Persze már január óta része volt életünknek az iskola, szépen hangolódtunk rá, jártál az előkészítő délutánokra, nem egyik napról a másikra csöppentél a nagy ismeretlenbe, hanem már megszokott újként fogadott minket. Nagyon jól ki van ez így találva. Annyi újdonság mégis van a történetben, hogy nyáron levált az anyaintézményről és nevet váltott, többé nem Janikovszkyként fogjuk emlegetni, visszakapta hajdani "utca"-nevét és továbbra is kíváncsian várjuk, idővel lesz-e belőle "Cseh Tamás".
Pénteken még volt egy ismerkedős délután kis habzsidőzsivel. Nagyon büszke (és közben kicsit szomorú is) anyai szívem, hogy milyen könnyen veszed ezeket a lépcsőfokokat. Ahogy ennek az ismerkedős "party"-nak a célja is volt, hogy barátkozzatok és érezzétek a hívogató légkört, egy pillanatig nem tétováztál, vidáman elfoglaltad a helyed a második padsor középső padja mögött Csanival, melletted a másik padban Norbival, minden teljes és tökéletes volt körülötted, rám ott nem volt nagyon szükséged, küldtél is ki, hogy mehetek. Volt aki viszont pityergett is és nem mert beljebb jönni, de aztán mindenki rájött, hogy jó helyen lesz itt.
Vasárnap este izgatottan feküdtél le: holnap már tényleg igazi iskolásként ébredsz!!!
Az évnyitóval már kevésbé volt szerencsénk, ugyanis az iskola előtt pár lépéssel voltunk, mikor leszakadt az ég és véget nem érően zúdult ránk az eső. Az iskola kapujában is csak egy nyomi, beégett és életlen képre futotta, hiába is terveztem nagyszerűen megörökített pillanatokat az én elsőszülött elsősömről. Hát, ez van. Csak nehogy majd értetlenül nézzük azt a képet, hogy Anya hogy a fenébe tudott ilyen sz@rt készíteni?? (What the fork is a Chidi? - na, ha erre emlékezni fogunk, Apa, akkor nem kell aggódnunk, olyan pengék leszünk! ;))
Tehát az eső esett, így az udvar helyett a tornateremben tartották meg az évnyitót. Ti leültetek nekünk háttal a tornapadokra, hogy a másodikosok nektek szánt műsorát megnézzétek. De ugye a másodikosoknak is vannak szülei, akik kíváncsiak voltak a csemetéjük szereplésére, így - tisztelet a kivételnek - mind elénk nyomakodtak és feltartott mobilok erdején keresztül, a hátatokat sem látva hatódhattunk meg az életünkben egyszer eljövő, könnyes pillanatokon. Hogy valamit mégis megőrizzünk emlékül, én is a fejem fölé tartottam a mobilt és videóztam a zöld almát feltűző nyolcadikos nagylány irányában, aki mindjárt odaér hozzád és neked is feltűzi. A videót visszanézve már csak röhögni tudtam kínomban: mikor neked tűzte a nagylány az almát, előrébb egy anyuka a kihajtós mobilját az égbe emelve pont gyönyörűen kitakart mindkettőtöket. Az idő majd megszépíti az emlékeket.
A végén Ibolya tanítónénijeitek viszont nagyon profin felsorakoztattak titeket egy közös osztályképre és türelmesen kivárták veletek együtt, míg a sok szülő eljutott a tökéletes képig.
Az első nap még lazább volt, csak ebédig maradtál és Apa ment érted. A tegnapi másodikról is jókat meséltél, már angoloztatok is és beszámolód szerint elhangzott részedről a már ismerős "My name is Tommy." mondat is! Eddig minden nagyon tetszik. Maradjon is így. Mikor mentem érted, az udvaron találtalak a napközisekkel, tiszta csatak voltál az izzadtságtól, mert épp fociztál a nagyokkal és kakaskodva osztottad ki egyiküket, hogy nem lehet csak úgy beállni játék közben. Azt hiszem, kell majd ide még egy kis finomhangolás.
A hétfő délutáni szülőin annyi infó ért a szabi utáni bepótolós munkanap után, hogy már csak robot üzemmódban jártak a kezeim az üveges tekintetem előtt, mire este 10-kor nekiláttam a könyvek, füzetek beborítózásához. Apa is kivette a részét az embert próbáló feladatból. Ő még előtte elszaladt kicserélni az "erős gumis mappát" mégsem-olyan-erős gumis mappára, és még amit felírogattam neki, beszerezni másnapra. Mint utólag kiderült, a nylonborítós csomagolás törzsfejlődési fázisait nem csak mi jártuk végig aznap este 10 és 11 között. Megannyi szülőtársam másnapi beszámolója félelmetesen egybevágott a miénkkel! A tapéta elven működő ragasztós a legszívatósabb, mert ha nincs kellő rutinod, iszonyat gusztustalanul néz ki a visszafordíthatatlan ragasztási folyamat végén. Tele lesz kis buborékhurkákkal, amiket az istennek nem sikerül elsimítani. Apa mondta, hogy ő kipukkasztja tűvel, ráförmedtem, hogy nehogy, milyen lesz már. Másnap Anikónak ecseteltem kínlódásunkat, és mikor a buborékokhoz értem, befejezte a mondatomat: ki kell pukkasztani és szépen el lehet simítani... Mikor egyik "remekművemet" elégedetten forgattam kezemben, egyszer csak látom, a hátsó borító és a tökéletesen felapplikált ragacsborító közé egy repülő rovar is beékelődött, hogy szép preparált kis teste megtörje a lap egyszínűségét... A túlméretes, csúszós, egy sávban-ragasztós borítót állítólag sniccerrel a legtutibb méretre vágni, ezt a messengeren tudtam meg Esztitől. Viszont a kisfüzetek bújtatós borítója igazi jutalom ezek után (ellenben könnyen kis is csúszik belőle a füzet, ezt ketten is állították). Ma Tündivel eszmecseréltünk az Akadémián, kemény éjszaka volt az övé is. Már ezért is jó buli a sulikezdés, mert imádok jókat nevetni velük, magunkon!
Minden tiszteletem a pedagógusoké, akik a mai mostoha körülmények között, meg amúgy is, még a hatszázhuszonötödik kitöltendő-begyűjtendő papír, elraktározandó hurkapálcika, meg ilyen karton, olyan szalvéta, hülye kérdés és értetlenkedés után is csak a zent árasztják magukból és nem mennek a versenyszférába vagy külföldre. Vagy az Akadémiára...
Tegnap felcsöngettünk a Katica csoportba, Csilla néni engedett be minket a "Szia Csilla néni, Tomi vagyok!" bejelentkezésre. Jó érzés volt újra kicsit a régi környezetben lenni, a régi ismerősöket látni. Meséltél az első iskolás élményeidről, de a lelkesedés mellett kicsit zavarban is voltál, cukin nyegléskedtél, de valószínűleg ez Csilla néni előtt nem volt újdonság, látott már néhány óvodásból lett "nagy" elsőst.
Ígérem, nem fogok minden évben ilyen litániát írni a sulikezdésről. Kívánom, hogy sok-sok jó élmény érjen téged is, minket is és tanítóidat is az iskolás éveid alatt! Útravalóul pedig csak Lovász dédipapádat tudom idézni; ahányszor csak bekukkantott elköszönni szombat délutánonként a szobám ajtaján: "Jól van, tanulj csak, mert magadnak tanulsz!"
