem kapkod el semmit. A hatodikon módfelett szívesen időzik, hol nyitott, hol csukott ajtóval, a földszint előtt pedig egy hangos kattanással megáll, hátha elszenderedett utasa azalatt a negyed óra alatt, míg a nyolcadikról leért. Az autóban már sokkal jobban érezte magát Tomicsek, nézelődött, leltárba vette mindenét, hogy elhozta-e a kórházból. Itthon egy kis nyüglődéssel indítottunk, édeskénk sehogysem találta a helyét, később kilogikáztuk, hogy kicsit túlbuzogtam az első itthoni etetést és többet szippantott magába, mint kellett volna, ez rendesen betett a bélésének. Apával felváltva vigasztaltuk, megállapítottuk, hogy a cumi bizony jóbarátunk, pedig nem akartuk mindenáron használni. Ötszöri peluscsekkolás után már nem tartottam olyan cukinak azt a nyolc patentot a kis koalás rugiján...Most 22.20 van és lassan már másfél órája alszik békésen, cumi nélkül. Fantasztikus érzés álomba ringatni! Hát itt tartunk most, az első éjszaka küszöbén.