Izgünk, mozgunk, kucorodunk

Ideje volna talán a blogban és nem "blog alatt" írogatni...
Gyermekünk kis buddha módjára gyarapodik, nem igazán értjük Apával, mitől kerekedett Tomibébi hirtelen 5 kiló fölé, mi tartjuk a 120 miliket, nem többször, mint hatszor egy nap. Gyanús, hogy a tejcsi a ludas; szép, gazdag, tartalmas tejcsit kapunk tejtesóéktól. Időközben leszoktunk a Gripe Waterről is, már csak akkor adunk bébinek, ha evés után 20 perccel még mindig nem kerek neki a világ, és ahogy lenyeli azt a pár kortyot, kész, 3 másodperc múlva minden a helyére billen, békés szemlélődés, lapos pillantások, majd édes aléltság következik. Ez már nem pocakfájás, ez már a desszert tudatos bevezetése az étrendbe.
A nappali alvásidő is elkezdett rövidülni. (Szerencsére az éjszakai viszont stabilan beállt 22.00-06.00 között!) Már sokkal érdekesebb a lakás és abban a sok felfedezni való részlet, mint azelőtt. Boci az ágyban, aki fekete foltjaival Tamást az első hetektől kezdve úgy elbűvölte, már nem érdekes, őrá nem nézünk, de mint régi jó barát, aki mindig mellettünk állt, időnként kap egy-két orr- és lábszármarkolást, kiváltképp akkor, amikor esti elalváshoz készülődünk, de akkor is, amikor a pár hete felfedezett függő figuráit, a virág körül repkedő méhecskét, szitakötőt, pillangót és pókot (igen, egy szép kövér fekete pókot...) fixírozzuk és ebben Boci segítségére, valójában nózijára támaszkodunk.
A függő most nagyon elvarázsolja gyermekünket. Mindig is ott lógott, mint kötelező babaszoba elem, de most központi szerepet kapott. Ha mozog, Tamás kezei és lábai is őrült iramban tekernek a rovarok után, ha leáll, az nagyon frusztráló, akkor még olyan is van, hogy sírásra biggyed a száj, ezért gyorsan mozgásba kell hozni, hogy újra beindulhasson a kéz-láb gépezet. Ilyenkor nincs sok hang, gügyögés, ez teljes összpontosítást igénylő, komoly feladat!

A fali matricák is sorra felfedezésre kerülnek. Már a pelenkázó fölötti autózós kisegér és társai is megvannak, akik tanulmányozása alatt olyan hídba tudjuk vágni magunkat, hogy Anya dolgát lényegesen megkönnyebbítjük a pelenka derékra való tökéletes passzentolása ügyében, nem beszélve az ilyenkor hosszú másodpercekre megpihenő, amúgy sietősen békaúszó combikákról.  
A pihenésről pedig egyből eszembe is jutott, hogy mennyire fantasztikusan csodálatos, mikor Tamással összebújunk, ráhasal a pocakomra, feje mellkasomon pihen, néha egészen gömbölyűre összekucorodik, és bevackolja a buksiját a jobb könyökhajlatomba, ott jókat mosolyog, aztán elalszik. Most pedig a bal karom komfortjából pillantgat a billentyűkön ugráló ujjaimra. Hopp, lecsukódtak a szemecskék.