Pocak macera

Prüntyőkénk két napja stabilan pocakfájós. A két napot csak úgy sejtem, lehet, hogy három, de lehet, hogy nincs is két napja, mióta itthon vagyunk, nekem kikapcsolt az időérzékem. Szerencsére Apa vezet egy tudományos statisztikát Tamás napirendjéről, ébrenlét-alvás, pisi-kaki, eszi-iszi időpontok mennyiségek, csak úgy miheztartás végett, plusz szakmai ártalomból. Egyik nap kicsomagolom a pelust és mit látok benne? Egy szabályos nyomtatott T betűt, bébi már nyomja a névjegyét. Két éjszakával ezelőtt fantasztikus volt, ahogy Tamás édesen nyünnyögve jelezte éjfélkor, háromkor és hatkor, hogy jöhet a tápi. Evett, büfizett, kinyúlt, letettük, aludt. Aztán egyszer csak jött pukimanó és befészkelte magát a pocakjába. Először fülsüketítő sírás jön, aztán belehergeli magát egyfajta falrepesztő ordításba, amit tovább is tud szegénykénk fokozni olyan intenzitásúvá, hogy ha még ennél is jobban lehetne, azzal már maghasadást lehetne előidézni. Mindezt szomszédaink legnagyobb örömére tegnap este héttől hajnal kettőig kisebb-nagyobb megszakításokkal. Azt hiszem, most egy ideig csak papírzacskóval a fejemen fogok kimenni a házból. Azért egyelőre biztató, hogy előbb-utóbb mindig meg tud nyugodni, mikor melyik ringatás, susogás, bugyolálás, sétálgatás, esti fürcsi működik.
Tegnap megtettük első mózeskocsis sétánkat a park körül. Nyunyó végigaludta, szereti a zötyögtetést. Kornél cicánk kicsit csalódott volt, mikor visszahoztuk a babakocsit is, de amúgy láthatóan ellágyult érdeklődéssel viseltetik az új jövevénnyel szemben. Mikor nagy a sírás-rívás, Kornél is félpercenként megpróbál úgy helyezkedni a fekhelyén, hogy meg tudja szoptatni a bébit, vagy ha elege van, ő is sértetten elkezdi mondani a magáét, és jelzi, hogy most inkább kimenne, esetleg nekiáll ropogtatni egy kis száraztápot. Azért tisztes távolban tartjuk őket egymástól, Tamás szobája tabu, de még be-bepróbálkozik a Shrekkes macska pofival, hogy engedjük őt is be. Soha nem jön az ölembe, csak Apáért rajong a büdös disznó. Egyik este viszont, mikor Apa már lefeküdt és én itt ültem a gépnél, egyszer csak odajött mellém, tétován nézett, hátradőltem, hogy na gyere, ha akarsz, rámászott a hasamra, átölelte a derekamat és a fejét sűrű dorombolások közepette a mellkasomra tette. Mire képes a testvéri féltékenység.
Védőnéni is volt nálunk tegnap délelőtt, megdicsérte, milyen formás, szép baba, mondta, hogy holnap majd jön a doktornéni is. Délben megint rázendítettünk, olyan hangosan, hogy doktornéni is meghallhatta, mert azonnal csengetett, nem várt holnapig. Kaptunk tejcsi receptet, csütörtöktől mehetünk anyatejért. Apropó, köszönöm az eddigi kitartó biztatást szoptatás témában, most egy kicsit mégis hanyagolom, mert nem nagyon akar összejönni a medelás projekt, szerintem engem egyszerűen anatómiailag nem szoptatásra gyártottak, na. Viszont mikor üvöltő Tamással a karomon letéptem magamról a szilikon csöveket és kijelentettem, hogy ennyi, én nem bohóckodom ezzel tovább, hát kell ez nekünk?, másnapra varázsütés szerűen elszállt a bal cickóból az addigra már eléggé aggasztó, mindig másfajta fájdalommal, húzással, szúrással jelenlévő fájdalom.
Bébike már lassan két órája békésen csicsikál. Remélem, pukimanó nem hosszútávra jelentkezett be hozzá.