2018. június 5., kedd

Anya kis naprendszere

Ha kíváncsiak lennétek, Anya mit is dolgozik, legegyszerűbben (és szerényen) azt mondhatnám, Anya munkahelye heliocentrikus munkahely. Ahol Anya a napocska. Ja, erről hirtelen eszembe is jutott, hogy május 31-én este bagollyal karján a konyhában sétálgató Rékában megfogalmazódott a következő kérdés: "Anya, ugye, hogy a csillagok, azok mind napok?" Igen, édesem, hogy egyem meg azt az okos kis négyéves buksidat. Na szóval, Anya, a kis akadémiai naprendszerének közepén végzi a kis molyolgatós részecskeütköztetéseit, fúzióit. Néha vannak gamma kitörései is, de ezeket csak kevesen észlelik. Mint sok rendes napnak, nekem is vannak bolygóim. A három legismertebb bolygóm a Bokor, a Freund és a Vékás. A köznyelv alelnök néven is szokta emlegetni őket. Nekik is van szép orbitális pályájuk és ilyen-olyan időközönként elhaladnak előttem (pontosabban az asztalom előtt), vagy elidőzgetnek kicsit a látóteremben. Vékás nevű bolygómat leginkább a Merkúrhoz tudnám hasonlítani, ő kerül meg a leggyorsabban, tehát őt látom a leggyakrabban. Eszméletlen gyorsasága munkavégzésében is látható, mindent pikk-pakk elintézünk, semmin nem rágódunk. Derűs ragyogása mindig jókedvűvé tesz. A Bokor egy megfontolt, a számok és képletek kiszámíthatóságára építő planéta, olykor próbál velem kommunikálni, néha egészen szép eredményekkel. Mint a Földünk, olyannak mondanám, és ebbe beletartozik az is, hogy még tartogat számomra színeket, amiket megismerhetek. A Freund, akárcsak a Szaturnusz, sávos bolygó. Rendelkezik tudományos sávval, zenei sávval, hívő sávval, hogy csak néhányat említsek, de felfedezésre került már a borkedvelő sávja is. Kiterjedt gyűrűrendszerrel is rendelkezik. Keringési ideje - a fentieknek megfelelően - hármójuk közül a leghosszabb, tehát kevesebbszer is élvezhetem közelségét, ennek ellenére az elérhető irodalom erről a bolygóról a leginformatívabb, nap létemre én is csak innen tájékozódhatok, maga az égitest kevésbé közlékeny, ám kivételes esetekben annál közvetlenebb! Különös egy bolygó. Egészen halkan, csak magunk közt itt megjegyzem, volt némi hatása ennek a bolygónak ahhoz, hogy Tamás legyen végül a neved. De akkori főtitkárunk is e névvel él, és még néhány Tamás nevű "rendes ember" léte erősített meg végső elhatározásunkban, remélem, sosem leszel elégedetlen vele.    
Bolygóim néha együtt állnak; ilyen ritka pillanatok az Elnökségi vagy a Vezetői kollégiumi együttállások, de bizottsági együttállások is előfordulhatnak. A közgyűlési együttállásban figyelhető meg a legaktívabb naprendszeri tevékenységük. 
Mint minden valamire való napnak és bolygóinak, nekünk is vannak Lagrange-pontjaink és az azokon stabilan keringő trójai kisbolygóink. Időről időre ezen kisbolygók láttatják-hallatják magukat, kisebb-nagyobb szoláris, vagy szoláris-planetáris kölcsönhatások iránti igényüket jelzik, melyeket mint tisztességes csillagképzőt végzett napocska, teljesítek is. Előfordul, hogy egy-egy ilyen kisbolygó még egy csokit is dob nekem ezért. 
Anya kis naprendszere egy nyugalmas pont a rohanó, táguló univerzumban, még ha időnként meg is zavarják interferenciák. Hogy milyen lesz a vég, nem tudhatom. Lehet, hogy megérem, hogy vörös óriás, majd fehér törpe legyek, végül fekete lyukként nyugdíjba vonulhatok, de ha előbb engem fal fel egy fekete lyuk, kíváncsian várom, mi van a belsejében. ;)