Most alszol (meglepően könnyen ment az elalvás, semmi visítás, méltatlankodás!!!, persze meg is dolgoztunk az eredményért, aktívan baba-mama foglalkoztunk egész délelőtt), úgyhogy gyorsan leírom, hogy milyen jókat rötyögtünk együtt az előbb az etetésed alatt. Nyilvánvalóan bosszant még az a tény, hogy a pépes étel megszakításokkal érkezik a szádba, ahányszor elveszem a kanalat, azt hiszed, soha többé nem látod viszont. Dúlsz-fúlsz, türelmetlenül bosszankodsz, én meg csak nevetek jókat, mert annyira cuki vagy, közben igyekszem újratölteni a muníciót, erre te is hirtelen átváltasz rötyögősbe, de közben a könnyeid is szökdösnek a szemed sarkából! Lassan azért tudatosul, hogy a papi evés is evés, de az illúziót még muszáj fenntartani egy kis adag tápival a cumisüvegből, hogy ne hidd azt, hogy éheztetünk. Eszméletlenül ennivaló vagy, ahogy türelmetlen dühödben kezed-lábad követel, miközben készül a tápi, de egyet-kettőt vigyorogsz is hozzá, mert látod, hogy mi is készül neked és hamarosan a tiéd lesz.
Tegnap, mikor Apával etettünk, minél többet ettél, annál türelmetlenebb lettél. Apa próbált kicsit kizökkenteni, nyugtatni, kérdezte, hogy "Nyunyóóó, nem érzed, hogy telítődik a pocakod?" Ekkor megszólaltál, hogy "Neem!" Hát a kanál majdnem kifordult a kezemből. A könnyünk is kicsordult, annyira jót nevettünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése