December végén

Kicsit szégyellem magam, mert Tomi évfordulóin még nagyon naprakész voltam, és sikerült még aznap írnom. Mennyi időm és energiám volt!!! 

Hát, Réka is betöltötte első életévét, Isten éltessen sokáig, drága kicsi lányunk!

Annak ellenére, hogy előre készültünk pl. átgondolt menüvel, nehogy túl sok legyen egyszerre a szülinap és a szenteste, eléggé kimerültünk Apával a nap végére. Nem is azért, mert sok volt egyszerre a tennivaló, hanem mert először csináltuk, szokatlan volt, még alakulni fog, de inkább azért, mert Tomi a hatalmas energiatöltetével és szünet nélküli figyelemigényével jócskán próbára tette az idegeinket. Átlag 3 percenként jutottunk az őrület határáig, közben azért igyekeztünk megőrizni az ünnepek meghittségét. Kemény meló volt. A lényeg, hogy mind a szülinap, mind az ajándékozás szép emlék marad. Tomi karácsonyfás versmondása, a hatalmas öröme, mikor meglátta a piros billencset, pont azt, amit szeretett volna Jézuskától, és Réka a cuki kis lila ruhácskájában, a mennyei finom tejszínes csokitorta, a gesztenyés kacsa és a provence-i lazac, mmmm. A fényképeken kissé elcsigázott, itt-ott eszelős tekintetű szülők látványán meg majd jókat nevetünk évek múltán is.

Egyéves Rékánk mostanság szívesen időz különféle bútorok segítségével két lábán, közben vizsgálódik, pakol (és elpakol!), kapaszkodós lépegetései is egyre magabiztosabbak. Ügyesen tud leszállni a kanapéról, popsival tolatva, lábakkal talajt keresve, és erre senki a világon nem tanította. 

Kornél cicát már lent is Gó, Kóé, Gójé, Góóój szavakkal köszönti, a konyhában a lámpán lógó gólya már Rékának is régóta ismert családtag, és be is épült a szókincsbe, majdhogynem tisztán gólya-ként, de amúgy még minden más, plafonról vagy magasból lógó dolog gólya. Szereted mondogatni, hogy helló, kuka, kuta, vájóvájó, dejó (utóbbit úgy rendesen, felkiáltó módban, ahogy kell) és egyébként nagy dumagép vagy, nem győzünk olvadozni a szövegeiden. 

Az integetés és tapsolás mellett már a puszidobás is megy, szeretsz fésülködni, csatot a hajadba tenni, úgy ahogy egy egyéves teszi, űbercukin. Táncizni úgy szoktál, mint M. Flatley, a géppuskalábú. A kúszás már a múlté, épp most is négykézláb settenkedsz be hozzám az irodaszobába, és a vendégágyra felkapaszkodva belekezdesz az Anya, miért nem velem foglalkozol?! üzenetet rejtő sikoltozásba. Gyorsabbra veszem. Egyik legkedvesebb időtöltésem veled, mikor a földön vagy a kanapén fekszünk, hempergünk, összebújunk, és rövid lélegzetvételi szünetekkel egyszerre, egyforma hangon mondjuk, hogy ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ...... ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ ....ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ.... Ez így leírva baromi értelmesnek tűnik, de higgyétek el, nincs a világon jobb dolog, mint ezt csinálni legalább 2 percig. Közben egy kicsit meg is eszel, és a végére csupa nyál mindenem. Ezt a játékot te találtad ki. Van, amikor Mamival is játsszátok, de olyan is van, hogy hárman csajok játsszuk. A fiúk ezt valahogy nem értik.

Minden amit Tomi csinál nagyon érdekes, még akkor is, ha emiatt kizár, odébb tesz, arrébb nyom, te akkor is visszamész és vele akarsz lenni. Tomi szerencsére nagyon szeret játszani. Egyedül is eljátszol, de sokkal jobban szeretsz Apával, ha ő nincs, Anyával, esetleg Rékával játszani. Napjában megszámlálhatatlan alkalommal hangzik el az Aaapaaa, játszoool?, Apa, játsszál! vagy a Játsszunk? (Jáccsunk, olyan jó macsósan) mondatok egyike. Még akkor is, ha előtte pár perccel Apa játszott veled. Vagy beiktatott egy pisiszünetet. Ha játszunk, akkor általában a Leszünk barátok?-kal indítunk, ha megvan a barátság, indulhat a közös munka a járművekkel vagy szerepjátékozás az állatokkal, esetleg egy kis bújócska, harc, ilyesmi.

Most Maminál vagy, Bonyhádon esett a hó, sokkal több, mint itt Pesten, ügyesen lapátoltál is már, még a szomszéd Ilonka néniék elől is elhánytad, és állítólag nagyon élvezted. Pár nap és hazajöttök busszal, Apa már nagyon várja, hogy tűzijátékozhasson veled, és most már mi is csatlakozhatunk hozzátok Rékával. Annak ellenére, hogy sokkal csöndesebb a ház így, kivéve, mikor Réka zendít rá, mert őt sem kell félteni..., fura érzés, hogy nem vagy ott a vásárlásnál, nem halljuk a véget nem érő kérdés és komment áradatodat... és mindig úgy gondolkodunk Apával, hogy ehhez meg ahhoz most mit szólna Tomi... De lesz időnk bőven pótolni, addig igyekszünk sok-sok energiával és türelemmel felvérteződni, hogy jó sokat tudjunk veled jáccsani.              

December

Eljött a december. Tomi már nagyon képben van, rettentően várta a Mikulást, komoly kívánságlistája van, ami nagyon rugalmasan tud bővülni, és még arra is van pár remek tippje, hogy Réka mit is kapjon. Állítólag traktornak és billencsnek is nagyon tudna Réka örülni.  

A dobogókői gólyahíres mikulásozás ezúttal sem valósulhatott meg. Már hagyomány. Talán jövőre. Első évben ugye túl picik voltunk még, második évben taknyosak és nem akartuk közösségbe vinni, de azért felmentünk mi is, és a távolból lélekben a nagycsaláddal voltunk. Harmadik évben Rékát vártuk, nem mertem bevállalni az utat, a vírusokat, de most, a negyediket már nagyon-nagyon vártuk. Mindannyian ügyesen meggyógyultunk, beszélgettünk, milyen jó is lesz Miklós püspökkel találkozni, de jó lesz látni az ismerős arcokat. Aztán eleredt az eső. És csak esett és esett, és fent a hegyekben szépen rá is fagyott a fákra, amik nem bírták a tonnás súlyt, és kettétörtek, rá az útra, ami Dobogókőre vezet. A katasztrófavédelem nem engedett felmenni senkit. 

Hát, ez van. De aztán Apával megnyugtattuk egymást, hogy talán elég is volt az óvodában, aztán a munkahelyén, majd lépten-nyomon a bevásárlások alatt találkozni a nagyszakállúval.

A karácsonyt is nagyon várjuk. Izgalmas időszak lett ez így nekünk, hogy van egy szentestés szülinaposunk is.

Tomi és Anya kapcsolata - Mami szerint ez csakis Rékáról szól - kissé ambivalens. Ezen néha jókat lehet derülni, de én inkább vagyok szomorú emiatt. Kíváncsi vagyok, merre is tartunk, jó lenne tudni, hogy ez mindenkinél így van, vagy legalább sokakkal... 

Apa továbbra is a világ közepe. Ha mérges, akkor is. Ha Anya mérges, Apának vagyok a barátja. Téged és Rékát kidoblak, eltemetlek, otthagylak a játszótéren. Apának is hagyjunk az uzsonnából. (Anyára vonatkozóan állítólag nem szokott ez elhangozni.) Na, azért hébe-hóba kapok egy kis Szeretlek, Anyá-t, vagy "Téged nagyon szeretlek, Anya. Meg Apát is meg Rékát is, meg Téged, meg Apát." És mindig megnyugtatsz, hogy igazából csak viccelsz, nem gondolod komolyan, csak mérges vagy és jön. Egyik este beszélgettünk. Kérdezem, kinek az anyukája Erika mama? Mondod, hogy hát Enikőé. 

- És Mami? 

- A Tiéd.

- Én ki vagyok Neked? 

Nem mondod, hogy az anyukád vagyok. Inkább azt mondod, "Ti Rékával ketten vagytok, mi Apával fiúk vagyunk, Apa a barátom." 

Nem adom fel, továbbmegyek:

- Én kije vagyok Apának? 

- Nem! Én vagyok Apának! - pirítasz rám egyből.

- Én ki vagyok Neked? 

- APÁNAK vagyok a FIA.

Ilyen jókat tudunk beszélgetni, miután Apával megüzened, hogy vársz az ágyad mellé és egy kicsit "aludjak" ott veled.

Vannak még jó kis beszélgetéseink és Tomiszájak!

Tomi: Apa, Neked miért kerek a pocakod?
Anya: Naa, Apa, miért??
Apa: Nem ismeri még a formákat.

Én már igazán nagyfiú vagyok. Rékánál is képest. 

Kedves utasok! Mindenkit kérünk, hogy szálljon fel az ecpec vonatra! Mindjárt indul az ecpec vonat! 

Réka is sokat beszél, egyelőre többnyire a saját nyelvén, cukibbnál cukibb kis hangokkal nyomja a narratívot a tevékenységei alá. 

Ilyenek vannak, hogy kotyka-kóó-kóó, gá-gó, káj-kó-káj-kó, djúj-djúj-djúúj-djúúj. Ezeket dúdolgatva is szereted ismételgetni. 

Édesen mászol, kimérten, nem kapkodva. Ha gyorsan szeretnél valahova odaérni, még mindig a kúszást választod és sprintelsz. De ma pont megfigyeltem, hogy milyen ügyesen szaporázod a négykézlábast.

Kis érzékeny lelked van. Ha valamiért rád kell szólni, pár napja ez a konnektor fedő piszkálása miatt történt, ajaj, meg is van a baj. Csak annyit mondtam, hogy "Réka, nem!" Te elengedted a fedőt, úgy hason karba tetted a kis kezecskéidet, egy pillantást vetettél a konnektorra, egyet rám, még egyet a konnektorra... már láttam a kis könnyeket gyűlni a szemedben..., majd lassan görbült is a kicsi szád és hatalmas világfájdalommal az arcodon kitört belőled a zokogás. Alig tudtalak megvigasztalni, és mikor folytattuk a játékot, még hosszú percekig jöttek a nagy hüppögések. Annyira édes vagy. 

Öltözködésnél, vetkőzésnél, peluscserénél már rendesen feladod a leckét, nem nagyon tudsz egy helyben maradni, de szerencsére ebben nagyon jó edzőm volt a bátyád, nem csinálunk belőle problémát, felállsz, elmatatsz-pakolsz a pelenkázó feletti polcon, közben én is teszem a dolgom. Már tudsz is nekem segíteni. Dugod a kis karodat a ruhaujjba, aztán felszabadítod a másikat is és nyújtod nekem. Megfogod a hajkefédet, odateszed a hajadhoz, fésülködsz, csatot "teszel" bele, szóval jól elvagyunk. 

Találtam egy jó kis blogból-könyvet oldalt, lehet, hogy így év vége felé ki is próbálom, milyen kézbevenni az örökanyát. :)

November végén

Két hétig nem mentél Tomi oviba, mert már megint összeszedtél egy agresszív vírust és mi is megfertőződtünk, úgyhogy nem unatkoztunk, kétféle antibiotikum, 24 órás orrszi-porszi szolgálat, nyűgizés és természetesen dac, most már két oldalról. Mert amióta Réka elkezdett felkapaszkodni mindenhova, és már szépen mászik is, valahogy az akarat is nagy fejlődési ugráson ment keresztül. Már nem az a békés, mindenkor mosolygós kis tündérke vagy, tele vagy akarattal és célokkal, amiket ha keresztezünk, jaj nekünk. Van, hogy repednek az ablaküvegek, ebben Tomi is szívesen segít neked, van, hogy csak lemész hídba vagy elhessegeted a kezünket a közeledből, ezt jó erős karmozdulatokkal tudod végezni. És sokkal-sokkal komolyabb lettél.
A két hét alatt meglátogattuk Dédiéket Kecskeméten, és elmentünk Bükre, hogy végre megmutassuk Rékát Bárdoson is. Bükön, a Hotel Piroskában mikor utoljára jártunk, Réka még csak egy petesejtecske volt, úgy másfél hétre rá kezdte meg földi életét. Jó volt látni Papit, Lujzi mamiékat, Piri néniéket, még trakizás és kombájnozás is volt! Mindig nagyon jó dolgunk van Bárdoson.
A betegség és a két-kisgyermekes szülői létforma miatt ezúttal nem sok wellnesskedésben lehetett részünk Apával, de annak nagyon örültünk, hogy Tomit igen boldoggá tette, hogy lubickolhatott a gyerekmedencében, és még Réka is csobbanhatott egy kicsit és cseppet sem ijedt meg a nagy víztől. Jó volt nagyon, hogy csak a miénk volt akkor az a kis birodalom.
Olyan jó, hogy Tomi már lelkesen vár dolgokat. Nem csak úgy történnek velünk az események, hanem számoljuk, mennyit kell még aludni, mit fogunk csinálni, mikor megyünk újra, mindezt nagy-nagy lelkesedéssel és izgalommal telve. A számoláshoz meg nagyon jól jön Mami régi könyve Pipacskával és Kockapacival, amiből vacsi közben rengeteg jó kis matekos dolgot lehet tanulni Apával.
Már számít, hogy ki a barátod, ki nem a barátod. Csak Apa jöhet be, csak Anyával akarsz fogat mosni, Réka is bejöhet, aztán Réka mégsem jöhet be, "Szeretem a kistestvéremet!" ölelgeted meg Rékát, öt perc múlva meg "Réka nem a testvérem, csak Apa a testvérem!"... Mindened a játék. Közben kommentálod, párbeszédeket folytatsz le, én rendkívül jókat szórakozom ezeken a párbeszédeken. Mindig van bennük "Hát persze!" felkiáltás, sok-sok kérdés, ki ellenkezés, megegyezés. Mindig beleszövöd az aktuális témákat, amiket tőlünk hallasz.
Rékának is van szavajárása, mostanában, ha csak úgy jókedvében mondja, legtöbbször a "tolltartó" és "etető" hangzású szavak vannak, ha valami fáj, keserves sírás és "memememe", a keressük meg a cumimat, az a "má! má!" akárcsak Tominál volt anno.
November 19-én kapaszkodtál fel először a kiságyban, azóta csak állni szeretsz tevékenykedés közben. Leülni még nem igazán tudsz, de néha azért sikerül. Sokkal-sokkal többet vagy nyűgös és makrancos, mint azelőtt. Vagyis azelőtt nem is voltál szinte soha. Kicsit hiányzik is az a régi Réka, de hát ez a dolgok rendje, változunk és fejlődünk mindig.
Most abba kell hagynom, mert Apa bejött Rékával, hogy nagyon mememe-zik, biztos enne már, úgyhogy gyerünk uzsizni!
Még gyors annyit, hogy kicsit beszéltem hozzád angolul, "Come here, Gorgeous! Gooo-rgeous!" - erre te felnéztél a gólyára. Hát persze, hiszen mindig kérdezzük tőled is, ahogy anno Tomitól, hogy "Hol a góóólyaaa?"

Ó, és még annyit (ezt már este írom, már lefeküdtetek, holnap Tominak ovi, szegénykém, egy csomómindenről lemaradhattál így a két hét alatt, de mindegy, lényeg, hogy most már jóóóóóóóóóóóóó sokáig kerüljön el minket a takony, a láz meg a köhögés...) szóval szerda óta már Réka is a nagykádban fürdik, ennek Tomi is nagyon örül, mert végre együtt lehet lubickolni! Csak a hajmosáson kell még dolgoznunk, mert a kiskádban nem tudtál közben vándorolni, elcsúszni és vizet nyelni...  

Réka szavak

Azt hittem, már írtam róluk, de kiderült, hogy csak a rózsaszín Babakönyvbe kerültek be...

Szóval most, így 10-11 hó között kezdem észrevenni a kis szófoszlányokat, amiket nagyon ügyesen mondasz nekünk vissza, mihelyst hallottad tőlünk. 

Azt már többször is mondtad, hogy "Anya"!

Tegnap, mikor szokásosan kapaszkodtál fel rajtam álló helyzetbe, biztattalak, hogy "Gyere, gyere!" Nagy erőfeszítések és összpontosítás közepette te is elkezdted, hogy "Gyeje, gyeje..." 

Ma pedig azt hittem, elolvadok menten. Esti tápidat fogyasztottad az ölemben, és mikor szünetet tartottál, felültél, úgy kezdtél el gügyörészni. Apa és Tomi játszottak, én egy épp izgalmasabb részre próbáltam figyelni a Jóban Rosszban-ban (Tomi szerint Rosszban Rosszban), hát egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valami olyat mondasz, amit eddig még nem: 

"Goj-goj-goj... Bo-bo-bo.." - összeráncolt szemöldökkel, az édes kis csücsörítéseddel, nagyon komolyan és mélyen, közben a mutató ujjacskáddal böködöd a cumisüveg oldalán lévő baglyot. Aztán rám néztél, hogy hallottam-e - végre - és én irulva pirulva, de nagyon-nagyon megölelgettelek, hogy milyen okos kislánya is vagy a lökött anyádnak! Ma beszélgettünk erről a bagolyról a reggeli tápid közben és estére már tudtad nekem mondani! Annyira jók ezek a pillanatok (is)!

Vadludak

Még hétfőn történt, hogy a doktornénitől hazafelé jövet már sötét volt, a Zágrábin toltam Rékát, (aki megint csak antibiotikumot kapott, már megint nem szólt a doktornéni nekünk, persze sejthettem volna, mindig ez van: ha nem kérjük a homeót, kapunk antibiotikumot) és egyszer csak mintha vadludakat hallottam volna. Á, csak hallucinálok. Biztos csak gyerekek a közelben. Aztán egyre erősebb lett a hang, végül teljesen tisztán kivehetően vadlibákat hallottunk! És milyen közelről! Kár, hogy nem láthattuk őket. Kevés olyan dolog van az életben, ami ennyire meg tud babonázni, mint a vadlibák hangja a novemberi szürkületben. Ilyenkor visszarepítenek gyerekkoromba, teljesen úgy állok ott tátott szájjal vigyorogva, ahogy 8-10 évesen tettem. És közben libabőrös leszek, a szívem gyorsabban kezd verni és mindenem belebizsereg. Jó volt megint átélni... itt Pesten. 

Novemberben jönnek meg a varjak is. Annak is nagyon szoktam örülni. Mikor még dolgoztam, és kora reggel nyitottam ki az ablakot, láttam őket hatalmas rajokban a város felé szállni, és mikor hazafelé tartottam a munkából, ők is akkor mentek haza. Együtt dolgoztunk. 

És ha már ennyi szó esett a madarakról... kíváncsi leszek, maradnak-e télre megint az örvösök, mint tavaly. Akkor nagyon megleptek, hogy novemberben, decemberben is még láttam őket. Biztos voltam benne, hogy csak Réka érkezésére vártak. :)))

Áprily Lajos:

Vadlúd voltam

Valamikor vadlúd voltam,

vadludakkal vándoroltam.

Nagy tavakért lelkesültem,

tengeren is átrepültem.

Őszi fényben és homályban

fel-feltámad régi vágyam:

társaimmal útrakelni,

fényt és felhőt úszva szelni.

Majd ha végem itt elérem,

vadlúd-formám visszakérem.

Jóbarátok, ismerősök,

hogyha jönnek bíbor őszök,

nézzetek fel majd az égre,

égen úszó vadlúd-ékre,

s ezt mondjátok eltűnődve:

újra vadlúd lett belőle,

s most ott száll a V-seregben,

hangja szól a fellegekben.

Óh, balga szülők...

Tegnap ugye nagy események történtek kis életünkben, és történt még valami, amiről a téma kényessége miatt nem akartam nyilvánosan írni, mert nem leszek népszerű nálad emiatt, Tamás, de muszáj a világba kürtölnöm, hogy úgy néz ki, végképp búcsút inthetünk a pelusoknak!!! És hogy miért vagyunk balgák? Mert arra vártunk hónapok óta, hogy majd eljön a száraz pelusos ébredések ideje. De nem jött el, mindig jól tele volt töltve reggelre. Így volt kényelmes, ha már rajtad volt. Napközben már réges rég nem téma, önállóan intézed a 00-ás ügyeidet. Tegnap viszont, a nagy változásokon felbuzdulva, a te kezdeményezésedre, úgy döntöttünk mindannyian, hogy nem veszel fel pelust, "Én már nad vadok, vissza tudom tartani!" Lefekvés után látszott, mennyire rajta vagy az ügyön, néhány percenként kéretőztél ki a vécére, hogy minden kiürüljön, véletlen se maradjon bent semmi. Éjszaka rád néztem kétszer, minden száraz, Apa is figyelte, és mikor egy nagyobb sorozatot köhögtél, szaladtam megint be, hogy biztos ébren vagy, menjünk ki pisilni. De nem voltál ébren. 

És eljött a reggel. Minden száraz maradt! Annyira ügyesen tartottad vissza, hogy a vécén is alig akart elindulni. 

Istenem, már mióta nem kellett volna használnunk, és olvastam is, hogy inkább vegyük le, mint várjuk a csodát, mert hogy mennyire frusztrálja ez az ilyen nagy gyerekeket...

Szóval a tegnapi nap igen emlékezetesre sikeredett. 

És bocsánat, ha ezzel kínos helyzetbe hoztalak, de hát ilyenek az anyukák...

Egy korszak lezárult

Kicsit szomorkásan írom ezt a bejegyzést. 

Réka ma már a gyerekszobában alszik. Már sejtettük egy ideje, hogy nemsokára eljön a nap, mert Apával abban állapodtunk meg, ha lejjebb kell tenni az ágyat, mert felkapaszkodsz rá, és akár ki is eshetsz, az a nap lesz az, amikor Tomival egy szobába kerülsz. Mert az ágyat szét kell teljesen szedni és ha már szét van kapva, mozgatható a szobák közt. Másképp nem, mert nem fér keresztül a kisszobák ajtaján... Ma kicsit borult a napirendünk, mert anya kisírta, hogy beiktassunk egy gyors Brendon látogatást. Tényleg gyors volt, hozzám képest übergyors, mert tekintettel voltam a fiúkra és tudtam, mit akarok megnézni. A-Britax-B-Smart-4-Chilli-Peppert!!! Amúgy ma volt életed első autósüléses útja is. A Brendonból elfele jövet Tomi egyszer csak mondja, hogy elaludtál. És tényleg, úgy elfáradtál, hogy az Europarkot is majdnem végigaludtad, csak a bébiételeknél ébredtél fel, ami az utolsó állomásunk szokott lenni fizetés előtt. Jól kialudtad magad, ezért nem is voltál hajlandó a megszokott délutáni alvásidőt alvással tölteni. Míg Apa haját vágtam, hallottuk, hogy izegsz-mozogsz, mondasz, énekelgetsz. Be-benézegettem, és bíztam benne, hogy egyszer végre arra megyek be, hogy álomba tornáztad magad. Mikor kb negyedszerre néztem rád, hát majd megállt a szívem. Felkapaszkodva, két hónod alatt az ágy teteje, úgy lógtál ki belőle, lelki szemeimmel még a kibucskázásodat is végignéztem. Kihoztalak a konyhába, betettelek a járókába, ahol míg befejeztem apa haját és utána még elég sokáig (mintha tudtad volna, hogy jobb, ha kicsit meghúzod magad) szépen eljátszadoztál a játékaiddal. 

Mese nincs, az ágyat lejjebb kell tenni. És jött a felismerés, Réka költözik. Nem lesz több közelség, nem leshetem az édes kis kisimult arcát, ahogy alszik. És vajon meghallom-e, ha felébred és keres. Ezzel együtt elkezdtem kötelességszerűen szétszerelni az ágyat, te is segítettél, két pici kezedben tartottad, vizsgálgattad a két szemescsavar-szerű izét, amin az alj támaszkodik, le nem tetted egy pillanatra sem. Később apa is, Tomi is beszállt a szerelésbe, kitakarítottam, pakolásztam és közben szomorkodtam kicsit, csak kicsit, nehogy megérezd rajtam. 

Tomi nagyon örül, hogy ketten lesztek, "az ő szobájában". De annak is örül, ha átjöhet hozzánk a nagyágyba, így ma különösen izgatott lett, hogy felajánlottuk neki a lehetőséget, hogy míg anya Rékával tölt pár éjszakát a gyerekszobában, ő átcuccolhat apa mellé a nagyágyba. Így most ő az én helyemen, én meg a kiságyad mellett hajtjuk álomra fejünket. 

Annyira izgultam a változás miatt, hogy hogy fogod viselni. Fürdés után "Tomi pelenkázóján" törölgettelek, furcsa volt neked, sírdogáltál is, ugyanazzal a kétségbeesett pofival, mint amikor Füreden nagyon idegen volt minden és sokáig nem tudtál megnyugodni. Hiába, Tomi varázslatosan csábító szobájának ezt a perspektíváját még soha nem láttad. De mikor az ágyadba tettelek, az már ismerős volt, huncutkodtál a fogkefés rágókáddal, kacarásztál, mikor nyújtottad nekem, aztán hirtelen a fal felé fordultál vele, nagy zsivány vagy te is ám! És mivel láttam rajtad, hogy okés a helyzet, kimerészkedtem a szobából. És nem lett baj. Pár perc múlva aludtál. Ennyi.

Tomi persze még vagy egy órát monologizált a nagyágyban, várta, hogy apa lefeküdjön. Azt gondolta, ő is le fog vele együtt feküdni. Aztán csak beadta a derekát, egyszer csak csend lett ott is. 

Nem szívtunk orrot, és elég csúnyán köhögtök mindketten, azért számítok erre-arra az éjszaka folyamán, de kezdetnek szuperül alakul. 

Anyuka, most már meg lehet nyugodni. 

"Szeretném, ha karácsonyra egy újabb testvérem keletkezne, és hozna nekem dömpert vagy bobcatet."

Még egy kis október

Az oviban múlt héten fotózás volt, izgatottan várjuk, milyenek lesznek a képek. Mivel szinte soha semmit nem sikerül kihúznunk belőled az ovis dolgaidról, itthon eljátszottuk, hogy én vagyok a fotós néni, és fényképezlek, erre te a legangyalibb fizimiskáddal mosolyogtál a "kamerámba". Hát, ha az oviban is így történt, azt hiszem, készíthetjük a pénztárcánkat, lesz pár jó kép. Az oviban amúgy rejtélyes módon el szoktak tűnni a ruháid. Vagy egy ovistársadon köszönnek vissza. Nem baj, hogy bele van vasalva a fenyőfa, akkor is elkóborol a nadrág, a póló. De lekopogom, eddig minden megkerült, de kibírnám a heti nyomozósdi nélkül is. Van pár olyan ruhaneműd, amit, hát bevallom, szándékomban áll továbbértékesíteni, mert jó minőségű, vagány, márkás, meg ilyesmi, ezekre nagyon vigyázunk, például nem írjuk rá a nevedet a címkéjére, mert hát hogy nézne már ki. Na, Csilla néni figyelmességből szépen beleírta, piros filccel, hogy Tomi és persze a jeledet is. Nem olyan szépen, ahogy anya írná és sajnos a fenyőfa sem olyan szép, ahogy anya rajzolná. De Csilla néni ezt nem tudhatta. Majd kiokoskodok valamit erre a problémakörre is.

Egyébként mindig nagyon megdicsér, hogy milyen ügyesen fogod a kanalat, mennyit eszel, mindig repetázol, mintha nem is a mi fiunkról lenne szó. Itthon biztos nem olyan finom a kaja. 

Szegények, amúgy az egész napotok csupa öltözködés. Reggel megérkeztek, utcai ruha le, benti ruha fel, udvarra kimenetelkor benti ruha le, játszós ruha fel. Bementek, játszós ruha le, benti ruha fel. Ebéd után benti ruha le, pizsi fel. Felkeltek, pizsi le, benti ruha fel. Megyek érted, benti ruha le, utcai fel. És akkor jövök azzal, hogy először menjünk haza, öltözzünk át, aztán lejöhetünk a játszóra... 

Legutóbbi nagyon nagy Tomiszáj: Bonyhádon voltunk, este, lefekvésed utáni huzavona, nem akarok még aludni és társai. Szómenés, magyarázás, mesélés a félhomályból, egyszer csak kiszólsz:

"Valamelyik felnőtt jöjjön be!" 

Nem tudom, miért van az, hogy napra pontosan nem tudom megmondani a nagy történések idejét. Mindig megtörténnek, elvarázsolnak, aztán pár nap múlva kapok észbe, hogy már megint nem rohantam leírni őket, és szépen el is felejtem, melyik nap is volt a nagy nap. Szóval, Rékám, az első önálló felülésed valamikor október 15-16 körül történt, azt hiszem, épp skypeoltunk Mamival, mikor felügyeskedted magad életed első függőleges pozíciójába. Eleinte hasalásból indítottál egy angol spárgát, úgy toltad fel magad terpeszülésbe, majd rájöttél az oldalra kihelyezett popsis módszerre is, azóta inkább ez van. Négykézláb is sokat tornázol, kutyázol (négykézláb rugózol), pár hét és beindul a mászás is szerintem. Addig marad a Forma 1-es kúszás, és hideg járólapon - felkapásig eltöltött - hasalás. Brrrrr. Amúgy le sem tagadhatnátok, hogy tesók vagytok, Tomi is éppen így kúszott, ugyanaz a technika, ugyanaz az iram!

Az elalvási rituáléd - múltkor Bonyhádon Maminak is volt szerencséje meglesni - hát, fenomenális. Hogy mit alakítasz úgy 10-20 percig... Ide fordulsz, oda tekeredsz, lábemelés, törzsfordítás, bukfenc indítás, másik oldalra hengeredés, konstansul, 10-20 percig. Általában hang nélkül. Aztán egyszer csak elér egy pózban az álom, és úgy maradsz. Tündéri vagy. 

A földön hempergést még mindig nagyon élvezzük, már úgy is szoktuk csinálni, hogy szólok neked, hempergőzz felém, te leteszed a fejed, kinyomod a popsit és indítod a mozdulatot, és megérkezel háttal hozzám, én meg jól megölelgetlek. Néha Kornélhoz is odahemperegsz, de ő nem értékeli ezt annyira, mint mi. 

Szereted azt játszani, hogy kiveszel valamit valahonnan, majd mélyen a szemünkbe nézve átadod nekünk. Aztán visszakéred, majd megint átadod. Egyik kezedből a másikba helyezed, odaadod, visszakéred. Közben mindig nagyon figyeled az arcunkat. Meg is zabállak. 

A zenét nagy nagy örömömre sokkal jobban értékeled, mint a bátyád. Már meséltem, hogy gitározni szoktunk, akkor is táncizol, ha elkezdek énekelni, vagy akár csak a búgócsiga pörög és búg, már elég, hogy beinduljon a bugi, komoly arccal riszálod a felsőtestedet. Hú, mennyit táncolunk Halász Judit nénire!

Nagyon lelkesen tudsz integetni, Maminak mindig integetsz, ha látod a tévében, és ha nagyon belelkesedsz, még tapsolni is szoktál. Pedig nem is tanítottunk. Tegnap az etetőszékben integetés közben cuppanós puszikat is küldtél felém. 

Szerencsére nem nagyon veszel a szádba dolgokat, így sokkal kevesebbszer hagy ki a szívdobbanásunk, mint anno a bátyád mellett. Hihetetlen türelemmel és nyugalommal matatsz el dolgokkal, többnyire Tomi játékaival. Te is szerelsz, ahogy tőle látod. De nincsenek csapkodások, püfölések, ráncigálások, csak komótos molyolás, vizsgálódás, alapos szemügyre vételezés.

Most már mindketten felébredtetek, abba is hagyom és tovább kúráljuk a taknyot meg a köhögést, ami szeptember második hete óta beette ide magát...

Októberiek

Utolsó bejegyzésem óta annyi minden történt, hogy képtelenség már mindent megörökítenem, és bevallom, az energiaszintem sem áll úgy, hogy beleférjen az írás. Sajnos. 

Ovizunk, ebből adódóan eddig majdnem minden második héten hiányoztál is az oviból. A második héten taknyos-köhögős vírus miatt, a negyediken kéz-láb-szájbetegség vírus miatt, ez nagyon rút betegség, amiről eddig nem is hallottunk. Kezdődött egy pici pöttyel a bal szájcsücsköd alatt, amit jeleztél is nekem egy nap, hogy "Anya, itt van valami." Gondolom, fájt vagy kellemetlen érzés volt, mert addig soha nem szóltál semmiért. Másnapra már tele voltál élénk piros kiütésekkel, foltokkal, amik aztán gyorsan ki is sebesedtek, és nemcsak a szád körül, hanem a kezeiden, lábaidon és a legcsúnyábbak még máshol is, ami miatt inkább kéz-láb-száj-segg betegségnek kellene hívni ezt a kórságot. Az első három nap volt húzósabb, nem tudtál enni, mert fájt, ha mozgattad a szád, és amúgy is nagyon nyűgössé tett a betegség, bennünk a zabszem effektus, hogy vajon elkapja-e Réka is, mert a Heim Pálban mondták, hogy baromira agresszív és fertőző vírusról van szó, és folyton azt kérdezted sírva, hogy mikor gyógyulsz meg. Én meg csak annyit tudtam mondani, hogy napról napra jobb lesz, meglátod, és valóban így is lett, egy hét alatt lezajlott, szinte észre sem vettük, ahogy eltűntek a pöttyök. Most ami a kéz és lábujjaidon van, azt nem tudom, hogy a betegség maradéka vagy egy újabb nyavalya, de úgy hámlik róluk a bőr, hogy rettenet. 

Na, végre mehettél újra oviba. Neki is álltam kiganyézni a lakást, mert már nagyon ráfért. Súroltam, fertőtlenítettem, sürögtem-forogtam. Egyszer ránézek a telefonra, Apa már négyszer keresett. Meg egy ismeretlen szám is. Mert az történt, így hétfő reggel gyógyultan, hogy megbotlottál és felrepedt a szemhéjad és el kellene vinni megnézetni. Őrület határán. Heim Pál. De legalább most már felkészültebben mentünk, nem felejtettem el vinni enni-innivalót, könyvet, autókat. Zsibongóban elgondolkozunk, vajon bezártuk-e ixi ajtaját, mert nem emlékszem a pillanatra, hogy megtettem, pedig szoktam. De hát most vészhelyzet volt, biztos azért nem. Eltöltünk ott több mint két órát azért, hogy kiderítsék, vajon agyrázkódásod, eszméletvesztésed, koponyatörésed volt-e, a sebet, amit szakszerűen leragasztatni mentünk oda, nem is kellett ellátni, mert minimális volt. Egy hétig ne menjen óvodába, ne nézzen tévét, ne hallgasson zenét, ne telefonáljon és nagyon szoros szülői megfigyelés alatt legyen tartva. Ixi ajtaja nem volt bezárva. Annyira nem, hogy Tamás oldalán konkrétan csak be volt hajtva... és minden megvolt. Ixi is, az ülések is, minden. Köszönöm, Drága Jó Istenem, Őrangyalaink, és mindenkinek, akinek ehhez bármi köze is volt!!! Mivel nem panaszkodtál sem szédülésre, sem hányingerre, sem semmire, csak hogy miért nem kapsz még egy pudingot, úgy láttuk jónak, hogy kedden folytathatod az óvodát.      

Ez volt múlt héten. 

Sajnos nem tudom pontosan felidézni mióta, kb ovi harmadik hete óta, nem Tamás vagy, hanem Bodri. Amikor valami bánt, valami nem jó, veszekedünk, hisztizünk, vagy éppenséggel jó és élvezetes dologról van szó, akkor Bodri nem szereti, Bodri nagyon élvezi. Tegnap óta katica is vagy. Nem Tomi, nem Tamás, katica, aki néha Bodri, vagy van neki egy Bodrija. 

Tudsz egy-két csúnya szót is. Ebben én vagyok a ludas, mert aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie és bármennyire is szeretném finom szavakkal helyettesíteni őket, nem megy, nem hitelesek, na. Itthon nem használod őket, csak a játszótéren, homokozás, hintázás közben. Csak úgy spontán kijön belőled is és belekiáltod a langyos őszi estébe. Jó hangosan, hogy mindenki jól hallja. Ez elég jó büntetés egy felelőtlen szülő számára. 

Nagy-nagy büszkeségemre, múlt héten, a torna órás nap végén egy gyönyörű szép kupa díszelgett az öltöző polcodon. Azért kaptad, mert ügyes voltál. Olyan jó volt látni az örömödet. Azt is nagyon nagyfiúsan tudomásul vetted, hogy nem tarthattuk meg, hétfőre vissza kellett vinni, hogy legközelebb megint megkaphassa valaki, aki ügyes volt. Talán megint te leszel az.   

Réka elkezdett dolgozni a mászáson, felülésen. Tündérien próbálkozol, nem pöccensz be, ha nem sikerül, szépen komótosan haladsz, hagyod megérni a dolgokat. Megtaláltam a merinó jellegű takarót a szekrény mélyén, most azon szoktunk hancúrozni jókat. Szeretsz hemperegni, kettőt-hármat is tudsz gurulni egyszerre, ilyenkor nagyokat nevetünk és összebújunk. Tudsz ám rendesen karmolni is. Mikor nem is számítok rá, hanem mondjuk egy finom kis simire, egy pillanat alatt úgy meg tudod ragadni az orromat, vagy az orrom mellett, szemem alatt, hogy még a vérem is kiserken. És ehhez vágsz egy olyan tudományosan megfigyelő, komoly arcot. Ha skypeolunk Mamiékkal, integetsz nekik, megmutogatsz nekik dolgokat, sőt, könyvekben is tudsz már mutatni dolgokat a kis ujjacskáddal. Ha zenélek neked, táncolsz rá, azzal a fekvőtámaszos jobbra-balra billegéssel. Meg kell zabálni ilyenkor. Ha Tomi és Apa elvonulnak este Tomi szobájába, te is nyomban igyekszel utánuk menni (kúszni), de legtöbbször Tomi bezárja az orrod előtt az ajtót. Néha azért bevesznek téged is, ilyenkor boldogan elmolyolgatsz Tomi autóival.   

Most itt zárom soraimat, mert felsírtál, valamiért minden este felsírsz néhányszor, miután letettelek és azonnal el is alszol. Asszem, Apa bement hozzád. Vagy csak úgy abbahagytad, talán nem is volt annyira fontos.

Amint tudom, folytatom.
Annyit még gyorsan, hogy ma vettem csak észre, vagy ma tudatosult bennem, hogy már nem csuklasz olyan gyakran. Fogalmam sincs, mikor maradt el, a bukások elmaradásával, előtte, utána, de ma csuklottál és ez eszembe jutott. Valamikor tavasszal lehetett... Jó gyorsan észbe kaptam. Mennyit csuklottál a hasamban!

A plüssök meg a már

Nem tudom, pontosan mennyi plüssöd is van, Tamás, nem számoltam még meg őket, de nem szűkölködünk bennük, az tény. Esténként külön program kiválasztani, hogy az állandó alvótársak mellé aznap ki legyen még az az egy-két (három, négy, öt...) szerencsés állatka, aki veled alhat. Pont úgy ragaszkodsz hozzájuk, ahogyan én is tettem, mikor akkora voltam, mint te. Mami mesélte, hogy képes voltam úgy aludni a kiságyamban, hogy az összes állatom bent volt velem. Mindenki kényelmesen elfért, mert én meghúztam magam az ágy egyik sarkában. Arról pedig még nekem is vannak emlékeim, hogy kikértem magamnak, ha Hajnikának hívtak, engem Sokállatnak szabadott csak nevezni! A veszprémi állatkertben meg ahogy csak kifért a torkomon, úgy adtam mindenki tudtára, hogy ez a majom is én vagyok és az a majom is én vagyok, "De ugye ez a majom is én vagyok?!" Gondolom, jól elszórakoztattuk a többi látogatót. 

És most itt vagy te, a kis ágyikódban a sok állatoddal. Anyja fia. 

Mondtad, hogy írjam meg az örökanyában:

- Aaaanyaaaa, játsszál veleeeeem!   

- Jó, jövök, csak átpelusozom a Rékát.

- Anyaaa, most játszol velem? 

- Jaj, nyuszika, még hadd vigyem be neki a vizét, jó? 

- Jó, de utána jössz dömperezni? Hajlandó vagy? 

Újabban előszeretettel használod a már szót felszólító mondataidban. Apával elég furcsának találjuk, biztos az óvodából hoztad, mi sosem így mondjuk egymásnak, olyan gorombán hangzik, hogy "Menjél már ki innen!" vagy "Hozd már ide azt a kanalat!" Ki is kérjük magunknak. Ma este megint így fogalmaztad meg, ahelyett, hogy egyszerűen kérted volna, amit szerettél volna, Apa rád is mordult egyből, hogy 

"Tamás! Ezt a márt most már hagyd abba!"

Mi kérünk elnézést.  

9 és 37

Rékánk ma kilenc hónapos. A gyógyszertáros néni múltkor rákérdezett, hogy nemsokára lesz két éves, ugye? Sokakat megtéveszt a nagy hajkorona, kilenc hónapos babák nem szoktak ekkora séróval büszkélkedni. Gyönyörű göndör a vége, ha szépen átfésülöm, tisztára úgy áll, mint Miss Poppynak, bár mire ezt olvassátok, nem biztos, hogy tudni fogjátok, mire is gondolok (megvan DVD-n. Hogy mi az a DVD?...). 

Ugye augusztus 20 óta kúszol, azóta már szépen be is tudod járni a lakást, már ha hagyjuk, mert én rosszul vagyok, ha azt látom, hogy a hideg kövön hasalsz, így általában visszapozicionállak egy szőnyeggel fedett részre, de ez nem állít meg téged abban, hogy újra meg újra nekiveselkedj az útnak. Tomi szobájában is szívesen időzöl, szeretsz mellette lenni, akkor is, ha nem a legfinomabb eszközökkel fejezi ki irántad érzett testvéri szeretetét. Van, hogy a dolgait kell védelmeznie, van, hogy odébb akar segíteni, mert tilosban jársz, de sokszor csak puszta szórakozásból teszteli, mit bírsz ki. Még jól bírod. 

A napokban elkezdted a következő, tankönyv szerinti állomás gyakorlását: a négykézlábas előre-hátra hintázást. Tündéri, ahogy csinálod, olvadozunk ezerrel.  

Mint amikor "beszélsz". Szavakkal hiába is próbálnám körülírni, nem sikerülne visszaadni azt az édes kis hangocskát azokkal a Rékás szótagokkal. Talán sikerül videón megörökíteni néhányat, bár e tekintetben olyan vagy, mint anyád volt: ha kiszúrod, hogy kép- és hangfelvevő eszköz van a kezünkben, rögtön abba is hagyod, amit addig csináltál, legyen az beszéd vagy négykézlábra emelkedés vagy akármi más. 

Ugyanúgy el tudsz bambulni, mint én. Teljesen magamat látom, ahogy el tudsz gondolkodni valamin, és úgy nézel. Vagy mikor játék közben nem nézel oda, csak úgy félrebambulsz, de közben mosolyogsz, mert amúgy száz százalékosan ott vagy.  

Néha úgy tűnik, úgy halljuk, mintha kimondanál konkrét szavakat. Ilyenek az anya vagy a gyere, de olyan is gyakran van, hogy kimondunk egy szót, és te "megismétled". Lehet, hogy nem kellene dőlten meg idézőjelesen írnom, mert tényleg ezeket mondod ki, de hát ugye te még csak 9 hónapos vagy...

A másik babánk pedig tegnap volt 37 hónapos. Bizony, babánk, mert nincs olyan nap, hogy Tomi ne adná tudtunkra: ő is egy baba. És ez így teljesen rendben is van. Nekünk kellene okosabbnak lenni, és mindig megerősíteni őt, hogy ő az első babánk, de ő nagyon ügyesen, de néha inkább őrjítő eszközökkel emlékeztet minket, hogy neki is ugyanannyi (de inkább egy kicsivel több) figyelem és szeretet  jár, mint a kishúgának. Néha elszégyellem magam, mikor Rékát valamiért megdicsérem valahogy így: "Hát, nagyon ügyes kisbabánk van nekünk!" és Tomi helyretesz: "KÉT nagyon ügyes kisbabátok van!" Pontosan! Bocsánatot kérek. Ha Réka ügyesen gurul, Tomi is ügyesen gurul, meg kell dicsérni. Mostanában KÉT baba kúszik a konyhakövön és KÉT babát kell a kanapéról a szőnyegre tenni.

Ma szó volt a rádióban a pozitív fegyelmezésről, mintha csak tudták volna, hogy nálunk ez most mindennél aktuálisabb dolog, és jóleső érzésekkel állapítottam meg magamban, hogy néha egész jól csinálom, pedig nem is olvastam erre vonatkozó konkrét irodalmat. Már csak azt kellene elérni, hogy ne csak néha érjen utol az ihlet. Tegnap újra csodálattal állapítottam meg, hogy igen, bármennyire is nehéz abban a pillanatban, a legeslegesillogikus lépésnek látszó SZERETETkinyilvánítás, ölelés, puszik és sok-sok nagyon szeretlek a gyógyír a magából kifordult gyermek lelkének pillanatok alatt történő lecsendesítésére.    

Nem tudok olyan precíziósan kotorni, hogy rajta maradjon. (a töltött patiszon a villámon...)

Idézetek

Megyek érted az oviba. Még nem igazán tudom, mit szabad, mit nem, melyik ajtón, meddig..., bekukkantok, hátha látlak. Megvagy, épp mondasz valamit az óvónéninek:

"Én most kimehetek egy kicsit, hogy megkukucskáljam, jön-e az én anyukám?"

Nagyon megörültünk egymásnak.

Aktuális nekem kell egy... a playmobil tűzoltó szettje. Csak erre tudsz gondolni. Kérdezted is ma, hogy "Ezt itt, ezt mi hozza?" Nem értettem. Akkor mondtál egy példát, hogy mikor én rendeltem a kabátot, azt a DHL hozta, ezt a tűzoltót mi hozza? Jaaa, vagy úgy! Hogy majd jön a DHL és hozza neked a játékot. Édesem... 

Odamegyünk a géphez, hogy megnézzük, egyáltalán árulnak-e még ilyet, mert ez a prospektus elég régi darab. Hát, árulnak... Erre te, hatalmas megkönnyebbüléssel és lelkesedéssel: 

"Hálás vagyok, hogy még van ilyen!" 

Halleluja.

Hasonlítanak

Múlt héten két hasonló dolog is történt, ami eddig még nem fordult elő. Az egyik a nagyjátszón volt, ahol Tomi játszott, bicajozott, mi Rékával üldögéltünk, dalolásztunk a padon. Arra sétált "Denike" (Dannie-ke? Danny-ke?...) és gazdija. Tomi szóba is elegyedett velük, simizte a kutyát, majd felhívta a néni figyelmét a gazdi nélkül sétálgató fehér kiskutyusra is "Annak a kutyusnak nincsen gazdája!", mire a néni megnyugtatta Tomit, hogy az is az övé, új szerzemény. Közben odaértek hozzánk, egy-két mondatot váltunk, majd megkérdezi a néni, hogy Réka és Tomi testvérek-e. Mondom, igen, testvérek. "Látszik is rajtuk!" erősített meg a hölgy, én pedig büszkén dőltem hátra és nemcsak a számmal, de a szívemmel is mosolyogtam.

A másik pedig a facebookon érkezett egy privát üzenet formájában, egy kedves ismerősünktől, akivel egyébként nem vagyunk napi kapcsolatban. Elküldte nekem ezt az idézetet: "A család nem a vérről szól..., hanem arról, hogy akkor fogják meg a kezed, amikor a legnagyobb szükséged van rá..." és ő is elmondta, hogy a gyerekeim még hasonlítanak is. Ez egy ilyen hét volt. :)

Réka az ágyában, kéne neki kicsit aludnia. Tomival állunk mellette, elkezdi odapakolni Rékának a kis plüsseit. Blossom Bunny-t, a cicát, a kutyust...

"Nézd csak, itt is van, tessék, a cica is!"

"Igen, tőled kapta, mikor született." - mondom.

"És nézd, itt a kutya is, azt is tőlem kaptad, mikor még fiatal voltam."- mondja Tamás.

Medium Blossom Beige Bunny Arrives!!!

Hú, Tomi első ovis hete miatt nem nagyon jutott idő egyéb történésekről írni, (itt még gyorsan beszúrom, hogy már szerdától ott is aludt!!! - gond egy szál se), hát gyorsan bepötyögöm, hogy mikor hétfőn, az ovis ebéd után hazaértünk Tomival, egyszerre két meglepi is várt ránk. Az egyik, hogy a velünk együtt érkező és liften osztozó pizzás bácsi pont hozzánk igyekezett. Kár, hogy nem sütöttem el a poént, hogy én is szívesen átveszem... Apa a kedvenc, tenger gyümölcsei pizzámat rendelte nekem, aki addigra már csillagokat látott az éhségtől. A másik és a nagyobb meglepetést pedig egy nagy barna boríték rejtette, ami egyenesen Angliából érkezett! A címzett én voltam, most éppen "Márta Hajni" néven (a legédesebb eddig a "Laosz Hajni" volt - nem tudom eldönteni, hogy vajon tényleg ilyen nehéz lehet eltalálni a nevemet vagy egyszerűen csak vicces kedvében van mindig Ursula néni). Nem lapos boríték volt, valami pihe-puhát rejtett magában. Mint 2011 karácsonyán, mikor Tominak érkezett egy ugyanilyen csomag. Ááááh! Rékának is lesz plüsse! De édesek, hogy gondoltak Rád!!! Tomi annyira izgatott lett, hogy ő nyithatta ki a borítékot. És lám, egy ugyanolyan ennivalóan édes kis Bashful Bunnyt talált benne, mint amilyet ő is kapott pici korában. Pontosabban egy kislány Bashfult virágos fülekkel és talpakkal. Micsoda puhaság, már el is felejtettük, milyen finom tapintású is volt a már 3 éve szolgálatban álló Bashful Bunny bundája! Így nemcsak új gazdija, de én is minden nap megsimogatom legújabb családtagunkat, nem tudok betelni a selymességével. Milyen fura, hogy egyszer majd ő is elveszíti ezt a puhaságát. Ami ugye azt jelenti, hogy sokat van szeretgetve, tehát ez minden Bashful Bunny leghőbb vágya!

Elballagtunk a Kuckóból

Igaz, már 5 napja óvodás vagy, ma volt a kuckós "ballagásod". Nem tudom, mennyire emlékeztél, akartál emlékezni, mert valahogy nem lelkesedtél, hogy visszamehetsz egy kicsit kuckózni. Talán az ovis hét, talán a borongós időjárás, vagy csak mert 3 éves vagy, azért. 

Szerencsére nem te voltál az egyetlen ilyen kis csigaházba bújt ex-kuckós, Gugi például egy tapodtat sem mozdult apukája mellől az egész ceremónia alatt, én akkor teljesen megnyugodtam, bár bevallom, kicsit irigykedtem a szőnyegen szépen helyet foglaló és Andival, Judittal együtt daloló kis pajtikáid szüleire. Te inkább a buszt választottad, ami egy általad már kissé kinőtt piros bébitaxi volt, azzal robogtál fel-le, és állítólag még füstölt is. Egy kis rábeszéléssel azt elértem, hogy legalább azt használd ülőkének, úgy hallgassuk az előadást, és így szépen ki is bírtad a lakomáig. Arra nem kellett különösebben biztatni. Édesek voltatok, ahogy körülültétek a kis asztalt és egymás kezét fogva, ahogy régen minden nap tettétek, megköszöntétek a Földnek és a Napnak, amit az asztalon találtatok. Úgy ettél, mintha az oviban nem kaptál volna uzsonnát. 

Következett egy kis játék, Rékát is letettem a szőnyegre, ettől rögtön nagyon népszerű lettél, mint a bátyja, majd jött a mese, pont az egyik kedvenc mamis mesénk, a három pillangó és a tulipánok. Utolért a varázs téged is, mert innentől nem kellett noszogatni, hogy ülj le a szőnyegre a többiekkel, ráhangolódtál végre a helyre és a csoportra. Mikor a mese véget ért, Andi és Judit kikísértek titeket a kert kapujáig és szépen, egyesével elbúcsúztak tőletek és átadtak a szüleiteknek, és az óvodának. Ajándékot is kaptatok, egy szép üvegcse útravalót, és felgöngyölve, piros szalaggal átkötve, mint egy oklevelet, rajzaitok legjobbjait. 

És persze a sárga szett tányérkáid és poharaid is vártak már ránk, mert azokat szépen ott felejtettük júniusban.

Szép volt és megható. Én már júniusban is ejtettem pár könnycseppet, mikor utoljára kísértelek ki a kuckó kapuján, de most is picit könnyes lett a szemem, ahogy szép sorban kitipegtetek a megy a gőzösre a kertből. 

Sajnos a sok ivászat és játékba feledkezés hatására csak csak besikerült egy kis pisi, de csak akkor, mikor elbúcsúztunk és gondolom, megkönnyebbültél a sok impulzus után, hát gyorsan visszasiettünk és végre végre, kipróbálhattuk, milyen is lett volna a kuckós időkben a kuckós vécébe pisilni. És ha már visszamentünk, gyorsan felmarkoltál még egy kis sütikét a hazaútra, nehogy éhezzél közben.

Még annyit, hogy titkon azt reméltem, ott lesznek a legtöbbet emlegetett kis cimborák, Mira, Balázs, Simon, Milán, Áron, és végre láthatom, milyenek vagytok együtt. De csak Simont és Áront láttuk, úgy messziről. Nem kerestétek egymás társaságát. A hároméves kis eszetekkel már lezártátok a kuckót. És akkor jutott csak eszembe, hogy tényleg, míg júniusban és júliusban még jelen időben emlegetted a kuckót, hogy mit hogyan szoktatok ott csinálni és ki milyen, augusztusra eltűnt a beszámolóid közül, az összes kis lakójával együtt. Milyen érdekes megfigyelni a háromévesek "működését". 

Képben van a gyerek :))

Nagyban megy az alkudozás, anya jöjjön be, vigasztaljon meg, így szeretsz meg úgy maradjak még, pisilni is kell, menjünk ki, de csak egy pisire, aztán vissza és alvás. Pisi után vigyorin benézel apára a nappaliban, aki nálam már morcosabb, uzsgyi, be az ágyba! Mondom neki, mekkora kópé vagy. Ez nagyon tetszik neked, lefekszel és ismételgeted, milyen kópé vagy. 

Na, erre ne legyél annyira büszke! 

De, kópé vagyok és büszke. És hahotázol közben.

Na, kész, már én sem tudok komoly maradni. 

"Ezt megírod az örökanyában?"

Megírom...

Első nap az óvodában

Hát, megvolt az első nap az óvodában. Délig maradtunk csak, vagyis addig, míg megettétek az ebédet, ami egy kicsit késett. Mi, anyukák pedig majd' lefordultunk a kis székeinkről, mert egyikünk sem hozott magának se inni, se enni, csak csorgott a nyálunk a vajas kenyeretek láttán, és ölre mentünk volna, ha odavetnek nekünk egy-két virslikarikát. Na mindegy, holnap már okosabban indulok el. 

Szóval úgy alakult minden, ahogy azt nagyjából elképzeltem, nem okozott nagy traumát neked az új közeg, sőt, rákattantál egy autószállító kamionra és időd nagy részét a társaságában töltötted, néha másokkal is együttműködtél, néha segíteni szerettél volna a nagyfiúknak, akiket természetesen irritált a jelenléted, erre te nekiálltál finoman bosszantani őket, de ennél nagyobb galiba nem történt. Szépen szót fogadtál, odafigyeltél Gabi nénire és Csilla nénire, te is kivetted a részedet az elpakolásból, egy helyben ülve megettél mindent! (ezt minden étkezés után büszkén oda is mondtad nekem.)

Volt egy bemutatkozós játék, amikor leültetek körben, és akihez a labda került, szépen elmondta, hogy hívják és mi a jele. Mikor rád került a sor, mondtad a neved és hogy "Van nekem egy rendőr autóm, egy tűzoltó autóm, ..." de itt kénytelen voltál megállni, mert a jeledre volt kíváncsi a hallgatóság, de azt is ügyesen meg tudtad mondani, hogy fenyőfa.

A hab a tortán pedig az volt, amikor Csilla néni, látván, hogy készülünk hazaindulni, elragadtatva mondta, milyen ügyesen tartod a kanalat és milyen szépen eszel vele!!! 

Harmadik

Boldog születésnapot, Kicsikénk! Betöltötted harmadik életévedet, óvodás korba léptél. Már vártad nagyon a szülinapodat, különösen a tortát, ami idén egy tűzoltó autó volt, létrával, mert mikor megláttad Dávid szülinapi tortáját, semmi másra nem akartál gondolni, csak arra, hogy neked is olyan legyen, de mindenképp legyen rajta létra. És még egy rendőrautó és egy kukásautó torta is legyen. Maradtunk a kiindulási pontnál, létrával. Naggyon profi torta volt, sajnos nem én készítettem, hanem egy hozzá értő néni, de igen ügyes kezű néni, azt meg kell hagyni, mert nemcsak mutatós kis jószág volt, hanem eszméletlenül finom is, pont ahogy én szeretem (bocsika), tejszínes-csokis, habkönnyű piskótával, marcipán-bevonattal. Teljes pompájában sajnos nem sikerült lefényképezni, mert mire megtehettem volna, a marcipán fecskendőt (így kell mondani??) és a vizet, a baloldali visszapillantó tükörrel egyetemben már bekebelezted.

Mivel az eredeti tervünket tavasszal már keresztül húztuk, vagyis, hogy pedálos bicajjal lepünk meg, (te meg már jól előre is dolgoztál vele, ami a pótkerekeket illeti), úgy döntöttünk Apával, hogy aktuális kedvenceid közül választunk ajándékot. Így mától egy viszonylag nagyméretű (de szerinted lehetne egy kicsit még nagyobb) kukásautót, egy rendőrmotort és egy szép, szivárvány színekben pompázó sárkányt kaptál tőlünk, Mamitól és Orsitól pedig egy-egy könyvet, egy tűzoltósat és egy munkagépeset. 

Mintha csak a te szülinapodra készültek volna, Alsónémediben pont ma rendezték meg az idei traktorfesztivált. Természetesen nem hiányozhattál onnan, de csak Apa kísért el, sajnos Réka pocakja rendetlenkedik, így fájó szívvel itthon maradtunk inkább, nehogy nagyobb legyen a baj. Találkoztál és játszottál egy jót Áronékkal, akik azóta már Alsónémediben laknak és Dávidékkal is, akik ott helyben fel is köszöntöttek! Kaptál tőlük egy igazi karórát! Itthon bontottuk csak ki, és egész nap büszkén viselted.     

Mivel úgy állapodtunk meg Apával, hogy alvásidőre hazajöttök, nem volt egyszerű dolga szegénynek, te nem egészen ezen az állásponton voltál, hiszen traktorok vettek körül és még nem ültél fel mindegyikre. El is jutottál addig a pontig, hogy bevesd legkönyörtelenebb fegyveredet, amit eddig csak ellenem vetettél be: a nem szeretlek!-et. Apa szerencsére jól fel volt vértezve, itthon is csak derűsen mesélte a történteket. Viszont hamar kiderült, hogy akár maradhattatok is volna, mert egy szemhunyásnyi alvás sem lett végül a nagy igyekezetünkből. Túl izgatott voltál a látottak után, köszöntés előtt. Ennek eredményeképpen jól fel is pörögtél estére, és a végén már nagyon nehezen viselted el magad. De most már alszol és holnap folytatódik minden a megszokott kerékvágásban. Kicsit több elemes motorzajjal...  

Júliusi-augusztusi Rékás

Nem is tudom, volt-e már ilyen, talán még nem, hogy csak mi ketten, lányok voltunk itthon úgy, hogy sem Apa, sem Tomi nem töltötték velünk az éjszakát, sőt, két éjszakát. Éppen úton vannak Szombathely felé (meg is érkeztek közben), meglátogatják Papit, Lujzi mamiékat és ixit is elviszik éves csekkolásra.
Te már alszol, csönd van, csak Kornél cica mosdását hallani a közelből.
Mikor betöltötted a hetedik hónapot, kicsit megváltoztál. Kicsivel többet mutatsz az akaratodból, rettenetesen zokon tudod venni, ha elvesszük tőled azt, amivel foglalatoskodsz, dúlsz-fúlsz, mi meg csak kuncogunk, mert azt is borzasztó cukin tudod előadni. Tomi kérni szokta tőlem az esti mesénél, hogy sírjak Rékásan, és jókat nevetgél rajtam, ilyen kis gonoszak vagyunk.
Mivel a fogaid mocorognak, mert alul már kettő szépen kibújt és most már fölül is törnek át, van, hogy éjszakánként nyugtalan vagy, és olyan is volt, hogy szinte ugyanazon mentünk át, mint az első hetekben: félóránként felsírtál, nem tudtad, hogy feküdj, tekeredtél ide-oda, én meg mint a zombi keltem és tutujgattalak, míg végre velem együtt te is kidőltél. Most megint visszaállt a katonás rend, jókat alszol, néha kicsit vándorolsz, néha csinálsz egy spárgát félig hason, a fejed fölé emelt bal lábaddal. Ja, azért van olyan is, hogy szerencsére nem fáj semmid, csak mondjuk véget ért egy alvásciklus, és valami felébresztett, úgy hajnal három körül. Ilyenkor kicsit unatkozni kezdesz, és társaságra vágysz, de nem szeretnél túl drasztikus eszközökkel felverni minket, így finoman kinyújtod a cumidat a rácson, majd "véletlenül" leejted. Ezt általában többször is megismétled, és remekül szórakozol, miközben félkómás anyád sorra visszaszolgáltatja neked az "elveszített" cumikát. Ja, és még egy dolog a fogaidról: cs i k o r g a t o d őket!!! Nem is értem, hogy lehet az éppen csak kikandikáló picinyke fogéleket ÍGY csikorgatni. Nem álmodban, csak úgy passzióból, mikor a karomon ülsz és a fülem jó közel van hozzájuk.
A szopizás leredukálódott napi egy-két alkalomra. Reggel hét előtt ágykaparászós ébresztéssel adod tudtomra, hogy szívesen átcuccolnál hozzám egy kis összebújásra. Valamit biztos találsz még, mert elidőzöl így velem egy darabig, és van, hogy utána áthengeredsz a hasadra és nyomsz még egy kis szunyát. Ezeket a pillanatokat nagyon szeretem, jókat alszunk ilyenkor, és van, hogy Tomi is csatlakozik később hozzánk, ha ő is felébred és hárman ejtőzünk kicsit reggeli előtt.
Olyan édes vagy, mikor bekapcsoljuk a skype-ot, hogy Mamiékkal beszéljünk. Még meg sem jelenik az arcuk, már lelkendezel nekik, ha pedig meglátod Mamit, "köszönsz" neki egy vigyorgósat. Múltkor űrhajósat játszottunk Tomival, Bonyhádra utaztunk benne. Mikor megérkeztünk, kiszálltunk és hangosan köszöntem, hogy "Szia, Mami, szia, Orsi!" Erre te azonnal felnéztél a kikapcsolt tévére, kerested őket, ott, ahol skype közben látni szoktad őket. Édes kis nyuszifülem.
Van egy tündéri mozgásod, mikor támaszkodsz a két karodon. Elkezded riszálni a vállaidat jobbra-balra, mintha táncolnál. Hát ilyenkor kész vagyok, annyira édes vagy. Augusztus első hete óta hátrafelé kúszol. Nem folyamatosan, csak egy-egy kis mozdulattal. Elég ráérősen megy nálad ez a mozgásfejlődés, nem kapkodod el és nem is bosszantod fel magad, ha nem sikerül valami, csak szépen csinálod, mindent mértékkel.
Ezt a bekezdést már szeptember elsején írom, Tamás ovikezdése miatti izgalmunkban szépen halogattam, pedig nem is akármilyen dologról van szó, hiszen augusztus 20. óta kúszol!!! Mégpedig előrefelé és egyre ügyesebben. Már bejárod a nappalit, mész a kábelekhez, szerelsz, kimész a konyhába babakocsi kereket tanulmányozni és már a szekrényen lévő dolgok felé is kacsintgatsz.
Sütifaló nagyon boldog most, mert Tomit annyira nem hozta lázba, te viszont hosszasan el tudsz vele bíbelődni, nem püfölöd, finoman tapogatod, fordítgatod, kipakolod, és úgy általában örülsz neki.
A beszélőkéd valószínűleg épp olyan jó lesz, mint a bátyádé, mert már most is nagyon sok mondanivalód van, ha rád jön a beszélhetnék. Órákig el tudnálak hallgatni, néha jó mélyen és nagyon komolyan mondod, közben még a mutatóujjadat is felemeled, néha olyan kis gizmósan nyomod, mostanában meg elkezdtél levegőt fújni, trombitálni, pukihangokkal virtuózkodni.
Tomi, mióta megtanult cuppanós puszit adni, rajtad is szokott gyakorolni, egyelőre nem mutatsz ellenállást, hősiesen tűrsz. Viszont te meg "megcsinálod" a haját, vagy teszteled, hol lehet a legjobban megcsípni. Délutáni alvása előtt mindig kéri, hogy te is az ágyában hallgasd a mesét és nagyon szeretné, ha vele is aludnál, és azt is nagyon szereti, ha te ébreszted és kicsit megölelhet. Igaz, Kornéllal is nagyon szeretne aludni, de megölelni többször szeretne téged, mint a cicánkat! Nagyon édesek vagytok így ketten, mindig így szeressétek egymást.

Tomiszáj

Apa feltette a kék trakit a szekrény tetejére, hogy megmotiváljon valamire. Még segítettél is neki, máskor meg nekem mondod, hogy tegyem fel valahová, "Nehogy elérjem." Ülünk a kanapén, te nézed a traktort, mondod, hogy Apa feltette, aztán megkérdezed tőlem: "Egyáltalán, eléred a traktort?" 

Az előbb pedig, mikor bementem hozzád puszira és ölelésre, kérdeztem, hogy volt-e itt egyáltalán szellőztetve. Felülsz az ágyban és komoly ábrázattal közlöd velem az információt: "Nem volt szellőztetve, bizonyosan."  

Júliusi-augusztusi Tamás

Szobatisztaságilag Tamásunk kész az óvodára. Valóban úgy lett, ahogy a bölcsebbek mondogatták: szinte egyik napról a másikra sikerült. A kuckóban eltöltött utolsó napon még semmi reményt nem láttunk arra, hogy a közeljövőben meg fogsz válni legalább a kakikra vagy nappalra vagy akárhogyan is a pelustól, pár hétre rá meg gyönyörűen elkezdtél a cimbikkel fákat öntözni, délutáni alvást kisgatyában, szárazon intézni, már csak éjszakára kell, de ez az ovi szempontjából nem sürgősen orvosolandó probléma. 

A benned megbúvó kisangyal és kisördög továbbra is felváltva dolgozik, hol egyik pihen, hol másik. Amikor előbbi van műszakban, nagyon édesen és már-már sziruposan elbűvölően viselkedsz. Megkérdezed, hogy szabad-e ezt vagy azt, olyanról is, amit alapjáraton nem is kellene, mert szabad, elmondod, mit fogsz csinálni, azután mit, és hogyan fogod, és hogy azután visszajössz, mindezt az ujjacskáidon számolva nyomatékosítod. Megdicsérsz minket, szépen megköszönsz valamit, csak úgy ("Köszönöm, Anya, hogy játszol velem."), mondod, mennyire szeretsz minket, meg még kiket, természetesen ezt is számolod az ujjaidon (pl. "Nagyon szeretem a Dávidot, a Csanádot, a Petit, az Enikőt, a Zsuzsanénit, az Erikát, Csongort és a Csanádapukáját /tegnap óta már Attilát!/".) Vagy szó nélkül odahozol valamit Rékának, megszeretgeted, segítesz a házimunkában, pedig épp nem is kérlek, elpakolsz, ilyenek. A kisördögnek is sok a tennivalója, ha ő van szolgálatban. Bekapcsolja a hallás szelektáló gombot, feltekeri a hangerőt, rálép a gázpedálra és maximum fordulatszámon pörget. Sok véletlen baleset is történik ilyenkor. Véletlen belelépsz Réka főzelékébe, véletlen felborul a vizespohár, véletlen becsukódik a fürdőszoba ajtó, mikor a pucér kistesóddal sietünk fürcsizni. Veled ezeket nem kommunikálja meg sem előre, sem utólag, mert ha kérdezzük, miért kell ezt vagy azt így csinálni, látszik rajtad, hogy tényleg nem tudod, mikor válaszolsz, hogy "Nem tudom." Már verbálisan is tudsz inzultálni: mostanában büdös az, aki éppen nem kedvedre való és neked/neki/nekik nem szabad ezt vagy azt csinálni, lehetőleg úgy, hogy az illető is hallja, legyünk épp a játszón vagy a boltban. Nemrég egy nénit jól ki is akasztottál ezzel, mert épp kukásautó volt a mérleghinta, amin a fiúkkal játszottál, és egy idegen kisfiú ráült, te meg egyszerűen leszedted onnan, ami egy nagyon goromba dolog amúgy, de hát az éppen a ti kukásautótok volt. Vehemens anyukája nem is hagyta annyiban, elkezdett veled kiabálni, majd megfeledkezve (vagy nem), hogy égő cigivel tartózkodott a játszótéren, odament hozzád és nekiállt hegyibeszédet tartani neked, hogy a játszótér nem a tiéd, hanem mindenkié. Te meg ugye próbáltad kifejteni a saját álláspontodat, hogy márpedig "Neki nem szabad!" csak azt nem tudtad elmondani szegénykém, hogy mert ez most a ti kukásautótok. A néni majdnem neked esett, de szerencsénkre Peti bácsi megmentett és kulturáltan kizavarta a dulifuli nénit a cigijével. Vagyis a cigi a járdán landolt, a néni még azt mondta, befejezi veled az ügyet, ha már az apja nem tudja megnevelni, na ezt már nem vártam meg, inkább eljöttünk onnan. Az igazán "vicces" az volt, hogy közben meg Dávidot dicsérte, ő milyen szépen játszik a többi gyerekkel, mert tényleg szépen ült a mérleghintán, onnan hallgatta a nénit, és nem is sejtette, hogy igaziból ő a Peti bácsi gyereke. Remélem, végül tudta magában tisztázni, ki kinek a gyereke, mert igyekeztem úgy pozicionálni magunkat, hogy körvonalazódjanak a családok. Mintha láttam is volna egy kis megrendülést a tekintetében, ahogy elmenőben visszanéztem dulifuli nénire. Szóval a kisördögöd ilyen jó kis műsorszámokkal örvendeztet meg minket, soha nem unatkozunk mellette. Egyik nap, mikor hármasban voltunk itthon, Apa dolgozott, egyszer csak így szólsz: "Nagyon szeretem Apát, csak mindig felidegesítem." 

Kíváncsiságod továbbra is töretlen, mindent tudni akarsz a világról, a dolgok működéséről, eredetéről. Miért így, miért úgy? Miért nincs nekünk két kék ilyen? Miért volt itt Anikó és esett az eső? A Kornélnak miért nincs feneke? Miért nem akartam, hogy a kisfiú a hintára üljön? Emellett pedig igen élénk a fantáziád, én nagyon jókat szórakozom a szerepjátékaid alatt, ahogy csak úgy magadnak vagy nekünk mesélsz közben. Egyik reggel Apa kapott tőled egy finom palacsintát, egyenesen az ágyába, egy pókos-katicás-pacifejes palacsintát! Úgy emlékszem, inkább nem kérte.  

Testvérem

Múlt csütörtökön, mikor már itt voltál Bonyhádon Maminál, mi meg még Pesten, és skype-on beszélgettünk, megláttad az ölemben Rékát. Mami is pont kérdezte, hogy nézd csak, ki van ott, mire te: "A Réka! Ő a testvérem." Nagyon megható pillanat volt ez nekünk. 

Okfejtegetés

Ami evidens és mindennapos, az ugye csak akkor kezd el feltűnni, amikor valamiért megszűnik annak lenni. Így van ez azzal a csodálatos dologgal, ami 6 hónapja minden napomat beragyogta. Réka mosolya. Réka 3 hetes kora óta mosolyog. Rám is, Apára is, Tomira is, de még hogy! Mamira, Orsira, az összes játszis barátunkra, és az alkalmi csodálóira, kutyára, macskára mindenkire. És ez nekem teljesen normális dolog volt. És milyen lökött is vagyok, hogy erről még soha nem írtam!!! Vagy írtam? Szerintem még nem. Shame on me. 

Aztán Tomi elment tegnap Mamihoz nyaralni, gondoltam, ránk szakad a nagy csönd és nyugalom, be is terveztem mára egy übernyugis delux rántott hús sütést, Réka meg "segít" nekem a pihenőszékéből. Ahogy végül is eddig is történtek az ebédkészítések, csak most kicsit alacsonyabb zajszint mellett tehetek-vehetek. Délre terveztem elkészülni, ehhez képest ebéd még sehol, háromnegyed egykor könyörögve rimánkodtam az ég felé, hogy "Tomit akaroooom!" Ugyanis kisasszony az ő ebédjét végigsikítozta, de nem jókedvében, hanem olyan bepöccenősen. Minden kanál előtt sikított egy ablakrepesztőt. Nem ismertem rá. Mi lett az én hihetetlenül nyugodt, édes kis türelembogyómból??? És akkor felidéztem a délelőttöt és a tegnap délutánt és döbbenten állapítottam meg, alig mosolygott, inkább nyüglődött, vagy aludt sokat. Tomi hiányzik??? Nincs pörgés, csicsergés, ehelyett Anya dalol és mondókázik? Ez lehetett fura, Rékám? Vagy talán a kaki, ami a kanalak közt passzírozta ki magát a pelusodba...

Aztán az is lehet, hogy ezek a fura kiütések kínoznak, azt mondják, meleg kiütés. Van az arcodon, a karjaidon és egy-két pötty a lábaidon.

De még az is eszembe jutott most este, hogy mikor szombaton lefekvésnél Tomi miatt annyira felgyűlt bennem a feszkó (Apa, csakis Apa, Apát akarom, Anya, te ne pusziljál, stb.) hogy önmarcangolós dühöngés helyett inkább gyorsban eltekertem Ferihegyig és vissza. Fantasztikus érzés, ahogy az adrenalin és az endorfin átmossa a testet és lelket, próbáljátok ki! Na de ugye én szoptatok még, erre akkor annyira nem figyeltem... Hétfőre el is apadt az utánpótlás. De ezt akkor még nem kapcsoltam össze, csak most. Így szegény Rékám nagy valószínűséggel megint csak éhezik, mint élete első kilenc napja alatt. Mert nem adtam neki ennyivel több tápit vagy főzit. Most is visítottál, mikor letettelek aludni, hát megkínáltalak egy újabb 180-assal. Gond nélkül lement. Na, örülsz, hogy ilyen észlény anyád van???

Nagyon belassultak a melleim, szinte nem is dolgoznak. Jó, ha egyszer egy nap még tudunk szopizni. De én erre nem vagyok még felkészülve!!! Mi lesz velem az összebújásaink nélkül? Már sosem leszünk ennyire közel egymáshoz. Vagy akkor máshogy, remélem. De ha te is azzal jössz majd, hogy Apa gyere, Apát akarom, nem Anya, APA! és társai, azt hiszem még messzebb fogok tekerni.

Viszlát, pótkerék!

Ma van a foci vb döntő, épp zajlik a második hosszabbítás, Németország-Argentína 0-0, de ami még nagyobb izgalommal töltött el ma bennünket, az nem is ez volt.

Sokadszorra esett le a lánc a pedálos bicajodról, ma különösen nehéz volt visszaraknom, és a végére, mert már nem volt kedvem a szutykos kezemmel több csavart visszacsavarozni (németek rúgtak egy gólt...) és mert dobjuk fel egy kicsit a napot, Apával úgy döntöttünk, nem tesszük vissza a pótkereket, lássuk, mit kezdesz így a bicajjal. 

Lementetek Apával, én még Rékával szöszmötöltem itt fent, aztán mi is lementünk, és kíváncsian vártam, milyen látvány fogad majd. Mielőtt lementetek volna, leragasztottam a térdeidet ragtapasszal, hátha pont oda esel, aztán le is vettem gyorsan, mert mégis csak furán néz ki, hogy a hülye szülő ahelyett, hogy könyök- és térdvédőt adna a gyerekre, inkább előre sebtapaszt tesz rá... 

Mikor leértünk, a nagy, mély pocsolyánál álltatok, nem sokáig jutottatok, gondoltam, de láttam Apa arcán a derűt, és már újságoltátok is, hogy siessünk, mert ezt érdemes megnézni. 

Fogtad a bicajt, felültél rá, Apa elindított, aztán elengedett. Te meg tekertél, mentél, teljesen egyedül!!! Aztán ugyanolyan magabiztosan meg is álltál!!!

És ezt többször megismételted, addig, míg teljesen magadtól indultál, Apa segítsége nélkül. Csak ámultunk, bámultunk. Mi lesz a seprűnyeles asszisztenciával, a sok-sok bicaj után loholással??? Még nem vagy három sem. Hát, tényleg hasznos egy jószág a futóbicaj, akarom mondani, tanulóbicikli.  

Németország a világbajnok.

Réka státusz

Valahol 7.5 és 8 kiló között lehetsz, este lemérlek, ha nem felejtem el (megj.: elfelejtettem...) (megj.: 7.7). Remélem, nem ér meglepetés, vagyis hogy kevesebb vagy a saccoltnál, mert amióta elkezdtük a püréket, pépeket is, meg amúgy eddig sem etettelek olyan tudományos pontossággal, ahogy Tomit etettük anno, hááát, fogalmam sincs, hogy eleget kapsz-e, vagy többet vagy éppen kevesebbet, mint kellene. Ránézésre éppen tökéletesen kerekded, elégedett és nagyon cuki vagy. 74-es, 80-as rucikat hordunk, de van még 62-es naci is, ami néhanapján rád kerül. A hajad továbbra is vonzza a tekinteteket és az "áááááh"-kat meg "óóóóóh"-kat, elkezdtük csatolni, alakítgatni, már vágtam is belőle oldalt és elöl, amikor olyan nagy meleg volt és főttél alatta. Egy időben kimondottan trendi volt, oldalt 1 cm új hajacska, fent göngyör-böngyör régi, hátul egy varkocs hosszú régi, ami néha göndörödött is. Olyan mohikános fazonra hajaztunk. Na aztán ettől a kacsafarkincától is megszabadítottalak, mert szemmel láthatóan ritkult és mindig húzhattam is öltözködés, partedli felkötés közben. Így már csak olyan Lyle Lowett-es a fazonunk...

Eddig csak a baloldali fogacskád fehérlett lent, ma megtörtént a jobbos áttörés is, már teljesen kivehető, hogy ketten vannak. Biztos nagyon kellemetlen érzés lehet, sokat matatsz a szádban, úgy tűnik, rájöttél, hogy jó az a hüvelykujj, ha nincs kéznél a cumi. Egyik este elalváshoz is inkább az ujjacskádat választottad, nem a cumit, miközben édesen álomba dünnyögted magad. Szereted, ha simizem a fejedet, tarkódat altatás közben. Ha abbahagyom, egy határozott "ö" hanggal kéred a folytatást, a kiságy rácsai felé vetett réveteg tekinteteden mit sem változtatva.

Van egy édes kéztartásod, illetve több is, ha Mami kedvenc, "avarjánosos" összefont kéztartását is figyelembe vesszük, de most nem az jutott eszembe, hanem amikor a nyitott tenyedetet úgy fordítod, hogy a hüvelykujjadat megtámasztod a mellkasodon és így tartod egy darabig, mintha jelnyelvvel próbálnál üzenni vele. Vagy a szívcsakrádból árasztanád az ujjacskáidon keresztül a szeretetet, ha egy kicsit természetközelibben szeretnék fogalmazni. 

Néhány napja elkezdtél te is dumálni. Nagyon élvezzük, rettentően cukin csinálod. Eszünkbe is juttatta, amikor Tomi csinálta ugyanezt, ugyanilyen cukin és eszünkbe jutott az is, milyen villámgyorsan el is illant ez az időszak, úgyhogy igyekszünk minden másodpercét kiélvezni. Már tanítottál is nekünk egy új szót, a többivel még próbálkozol, hátha egyszer végre felfogjuk, mit próbálsz mondani, de a "memme" többszöri ismételgetése cicit vagy cumisüveget jelent, amit tüstént a rendelkezésedre kell bocsátani. 

Még mindig mózesben sétálunk, bár már végigérsz benne, de ülni még nem tudsz, így nem siettetem a sportrészt. Meg amúgy is rákaptál a hasalós nézelődésre, amit Anna barátnőd már mesterfokon űz. Aludni is inkább hason szeretsz már ágyban is, mózesben is.
Ami pedig bearanyozza a napjaimat, azon túl, hogy egy tündér vagy, a kezed puha kis érintései. Mindig hozzámérsz, néha simogatsz is, szopi közben egyet-egyet püfölsz is rajtam, de az is csak azért van, mert vezényelsz és hajat túrsz ezerrel, gondolom, ahogy a bélműködés éppen megkívánja. Ha egyenesen tartalak, hogy nézelődj, a bal kezeddel a nyakamat vagy az államat érinted meg olyan puhán és finoman, amihez foghatót még sosem éreztem. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat.   

Variációk cictémára

Tamás: "Anya, nekem van cicim?"
Anya: "Nincs, te kisfiú vagy, a kisfiúknak nincs cicijük."
Tamás: "Akarok cicit! Akarom, hogy Réka jóllakjon."

"Anya, előveszed a cicidet?"

Sörözünk, én Karamalz-ot iszok, Apa, Mami alkoholos sört.
Tamás: "Anya miért nem alkoholost iszik?"
Már egyszer-kétszer átrágtuk a témát, hát megkérdeztem:
"Na, miért?"
Tamás: "Mert van cicid!"
Mami: "Nekem is van, én miért ihatok?"
Tamás: "Mert nincs benne tej!"
Aztán megállapítod, hogy "A sörök általában alkoholosok."

És még egy-két Tomiszáj: "Ez a répa nem akar kijönni a tányéromból. Kénytelen vagyok kihalászni."
"Aranyos a Réka. Természetesen."

Bugyisodunk

Néhány hete, mikor még kuckóztunk, szóba se jöhetett a pelus nélküliség. Rendre bosszankodhattunk, hogy már megint nem szóltál, már megint nem vették időben észre, már megint olyan lett a body-d széle, és miért csak egyet, miért nem lehet mind a három nyamvadt patentot bepatentolni a lábad között, hogy ne csússzon félre a pisitől, kakitól duzzadó pelus és lógjon, mint egy hatalmas potroh... Na jó, ezen már nem is pörögtem, mert láttam a fényt az alagút végén, egyszer vége lesz a kuckós heteknek, nem lesz több mérgelődés ezek miatt. És persze egy kis szomorúság is vegyült ebbe, nem lesz több Mira, Simon, Balázs meg Milán se. Utolsó nap, mikor eljöttünk, persze nem értetted, hogy az az utolsó nap és még mindig jelen időben szoktál a kuckóról mesélni, de nekem összeszorult a szívem és könnyes lett a szemem, mikor megpróbáltam elmondani a mondatot: "Gyere, nézzünk egy kicsit körül a kertben aztán köszönjünk el tőle." A "körül" után nem ment tovább. De mert Zsófi is velünk volt, nem akartalak jobban megijeszteni titeket, hogy mi üthetett hirtelen belém, inkább csak megsimogattam a fejedet, bólintottam egyet, mikor odasiettél a kiskapuhoz becsukni, mert annak csukva kell lennie és szépen elballagtunk a kuckótól.

Szeptember első péntekén lesz valami évzáró féleség, ha úgy alakul, elmegyünk, már csak azért is, mert a tányérodat, poharadat sikerült ottfelejtenünk.

Na szóval, pár hete még pelenkáztunk, az óvodakezdés meg egyre közelebb, hát nem tehettünk mást, mint elengedni a nyomást, leszálltunk rólad, nem kínzunk tovább wc-re üléssel, bilivel, "Előtte szóljál!"-lal, lesz, ami lesz, max később kezdjük az ovit. Helyette inkább meséltem neked egy Tamás nevű kisfiúról és ügyes kis cimboráiról, Csanádról és Dávidról, akik már lelkesen locsolják a fák tövét, ha úgy hozza a szükség. És hogy ez Tamásnak mennyire tetszett, és elhatározta, hogy ő is így akar pisilni. És lám, a következő napok során ezt saját szemeddel is láthattad és úgy tűnt, nagyon tetszett a megelevenedett mese, mert egyszer csak szóltál lent, hogy kell pisilni. Szaladt is Apa veled a bokrok közé, és nagy diadallal megvolt az első kinti nagyfiús pisilésünk! Füreden már nem is volt rajtad pelus, csak alváshoz, mire hazajöttünk múlt hét végén, már a délutáni alváshoz sem kellett, gondolhatod, milyen büszkén és lelkesen siettünk Apával életünk első szülői értekezletére, hiszen így már nem kérdés, szeptembertől ovis leszel! 

Édes vagy, ahogy Rékának magyarázod néha, "Te még kisbaba vagy, de én már bugyisodok!" vagy amikor kérsz, hogy úgy vegyük fel a játszira a nadrágot, hogy látsszon, hogy alatta bugyi van. 

Nagyon örülünk, hogy eljutottunk idáig is. Sokan mondták, hogy nyugi, meglátjátok, egyik napról a másikra elhagyja majd a pelenkát. Tényleg kár harcolni és feleslegesen nyúzni egymást, ahogy mindennek, ennek is megvan az ideje, mindennek be kell érnie, csak türelem kell hozzá.

Tegnap nagyon vicces jelenetet láthattunk a játszón. Dáviddal egyszer csak elhatároztátok, hogy meglocsoljátok az egyik fát, egy szempillantás alatt ott is teremtetek, mi már csak azt láttuk, hogy ott vagytok és toljátok le a nacit. Sanyi, aki már négy éves, és szeret főnököset játszani veletek, de csakis ő lehet a főnök, szintén látta ezt és rögvest csatlakozott is hozzátok, így már hárman locsoltátok a fát. Nem tudom, ha Csanád pár perccel korábban ér a játszira, szintén csatlakozott-e volna, mindenesetre megdőlt egy újabb buta általánosítás, hogy csak a csajok járnak egyszerre pisilni... 

Aktuálisak

Tamás, néhány napja elkezdtél jövőbe mutató mondatokat is alkotni, főleg a "Máskor is jöjjünk ide!" felszólító mondatot, mert jól érezted magad az adott helyen. Eddig csak múlt és jelen idejű kinyilatkoztatásaid voltak. Szereted megfogalmazni azt is, hogy mi tetszik, "Szeretem" ezt meg azt. "Szeretem Apát, Anyát, Rékát, Mamit, Orsit, Pompit, Kornélt, Jánost, meg Apát, meg Mamit, meg Nyuszkócit..." amíg a levegőd tart. 

Az alvásidőtöket már jó ideje sikerült klasszul összehangolni, Réka este nyolckor fekszik le, és reggel 7-ig, ha éppen nem akad be valamije a rácsba, szépen alszik. Te kilenckor mész lefeküdni és hosszabb rövidebb alkudozások után (még egy mese, Apa újbóli megölelése, Apa újbóli megpuszilgatása, még egy állat alvótársnak, nem, inkább a kutya, meg a maci is kell, meg az ugráló paci, mert az dízelmozdony..., fázik a lábam, stb.) néhány kivételével az összes hálótársadat a fejedre pakolod és szépen elalszol, és ha nem riadsz fel hajnal három körül, hogy túl sötét van, mert lekapcsoltam a sólámpát, te is hét körül ébredsz. A délutáni alvás ennél is zökkenőmentesebb, kettőtől négyig alszunk. Igen, legtöbbször én is veletek tartok, mert az olyan jóóóó!  

Rékát is sokszor tanítgatod már; legtöbbször az előzőleg rád alkalmazott iránymutatásainkat adva tovább. "Réka, neked még nem szabad autót vezetned, mert kisbaba vagy, de majd vezethetsz, ha akkora leszel, mint Apa meg Anya." Ugyanakkor szereted kihangsúlyozni, mi mindenről szoktál már le, amit régen csináltál. Ezt legtöbbször úgy mondod, hogy jókat derülsz közben a régi kisbabás szokásaidon.

Réka, ahogy leteszünk a hátadra, máris fordulsz át a hasadra és buzgón tevékenykedsz a játékaiddal. Olyan kis nyugodtan elmolyolgatós típus vagy, hosszasan el tudsz lenni egy egyszerű zacskóval is. Mami mindig mesélte nekem, hogy én is ugyanebben leltem anno a legnagyobb örömöt.  

A könyv

Karácsonyra kaptam Mamitól egy könyvet, Nagy Családkönyv a címe, Vekerdy Tamás Nők Lapjás olvasói levelekre adott válaszai vannak benne korosztályok szerint. Mivel már az idejét sem tudom, mikor is volt egy rendes könyv utoljára a kezemben, tegnap este elhatároztam, hogy befejezem a szemezést a gerincével, most vagy két és háromnegyed éves, most kell azokat a fejezeteket olvasni és okulni belőlük, nem tovább halogatni és mindenről lecsúszni és aztán mérgelődni, mert eddig kb egy ilyen halogatásnak sem lett semmiféle végkifejlete, vagyis még mindig tartanak... Szóval az éjféli szoptatás előtt pont kényelmesen belefért az időmbe egy kis olvasgatás .

Első nekifutásra a 14. oldalig jutottam. Azért nem tovább, mert a 14. oldal utolsó mondata egyszerre megválaszolta minden eddigi kérdésemet és dilemmámat veled kapcsolatban, és ettől egy olyan csodálatosan nyugodt érzés fogott el, mint amikor az a bizonyos gondolat megfogalmazódott bennem 2013. márciusában, ott. 

Minél tovább marad meg egy gyerek az életkorának - életkori szükségleteinek - megfelelő környezetben, minél kevésbé siettetik, annál stabilabb alapokra épül fejlődése.

Ezzel az érzéssel, és azzal az elhatározással tértem nyugovóra, hogy holnap nem fogom kérni tőled, hogy pisilj vagy kakilj a wc-be, nem fogok szólni, hogy ne szórd a homokot, nem fogok könyörögni semmiért,  nem fog érdekelni, hogy mások mit gondolnak, csak akkor szólok, ha esetleg más testi épsége is bevonódik a ténykedéseidbe. És megint előjött az a megkönnyebbülős, szabadságérzéses, fantasztikusan kellemes tudatállapot.

És láss csodát, reggel nem kellett rátok szólnom, hogy csendesebben legyetek, egy pisszenés nélkül készülődtetek és mentetek el Apával a kuckóba. A kuckóban nem azt kérdezted, hogy hoztam-e valamit, hanem viccelődtél, mikor vettük fel a szandálodat: "Hoppá, ott látszik valami!" (Hoppá, Anya egy merészebb trikóban volt, valóban, nem szoktam sűrűn dekoltázst villantani... Kérdeztem, hogy a cicim? - Aha. Édesem, milyen kis diszkrét voltál!) Aztán hogy "Annyira szeretem Apát!", majd belenéztél a szemembe és nyomatékos bólintással közölted, hogy:  "Meg Anyát is!"  Kuckóból eljövet mondtad, hogy ne arra induljunk, hanem amarra és a hátunk mögé mutattál. Hát kíváncsi lettem, megfordultunk a szűk utcácskában és arra mentünk, amerre mondtad, mert hogy mutatni akarsz valamit. Nahát, ilyen sem volt még. Hát a kisjátszó volt az. És mert semmi hiszti nem volt, hanem mert annyira aranyosan és bájosan-fondorlatosan hoztad elő, hát odakanyarodtunk, közben megbeszéltük, hogy csak egy kicsit leszünk ott, mert Rékát nem tudom sokáig a karomban tartani. Bementünk, odaszaladtál a dzsiphez, egy szuper kis, vagyis inkább nagy rugós safaris dzsiphez, hogy megmutasd nekem, mert Apával kuckóba menet mindig látod reggelente. Mikor Réka súlyát kezdtem egyre többnek érezni, emlékeztettelek a megállapodásunkra. És nem kellett kérleljelek, elbúcsúztunk a jó kis dzsiptől, mondtuk, hogy még jövünk majd, és jöttél velünk vissza ixihez! Eszembe jutott a könyv. A varázskönyv. Ami nem téged varázsolt el, hanem engem. És ezért lehettél te önmagad és nem egy magából kifordult kis figyelem- és szeretetéhes energiavámpír. 

Itthon sem jöttek a szokásos dolgok, hogy a liftben valami elszakad és az ajtón már egy tomboló tájfun süvít be, hogy Réka játszószőnyegén és játékain ugrálsz, hanem inkább szépen megetted a spenótot a tükörtojással, beszélgettünk, odahoztad Rékának a kis zörgős zacskóját, csak úgy magadtól, mint egy gondos nagy tesó, aki a kishúga kedvében akar járni. Én meg csak ámultam-bámultam. És hogy mennyire foglalkoztat téged az a hülye pelenka-mizériánk: volt egy bejátszás a tévében, ahol egy kisfiú beszélt. Kicsit talán idősebb nálad. Megkérdezted, hogy vajon ő pelenkás-e. Annyira megsajnáltalak akkor. Mondtam, hogy szerintem már nem, és nem jöttem azzal a baromsággal, amit minden nap sulykoltunk beléd, hogy ő már nagyfiú, és te is az vagy, neked sem kéne már. És egy szó nélkül ment a lefekvés, jókedvűen ébredtél, Mamival is tudtunk skype-olni, hamar le is tudtunk menni a játszóra, ahol szépen elvoltunk, előtte simán elmentünk a zöldségeshez, hogy odaadjuk neki a tojásos dobozt... mind-mind olyan kis dolog, ami máskor igen körülményesen tud alakulni. 

Este megkérdeztem Apát, észrevette-e mindezt. Igen, ő is észlelte, hogy valami más. Elmeséltem neki a könyvet. 

Sokszor hallottam már erről, de nem igazán értettem. Mert úgy éreztem, én teljesen laza vagyok, nincs bennem semmi olyan feszkó, amitől neked ilyennek vagy olyannak kéne lenned. Ezek szerint mindig is volt. Milyen vicces, hogy már megint csak ilyen kicsin múlott valami nagy. Na nem akarom tovább ragozni, meglátjuk, hogy alakulnak elkövetkezendő napjaink. Csak jusson néha eszembe a könyv...            

Holnemvoltos, forgolódós, forgatásos

Beköszöntött a nyár, itt a kánikula. Végre lehet mezítlábazni, vizezni, sarazni, vizuálisan hergelni a padon ülő néniket. Ilyenkor én is szívesen visszarepülök jópár évet és tán lelkesebben túrom a nedves homokot, mint te. A kosárhintából már ki is vagyok tiltva, ha te is benne ülsz, Anya vállalhatatlan lett. Szerencsére ez engem annyira nem zavar. Ami egy cseppet talán mégis zavar, az a minden anyai szívet marcangoló "Annyira szeretem Apát!" büntető szlogen vég nélküli skandálása, ha ketten vagyunk és mondjuk le kell feküdnöd, mert már semmit nem bírsz elviselni a kimerültségtől. Ennél egy kicsit jobban tud esni az "Annyira szeretem a Csanádot!" verzió, itt kevésbé érzem az összehasonlító célzást. De mit is panaszkodok, inkább örülök, hogy az utállak még nem szerepel a szókincsedben. És ahhoz képest, hogy úgy tettelek le aludni, hogy baromira pipa voltál, mert tényleg csak megfogtalak és szépen, mindenféle előzetes könyörgés nélkül betettelek az ágyikódba, mert már Rékára pakoltad a játékait, majd díszpárnát is dobtál rá véletlenül, végül is hamar lenyugodtál, és mikor bementem hozzád lezárni az ügyünket, és még egyszer jó pihenést kívánni, azzal fogadtál, hogy "Sikerült megnyugodni, annyira szeretem a Rékát!" Nem Apát és nem Csanádot, a Rékát! Egyem azt a kis bitang fejedet. 

Voltunk a Holnemvolt Parkban, ami nekem kimondottan kellemes csalódás volt. Persze én nem voltam pesti gyerek, tele szép emlékekkel a Vidámparkról, így nem is volt szívfacsaró érzés a változás. A lényeg, hogy most teljesen ránk volt szabva szinte minden. Egy kis pikantériája is volt, mert egy-két dolog megmaradt, amit az Annapetiből is nap mint nap kérsz, hogy meséljük el, így végig tudtuk próbálni a könyvben látottakat, ami nemcsak neked de Apának és nekem is tök jó élmény volt. Itt élek már 15 éve, de még csak most ültem fel arra a szép lovas-hintós-angyalkás körhintára, amit szerencsére meghagytak a látogatóknak. Nagyon jó volt! Mindhárman élveztük az egész parkot, Réka meg tök jól elvolt a babakocsiban. Na jó, azért volt egy nem túl kellemes része: sajnos baba-mama szobát nem alakítottak ki sehol, így kénytelen voltam kipróbálni, milyen is állva szoptatni a klotyóban. Ez is megvolt, kipipálva. 

Aztán volt még országos Gólyahíres tali is, amire megint nagyon készültünk, és már megint nem túl jól sült el. Most túl meleg volt, vagy mert Apa nem volt túl lelkes, mert szegénynek fájt a feje, és ez úgy rátelepedett mindenkire, az egész ottlétünk egy nyüglődés volt, ezt még megspékeltem egy napszúrással is, mert mindig lemaradtam a bográcsos kajákról, de mikor hallottam, hogy lesz egy összeöntött utolsó gulyásféleség, hát csak azért is kivártam; mint egy kiéhezett keselyű, őriztem a bográcsot a tűz mellett, a szikrázóan napsütéses, felhő- és famentes 34 fokban. Megenni már nem is tudtam... Talán azért az elején egy kicsit sikerült jól érezned magad, mert volt két kis medence, amiben a gyerekek pancsolhattak és te is bemerészkedtél kicsit, de aztán olyan fáradt lettél, hogy már csak sírva tudtál bármit is közölni velünk. Vagyis inkább csak Apával álltál szóba. Legjobban Réka bírta a kiképzést és Mami is derekasan helyt állt. Amit elterveztem, hogy ismerkedünk, csacsogunk, gyönyörködünk az egymásra találó, együtt játszó gyerkőceinkben, megint csak elmaradt. De jövőre TUTIBIZTOS sikerülni fog. Amúgy a hely gyönyörű szép volt és amúgy jó volt látni és egy-két szót váltani a sok kedves ismerősünkkel.    

Réka már nagyon ügyesen forgolódik. Egyelőre hátról hasra fordulás van, és jól el is matat hason. Emlékszem, Tomi, mennyire nem bírtad ezt a hasalás vagy inkább hasaltatás témát. Réka a kiságyban is forgolódik. Ez a hajnali alvásidőm feldarabolását eredményezte, mert amúgy szuper jól alszik este nyolc és reggel hét között, csak hajnalban kell egy kicsit forgolódni, rácsra oldalt fekve felkenődni, 90 fokban elfordulva combig kilógni, amit korrigálni egyelőre csak szülői segítséggel sikerül. A bukik és nyálfolyások mennyisége viszont szemmel láthatóan csökkent!

És ha már forgolódás..., mostanában még forgatás is volt nálunk! A TV2 jött megnézni és felvenni minket, mint örökbefogadó családot. Apával meséltünk, volt pár vágóképezés Tamással is, Rékával is, és még Gólyahíres Gabi néni is itt volt, hogy meséljen az Egyesületről. Hogy mi sül ki belőle, azt mi is nagyon kíváncsian várjuk, mert a műsoridőbe csak 4 perc fog férni, és ebben mindenképpen szerepelnie kell annak a bénázásnak, amit laza-mesélős-teakészítés címén műveltem, mert a szponzor csak úgy engedi adásba, ha szerepel benne a terméke. Szerintem a szerkesztők eredeti ötlete sokkal jobban működött volna. Az volt a terv, hogy pelenkázás közben, egy szintén a szponzor által forgalmazott termékkel törlöm Réka popsiját, közben Tomi is segít nekem (titokban el is próbáltuk, szuper cuki lett volna!!!), de valamiért mikor megérkeztek, mondták, hogy inkább babateát fogok készíteni. Hogy milyen gyakran szoktam teakészítés közben, egymás után többszöri kérdésre elmesélni, hogy mekkora csoda a két gyermekem, szerintem látszani fog a képernyőn. Kelleni fog még pár alkalom a teljes profizmusig. 

Bal alsó egyes!

Ma végre láthatóvá vált, miért is volt hetek óta az a sok nyál, a buborékok, a szájban turkálás, amit az az édes, öreganyós savanyú cukor mosztolgatás váltott fel az utóbbi napokban: kibújt Réka bal alsó egyes fogacskája! Most már bizonyos, hogy nem képzelődtem, mikor azokat a fura kis szúrásokat éreztem szopi közben... Jaj, hogy szalad az idő.  

És amúgy ma végre találtam egy bobcat-jellegű pincuri járművet Tominak, és egy Dacia Dustert meg egy Fiat 500-ast, ... khmmagamnak. Sajnálom. Nem tudtam kinőni. Ez van. Na jó, néha játszhat velük...