Március

"Amikor még nem születtem meg, és a néni pocakjában voltam, annyira féltem, hogy nem hozzátok fogok kerülni. Nagyon sokáig nem tudtam megszületni." 

Ezt mondtad nekem tegnap este, miután betakargattalak és kicsit ottmaradtam "vigyázni" rád. Úgy örülök, hogy már beszélgethetünk ilyenekről. Néha kicsit elszalad veled a ló, és tovább színezed, amit elkezdesz mesélni. Gondolom, az ámulatomat akarod fokozni. Nem baj, jó így beszélgetni. 

Azt is szeretem nagyon, mikor Rékának nagyosan mondasz valami kedveset, azokkal a szavakkal, amiket tőlünk hallasz. "Gyere, te édes kicsi lány!", "Szeretlek, nyanyus!", ilyeneket. Idétlenkedni is tudsz azért. Berobogsz a szobába, mikor pelenkázom a húgodat, és bejelented a szoba közepén ugrálva, hogy megjött a a puki gyerek! Ezen persze Réka baromi jól szórakozik, hatalmasakat kacag.

Szerdán nézted velünk a Szulejmánt, megengedtük, mert ma oltásra vittelek benneteket, nem mentél oviba. Fogalmam sincs, mennyit értesz belőle, de nagy érdeklődéssel - és eszméletlen fészkelődések közepette, mert naggyon nagyon fáradt vagy - nézed, és néha kérdezel olyat mint például: "Ők miért pizsamában dolgoznak?"

Réka is fantasztikus iramban okosodik. Itt-ott van azért ellenállás, például a fleece és a dzseki felvételénél, vagy ha nem viheted végbe, amit elterveztél, de alapjában véve szófogadó vagy, hallgatsz ránk, és nagyon figyelmes vagy. Egyik nap a kávémhoz nagyon szerettem volna enni egy kis kekszet, aminek a dobozát pár perccel azelőtt a kezedben láttam. Sehol sem találtam, hát kérdezgettelek, hogy hol van, hova tetted a katicás dobozt, amit az előbb még nagyban ráztál a kekszekkel. Kis kivárás után úgy döntöttél, most már elárulod, bevezettél a hálószobánkba, és Apa szobainasa alól elővarázsoltad a katicás dobozt. Én meg nem győztem ámulni, mennyire értesz már mindent. Vagy mikor szóltam, hogy húzzuk fel a zoknit, mielőtt odamész a fiúkhoz. Nem is reméltem semmit, gondoltam, elengeded a füled mellett és mész tovább, de megálltál és olyan mosollyal az arcodon, hogy "ja, tényleg, a zokni!" visszajöttél, ölembe ültél és nyújtottad a lábad, hogy húzzuk fel.
Tegnap este a tanulópoharadból kortyolgattad a vizet (rengeteg vizet iszol, éjjel-nappal...) és jól el is ázott a bodyd, ahogy kicsurgott belőle. Mondom is, jaj, Rékuci, tiszta víz lett a bodyd, édesem! Erre otthagytál a kanapén. Kitotyogtál a mosogatóhoz, leemelted az akasztóról a konyharuhát és odahoztad nekem, hogy itassam fel a vizet a mellkasodról. Közben az az édes vigyor a szádon, mint mikor a mami papucsát viszed csak úgy oda neki, ha jön hozzánk, vagy ha épp a fotelben ül, de úgy érzed, a papucsa fontos, hogy a lábán legyen. És bármit tüstént odaviszel-hozol, ahova mondjuk.
"Van kaka?" - kérdezem. Te megpaskolod a pelusodat, majd elindulsz a szobátokba, a pelenkázóval szemben megállsz és nyújtod fel a karjaidat, hogy felemeljelek. "Na várjál, tegyünk valamit a hajadba, szegénykém ki se látsz." Én még gondolkodom, mit csináljak következőnek, vagy csak bambulok még egy kicsit, te már el is mentél tőlem. Most meg hová mész? Ja! A fürdőszobába hajcsattért/gumiért, mert ott vannak, abban a kis dobozban a szekrény polcán...  

Az idegenekkel már visszafogottabb vagy. Ha rád néz valaki, inkább elfordulsz, durcás képet vágsz, de azért vissza-vissza sandítasz rá, a vége meg többnyire mosolygás lesz, nagyon élvezem ezt a műsort. Még mindig megy a "Hello!" van, hogy egyszer, van, hogy ismételgetve, pörgetve, mint a "lilülilü", és a "Hú de jó" meg a Togyn-togyn is megvan még. Utóbbi valószínűleg a Tomi akar lenni. Hintázás közben énekelgeted a palintát (palinty-palinty), a "Te" a tessék, mikor odaadsz valamit, de már azt is jelenti, hogy te akarod fogni pl. a kanalat evés közben. A "tee" a tea, a "mee" a cumi. Mee-t jó hosszúra tudod nyújtani, mikor nagyon kivagy a fáradtságtól és a mosogató fölötti polcról kéred.  

Metrós, falvédős

Tomi, ma megkérdezted, a liftben, hogy "Anya, mi lenne, haaa.... Apa kiszállna a metróból, én meg nem?", és néztél rám nagy kerek szemekkel, és azzal a fogsorra húzott ajakkal, mint amikor csibészséget csinálsz, vagy mondasz, de most olyan komoly is voltál, hogy kicsit frászt is kaptam. 

Hát... mondom, te mostanában ilyeneken töröd a fejed? 

"Ahaaa."

"Az egész biztosan senkinek sem lenne jó, ha egyedül vinne téged tovább a metró." - tudtam hirtelen mondani. 

Próbálgatod az egyéniségedet. Állandó téma, hogy milyen gépjárművet fogsz vezetni. Majdnem mindent. Ha látunk egy pick-upot az utcán, olyat mindenképpen fogsz vezetni, függetlenül attól, milyen állapotú, újszerű vagy leharcolt, de traktort, teleszkópos rakodót (Manitou...), tankot, kukásautót, kamiont, igazi tűzoltóautót, fűnyíró traktort is, szóval mindent. Azért azt fontos megjegyeznem, hogy hasonlóképpen tudsz lelkesedni egy-egy szemet gyönyörködtető járműért mint én. Ezt a tulajdonságodat jól őrizd meg, és bátran használd minden más esetben is.

Szombaton a gyerekszobában voltunk mindannyian, ti ketten Tomi ágyán, én a szélén ültem, Apa a szőnyegen. Beszélgettünk, vidámkodtunk, jól elvoltunk. Egyszer Apa azt mondja: "Na, ki találja meg hamarabb (a falvédőn) a tengeralattjárót?" Ha ha, mintha egyenlő eséllyel indulna a két gyerek... Erre Réka mint a rugó, megfordul, felugrik és ráveti magát a falvédőre, a tengeralattjáróra! Tomi még a szemmel keresés fázisában volt. Természetesen csak egy egyperces idétlen vihogást tudott mindkét szülő abban a pillanatban produkálni a döbbenettől. Mint később kiderült, Mami titokban kiképzett titeket és ától cettig vágjátok a falvédő mintáit. Na jó, túlzok, de tény, hogy hihetetlen az agyatok, és mikor azt gondoljuk, a pici csak ott van a nagy mellett, ő is ugyanúgy ért, tanul, megjegyez.           

Baba lép, lép, lép...

Már megint el vagyok maradva... Tomi oviban, Réka szegénykém a kanapén félálomban.Voltunk ma doktornéninél, mert reggel 40.2 volt a lázad. Ez már gyanús, hogy nem a fogzás miatt van. Kenetet vett a torkodból, amit nem is tudom, sírjak-e rajta, vagy nevessek, nekem kell elvinnem az egészségházba és majd határozottan követelnem egy hét múlva, hogy nekem adják oda, különben el fog veszni. Megint kaptunk egy szokásos antibiotikum kúrát, pedig csak egy hét múlva tudjuk meg, mire is kaptuk, de a magas láz az nem vicc, hát szedjük, ha a doktornéni mondja. 

Lehet, hogy mindezzel összefügg, mert kitárult előtted a világ, és felveszel, megvizsgálsz, megtapasztalsz mindent magad körül és lehet, hogy a bacik sem kerültek így el: március 5-én, mikor Marcsi néninél vendégeskedtünk Mamival, egyszer csak fogtad magad és kapaszkodás nélkül úgy elindultál, ahogy eddig még csak azon a megörökített videón tetted, de ezúttal már véglegesen két lábon járó lettél. Olyan magabiztosan emelgeted a kis térdeidet, hogy többen is megjegyezték a környezetünkben és én is csak ekkor döbbentem rá, kimaradt a deréknyűvő kétkezes vezetgetés az életünkből. Célirányosan közlekedsz, kimászol a homokozóból, kiveszed a lapátot a babakocsi aljából, visszamész a homokozóba, mire anyád két mondat közt észbe kap és rád néz.  

Mint amikor Tomi is csak úgy elkezdett pedálos bicajt tekerni és kimaradt a bicaj mellett futkosás.  

Most csak ilyen nyúlfarknyi lett a bejegyzés, mert ugye ott vagy a kanapén és milyen anya az ilyen, úgyhogy futok is vissza hozzád!