Zesz Tesz, kimehetsz, holnapután bejöhetsz

Hétfőn Apa - aki Supermant meghazudtoló képességekkel győzi le sorra a bürokrácia sötét útvesztőinek akadályait -, végre megszerezte Tamás TAJ számát is!!! OEPes hölgynek annyira szimpatikus volt az uram (ez teljesen érthető), ráadásul a lánya is épp most terhes és szintén Kőbányán él, ami micsoda nagyszerű hely, hogy postázás helyett egyenesen Apa kezébe nyomta a várva várt kis laminált kártyát.
Szaladtunk is az Örsre, a ZESZ-be Tamás 6-8 hetes csípőszűrésére időpontot kérni. Ez az a vizsgálat, amire akkor kell időpontot egyeztetni, mikor a kórházból hazaviszed a gyereket, akinek a postaládában nemsokára ott figyel a TAJ kártyája is. Ez 9 hete volt. Tudtam, hogy sokára kapunk időpontot, így is lett, december 15. Amikor Tamás 16 hetes lesz. De ha gondoljuk, jövő héten kivárhatjuk a sorunkat időpont nélkül. Kérdeztem, hol kellene várnom és mennyit a 10 hetes gyerekemmel, lehetőleg fertőző beteg kisgyerekkel teli folyosón? Hát, éppenséggel a fül-orr-gége mellett van az ortopédia, de anyuka ugye nem gondolja, hogy decemberig vár, már régen el kellett volna hozni a kicsit! Nekem ennyi elég volt, marad a magánrendelés. Előtte azért vázoltam a helyzetet doktornéninknek, akiről popsikrémet is elneveztek, mikor Tamást kéthónapos szülinapján két oltással is megleptem; mire csak annyit mondott, próbáljuk még meg a TESZ-t, a Csengery utcában. Kaptam telefonszámot, hazamentünk, lélekben készültem a szokásos tortúrára, de mikor felvették a vonal másik végén a telefont, mintha egy párhuzamos univerzumba kerültem volna: kedves hang, máris kapcsolja a doktornőt (!), végül asszisztens veszi fel, aki olyan megnyugtató kedvességgel és megértéssel beszél velem, hogy majdnem elsírom magam, és természetes, hogy jöhetünk, csak egy baj van, a hétre már nem tud időpontot adni, csak jövő péntekre! Nem értette, hogy ennek én miért örülök annyira, mindenesetre hozzátette, hogy miután bejelentkeztünk, látni fognak minket és soron kívül behívnak, mert a babáké az elsőbbség. ZESZ vs TESZ.   

Hangok, lábak, szemek

Ma jöttem csak rá, hogy elmúlt az az időszak is, mikor a pelenkázón azokat az édes kis nyöszörgős cincogásokat hallatta Tamás. Helyébe léptek a komolyabb, fiús gőgicsélős hangkieresztések - Anya legnagyobb gyönyörűségére -, sokuk széles vigyorral körítve. A hasfájós és táplálékkövetelős sikítások már komoly veszélyt jelentenek a hallójárataimra, kiváltképp mikor a visító kis fejecske a vállamon nyugvó pozícióból hirtelen a fülem felé veszi az irányt. Azért biztató, hogy a pocak már érezhetően jobban elboldogul a macerákkal.

Tegnap erőteljesen beindultak a lábikók is, ha ébren van bébike, szinte megállás nélkül rugdalózik velük. Épp a laptopot bámultam a földön ülve, mikor felfigyeltem arra, hogy hosszú percek óta csöndben van, csak a lábai járnak, mint a motolla, közben komoly tekintettel koncentrál, aztán...rotty...rotty...rotyotyotty: szépen kitornászta magából a kakkert! Egy nyikkanás nélkül. Borzasztóan büszke voltam az én nagy fiamra! A lábikók a kádban is rendesen tekernek, kezdi felfedezni a pancsizás örömeit is.

Most, hogy az előbb benéztem a kiságyába - mert nem alszik az ebadta kölke, Apával dumálnak - eszembe jutott még egy újdonság: már nem lehet csak úgy kislisszanni ám a szobából, az úrfi tudja, honnan jövünk, hol megyünk ki és simán végigkövet a tekintetével. Hol van az már, mikor az ágy sarkánál lestem, alszik-e már...Lebukunk egy pillanat alatt.

Hivatalból hivatalba

Tegnap felhívtak az anyakönyvi hivatalból, hogy mehetünk Tamás születési anyakönyvi kivonatáért! Apa repült is érte már harmatos hajnalon, mikor én még épp egyik oldalamról a másikra fordultam és mire felkeltem, már jött is a várva-várt papírral, bónuszként egy lakcímkártyát is kapott. Amivel azzal a lendülettel ment is tovább kerületünk okmányirodájába, hogy Életetadónk címét átírják a mi címünkre. Immár hivatalosan is három fő él háztartásunkban!

Na nem mintha Tamás már nyaggatna minket kistesóért, ma tiszteletünket tettük a TEGYESZnél is, hogy jelentkezzünk öcsire vagy hugira, azért 3 év mégis csak 3 év; mire szóbajön a kistesó, hamar sorrakerülhetünk, mert ha akkor kapunk észbe, lesz vagy 6 éves, mire jön a gólya...és ugyan nem látszik, de mi sem leszünk már fiatalabbak. Tamás szerencsére végigszundizta a papírozást és pszichológusozást, egészen más volt így a látogatás, mint a korábbi alkalmakon: mintha csak régi ismerősöknek vittük volna megmutatni tündibündi porontyunkat, nyoma sem volt a szenvelgő hivatali távolságtartásnak.

2 újabb fontos mérföldkő

Hát, ezt is megértük. Tamás először aludta végig az éjszakát: este tíztől reggel fél hatig csicsikált, nem ébredt fel a kétórai tápit követelve! Ugyanakkor imént megvolt az első nyakig kakás pelus telerakás is. Tejtesóéktól kaptuk a nagyszerű Pampers Premium Care pelusokat, mert ők hasonló jelenséget tapasztalva kinőtték; lám, mi is rohamtempóban nagyfiúsodunk!

7 hét

Tamás tegnap volt 7 hetes. Mérföldkő-gyanús időszak. Mondjuk a kerekedés már szeptemberben látványosan elindult, mostanra szép kis pofácska, tokácska nőtt, a homloka - és most már a hajrajza is - Lovász papáéra emlékeztet. Nézegettem "régi" képeket, ahol még megvolt a hegyes kis pajesza, amit annyira szerettem fésülgetni, mára már hűlt helye, erősen kopaszodik a gyerek, de azért látni már az új pihéket, egy teljesen új körvonalú frizura növekedését. Kezdenek megjelenni a hurkák a combin, de most kezd igazán feltűnni, ahogy a szemecskéi kerekednek és itt arra is gondolok, ahogy a tekintete egyre jobban kinyílik, már nemcsak a nagyvilágba pislog: megkeres, odafordul, ránk néz, vizsgálódik.
Tegnap este fürcsi után betettem az ágyába, hogy gyorsan levágjam Apa haját. Nem fűztem sok reményt a hajvágás eredményes befejezéséhez, de belevágtunk (haha), mert Apa már kezdett rasztásodni. Tamás gyanúsan csöndben volt, -"Miért nem sír ez a gyerek?" -, bementem és látom, hogy elmélyülten, nagy csodálattal tanulmányozza magasba emelt jobb kezét. Ott helyben meg szerettem volna zabálni. Mint ahogy mindig fürcsi közben is; leírhatatlan az a cuki tekintet, amivel arra a fura, de nagyon fincsi közegre reagál.
Mosolyogni is már nagyon korán elkezdett, de ami tegnap történt, az bizony könnyeket csalt a szemembe. Evés után a szokásos pocakos nyüglődés következett. A sokadik pozitúraváltás után a kanapéra ültem, ölembe ültetve Tamást, hátát felhúzott combjaimnak döntve, ezt nagyon szereti. Végre megkönnyebbült, aminek nagyon örvendeztem, ő meg csak rámnézett és egy hatalmasat vigyorgott, ahogy még sosem. Az első igazi mosolya volt. Ma már többször is kaptam ilyen gyönyörűséges vigyorokat, volt, amivel édes kis hang is jött, a szívem nem győzött olvadozni. Az előbb is, mikor harminchatodszorra suttogom neki a Varró Dániel altatót, és már-már felcsillan a remény, hogy boci foltjainak erőteljes nézése és monoton hangom már az édes álom útjára repítették, fogja magát, felnéz rám és vigyorog.
Anyai szívem első nagy "bánatát" is most élem, ahogy a kis 56-os bodyktól és rugiktól búcsúzunk. Vége az újszülöttkornak, rájuk már nincs szüksége Tamásnak. Nem gondoltam volna, hogy ilyen komoly megpróbáltatások várnak majd rám. Mi lesz, ha bölcsibe megy? Ha iskolába? Ha megnősül? De hát ez így van rendjén. Azt hittem, még hatalmasak a 62-esek, még jó, hogy kíváncsiságból felpróbáltunk egyet, hát eléggé időszerű volt. Tündéri bennük, imádom, alig várom az újabb öltöztetést, hogy mindet kipróbáljuk! Én, aki soha nem értette, mi lehet jó a babázásban, amikor ott vannak a katonák a fáramászás és a matchboxok! No, hamar meg is vigasztalódtam.

Találkozások

Na, megvolt a Gólyahíres bemutatkozásunk! Kicsit kutyafuttában történt, jóval dél után érkeztünk meg, pesti dugón és körülményesen működő parkolóházon átvergődve, de voltak is előttünk bemutatkozók sokan, úgyhogy igazából nem volt feltűnő a késésünk. Mondjuk elmulasztottuk Gabika névsorolvasását, ahol Tamásunk is szerepelt. Szerencsére Apa vállalta a szóvivő szerepét, volt alibim, kehesen ne ugasson az ember lánya, így nem volt más dolgom, mint szépen anyukásan mosolyogva, karjaimban bébikét ringatva asszisztálni Apának.
Hat gólyahíres találkozón vettünk részt, míg várakozók voltunk. Nagyon sok babát láttunk, csupa gyönyörű, kiegyensúlyozott kis emberkét, és ami a legszembetűnőbb volt mindig is, hogy egytől egyig nyugodtan végigvárták, míg szüleik sorrakerültek, a beszámolók alatt is tündérek voltak, soha egy síró hangot nem lehetett hallani. Legnagyobb gyönyörűségemre, Tamás sem szakított a tradícióval, türelemmel, angyali nyugalommal pihizte végig a karomon Apa beszámolóját. Érdekes, hogy amíg várakozóként azokról a kényelmetlenül merev székekről néztük a családokat, idegennek éreztem magam, távoli volt és elérhetetlennek tűnő, hogy egyszer mi is ott fogunk állni. Azok az emberek olyan dolgokról meséltek, amik addigi életemben soha fel nem merülő feladatok, problémák, érzések voltak, az ő számomra idegen életükről hallgattam történeteket, hol könnyekkel küszködve, hol dühösen, a sorsom ellen hadakozva, most pedig, ahogy ott álltam Tamással, Apával, minden a helyére került, minden tökéletesen egyben volt, rózsaszín felhők mögül pislogtak ránk a figyelő szemek, és mi is azokról a bizonyos dolgokról beszéltünk már.  
Kár, hogy a fényképezőgépet a kocsiban felejtettük, pedig Mami is velünk volt ezen a különleges találkozón, jó kis képeket készíthetett volna rólunk...
Mondandónk végén Gabika elmondta a várakozóknak, hogy anyuka blogot is ír, én meg nagy érdeklődéssel fordultam felé, hogy "jé, igazán?", mire felvilágosított, hogy rólam van szó, én vagyok Tamás anyukája...Mentségemre legyen mondva, nem sokkal az elhangzott bejelentés előtt meséltünk arról, milyen szimpatikus volt Életetadónk, gondoltam, csak ehhez fűzött további infót.

Mai második találkozásunk is emlékezetes volt. Tamást összehoztuk négy nappal idősebb tejtesójával; ma nem Apa ment tejcsiért, hanem a tejcsi jött házhoz baráti házaspár és két csemetéje kíséretében. És ha már itt volt Tejtesó Anyukája, Tamásnak különleges bánásmódban volt része: igazi ciciből szopizhatta a tejcsit! Olyan gyönyörű és megható volt látni, mennyire tökéletes és meghitt egységet alkotnak együtt, és annyira, de annyira sajnálom, hogy én ezt nem tudom neki megadni. Még mosolygott is nagyokat. A szopizást a srácok cumipartija követte a kanapén, az ilyenkor kötelező, egymás fejére mért lightos jobb- és balegyenesekkel, szemben és szájban turkálással. Mindezt egymás mellett hanyatt fekve, a jókat rötyögő szüleikre csodálkozó tekintetet szegezve kell kivitelezni.  

Mai vegyes

Tamás hétfőn a nevünkre került! Derűnket kissé beárnyékolja, hogy a Tegyesz jóvoltából továbbra sincs anyakönyvi kivonata és TAJ száma, ebből kifolyólag nem is tudjuk intézni a kötelező szűrővizsgálatokat, még a végén büntit kapunk. Mikor hazaértünk a szokásos délutáni sétánkról, egy csokor fehér rózsa volt betűzve a bejárati ajtó rácsai közé. Nem sokkal utána kiderült, hogy az alsó szomszéd nénitől kaptuk, csak nemrég tudta meg, hogy baba van a házban és nagyon örül nekünk, mert minden megszülető magyar csecsemő kincs! :) Kiderült, hogy nem is hallják az ordításokat, részint, mert keveset vannak itthon, részint mert ha alszanak, akkor alszanak és nem hallagatóznak. Hát jó, pedig rengetegszer jelentek meg lelki szemeim előtt, mint potenciális feljelentőink.

Sajnos a sok éjszakázásnak, nem alvásnak meglett a böjtje: benyaltam valami agresszív vírust, és le is döntött a lábamról. Torokgyulladás, takonykór, zombi állapot. Vettem is egy rakás műtősmaszkot abban rémisztgetem hathetes gyermekem. Azért szerencsére hathetesen még nem látja olyan tragikusnak, hogy az anyja feje hirtelen zöld mezővé vált, ami fölött két ködös szempár próbál a szája helyett is vigyorogni. Rettenetesen félek, hogy elkapja, el sem tudom képzelni, milyen az, ha egy hathetes baba megbetegszik, hogy birkózik meg a vírussal???
Az ő jóságos nagymamija reggel buszra pattant és itt termett, hogy segítsen, így reméljük, hamarabb sikerül talpra állnom, addig is ezerrel roborálunk.  

Ja, a napirend egész jól működik. Tényleg sokkal kiszámíthatóbb így minden, bár néha az az érzésem, Tomicska a fejébe vette, hogy csak azért is ő fog diktálni, és van, hogy háromnegyed órával a kitűzött időpont előtt már követeli a tápit vagy tejcsit, ilyenkor vetjük be a Csiribiri csiribiri zabszalma és társai szórakoztató műsorokat Apával. Eddig remekül beváltak!