Zoknis

Most berohantam a dolgozószobába, hogy gyorsan begépeljem az előbbieket, de már itt is vagy mellettem, úgyhogy nem is lesz az olyan gyors gépelés. Á, találtál egy papírfecnit, gondolom, viszed a szelektívbe. Igen, hallom, hogy szólsz Apának, hogy emeljen fel. Na szóval, az előbb a Hé haver, hol a kocsim című magasröptű filmet nézve ülünk a kanapén, te az ölemben kényelmesen hátradőlve iszod a fürcsi előttről megmaradt kakaódat (ez számomra az egyik legcsodálatosabb pillanat a nap során). Apát sikerül elkápráztatnunk a kiürített cumisüveggel, el is viszi elmosni, közben már indulsz te is a dolgodra, mire mondom neki, de inkább magamnak hangosan, hogy "Még zoknit kéne ráadni." Szaporán indulsz a szobádba, majd kisvártatva megjelensz a konyhában, kezedben a zoknis dobozoddal, félúton leteszed, leguggolsz, gondosan kiválasztasz egy párat, majd szépen odahozod nekem és a kezembe helyezed. Én meg hosszan elnyújtott magánhangzók, elismerő szavak és csókok kíséretében felhúzom a lábadra.
Az imént Nyuszkóci is kijött a szobádból, hogy meglátogasson, kért tőlem egy puszit, majd Kornél cicával nyávogtatok duettet, most pedig a bevásárló kocsival zakatoltál át ide, és az út végén, itt a székem alatt, kapott tőled egy nagy-nagy szeretgetést.

Végre végre végre!!!! Első szánkózásunk

H

Decemberi utazásaink mindig tartogatnak váratlan fordulatokat. Két évvel ezelőtt, mikor még csak babszem méretű pocaklakó voltál, szintén karácsony előtt, rokonlátogatós nagykörútunkra készülődtünk. Akkori autónkat, Igit dugig pakoltuk a hosszú távollét alatt nélkülözhetetlen cuccainkkal, ajándékokkal, utoljára Kornél is elfoglalta helyét a hátsó ülésen, pontosabban mi helyeztük őt oda a hordozójában, nyugtató szavakat dünnyögve neki, hogy most nem a doktornénihez megyünk. Mi is beültünk, indulás Szombathelyre! Apa fordítja a kulcsot, és az addig pöccre induló motorhang helyett csak egy gyöszös kis nyögést adott ki Igi, aztán se kép se hang. Egyelőre nem megyünk sehova. Lemerült az akksi. Reggel hét óra, most honnan szerzünk akkumulátort??? Mindenesetre, aminek huzamosabb ideig nem tesz jót a hideg, beleértve Kornél cicát, foguk és visszavittük a lakásba, rokonokat értesítettük, hogy egyhamar nem érkezünk meg, Apa pedig elindult akkumulátort keresni. Egy óra múlva lett is új akksi, mert szerencsére nincs messze az OBI és már nyitva is volt, már csak be kell szerelni. Ha a régi engedte volna kiszerelni magát. De az anyák úgy rágyógyultak a helyükre, plusz a mínusz fokok sem könnyítettek a helyzeten, hosszas kísérletezgetés után úgy döntöttünk, belépünk az autóklubba, és azzal a lendülettel igénybe is vesszük a szolgáltatásait, hát kihívtunk egy szerelőt, birkózzon tovább ő a csavarokkal. Sikerült is neki, és sok-sok papírmunka és nyomtatás után Anya is belépett a Magyar Autóklub elégedett tagjai sorába. Így négy óra közjáték után végre elindulhattunk Szombathely, majd onnan Bonyhád felé.
Mikor napokkal később hazaérkeztünk a nagy nyugat-magyarországi körutunkról, és fordulunk be a Somfa közbe, teljesen véletlenül odapillantok az egyik házon álló cégtáblára, ami előtt korábban nap mint nap elmentünk, de még sosem olvastam el, mi áll rajta, hát ez: Akkumulátor Shop. Azóta is mindig nevetnünk kell, ha elhaladunk előtte...
Ha választanom lehetett volna, idén is inkább ezt választom, mint ami történt. Tíz perccel indulás előtt már szinte mindent összepakoltunk, még azt is, amire nem is lesz szükség, de ki tudja, jól jöhet még, elfér a kocsiban, Kornél cica Marika nénire bízva a harmadikon; épp a fürdőszobában szedem össze a fogkeféket, mikor a szétrámolt ruhakupac egyik darabjával sokadik körödet írod le a lakásban. Én már feladtam, hogy huszonhatodszorra is visszategyem, Apa még kitartott, sőt, kitalálta, hogy ha kizár a hálószobából, akkor nem férsz többé hozzá a ruhákhoz. Be is csukta az ajtót belülről, te kintről nyomtad és közben visítottál, ahogy ilyenkor szokás, de gyanús lett, hogy túl hosszan visítasz és rám is lököd a fürdőszoba ajtót, hát kinéztem, mi folyik ott, és amit láttam, az valószínűleg életem végéig kísérteni fog: a bal kezed négy ujja teljesen eltűnt az ajtó és a keret találkozásánál. Mindent elhajítva, magamból kifordulva ugrottam az ajtónak, amit Apa még mindig kitartóan nyomott belülről, kiszabadítottam a kezed és majdnem elájultam, mert a négy kis ujjad mint négy kis palacsinta, kilapítva, bőröd lehorzsolva, a többire nem emlékszem, mert Apával üvöltöztem, annyira, hogy még te is elfelejtettél sírni. Büki wellness helyett így a Heim Pálba száguldottunk és pont annyi időt el is töltöttünk ott, mint amennyi alatt a hotelbe értünk volna, vagyis 3 órát. Apával nem voltam hajlandó beszélni, sőt oda sem adtalak neki, így szegény csak csöndben szenvedett a neked okozott fájdalom miatt. Te pedig olyan kis hős voltál, egyáltalán nem sírtál, csak akkor, ha nem engedtelek szabadon garázdálkodni a kávéautomaták és kukák közelében. Mintha mi sem történt volna, úgy jöttél-mentél, integettél a zsibongóban. Mikor végre szólítottak minket, és a doktorbácsi megnézett, kicsit megnyugodhattunk, nem volt súlyos a sérülés, igaz, az ujjacskáid most meg méretes hurkácskákká duzzadtak, de megnyugtatott minket a doktorbácsi, hogy ilyenkor még gumiból vannak a gyerekek és nem is gondolnánk, milyen hamar rendbe fog jönni. Így ismeretlenül is örök hálám, hogy mindenek tetejében nem kaptunk még a fejünkre, hogy milyen szülők vagyunk, hanem a lehető legkedvesebb és barátságosabb hozzáállást tapasztalhattuk meg nemcsak az ő, hanem a délutáni doktorbácsi részéről is. Azért a biztonság kedvéért röntgen is készült és valóban semmi komoly nem történt, de a gyűrűsujjadat befestették pirosra és be is pólyázták, mert mégiscsak a sebészeten voltunk. Mondták is, hogy otthon le is vehetjük. Mire hazaértünk, az adrenalin szintem is fokozatosan csökkent, és szomszéd Marika néni meg telefonon Mami együttes unszolására Apával is hajlandó voltam már szóba állni. Letettünk aludni, aztán mikor felébredtél, kicsivel öt óra előtt útra keltünk. Nyolc óra előtt meg is érkeztünk, elfoglaltuk a mindannyiunk tetszését maximálisan elnyerő szobánkat és még vacsorát is kaptunk. Anya egy Jägerrel indított.

Most újra itthon vagyunk. A wellness kikapcsolódásból végülis egy darab félórás medencelátogatást sikerült megvalósítanunk, a kezdeti ijedtség után egészen megtetszett neked is a pancsizás. De amiért igazán mentünk, meglátogattuk Nagypapit, Lujzát és Lacit, akikkel nagyon jól érezted magad és akiktől kaptál egy gyönyörű buszt, és egy lovacskát is és nagyon finom ebédet is.
Most már kvittek vagyunk Apával. Nyáron a János kórházat jártad meg Anyával. Egy szép, nyugodt, játszóterezős délutánról tértünk haza, és mielőtt uzsonnáztunk volna, gondoltam, indítok egy mosást. Már akkor nagyon szívesen segítettél mindenben, így most is a gép közelében serénykedtél, én még töltöttem vizet a maradék mosószerhez, hogy egy csepp se maradjon a flakonban, jól meglötyköltem, majd öntöttem a mosógép adagolójába. Mivel jó híg volt a lötyi, túl is löttyent a rekeszen, és szépen rácsordogált az időközben alámászó, felfelé néző pofikádra. Hiába 74 négyzetméter a lakásunk, neked akkor ott, azon a ponton kellett teremned, ahová a mosószer csurgott. Csap alá tartottalak, úgy öblítettem ki mindenedet vízzel és imádkoztam, hogy a szemedben ne tegyen kárt, ha oda is került belőle. Be ixibe, irány a Heim Pál. Ahol közölték, hogy nincs szemészet, legközelebb a Jánosban van. Mire visszarohantam veled ixihez, kb elhelyeztem Budapest térképén a "Jánost", lesz ami lesz, toronyiránt megyünk Budára, ahol úgy félévente ha egyszer megfordulok... akkor is a BKV visz. De ugye az adrenalin mire képes, egyszercsak ott voltunk a János kórház előtt. Egy pici pirosságon kívül szerencsére a szemednek semmi baja nem volt, gyanítom a pirosság is inkább a sírás és kimosás maradványa lehetett. Már éppen kezdtem elbízni magam, milyen remekül menedzseltem a dolgokat és hogy semmi komoly baj tulajdonképpen nem történt, mikor látom, ixi szélvédőjén egy szép mikuláscsomag díszeleg. Hát mégsem ingyenes a kórház előtt a parkolás. Ezért is találtam olyan könnyen helyet. Ja, most már értem. De ki az, aki a gyerekét a tébolyultság határán kórházba szállítva elindul még befizetni a parkolását???? Volt a csomagban egy cédula is telefonszámmal, "Hívjon fel!" üzenettel. Nem hívtam, Apa befizetette a csekket.
Hát, remélem, ezzel nemcsak 2012-re, de nagyon-nagyon-nagyon hosszú időre végetérnek rémálmaink. Az új maja időszámítás ugye csupa jó dolgot tartogat nekünk?  

Keresztelő

Vasárnap a szentmise után sor került a keresztelődre. Nagyon szép volt a mise, a zene, az énekek, és ott hátul, ahol mi voltunk, több kisgyermekes család, anyuka is osztozott velünk a helyen, így néha úgy éreztem, szinte semmiben sem különbözik a játszóházas délelőttjeinktől, ott járkáltál, néha kicsit tánciztál, felfedeztél, hasonló korú kollégáiddal kerülgetve a néniket és bácsikat. Mami fáradhatatlanul követett mindenhová, amerre csak megfordultál, ki is vitt kicsit levegőzni, kiderítettétek, hogy cserkészfoglalkozás folyik a közösségi házban és hogy egy ajtón keresztül rövidebb úton is vissza tudnátok jönni a templomba, csak akkor éppen az oltár mellett köttök ki, Zoltán atya háta mögött.
A mise véget értével előre mentünk és kis idő múlva Zoltán atya is visszatért, leültünk a helyünkre, Anya, Apa, Keresztanya, Keresztapa és Mami, és még Dánielt, Zsófit és Lizát is külön odahívta közelebb, hogy lássanak mindent. Elég sokáig nagyon jól bírtad, figyeltél a pap bácsira, de hát neki kicsivel több mondanivalója volt, mint amit egyszerre be tudtál volna fogadni, és kezdtünk már nagyon fázni is, így részedről kicsit nyűgösre sikeredett a ceremónia vége, de Anikó nyugtató szavai és persze a cumid segítségével azért szépen sikerült kiviteleznünk a fontos mozzanatokat. Anikó fogott téged, Apa fogta a tálat, amibe a keresztvíz lecsurgott a fejedről, Anya pedig felitatta a hajadról a maradék vizet. Végül Bart meggyújtotta a gyertyádat, amit aztán lelkesen segítettél Apának tartani.
A szertartás után külön meg is dicsért Zoltán atya, hogy milyen ügyes voltál, és milyen jól viselted; nem szokásuk a kicsiknek ilyen módon kooperálni a keresztelőjükön.
Emlékül megkaptuk a gyertyát, a kis hímzett keresztelő ruhát, és persze a keresztleveledet is, amin Anya csöppnyi csalódására, csak egyetlen név állt, vagyis a telefonon megüzent nevet úgy tűnik, nem sikerült átadni Zoltán atyának, de ha ennek így kellett lennie, az bizonyára nem véletlen, és ha mégis szeretnél majd egy második nevet, most már rád bízzuk.

Diás-Lillás hétvége

Múlt hétvégén végre találkoztál Diával és Lillával. Zoli sajnos nem tudott eljönni, de a csajok az egész hétvégét velünk töltötték. Nagyon élvezted a nyüzsgést, hogy sokan vagyunk és sok minden történik.

Voltunk tetováló szalonban, mert ha Diáék jönnek, akkor mindig meglátogatjuk Gabi sógit is, akinek tetováló szalonja van, és hogy, hogy nem, Anya tetkója is egészen véletlenül pont az ő munkája. Aztán elmentünk a szintén hagyománnyá vált ebédelős helyünkre, a Dallasba, ahol akkora hamburgereket ettünk, mint a fejünk. Nem mint a te fejed, mint a miénk! Pillanatok alatt ráhangolódtál a hangszórókból dübörgő, '90-es évek R'n'B ritmusára, és teljes átéléssel, a műfajhoz méltó rezzenéstelen komolysággal az arcodon mozogtál rá az etetőszékben. Aztán elmentünk Anikóék mézeskalács sütő bulijába, ahol kaptál Anikótól egy névre szóló sütit, amit még időben meg tudtam menteni a harapásodtól, hogy karácsonyfánk dísze lehessen. A nap végére nemcsak sütikkel és élményekkel lettél gazdagabb, hanem egy óriási dudorral is a homlokodon, amit a kisasztaltól kaptál, miközben a kanapéról való lejöveteleddel foglalatoskodtál, és anyád éppen a forralt borra való kilátásait puhatolta, miközben szentül hitte, hogy apád figyel rád.

Voltak nagyon jó pillanatok még, például - ennek most te nem annyira fogsz örülni, mert mire olvasod, már biztos nagyon ciki lesz, sőt, Anya szóhasználata is ciki lesz, mert már biztos nem a cikit fogjuk használni -, de nekem annyira tündéri volt, mikor Lillcivel együtt fürödtél, olyan édesek voltatok. Aztán Lilla esti mesét olvasott neked és te végig figyeltél rá, még meg is tapsoltad! Meg amikor kipróbálta a járgányaidat - de jó, hogy nem vagy még féltékeny a dolgaidra, remélem, nem is leszel soha -, - annyira -, - na jó, de csak egy icipicit-, szóval épp valamelyiken csücsült, te odaálltál elé, berogyasztottad a lábaidat (mintha le kellene guggolnod egy nyolcéveshez), egészen közel hajoltál az arcához és a legcukibb szeretgetős-olvadozós "Ááááááááááááááhhhh" hangocskáddal kedveskedtél neki. Mint ahogy a nagyok a piciknek szoktak, vagy ahogy Kornél cicát szeretgeted, csak ő ezt annyira nem tudja értékelni. Hát minket úgy kellett ezek után felmosni, olyan intenzív olvadozásba kezdtünk. Nagyon megszeretted Lillust.

Vasárnap még Mami is megjelent egy számodra rövidke időre, mivel csak a gyönyörű, hófehér kardigánodat hozta fel nekünk, amit a keresztelődre kötött, és ebéd után, mikor te aludtál, már vitte is őt haza a busz Bonyhádra. De szombaton újra találkoztok, mert vasárnap lesz a keresztelőd!!!

  

Találkoztunk a Mikulással!

Az utóbbi napokban meséltem neked ezt-azt egy nagyszakállú, pirosruhás, kedves öregúrról, akit egyik este a híradóban is láthattál, amint megérkezik Budapestre. Már akkor nagyon szimpatikusnak találtad, integettél is neki a tévé előtt, mikor éppen arról nyilatkozott, manapság miért repülőgéppel jár. Hát, ma személyesen is találkozhattál vele, ugyanis eljött Apa munkahelyére, pontosabban az ahhoz legközelebb található művelődési házba! Az idegen hely és arcok okozta kezdeti visszafogottságodat hamar felváltotta felfedezni vágyásod és magával ragadott a gyerekzsivajjal teli forgatag. Mondanom sem kell, újfent rabul ejtettél néhány női szívet, egy hölgy még sírva is fakadt, mikor meglátott, igaz, jóval fiatalabb volt nálad. Végre találkozhattunk amonival és családjával is, tudod, ők voltak azok a jól nevelt ikrek és az apukájuk, és amoni készített rólunk egy többszörösen is jól sikerült képet, amin mindhárman rajta vagyunk, Tomi, Apa és Anya is, és még éles is, és mindenki odanéz, és senki nem pislog!!! Ilyet mi a 15 hónap alatt nem tudtunk összehozni. Ráadásul hallottam, Mikulás bácsi épp az ikrek nevét mondta, de amoni megcsinálta még rólunk azt a képet!
Mikulás bácsi számodra olyan izgalmas látvány volt, hogy többször is odaálltál elé megcsodálni, aztán futottál vissza hozzánk nagy vigyorral, hogy láttad őt. Aztán egyszer csak a nevedet mondta. Apával odajárultatok elé és megkaptad tőle életed első mikuláscsomagját. Kár, hogy ennek a szónak ma már egészen más csengése van, de ezt te még szerencsére nem tudhatod. Izgatottan vártad, míg kibontottam a csomagod, le nem vetted róla a tekinteted, és mikor előhúztam egy kis fa teherautót, az volt az est fénypontja. Büszkén mutattad, mit kaptál és hogy szét lehet szedni, és őszintén szólva, Anya is odáig volt a boldogságtól, hogy ez a Mikulás mennyire tudja, mire is vágysz igazán. Találtunk még szaloncukrot, diót, mogyorót és csokit is, sőt, még a miniatűr csokimását is beletette, amit közben Anya és Apa elmajszolt, mert történt egy kis baleset a fejével, de megígérte, hogy hoz majd egy másikat, amikor alszunk. Mikor tovább kellett indulnia, mert még sok helyen várták a gyerekek, egészen addig integettél neki, míg el nem tűnt az ajtóban. Hát ő volt az, akit Dobogókőn nem tudtunk meglesni, de még sokszor fog majd erre is, arra is járni, és ha jók leszünk, biztosan megtalál minket bárhol is vagyunk.

Lehengerlő

Ma voltunk az IKEÁ-ban, hogy vegyünk szarvasos tésztát és szőrtelenítő hengert, mert már megint leamortizálódott a meglévő darab (vajon, ki tehette?) és mivel Kornél cica mostanában előszeretettel fekszik többek között Anya patyolat fehér ágyneműjére, nem lehetett tovább halogatni egy ép eszköz beszerzését. A gyerekcuccos résznél szabadjára engedtelek, szépen el is időztél egy tilitolival és annak rakományával, aztán egyszer csak ismerősféle hangot hallok, egy anyuka hívja Áron fiát. Kinézek a szőnyegrollnik mögül, igen, ő az, egy játszótéri ismerősünk. Sajnos nem tudom még a nevét, e sorok írásakor kapcsolatunk a "már felismerem az utcán" illetve a "váltottunk már pár mondatot" szintjén áll. Mosolyogva nyugtázzuk, hogy kicsi a világ, köszönünk egymásnak, és folytatjuk a kínálat tanulmányozását. Majd megint látjuk őket, anyuka feltesz egy vicces sapit a fejére, hívja Áront, mire te boldogan elindulsz a kedves bohócnéni felé, nyomodban Áron, akinek jelenlétéről mit sem sejtesz, beér téged, és egy akkkkora ölelést kapsz tőle, hogy rögtön padlót is fogtok. Látszott rajtad, hogy nehéz pillanatokat élsz meg, de tudd, hogy hihetetlenül édesek voltatok és én csak rötyögtem, mert nem tudtam mást tenni, nem lehetett mást tenni. Anyuka rutinosan bocsánatot kért heves érzelmű Áronja miatt, közben Áron is szerette volna jóvátenni hirtelensége okozta tettét, így még egyszer megölelt, most már szemből, aminek eredménye egy jó nagy, koppanós bucizás lett, mindkettőtök homlokán szép piros foltot hagyva. Hát, mondanom sem kell, nekem már a könnyek kezdtek a szemembe szökdösni, gyanítom, hogy neked is, csak más okból, de gyorsan megvigasztalódtál, mert láttad, hogy anyád csak vihog egyre, és még Áron buksiját is megsimizte, szóval ő sem lehet olyan rettenetes gazember.

Szóval szarvasos tészta és henger. Úúú, és nézzük meg azt a szép kis égősort az ablakba, amit tavaly nem kaptunk már. Jaj, annyi szép dolgot láttunk; odamentél egy ágyikóhoz, amin valami zöld mezős, patakos ágynemű volt, és hosszasan simogattad a mezőt is, a vizet is, mintha tényleg azt az érzést kerested volna, amit a fű és a víz ad. Szerencsére még kicsi vagy az ágyneműhöz, így nem kellett elkezdenem matekozni a családi pótlék összegével, ami reggel érkezett végre a számlámra. Csak akkor kellett elkezdenem, mikor visszamentünk a szőnyegtekercsekhez, és megláttam kettőt, amit már egy ideje a kívánságlistámon tartok. A szobádba kellene a csúszós, rojtos helyett, valami jó kis tapadós, amibe nem botlunk bele és a porszívó sem szedi szét. De melyik legyen? A vadállatos-mezős-patakos vagy az autóút hálózatos? Utóbbi ugye kötelező elem kisgyermekes otthonokban. De a szobádba minek olyan, nem ott fogsz autókat tologatni, hanem a nappaliban meg a konyhában. Meg a szekrényeken, tükrökön, falakon. Az előbb a mezős-patakos ágyneműt simogattad, hát evidens, hogy melyik kell. Az megy a szekrényekhez, ágyadhoz, mindenhez. Jaj, de cuki lesz! És az a drágább...hurrá! Családi pótlék felezve. Megindultunk szőnyegdárdánkkal, mint Don Quijote és kis Sancho Panzája, és rohamléptekkel közelítettük meg a lámpás szekciót, hogy felnyaláboljuk az égősort. Nincs. Már megint nincs. Miért nincs? Milyen bénák vannak. Na, menjünk.
Pffff.
Ja, hogy az égősor az csak dekoráció... Ja, hogy ezt már tavaly is eljátszottuk...arrrghhhh.
Fizetünk, sokáig integetsz a pénztáros néninek, megyünk a szarvasos tésztáért. Megvan. Mehetünk haza. Itthon gyorsan leszedem a függönyöket az ablakodról, indítok egy mosást, ebédelünk, megpucolom az ablakodat, hogy szép tiszta, illatos szoba fogadja az új szőnyegedet (meg már épp ideje volt). Kibontjuk, leterítjük, jaj, de szép! Kis szöszök itt-ott; porszívózzam, vagy elég egy hengerezés?
Basszus, nem vettünk hengert!!!!!!!!!!!!!!!

Büszkeségfal frissítve

Szokásos, játszótér utáni sétánkon hazafelé haladtunk, mikor eszembe jutott, hogy előző este milyen lélegzetelállítóan óriási felkelő teliholdban gyönyörködhetünk. Nézzük meg, hátha megint pont elkapjuk keltében, és talán még világító repülőket is látunk közben, s a hazakanyar helyett a kinti parkoló mellett toltalak tovább. Lesem az eget, egyszercsak megszólalsz, pontosabban izgatottan hümmögsz az autók felé. Már kezdtem volna mondani, hogy "Igen, sok autó, kerekük is van, igen." remélve, hogy ezt szeretnéd hallani megint, mikor látom, hogy majd kiesel a babakocsiból, úgy mutogatsz egy bizonyos autó felé. Odanézek, hát ixire mutogatsz, a mi autónkra!!! A sötét utcán, ahol minden autó feketének látszik. Meg kell zabálni, a 15 hónapoddal együtt. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy ott kint parkoltunk le vele, észre sem vettem volna, hogy elmegyünk mellette. Odatoltalak hozzá, hogy megpaskolhasd a fényszóróját, látszott rajta, hogy nagyon boldog!

Egy másik dolog is eszembe jutott most, ami után szintén kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek olvadt állapotomból. Valószínűsíthető, hogy inkább életkori sajátosság, mintsem egyéni karakterjegy - legalábbis ehhez tartom magam, így nagy csalódás nem érhet, ha hirtelen eltűnik majd életünkből -, de rendkívül érzékeny vagy arra, ha valami nem a helyén van, vagy egyáltalán, arra, hogy minek hol van a helye. Ha a cipődet nem tettem még fel a cipőtartóra, mutatod nekem, hogy oda kellene tennem. Ha hangosan gondolkodva kimondom, hogy Anyának kéne menni pisilni, már szaladsz is a wc felé, mutatod nekem, hogy ott kell. És amiért ezt a bekezdést írom: megjöttünk a Lidlből, szokásos módon, a vásárolt dolgok egy részét elpakoltam, a többit az asztalon/földön hagytam, hogy ha arra lesz dolgom, viszem őket a helyükre. Így tettem a popsitörlővel is, otthagytam a konyhaasztalon. Teszek-veszek a pultnál, hallom, csörög valami csomagolás, odanézek, levetted a popsitörlőt az asztalról, totyogsz vele a szobád felé. Követlek. Meg sem állsz a pelenkázóig, aminek üres rekeszébe szépen belehelyezed a csomagot, pont oda, ahonnan előzőleg az utolsó bontatlan csomagot kivettem.

Mostanában kicsit megint kell orrszi-porszizni. Lehet, hogy már írtam erről, de muszáj újra... Míg én arra számítottam, hogy a növekedéseddel egyenes arányban fog nőni a procedúrával járó tiltakozós hiszti, mára már versenyt ujjongunk Apával, milyen ügyes és bátor vagy és te nyújtod oda az orrodat a szipókához, közben nagyokat nevetünk, hogy mennyire vicces érzés is ez. Azért gyanítom, egy kis szerepe lehet benne a hőn szeretett porszívódnak is. Már nem Anya porszívója az, Anya csak használhatja néha, mikor megengeded neki pár percre, hogy aztán folytathasd vele a rendes munkát.  

Az eredmények tükrében

Nos... vége a szimpátia szavazásnak, jöhet az elemzés. Előtte szeretném megköszönni minden lelkes résztvevőnek a közreműködést! Őszintén szólva, meglepett az eredmény. Nem reprezentatív kis kezdeményezésemből az szűrhető le, hogy a válaszadók egy domináns halmaza nem preferálja a második keresztnév használatát, de nem zárhatjuk ki azt a feltételezést sem, hogy a felkínált lehetőségek egyikével sem sikerült oly módon azonosulni, hogy inkább a szóban forgó válaszra tették voksukat. Érdekes módon, újfent érintetlen maradt a további lehetőségek felvetésére szánt válaszadás helye.
Hogy ne csigázzam tovább a kedves olvasót, jelentem, megtörtént a telefonálás a plébánia irányába, egyben örömmel tudatom azon két olvasómmal, akik a Benedek nevet választották, hogy Sz. Tamás a keresztségben ennek a névnek büszke viselője is lesz. Így nemcsak csodálatos, de egyben áldott is lesz az én szerelmetes kisfiam.
Apa kénytelen más alkalomra tartogatni az "Én megmondtam" kommentjét, mert, bár engem is meglepett, végig kitartottam eredeti elhatározásom mellett, csak ezzel az egy névvel rezonált teljes összhangban a neved.
Mami különösen fog örülni a hírnek, szerette volna, ha alapból Benedek leszel, az ő kis Bencéje (tudom, de Mami akkor is így becézi a Benedeket), és remélem, neked is tetszeni fog.

Lecsengés

Mozgalmas egy hetünk volt. Kezdem a legfontosabbal: napról napra egyre több lépést teszel meg, néha már szinte szaladsz, igaz, ilyenkor egyelőre a lendülettel próbálsz lépést tartani, ami sokszor nagyobb, mint szükséges, mi meg nem győzünk olvadozni, annyira édes vagy, ahogy szedegeted a lábaidat. Mint egy kis részeg tengerész, meg-megállsz, hogy megtaláld az egyensúlyt. Van, hogy a térded nem vesz részt a mókában, csak futsz, mint Forest a járógéppel, aztán ha bekapcsolódik, úgy kezd előre vinni, hogy nem tudsz lépést tartani vele, hupp, egy szinttel lejjebb folytatod utadat. Nagyon élvezi a család ezeket a pillanatokat.

Múlt szerdán, talán még az álmom hatása alatt, vagy folytatásaként, netán jóslatának beteljesüléseként, olyan fordult elő, ami eddig még sosem. Elveszítettem a kis zsiráfos játszós cipőcskédet. Erre csak vasárnap reggel jöttem rá, mikor vittük volna magunkkal, hogy abban legyél Kecskeméten Papánál és Dédinél. Teljesen a betege lettem, hogy nincs meg, hiszen annyira a mindennapjaink része volt, és emlékeztem, hogy a Wekerlén még veszem le a lábadról, és hogy segítettél a kinti cipőt kivinni, de a mozdulatra, hogy teszem be a hátizsákba, már nem emlékeztem. Mi történhetett, hogy nem arra figyeltem? Ültél az ölemben, elment előttünk egy kislány, köszöntünk neki, ennyi. Semmi más. De hogy a gondolataim hol jártak... ki tudja.

Hétfőn visszamentünk, hátha valami csoda folytán még mindig ott várja, hogy végre megtaláljuk, de nem volt ott. Elmentünk a plébániára is, hátha ott leadta valaki. A nénik, akiket ott találtunk, úgy örültek neked, és nagyon szerettek volna segíteni, hogy megtaláljuk a cipőt, mozgósítottak is mindenkit, aki láthatta valahol. A kedves fogadtatás hatására Anya olyan bátor lett, hogy ha már ott jártunk, megkérdeztem, volna-e lehetőség arra, hogy a Szent Józsefben kereszteltessünk meg. Csak húztuk, halasztottuk mindig, aminek legfőbb oka az volt, hogy nem tudtuk eldönteni, hol legyél megkeresztelve, de ha eldöntöttük is volna, nem voltunk elég bátrak ahhoz, hogy jöttmentként csak úgy beessünk oda és kérjük a pap bácsit, hogy kereszteljen meg. Nos, a kedves néni nagyon szívesen segített nekünk ebben is, ment is szólni az atyának. Anya majdnem lefordult a székről, amin ültünk, úgy megijedt, mert tulajdonképpen elég lett volna egy előzetes igen vagy nem a nénitől is, nem gondolta, hogy ilyen éles helyzetek adódnak egy plébánián. Összeszedtük magunkat, gyorsan átfutottuk fejben a protokollt, jött az atya, elrebegtem egy "Dicsértessék a Jézus Krisztus!"-t, amire jött is a megfelelő válasz, huhh, viszont a bemutatkozás elmaradt, mert fogalmam sem volt, hogy illik-e nekem kezet nyújtanom, mivel annyira elevenen él még bennem az a szituáció, mikor egy ortodox zsidó férfinak szerettem volna bemutatkozni és hát mit szépítsek, nem akart megérinteni, de hogy ne legyen még kínosabb a helyzet, két tenyerét összetette a kedvemért, így köszöntött. Szóval csak kapaszkodtam beléd, legjobb tudásom szerint igyekeztem válaszokat adni, és egyszer csak ott tartottunk, hogy egy nagy nyitott könyvbe bekerült a neved! Meg leszel keresztelve, te kis betyár! Pap bácsi kérdezte, hogy csak Tamás? Vázoltam neki Apa megingathatatlan teóriáját, miszerint mekkora fejfájást tud okozni hivatalos ügyintézésnél, hogy mindenhova a teljes nevet kell beírni, éppen elég egy vezetéknév és egy keresztnév, ne kelljen már emiatt az egész napot az okmányirodában tölteni, igaz, Apa? Hát mondja pap bácsi, hogy attól még lehet neki több neve a keresztségben. Apa szerintem már fogadást is kötött magában, hogy Anya hányszor fogja megváltoztatni a második nevedet, míg telefonon bemondja a pap bácsinak. De az olvasók véleményére is kíváncsi vagyok, legyen egy újabb szavazás! Hú, mit fogok még ezért kapni tőled!!!

Na, hogy visszakanyarodjunk az elveszett cipőcskékhez, a mai wekerlés játszóházra úgy készültem, hogy készítettem egy kis plakátot, rajta a cipők képével és a te szívhez szóló felhívásoddal, hogy lökött anyád elveszítette, aki látta, hívja fel, és nagyon köszönöd. Legmerészebb álmaimban elképzeltem, hogy valamelyik anyuka megtalálta, de nem hagyta ott, nehogy illetéktelenek kezébe kerüljön, elvitte és ma visszahozza, odateszi az ablakpárkányra és mikor belépünk, pont ott találjuk, ahova elképzeltem. Megérkeztünk, feltettem a lambériára a plakátot, levetkőztünk, majd beléptünk a terembe. Nagy levegő, szívdobogás, odanézek a párkányra...ÉS OTT A CIPŐŐŐŐŐŐD!!!!!!! Megvan a zsiráfos cipő!!!!! PONT OTT!!!!!!
Nem győztem hálálkodni, annyira de annyira örültem. Az utolsónak hazainduló anyukák látták meg annál az ablaknál, ahol öltözködtünk és elvitték, hogy ma elhozzák. Ezek az élet apró örömei.
Vajon az álmom ezt jósolta meg? Vagy az egész azért történt, hogy végre elmenjek a plébániára??? Hát, így visszatekintve, és különösen, hogy happy end lett a vége, már nem is bánom, hogy mindez megtörtént.

Levezetésképpen hadd dicsekedjek el az én okos, tüneményes kisfiam legújabb képességével. Tudom, hogy van egy kidolgozott babajelbeszéd séma, de mi nem kezdtük el használni, viszont imádom a Fockers mindegyik részét, és ugye az egyikben nagypapa megtanítja kicsi Jack-nek, hogy kell a kakit mutatni. Na ezt az egyet már csak a poén kedvéért is már egészen korán elkezdtem Tamással használni, ha láttam, hogy nagydolog érkezik a pelusba. Mikor már ügyesen utánozott, ő is elkezdte mutatni a kézjelet, de csak akkor, ha előtte én mutattam és kérdeztem, hogy jön a kaki. Ma reggel viszont Ő jelzett ELŐRE, hogy jön a nagydolog!!! Ezért is bocsika, Drágám, de hát az anyai szív meg a büszkeség, tudod...

(n)agytakarítás

Álmomban elveszítettelek. Nem úgy, hogy valahol ottfelejtettelek, hanem jött egy szőke hajú, kedves fiatal lány, aki nagyon szomorú volt és nagyon sóvárgott utánad. Úgy megsajnáltam, hogy odaadtalak, kicsit dajkálgasson. És eltűnt veled. Egy csapásra az egész világ összeomlott körülöttem, minden romos és szürke volt, csak kapkodtam a fejemhez, hogy mi történt, szaladtam fel, szaladtam le, számtalanszor lejátszottam a történteket a fejemben és nem tudtam felfogni, hogy lehettem ilyen ostobán felelőtlen. Papírok közt turkáltam, hogy meg tudjam mutatni, te az én kisfiam vagy, de kinek is mutattam volna, mit segített volna, az nem hoz vissza téged. Hol vagy, mit csinálnak veled és mit gondolhatsz, hová tűntem? A szívem meghasadt, csak sírtam és sírtam.
Istenem, de jó volt felébredni, szaladtam az ágyadhoz, magamhoz akartalak ölelni, de nem akartalak felébreszteni, csak a hajadat simogattam. Mikor felébredtél, rámnéztél és a cumid mögül mosolyogtál.
Olvastam egyszer, hogy a rossz és nyomasztó álmok tulajdonképpen nagyon is jók. Mert ez azt jelenti, hogy ami belül emészt minket, attól az agyunk így szabadul meg. Vajon álmodnak ilyet más anyák is vagy csak az örökanyák?      

November eleji vegyes

Anyáról nem lehet elmondani, hogy ízig-vérig nőci lenne; szoknyát csak muszájból, de a szívemnek különösen kedves emberek kedvéért azért néha-néha felveszek, legutóbb tavaly szeptemberben meg is tettem. Babáim sem voltak, ellenben 3 évesen, egy egyszerű kukoricaszárból remek kis puska vált a kezeim közt és kezdődhetett a járókelő nénik és bácsik becserkészése. Egy valami azonban kétség kívül nőcis bennem: lankadatlan vásárlási kedvem. Aminek hál'isten, határt szabnak véges anyagi kereteim, illetve Apa mértékletes kisegítő utalásainak véges száma. Fogyasztói túlbuzgásom az elmúlt 14 hónap során - ha nem számítom az azt megelőző 3-4 év alatt összegyűjtött babaholmikat -, 99%-ban személyedre összpontosított. Eladnom még egy darab kinőtt ruhádat sem sikerült, ugyanakkor én vagyok minden teszveszes eladó álma, az angol turi kupacok mélyének Jacques Cousteau-ja, gyed kifizetés után bejárom a label freak zarándokút kegyhelyeit. Azért kapunk is ruhát innen-onnan, amiért nagyon hálásak is vagyunk, például Suzi barátnémnak, akinek igaz, kislánya van, a piros-narancs-szürke darabokról, ha egy kis fiús cuccal feldobjuk, senki meg nem mondja, hogy kislányé volt előtte. Fodros gallérral és szívecskés gombokkal meg nem megyünk ki. Tegnap, mikor öltözködtünk, meg is állapítottam, hogy na, tiszta Zsuzsikába leszel öltöztetve, mert a harisnya is, a gatyó is és a kapucnis kardigán is tőle van. Kérdezem tőled, hogy aranyos a Zsuzsika, ugye? Tudod, itt voltak egy hete nálunk. Erre te rámutatsz arra a székre, ahol egy hete az anyukája ölében ült Zsuzsika. Én ezeken annyira de annyira tudok ámulni, hogy nem győzöl csodálkozni, miért ölelgetlek meg puszilgatlak annyit ilyenkor, de komolyan mondom, ámulatba ejt, mennyi mindent tudsz már. Stefi bára, Zsuzsika apukájára vonatkozó kérdésemre, hogy rá is emlékszel-e, a fürdőszobára mutattál, ezt még nem sikerült megfejtenem. Habár lehet, nem is a fürdőszobára, hanem az előtte elterülő járólapra mutattál, amit kb egy éve ragasztott és fugázott, mert mozgott, és ami azóta megint csak mozog és szépen kipergette a fugát is. Szerencsére Stefi bá egyből ki is szúrta és megígérte, hogy karácsony után újra lerakja és fugázza, de inkább szilikonnal. Lehet, hogy ezt mutattad.

Már kezded utánozni a nagyos dolgokat; a telefonálást még mindig a klasszikus könyökfelemelős, csavart csuklós fogással, és nemcsak telefonnal, hanem távirányítóval, szőrfelszedő hengerrel, autóval és kisebb könyvekkel is ügyesen intézed. Mostanában közelharcot vívunk, ha körmöt kell vágni. Pedig hogy szerettem a pici körmöcskéidet csipegetni és neked sem volt ellenvetésed, míg kisebb voltál. Aztán jött egy időszak, hogy a babatévé lekötött annyira, hogy gyorsan végigmenjek a kezeiden vagy lábaidon, aztán jött az, hogy végigkérdeztem, milyen rendkívül érdekes dolgokat láttunk aznap, valamint, hogy azok mit csináltak, és míg figyeltél és gondolkodtál, pillanatokra megfeledkeztél a körömcsipeszről. Ma már keményen birkózunk. Mire bepozicionálnám a csipeszt, már rántod is el, visítasz, löksz, rúgsz, potyognak a könnyek, világfájdalom az arcodon. Elengedlek. Sírás abbamarad, megyek, valami mást csinálok, visszanézek, ülsz a szőnyegen, kezedben az összecsukott körömcsipesz, amit nagy gonddal illesztgetsz a lábujjaid hegyéhez, persze már zokniban, és közben valószínűleg azt magyarázod, hogy kell nagyfiúsan, sírás nélkül kibírni ezt a félelmetes procedúrát. Hát most sem maradt el az ölelgetés-puszilgatás. Itt megragadnám az alkalmat és felkérném a hasonlóan sajtkukac gyerekek tapasztalt szüleit, egyéb hozzátartozóit, hogy osszák meg velünk, milyen fondorlatokkal sikerül levágniuk az izgága kéz és lábkörmöket.

És arról se feledkezzünk meg, hogy már 5 lépést is megtettél teljesen egyedül!!!!

One small step for man...

Az elmúlt hét során feltünt, hogy egyre több időt töltesz állva, kapaszkodás nélkül. Néha még egy-két lépést is teszel így, mert egyszerűbbnek találod, mint lemenni négykézlábba, tenni két lépést és újra felállni. Néha csillogó szemekkel, a csibészes mosolyoddal nézel, hogy látjuk-e, és büszkén zsebeled be az elismerő szavakat. A segítségünkkel ha sétálsz, egyelőre inkább egy részeg tengerész manővereivel haladsz előre, de szemlátomást élvezed, hogy úgy mehetsz, mint a nagyok.

Szeretsz tologatni dolgokat. Nemcsak autókat; ugyanolyan precízen ki tudod tolni a pelenkatartó vödröt a szobádból, ügyelve a kanyarokra, szegélyekre, mint a konyhaszéket be a szobádba, mintha csak egy négy keréken guruló jármű lenne. Mikor elnézem, ahogy teljes beleéléssel brümbrümmölsz Apa tönkrement távirányítós ferrarijával, azon tűnődöm, vajon, ha kislány lennél, akkor is ilyen élvezettel tologatnád-e. Egy biztos, Anya is valószínűleg hasonló szintű boldogsággal tologatta az ő kis autóit. Itt most Maminak eszébe fog jutni a karácsonyi kisvonat és biztos el is meséli majd nekünk!

Ami a pakolást és dolgok egymásba rakását illeti, most már nagyon ébernek kell lennünk, ha nem szeretnénk  állandó ügyfelei lenni például a mosógépszerelő bácsinak. A cumidat előszeretettel rejted a mosóporadagoló fiók rekeszébe, és kimeríthetetlen kreativitással helyezel be bármit a dobba, ami befér a mosógép ajtaján. A szennyestartó vödör és a fürdőszobai szemetes is gyakran tartogat meglepetéseket Anyának.

Kornél tálkáit naponta tizenötször vesszük fel és tesszük le a földre, egyébként okos cica, mert ahogy leteszlek aludni, jön és finoman megböki a lábam, hogy heló, tiszta a levegő, jöhet a kaja. Tegnap nem figyeltünk elég jól, lent maradtak a földön, gyorsan ki is próbáltad, hogy lehet bennük búgócsigát pörgetni.

Október közepén

Borzasztó dolog lehet csak a jelenben élni. Borzasztóan frusztráló. Nemcsak az individuumnak, hanem az individuum környezetének is. Most nem a buddhista felfogás felől közelítem a problémát, mert ott egyáltalán nem probléma, ha a jelenben létezünk, de ez majd később jön... Ha leesik a krémes tégely a pelenkázóról, azt abban a pillanatban fel kell venni. Ha ez pár másodpercen belül nem történik meg, jaj annak, aki a közeledben van, mert kezdődik a hangterror. Ennek egyik fajtája a kb. 140 BPM-re állított metronóm tempóját idéző, hosszan ismételt hangos "a-a-a-a-a-a-a" vagy "ba-ba-ba-ba-ba-ba", míg fel nem vesszük a krémes tégelyt, nagyobb érzelmi telítettség esetén pedig valami ilyesmi, hangrobbanásközeli tempóval (hangszórókat lehalkítani!!!!). Ez a hangjelenség lép működésbe akkor is, ha tervezett útvonaladon haladva egy gonosz szülő meghiúsítja célod elérését, úgy, hogy orvul a hátad mögül felemel, legyél épp a játszótéren, egy hipermarketben vagy a Művészetek Palotájában.

Búzakék szemeiddel továbbra is mindenkit leveszel a lábáról, néniket, bácsikat egyaránt, a kislányok odajönnek hozzád a játszótéren és megsimiznek. Még jól bírod.

Ha elég már valamiből, ételből, nyakpusziból, a lehető legkomolyabb arckifejezéseddel és bal karod határozott, kifelé irányuló kaszáló mozdulataival adod tudtunkra.

A cicák "ffff fff" hangot hallatnak (ez a "miáu-miáu, pff pff fújós-karmolós" téma rövidített változata), de néha a kutyák is ezt mondják, sőt a madarak is. Lényegében, minden állat ezt mondja egyelőre.

Apropó, cicák...Kornél cicánk időről időre teljesen ámulatba ejt az intelligenciájával, tanulékonyságával és ravaszságával. Az utóbbi időben megfigyeltem, hogy bizonyos szavakra és cselekedetekre tudatosan reagál. Például ma is, míg fent voltál délelőtt, szokás szerint az ágyunk alatt lelt menedékre (nem mintha nem másznál be oda is utána) és mikor mentünk be a szobádba, közben halkan mondom neked, hogy most csicsikálsz egy fincsit és a többi és a többi, a csicsika szó elhangzása után Kornél már indult is kifelé az ágy alól, mire visszaértem a konyhába, már ott toporgott a szőnyegen, hogy jöhet a félretett finomság. Egy másik eset, mikor ketten voltunk csak itthon, plusz Kornél, aki tudja, hogy a szobád tabu és nagyon rendesen be is tartja a szabályt, szépen alukált a helyén, mikor fürdéshez készülődtünk. Nagyban megy a pancsi, mikor látom, hogy nem hoztam a kifogódat, gyorsan kiléptem a szobádba érte, hát kit látok ott felszabadultan szaglászni, a mi drágalátos kiscicánkat! Tudta, hogy legalább 10 percig onnan ki nem jövünk, és nagy nyugiban garázdálkodott!

Azt hiszem, végre pontot tehetünk a nagy hordozási mizéria végére. Míg picike voltál, a rugalmas kendő egész jó szolgálatot tett, azután, hogy végre hajlandó voltam vele megbarátkozni, a nandu és mei tai elkeltek, kengurura épp licitálnak. Nanduval nem sikerült a barátkozás, mei tai kétméteres csápjainak kötözgetése nem az én idegrendszeremnek való, kengurut szerettem, mert kényelmes, szép, egyszerű, de ugye nem igazán bababarát, hát vettem egy nagy levegőt, Apa elé sündörögtem és elmeséltem neki, hogy Nati barátném mennyire tuti hordozót használ és mennyire kíméli a hátát és derekát, és ugye Tamásunk is nagyon szeret rajtunk lógni, és ha kirándulunk, ugye nem szeretnénk hegymenetben a karunkban cipelni, meg hát gondoljunk a kistesóra is, de jó lesz neki is, fú, és 20 kilóig lehet használni, és nézd meg, milyen gyönyörű!

Ma meg is hozta a postásbácsi. Anya legújabb játékszere egy csodaszép, csoda kényelmes, csoda csatos manduca!!! Már kis is próbáltuk, Neked is tetszett a hátamon gyí-pacizni, BKV lépcsősorok, 99-es buszok, vigyázzatok, jövünk!!!

Szeptemberi szösszenetek

Múltkor skype után felelőtlenül nyitva hagytam a konyhaasztalon a laptopot. A nappaliban volt valami elintéznivalóm, közben hallom, ideértél és dolgozol azzal a 4-5 billentyűvel, amit nyújtózkodva elértél. Nagy baj nem lehet belőle, gondoltam, csak magadra ne rántsd valahogy. Jövök vissza úgy egy perc múlva, hát látom, megnyitottál 38 akadémiás dokumentumomat, word, excel, pdf. vegyesen, kb. 10-ben módosításokat végeztél és kérdezte, hogy kívánom-e menteni őket, valamint egy rejtélyes "kivétel" is történt, amit azóta sem sikerült megfejtenem, hogy mit is vettél ki, csak remélni tudom, hogy nem lesz majd rá szükségem a zavartalan munkavégzéshez. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtad nekem elmagyarázni, mégis hogyan sikerült mindezt véghezvinni röpke másfél perc alatt, mert tényleg kíváncsi lettem volna rá...

Apa még mindig sokmindent megmagyaráz, megmutogat neked. Ezt onnan is tudom, hogy a bejárt útvonalatokon másnap, harmadnap engem viszel tárlatvezetésre és mindent megmutatsz, amit Apával átbeszéltetek. Például hintázunk. Onnan hirtelen felindulásból rámutatsz a máltai nászutas fénykép összeállításunkon szereplő Apára, kiveszlek a hintából, mert közelebbről is rá szeretnél mutatni. Megbeszéljük, hogy ott van Apa, Máltán voltunk, de jó is volt. Ekkor rámutatsz a kanapé fölötti polcon lévő nimfapapagájos nyomatra, majd rögtön mutatsz is a dolgozó szoba felé, hogy gyorsan menjünk oda. Aha, tényleg, itt is van egy nimfapapagájos kép, a könyv borítóján, amit Anya felrakott a polcra, hogy mindig eszébe jussanak Dzsundzsiék, akik most Tatán laknak. Felhívom Apát, igen, ő mesélt neked ezekről a dolgokról...

Ma pedig a gyógyszertáros néniket és bácsit vetted le a lábáról, ugyanis egy neked szóló szimpla sziára olyan komoly integetés és puszidobálás volt a válaszod, hogy azt jobb, ha Mami meg sem tudja! 

És már nem lehet csak úgy beszélgetni rólad a jelenlétedben, mintha mit sem értenél belőle, ugyanis MINDENT ÉRTESZ!!! Mesélem, Szilvinek, hogy szoktad a kis ujjacskáidat a xilofon hézagaiba dugdosni, közben jaj, ez nagyon fáj kifejezéssel nézni ránk, de másodszor és harmadszor is csak visszadugod az ujjadat, na, már demonstrálod is Szilvinek, hogy Anya miről is beszél....

  

Beszélgetünk

Hú, nagyon beindultunk beszéd-téren! Fel sem tudom már sorolni, hány szót tudsz és értesz már, és egynek-kettőnek mondod is szótagjait. Ami pedig még bámulatosabb számomra, az az, hogy milyen kreatívan működnek azok a tekervények abban az okos kis fejedben! Etetőszékes beszélgetéseink során mostanában szinte minden alkalommal meglepsz egy újabb fordulattal. Sokasodnak a jövő heti programok, így lapoztam egyet a kutyás naptáron, hogy beírogassam őket és ott is hagytam a szeptemberi blökinél. Ezt ebédnél ki is szúrtad, és mutattad is, hogy megváltozott a kutyus. Mondtam, hogy miért és hogy most egy hónapig ez a kutyus néz majd rád, nevezzük Buksinak, mert olyan buksis az ábrázata. Erre te két kezeddel átfogtad a fejedet. Néztem, hogy vajon miért...és rájöttem, hogy azt szoktam neked mondani, mikor belefejelsz valamibe és vigasztalni kell, hogy "Beütötted a buksidat." És csak ámulok, hiszen soha nem úgy tanítottam neked, hogy az a buksid, hanem a fejed, és te mégis összeraktad magadban. És még mennyi mindent összerakhatsz így! Már nem emlékszem, mi volt az a szavam ma, amiben a "mos" is szerepelt, de amúgy semmi köze nem volt a mosáshoz, de te egyből a mosógépre mutattál, ahogy kimondtam, kár, hogy nem jut eszembe. Na mindegy, izgi dolgok ezek, és mindig elérzékenyülök, hogy tanuja lehetek, annak a csodának, ahogy az anyanyelv, szép magyar nyelvünk csírája bontakozik ebben a kis emberben.

Amit mostanság legtöbbször hallunk tőled, az az erőteljes és nyomatékos "Bbbbe!" parancsszó, amit mint egy kis generális, szórsz mindenfelé, ritkábban "Eb!" és a buszra és motorra alkalmazott "Bbbu" és "Bbba".

And the winner is...

Csillag hozott

Csillag hozott ölében

Gábriellel, s szerényen

kopogtatott ajtónkon, 

hogy onnantól ránk bízzon.

Mindennek már egy éve

de még vagy száz kéne,

hogy elégszer mondhassam

mennyire szeretlek, drága kisfiam.

Isten éltessen sokáig, Kicsikénk!!!

Anya és Apa

Bonyhádon

Lassan egy hete vagyunk Bonyhádon Maminál és Orsinál. Találkoztunk sok kedves ismerőssel, baráttal, csak úgy zajlanak az események. Bocikat néztünk (és khm...ettünk) a Tarka fesztiválon, sokat sétálunk, közben örülünk és sikoltozunk a buszoknak és motoroknak, egy-két autónak, kutyának, néninek, bácsinak.
Fantasztikus az a fejlődés, amit azóta produkáltál, hogy utoljára itthon voltunk. Júniusban még nem másztál, most négykézláb fogócskázunk körbe-körbe a házban, hol én kergetlek téged, hol te engem. Tegnap éppen uzsonnázunk, mikor szokásosan izegsz-mozogsz, mutogatsz és magyarázol az etetőszékedben. Egyszer csak  felnézel a kis naptárra, amit karácsonyra kaptak tőled Mamiék, három hónaposan mosolyogsz az augusztusi oldalról. Rámutatsz, mondom, hogy "Baba. Ki az a baba? Te vagy, Tamás!" erre a két kis kezecskéddel rámutatsz a mellkasodra, Orsival pedig azt sem tudjuk, hova legyünk a gyönyörűségtől, hogy ilyeneket tudsz; soha nem mutattam ilyet neked. Mami kiszolgált videójának kazetta nyílását is felfedezted, és arra is rájöttél, milyen remekül elfér benne Orsi magnójának kicsi távirányítója.
Apával esténként a skype-on találkozunk. Úgy örülsz neki, mikor meglátod, szeretnél a nyakába kapaszkodni, megérinteni, annyira édes vagy, ahogy kérdőn ránk nézel, hogy hogy került oda Apa, aztán ugranál az ölébe és fülig ér a szád, hogy "Ott van az apukám!!!"

Rend a lelke mindennek

Délelőtt szokásos kis rutinunkat követve kipucoltalak a kakából és készültem egy gyorsat porszívózni. A kakás pelust már nem dobjuk a hiperszuper hermetikus kukába, mert a reklámmal ellentétben abból is ugyanúgy kijön a szag, mint egy fedeles kukából, tehát egyenesen megy a szemétledobóba, ezt anya egy laza mozdulattal oda bowlingozza a bejárati ajtóhoz (ha pont a sarokba talál, az plusz pont és fenomenális érzés), aztán majd csak járunk arra is és ledobjuk a süllyesztőbe. Nagyon szeretsz mostanában pakolni, kis dolgokat nagy dolgokba, fedeleket a bödönükre, dobozukra, és nagyon okosan meg is érted, hogy ezt tedd ide, azt tedd oda. A pisis pelust is te pakolod a sangenicbe, bele is tetted szépen a reggelről ott maradt pelusgombócot, csavartunk egyet rajta, én meg gurítottam a kakást az ajtóhoz. Bekapcsolom a porszívót, fél szemem rajtad, célirányosan skerázol jobbra, majd kis idő múlva ugyanúgy vissza a szobádba. Utánad megyek, hát látom, ott a kezedben egy pelusgombóc és nyitod ki a sangenicet. Ugyanis elmentél a bejárati ajtóhoz, megfogtad a pelust, és visszavitted, hogy kidobd az ő jogos helyére, mert rend a lelke mindennek.

Valljuk be, nem a legmagasztosabb eszközt választottuk ehhez a diadalhoz, de akkor is én vagyok a legbüszkébb anyuka a világon!!!

(Erre a bejegyzésre térjünk vissza úgy 10-15 év múlva, hogy rendrakásnál kellő motivációt meríthess 11 hónapos lényedből!) 

Textilpelenka (jó minőségű, cseh, 20-25 db)

11 hónap távlatából kellően bátor vagyok ahhoz, hogy végre nyíltan feltegyem a kérdést: MINEK KELLETT 25 TEXTILPELENKÁT VENNI????????????????????????????????????????????
De tényleg. Hazahozod a babát, és jó tanulóhoz méltóan, mert így láttad mindenki kiságyban szuszogós fényképén, hogy ott a haránt pelus a fejecske alatt, mert az nagyon fontos, te is szépen besimítasz egyet a helyére. Ezt néha cseréled. Nem minden nap, mert az égvilágon semmi nem távozik ott a gyerekből, hiszen ügyesen megbüfiztetted, nyála meg nem csorog. Most elnézést kérek a tudatlanságom miatt, biztos van, ahol szükség van erre, nem vitatom. Szóval ez max. 5 db. Aztán eleinte a válladra is teszel büfinél, amire megintcsak nem volt szükség, mert ha néha-néha nagyobb korában visszajött valami, az jellemzően a hasunkra, karunkra érkezett, oda viszont nem tettünk pelust. Törléshez használtunk pelust, de hamar rájöttünk, hogy baromira macerás egy 60x60 cm-es textiliával gyorsan felitatni, ami kicsordult, mert vagy a karunk gabalyodott bele, vagy a gyerek feje. Így szépen felvagdostunk 2 nagy pelenkát 8 kicsi, praktikus pelenkára, azóta is remek szolgálatot tesznek. Summa summarum, a 25 gyönyörűen kivasalt és katonás rendben a pelenkázó fiókjában sorakozó textilpelenka közül 4 darabot használunk circa 2 hónapos korunk óta, azokat is csak azért, mert cuki állatos minták meg csíkok vannak rajtuk.
Mégegyszer mondom, biztosan vannak esetek, mikor igenis kell az a 25 darab, én viszont a gonosz kelengyelista-készítők áldozatának érzem magam, nem beszélve a sok szomorú, soha nem használt textilpelenkáról, akik minden fiók kihúzásnál hiába reménykednek, hogy egyszer rájuk is sor kerül.

Mászunk, pakolunk, metrózunk

Mindenki megnyugtatására, örömmel jelenthetem, hogy Tamásunk már nem csak muszájból mászik! Ráéreztünk az ízére, már hosszabb távokat is mászva teszünk meg, sőt, olyan rendkívüli iramot is tudunk diktálni, hogy az elbámészkodó szülő csak pislog, hogy hogy a manóba értél máris ahhoz a tányérhoz...

Közben a "nem-baba" dolgok, fokozatosan kerülnek feljebb és feljebb a polcokon, egy méter alatt semmi sincs biztonságban a pakolászó pracliktól.

Ma metróztunk. Mentünk már többször is, kezdetben hamar elaludtál rajta, aztán nézelődtél. 11 hónaposan viszont rettenetesen félelmetes dolognak tartod. Potyogó könnyekkel, zokogva nézel rám, hogy mi történik velünk, mit keresünk ennek a büdös, koszos, zajos szörnyetegnek a gyomrában. Szerencsére sok-sok simivel, mesével, a megszokott mondókáinkkal még meg tudlak győzni, hogy ha Anya ilyen jól szórakozik itt lenn, akkor neked nem eshet bajod. És akkor rámutatsz a himbálódzó kapaszkodókra és a lámpákra, meg az utasokra, tanulod, hogy mi micsoda, és akkor megint nagyon félelmetes lesz és potyognak a könnyek. Kitágult a világ. 

Csak a rend kedvéért: 8 fogacskád van!

Július 29. Márta, Flóra

Ma egy éve, hogy megszólalt Apa telefonján az a bizonyos hívás Gabikától. Pont a Mami névnapja volt és pont fent is volt nálunk Pesten, így ő is ott lehetett, mikor megtudtuk a csodálatos hírt, hogy mi leszünk a szüleid.

Áll a baba

Igaz, hogy a nappaliban a szekrénybe kapaszkodva, egy kis bátorítás mellett már felegyenesedtél néhány nappal ezelőtt, és a játékos polcon matattál, míg karjaimba nem dőltél...de a klasszikus rácsoságyas, nélkülünk történő felállásodra MA került sor!!! Ahogy ott álltál egy szál pelusban, a zenélős maciddal bíbelődve, mikor bementem hozzád, hát a nagy öröm közben azért a torkom is elszorult. Egy kész kisember állt ott. Akinek már nincs szüksége az anyukája és az apukája drukkjaira, mert egyedül is boldogul. És hogy az ámulatom tovább fokozódjon, még néhány lépést is tettél és egyenesen ki szerettél volna mászni az ágyadból. Amire nem biztathattalak, ugyanis mindez a déli alvásod helyett zajlott. Szerencsére beláttad, hogy a további gyakorláshoz talán jól fog jönni egy kis szundi. Délután már nem aludtál... kitalálod, mit csináltál? Néhány hete még arról győzködtünk, hogy a rácsokat meg lehet ám fogni!


Most viszont én nem fogok aludni, beadtuk a bébiőrt szervizelni, mert a kijelzője elkezdett spórolni a ledekkel, pont mint a projektoros ébresztőórám, csak találgatni lehet, vajon milyen számot akar mutatni azzal a három félpálcikával. Ráadásul, mialatt írtam e sorokat, egyszer csak felsírtál, de úgy, hogy azt gondoltam, beszorult a lábad, vagy beütötted a fejed, berohantunk hozzád, és csak feküdtél mintha aludnál még, valószínűleg így is lehetett, és keservesen sírtál. Felvettelek, de még soha nem éreztem ennyire ernyedtnek a testedet, a fejedet a vállamba fúrva zokogtál, pedig mindig egyenesen tartod magad, nem szoktál bújni. Úgyhogy nagyon megijedtem. Letettelek és ellenőrizem, hogy mozog-e kezed, lábad. Mozgattad, jó. Levetkőztettelek, abbamaradt a sírás, nyújtóztál egyet és azóta alszol. Huhh. Állítólag kedden már csak 30 fok lesz.

Tíz hónaposan

Július 4-e van, rettenetes meleg már sokadik napja, szenvedünk is rendesen. Mikor a Maminál voltunk egy hetet, valahogy elviselhetőbb volt, hűvöseb volt a ház, ki lehetett menni a kertbe, itthon bent is 30 fok van, pancsolni jobb híján az erkélyre megyünk. Ha már nagyon nem bírjuk, irány a Köki Terminál...

A tizedik hónappal jópár készséget kifejlesztettél. Műszaki érdeklődésed töretlen, a kábelek tüzetes tanulmányozása után most azok eredetét vizsgálod, hol csatlakozik és mihez, és szét lehet-e választani. Aktuális kedvenced a konyhában felfedezett lefedett vezeték kiállás, amihez legvadabb álmaimban sem gondoltam volna, hogy valaha közöd lesz. Egy pillanat alatt képes vagy kikapni a falból a szerelvénydoboz fedelét. Vagyis már nem, mert Anya résen van és mielőtt hozzáérnél, eljátssza neked a szigorú szülőt, amin egyelőre te jókat nevetsz...

A vezeték nélküli telefon - vezeték híján - csak a gombokkal való szórakozás lehetőségét kínálja, de ezzel is simán ámulatba tudod ejteni az annak egyben maradásáért drukkoló muttert, mikor egy mozdulattal lezárod a billentyűzetet, majd mielőtt kétségbe esnék, hogy hogyan is kell kioldani, megint hallok egy hangjelzést...kioldottad. Egyszer a laptop megjelenített képét is elforgattad 90 fokkal, csak hogy véletlenül se érezzem, hogy eseménytelen lenne veled az élet. De legalább megtanultam a forgatáshoz szükséges billentyű kombinációt! Csak még nem tudom, mikor fogok élni e remek lehetőséggel, mert annyira nem vicces, hogy nem arra mozog az egér, amerre szeretném.

Verbális készségek terén, dobhártyánk legnagyobb örömére, kevesebb a sikoly, és egyre több a cukibbnál cukibb kis hangocska, szótagocska, és amit így szavakban nem is lehet igazán kifejezni, az az édes kis elnyújtott elégedettség-hang, mikor valami nagyon jól sikerül vagy végre megszerzel egy áhított tárgyat. Szeretsz énekelni is, leginkább babakocsiban, autóban és akkor, ha ismerős dallamot hallasz. Sokat kérdezel, persze csak "eh" és "áh" hangokkal, lelkesen mutatva vagy paskolva a tárgyat, amit meg kell nevezni. Ha például eszünk, az etetőszéked mellett álló kenyérsütőt megérinted, nagy kerek szemekkel rámnézel és
-"eh?"
-"Kenyérsütő"
-"eh?"
-"Kenyérsütő"
-"eh?"
- "Kenyérsütő, abban sütjük a kenyeret"
-"ah?"
-"Lámpa"
hamm, eszel egy falatot, körbenézel, tapogatsz, mutogatsz, majd
-"eh?"
-"Kenyérsütő"

Végre, végre, felfedezted, hogy a világ nemcsak vízszintes, hanem függőleges dolgokból is áll. Elkezdtél felkapaszkodni magasabb tárgyakra, néha Anyára és Apára, aminek mi rettentően örülünk! A mászás még mindig nem a te stílusod, ezért még segítünk rávezetni, hogy lábad is van és hogy sokkal erősebb, mint a karjaid, amikkel emberfeletti erővel húzod fel magad, és sok esetben érted is, miért tapizzuk annyit a térdedet, bokádat, mert tudod használni őket, csak még nem tökéletes a kapcsolat, de ráérsz, még van időd bőven, hogy kialakuljon, ezt Kornél cica nevében is megerősíthetem.

Szereted a társaságot, mindenkivel nagyon barátságos vagy, ha sétálunk, minden járókelőre úgy mosolyogsz, mintha ismerősünk lenne, mutatod nekik, hogy van vizipisztolyod, baglyos rágókád, cumid. És ha nem jön járókelő, az autókat figyeled meg, különösen a kerekeiket.

Ha este megjön Apa, borzasztóan örülsz neki, amit megértek, azután, hogy az egész napot velem vagy kénytelen tölteni, és ennek az örömnek hosszú sikolyokkal adsz nyomatékot. Ha Apa olyan felelőtlenül merészet tesz, hogy nem veled tölti a megérkezése utáni időt, hanem mondjuk vacsorázik, az ágyadból parancsolod a szobádba hangos "Ava!" kiáltással, úgyhogy én ezt az első kimondott szavadnak deklarálom.

Tapsi

Ma is próbáltuk a tátát, volt kis karlengetés, de Maminak inkább a kihúzott mikrofonom dugóját mutattad, az sokkal viccesebb, mint integetni. Mikor utoljára integettünk egymásnak egy sort Mamival, egyszer csak azt veszem észre, hogy - életedben először - széttárt ujjacskáiddal, nyitott tenyérrel, jó széleseket tapsolsz!!! Megint egy első! Csodálatos megélni ezeket a pillanatokat, az élet apró csodái ezek. Napokkal ezelőtt próbáltunk tapsolni: én fogtam a kezecskéidet, te szokás szerint ökölbe szorítottad őket, jobb híján így tapsoltunk. Aztán mutattam, hogy nyitott tenyérrel mennyivel mókásabb..., és más elfoglaltság után néztünk. Mostanra ért be. Vagy csak a megfelelő pillanatra vártál, hogy újra elkápráztathass minket.

Tátá

Ma esti skype-olásunk során Mamival kis híján megríkattunk téged. Annyit jajgattunk gyönyörűségünkben, hogy észre sem vettük, hogy már csempül a szád és könnyek szöktek kétségbeesett szemeidbe. Mint amikor megmutattam neked, milyen lenne május elsején Jenson Button autójának hangja, ha a Bazilikánál állnánk  mikor elzúg mellettünk 260-nal. (Bár megfogadtam, hogy soha többé nem utánozok neked F1 hangot, azért moderáltabb verziókkal próbálkoztam azóta, és már mosolyogsz rajta, semmi kétségbeesés!) Na, valami hasonló frekvencián örömködtünk ma este is Mamival. Hogy min? Egy ideje próbálkozunk a tátá-integetés bevezetésével, ami ugyebár egy jólnevelt 9 hónapos cukiság-eszköztárának kötelező eleme. Mi Mamival lelkesen legyezünk, integetünk, tátázunk egymásnak, fogom a kis husi karodat, és beszállítalak a játékba... de nem, nem tátázol, minek a színjáték, te anélkül is cuki vagy. Na jó, néha egy kis röpködés azért volt, amit mi kétkezes tátáként konstatáltunk. Ez volt eddig. Ma megkérdeztem, ott van-e Orsi is Mami mellett, mire Mami odafordította a kamerát, hogy őt is lássuk. Te már nagyon mentél volna a dolgodra, de ugye ha elhangzik az, hogy "Orsi", arra valamiért még mindig nagyon oda kell figyelni. Felnéztél fekvőtámaszodból Orsira, mi persze most is elkezdtünk biztatni, hogy integess Orsinak, "Szia, Orsi!" és hasonló vezényszavakat, mire te, mint aki már sokadszorra teszi, kinyújtottad a karod széttárt kis ujjacskáiddal Orsi felé!!! Felkaptalak és jól megölelgettelek, pusziltalak, és te ültödben kápráztattál minket tovább: bal karodat lengetted jobbra-balra. Ez neked is nagyon tetszhetett, mert közben le sem vetted a szemed a tenyeredről. Hát, itt kezdtük el, hogy "Jaaaaaaaaaaaj" meg "Aaaaaaaaaaaaaaaaaah"...

9 hónap

Ennyi időt töltöttél - Apa szavaival élve - átszállásos utazásoddal, és ennyit töltöttél már velünk is. Vajon az első 9 hónap is ilyen szempillantásnyi ideig tartott?
Mozgáskultúrád továbbra is a fedezékbe kúszó sebesült gerillaharcos stílus, de már klasszisokkal agilisebb kivitelezésben. Van, hogy előbb érsz a laptop billentyűzetéhez és kapcsolsz szét minket Mamival a skype-on, mint hogy én egyáltalán észbe kapok és meg tudom akadályozni. Kornél cica tálkáit, ha nem veszem fel reggel a helyükről, mint a szent grált, ha megpillantod, őrült tempóra kapcsolsz, hogy elérd, szerencsémre hanggal is segíted haladásodat, ezért mire elérnéd, rendszerint eltűnnek a szemed elől. De nem bánkódsz sokáig, hiszen ott van a szelektív kosár, csupa izgalmas dologgal. Ilyenkor megyünk vissza a játszószőnyegedre, amin legalább másfél percet is el tudsz időzni. Mert menni kell a kábelekhez, hosszabbítókhoz, vagy vissza a mosógéphez, mert az forog és világít, de nem úgy mint a játékaid, nem, sokkal izgalmasabban!
Van öt fogad. Kettő lenn, három fenn. Jobb felső ketteskének még valami elintéznivalója van, de lehet, hogy bal felső ketteske nem bírta kivárni a sorát és előre sietett.
Egyelőre mindent szívesen eszel, amit egy 9 hónapos ehet, de már megválogatod, mire tátod szaporán és nagyra a kis csőrödet és mi várhat, míg megnézel valamit az etetőszék állványzatán, aztán az asztalon, aztán az etetőszék háttámlájának huzatán.
A játszótéri hintából  és sétáink során a babakocsiból úgy tudsz bazsalyogni nénikre, bácsikra, hogy ott olvadnak el helyben. A kutyusok is nagyon boldogok lennének, ha tudnák, hogy nekik kapálózol és sikongatsz nagyokat.
Én pedig galád módon kihasználom korodból fakadó tehetetlenségedet és annyiszor puszillak és ölellek, hogy az már arcpirító. Mentségemre legyen mondva, egy csomó puszinak csak átadója vagyok, tehát komoly, felelősségteljes munkát végzek.          

Egy cikk és egy idézet

El fog hagyni a fiam? Egy örökbefogadó szülő drámája

Sára attól fél, hogy összeomlik eddigi élete. Miért nem maradhat minden a régiben? Miért akarja most megismerni a fia a vér szerinti anyját? Egy küszködő örökbefogadó szülő története.

Pár hónapos korában fogadta örökbe Andrist Sára és a férje. Az igazi szülőkről nem sokat tudtak, csak annyit, hogy anyja egyedül maradt a picivel, és beleegyezett az adoptálásba. Elmondhatatlanul boldogok voltak mindketten, amikor hozzájuk került. Nagy kék szemével, pisze orrocskájával, ragyogó mosolyával azonnal a szívükbe lopta magát. Attól a perctől fogva, hogy először karjába fogta, Sára úgy érezte, a kisfiú az ő édes gyermeke.

Mindez talán azzal magyarázható: évekig hiába próbálkoztak, nekik nem lehetett közös gyermekük. Ráadásul az asszony úgy gondolta, Andrisnak bárkinél nagyobb szüksége van a szeretetre, mert csecsemőkorában neki nem jutott annyi törődés, mint egy teljes családba érkező babának. Amíg a kicsi iskoláskorú nem lett, Sára otthon maradt vele, és utána is csak részidős munkát vállalt. Minden erejével igyekezett elfelejtetni vele a korai megpróbáltatásokat. Mostanáig úgy tűnt, sikerült. Természetesen megmondták a fiuknak, hogy örökbe fogadták, de ez sosem zavarta őt. Nem kérdezősködött a vér szerinti szüleiről, őket tekintette az igaziaknak.

Sára szerint ez így volt normális, hiszen szerető, biztonságot adó családban nőtt fel. Tinédzserkorában ugyan volt néhány összezördülésük, sőt, még egyszer azt is a fejéhez vágta mérgében, hogy inkább visszamegy az igazi anyjához. Dühös kijelentése akkor teljesen letaglózta Sárát, de aztán megértette, ez nem volt más, mindössze egy kamasz elszakadási törekvésének jele.

Eleget nyújt neki?

Egyik nap vacsorafőzés közben Andris mégis bejelentette, szeretné megismerni az édesanyját. A hír hallatán Sára megdöbbent. Legszívesebben megkérdezte volna tőle, hogy miért olyan fontos ez neki, de inkább nem szólt semmit. 
Azóta azonban csak erre tud gondolni. Talán ő már nem elég neki? Mi lesz, ha ez a találkozás megviseli Andrist? Vajon akar-e vele az anyja találkozni? És főként: hogyan fogja Sára elviselni, ha esetleg elköltözik, és vele akar majd lakni?

A férje nyugtatni próbálta: a fiuknak joga van megtudnia, kik a valódi szülei, emiatt az viszonyuk még nem fog megváltozni. Mégis úgy érezte, neki könnyebb. Nem az apját, hanem a szülőanyját készült megismerni a fiuk.
Kettős érzés kavargott Sára lelkében. Egyrészt azt kívánta, a találkozás Andris várakozásának megfelelően történjen. Remélte, megkapja a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják. Másrészt azt kérdezte magától: mi lesz ezután? Gyötörte a bizonytalanság, félt attól, hogy elveszítheti a fiát.

Mindenkinek joga van megkeresni a gyökereit

Való igaz, a gyereknek jogában áll megismerni az édesanyját – véli szakértőnk, Wéber Katalin pszichológus - Hiszen minden ember alapvető igénye megtalálni a gyökereit. Érthető, hogy Sára aggódik, hiszen neki úgy tűnik, mintha az édesszülő a riválisa lenne. Mégis helyesen cselekszik, ha megengedi a fiának, hogy felkeresse a másik asszonyt. A titkok, sejtések, a „mi lett volna, ha..." kezdetű kérdések ugyanis állandóan foglalkoztatnak mindenkit, és erős kötődést hoznak létre. A tiltással pedig épp az ellenkezőjét érné el annak, amit szeretne. Tudom, fájdalmas, és talán kicsit úgy érzi, mintha megcsalnák. De igazi anyához méltóan viselkedik, amikor gyermeke érdekét helyezi előtérbe a sajátjával szemben. 
Akit szeretünk, engedjük menni a maga útján. Ha szoros a kapocs, úgyis visszatér hozzánk. Ráadásul, ha a fiú megismerheti a szülőanyját, könnyebb lesz magát elhelyeznie a világban, és kialakítania saját identitását.
Szerző: Pink


Ha megkérdezne, én ezt üzenném Sárának:


“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. 
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. 
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. 
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”


Khalil Gibran: A próféta /részlet/

Ma különös módon egy lélek sem volt a kisjátszón, az egész a miénk volt, ha nem számítjuk bele az ötye-padon ülő két kedves nénit, akik hálát adtak az égnek, hogy ennyi sok szép baba jön ide, és biztosítottak afelől, hogy nem is vagy te már olyan pici baba ahhoz a hintához. Még egy kis barátot is szereztél magadnak, röviddel azután, hogy megérkezett és teljesen elvarázsolt téged. Cserébe örömkurjantásokkal halmoztad el. Ő (is) Kornél, akinek a nagymamija a házunkban lakik. Már három Kornélt is ismersz! És ma azt is megmutattad, hogy befér a szádba egy ásványvizes kupak, ami a jó ég tudja, hogyan került a kezed ügyébe. Remélem, ezzel letudhatjuk a mai napra szánt szívinfarktust.

Az előbb belestem hozzád, ébren vagy-e már. Még alszol, méghozzá hogy alszol! Az oldaladra fordulva, önállóan, nagyfiúsan, az oldaladon. Éjszaka nem is ébresztettél, hogy fordítsalak meg. Egyszer sem. Akkor most már ez is a múlté? Mi lesz majd a reggeli lustálkodásom alibije, hogy Anyának ki kell pihennie az éjszakai szaladgálásokat...?

Játszótér

Ki kell dolgoznunk egy stratégiai tervet. Fegyverünk a szúrós tekintet, a széles mosoly és a finom de kétséget kizáró nyomulás lesz. Titkos fegyverként pedig a te cukiságod, ami mindenki másé felett diadalmaskodik. Kemény terep a játszótér. Most ismerkedünk a szabályokkal. Egyelőre jött-ment senkik vagyunk az ő játszóterükön, igazából nem is látszunk még. A ráutaló magatartás itt gyenge próbálkozás. Míg az addig üres hinta mellett leparkolva hámozlak ki a kocsiból, már szalad is Kornélka az anyukájával - kinek tekintete szúr, száján a mosoly - "Hintázni szeretnél?", és kész, csatolhatlak vissza, a mászókákhoz még kicsik vagyunk. Köszönéssel még nem érdemes próbálkozni, nem jön rá válasz, kivert kutyaként elsomfordálunk. Kemény világ ez. De lesz ez még a mi játszóterünk!

Mióta kúszol-mászol, rendesen le is fárasztod magad, és van, hogy a délelőtt 10-es ébredésedet követően összesen egy órát bírsz fent maradni - azt persze igen aktívan teszed -, és 11:15-kor már tehetlek is vissza az ágyadba, hogy szinte azonnal álomba merülj úgy másfél órára. Én meg nem tudom, mit kezdjek a hirtelen rámzúdult szabadidővel. A sétáink is elég nyürrögősre sikerednek mostanában, mert ahhoz nem eszel eleget, hogy hosszabb (fél óránál több) időt igénybe vevő utakat kibírj és az egy helyben maradás is kezd nagyon stresszelni, erre jön még a hamar utolérő álmosságod is, úgyhogy mindig tudják a környéken, épp merre járunk. Akkor is kapok tőled a fejemre, mikor kiveszlek a babahintákból és visszateszlek a babakocsiba. Pedig nagyon lassan és érthetően magyarázom közben, hogy csak megmutattam, milyen lesz a hintázás, ha már nagyobb leszel.

Már egy csomó szót tudsz ám! Mikor eszel, sokféle hangot hallatsz; vannak a "g" hangok, és a fröcsögősebb "brrr", "prrr" és "pffff"-félék. Forogsz, nézelődsz körbe-körbe, néha elgondolkodsz és azután mondasz valamit az imént felsoroltak közül, de mikor a "g"-t mondod, és én ráfelelem, hogy gólya, és te máris nézel föl a lámpára függesztett repülő gólyánkra. Vagy ha "Kornél cicát" mondok, keresed a fekhelyén vagy az etetője körül. Mindig fintorogtam, ha anyukákat hallottam az utcán, hogy "Nézd csak, ott a kutyus, vau-vau!" Én eltökéltem, hogy nem leszek ilyen vau-vau kutyusozós, miáu cicuskázós... míg egy nap, meglátva egy sétáltatott spánielt, megállíthatatlanul tört elő lényem legmélyéről, hogy "Nézd csak, kutyus, vau-vau!". És te egy édes kis "hehé"-vel jutalmaztál. Azóta nincs nap, hogy ne vauznék, és te nagylelkűen, fáradhatatlanul jutalmazol. A kutyákat is jutalmazod, ha ugatnak.
Az Apa és Mami szó felismerése már régebbről megy, múltkor megtanultuk az Orsit, amire és akire mindig rettentő komoly képet vágtál, de azért már Orsi nénéd is kapott mosolyokat tőled. A labdát már megtalálod magyarul és angolul is. És kezded kapisgálni, hogy mit jelent a "nem". Ezt egyelőre csak mi használjuk. Egyre többször. De addig jó nekünk, míg el nem kezded te is.

Ma délután a rádióban Leonard Cohen énekelte a Hallelujah-t és mikor a refrén jött, te elengedted az összes kezedben lévő játékot, a rádió felé fordultál és elmélyülten hallgattad a zenét. A gitármuzsikára is fel szoktál figyelni, nem hiába bohóckodok neked a gitárral...

Újabb fordulat

...és az előbb végre először a hátadról hasra is áttornáztad magad a játszószőnyegen. Valljuk be, a pelenkázón már gyakoroltál egy ideje...

Mozgásban

Nagypéntek van. Csendesen telt a napunk, az idő is pont megfelelő volt, eső utáni finom párás csend, ebédre te is csak zsenge zöldborsófőzit kaptál husi nélkül, Anya kicsit sírdogált a református istentisztelet alatt a kossuthon, és hogy ne hozza jobban rád a frászt, gondolta, eljátsza neked, hogy is kellene elkezdened kúszni, hogy ne hergeld magad annyira fel, ha hason kell töltened pár percet, a játékaidtól több mint karnyújtásnyira. Én jól szórakoztam, te feszülten figyeltél, kis kezeidet összekulcsolva magad előtt. Aztán egy kicsit a lábaiddal is éreztettem a mozdulatokat, hogyan kellene tolnod magad, amire azért már rájöttél, ha érezted, hogy van támasz. De a karodban rejlő húzóerőt még nem fedezted fel. Egyfajta húzóerőt azért felfedeztél: a játszószőnyeget megragadod és magadhoz húzod, hogy a rajta lévő tárgyakat elérd. Na, ezzel ennyi is volt, nem akartam mindenáron erőltetni, úgyis minden eljön a maga idején.

Déli csicsikálásod előtt gondoltam, miért ne olvassam fel neked Pelyheske történetét, hátha megy már könnyek nélkül. Nem, még nem megy... Ez egy ilyen nap. Azért te türelmesen végighallgattad, míg elnyürrögtem neked a végét.

Este megjött Apa is, és hogy be tudjam fejezni a takarítást, szegényt még vacsi előtt befogtam apázni veled. Elővette a kis szótanulós könyvecskéket, leült veled szemben a földre és szépen magyarázta neked a dolgokat. Egyszer hallom, hogy megkérdezi, hogy kerültél ilyen közel hozzá. Megérintetted a lábát, pedig az előbb fél méterre voltál tőle. Odarohantam, hogy lássam én is. Lefagyva néztél, hogy mi bajom. Nem mozdultál. Jó, akkor Anya elbújik és úgy kukucskál, Apa tovább magyarázott, te indultál is tovább a könyv után. 19 óra pár perckor ELINDULTÁL, húztad magad a kis könyököddel, toltad a térdeddel. Csak azért nem sírtam, mert elpazaroltam mára a könnyeimet, de szinte remegtem a meghatottság, az izgatottság és a boldogság miatt. Mire Mamit is elértük skypeon, már majdnem egy fél kört megtettél, mire Maminak szerencsére eszébe jutott, hogy talán fel kellene venni videóra, közeledtél az egész körhöz. Felvettük.

Sokan azt mondják, mikor megszületik egy baba, hozzá sem mernek először nyúlni, annyira félnek, hogy valamit rosszul csinálnak, és megijednek a hirtelen rájuk zúduló óriási felelősségtől. Én ezt szerencsére akkor nem éreztem; a világ legtermészetesebb, legcsodálatosabb érzése volt először a karomba vennem téged. Én most érzem ezt az óriási, félelmetes felelősséget. Nincs több elöl hagyott kábel, hanyagul ottfelejtett krém, meg csak egy fél percre bemegyek a fürdőszobába...és jaj, Kornél cica etetője, és jaj, Kornél cica... Ma úgy csuktam össze a járókát takarítás előtt, hogy elteszem, míg igazán szükség lesz rá, minek porosodjon. Akkor holnap újra kinyitom.

Fordulatok

Néhány napja azzal kápráztatsz el minket, hogy rájöttél, hogyan tudod használni a karjaidat, hogy a hasadon körbefordulj. Simán leírsz egy teljes kört. Nincs több egy helyben toporgás, 360 foknyi felfedezni való dolog vesz immár körül.
Délelőtti és délutáni alvásaid bevezetőjeként pedig élvezettel fordulsz hasról hátra, de ugye ez csak félig sikerül, mert félúton ott az ágyrács. Így igazán vicces pózokban talállak, mikor eleged lesz belőlük és szólsz, hogy szabadítsalak ki, mert a visszafordulásra még nem éreztél rá.
Nem tartozik szorosan a címhez, de muszáj megjegyeznem, hogy továbbra is nagy szívfájdalmam, hogy nem vagy hajlandó az ölemben elfogyasztani a tápidat. Amit már nagy valószínűséggel szívesen mellőznél az étrendedből, most, hogy már komoly etetőszékes ebédeink és uzsonnáink vannak. Na jó, három kortyig hajlandó vagy szoros közelségemben időzni, aztán egy határozott mozdulattal ellököd magadtól a cumisüveget. Néhány nekifutás után oltári nagy hisztibe csapsz át, és én kénytelen vagyok feladni. Innen már csak hanyatt fekve van evés; kisebb-nagyobb szünetekkel úgy fél óra-negyven perc alatt, de van, hogy csak húsz, elfogy végül a palack tartalma. Az utolsó kortyok igazi hajrá közepette tűnnek el a cumiból, mindketten - ha Apa is itt van, mindhárman - feszülten várjuk a varázshangot, a kifogyást jelző szörcsöt. A szörcs felzendülésekor elengeded a cumit és a legcukibb vigyoroddal várakozva egymás után ránk nézel és bezsebeled elismerő IGEEEEN-jeinket. Aztán fordulsz jobbra, fordulsz balra kicsi nyakad behúzva, kezeidet összekulcsolva szerénykedsz, hogy ugyan már, ez nem olyan nagy mutatvány.

Hat hónapos dolgaink

Apa végre megjött Mohácsról, és alighogy ledobdta magáról az öltönyt, már be is fogtam szegényt, hogy kicsit apázzon veled, de szerintem ilyenkor (mikor megjön) te is ezt követeled hangosan, mivel egész nap nem jut eszedbe ilyen intenzitással nyűgizni; így most csend és nyugalom honol kis otthonunkban, én pedig kedvemre pötyöghetek ide a blogba.

Nos, a letakarós játék, ti., hogy ráhelyezel az arcodra egy annál nagyobb méretű textiltárgyat, és közben repkedsz és biciklizel boldogan, még mindig nagy favorit. Teljesen lázba hoz, ha van fölötted valami, tudván, hogy az a valami akár az arcodon is landolhat. Én meg továbbra is frászt kapok ettől, de igyekszem veled örülni és megkérdezem, hol vagy, mire te hirtelen lerántod magadról a leplet és hatalmasat kacagsz rám. Izgatottan várom, mit fogsz szólni a járókához, ami hamarosan megérkezik, mert igazi kis kuckót lehet majd varázsolni belőle, amolyan letakarós-játék-megszállott-paradicsomot. Lesz majd rajta kis ajtó is, csak hogy én is nyugodt legyek. A járókán sokat dilemmáztam, legyen-ne legyen, milyen legyen, mikor legyen...nos néhány napja rövidre zártad hosszas töprengésemet és segítettél gyorsan határozni, ugyanis fogtad magad és lehuppantál a kanapéról. Igen, úgy történt, ahogy ismerőseinktől, barátainktól hallottuk, hogy náluk hogy történt: a legváralanabb pillanatban, a másodperc tört része alatt. Nem érdemes analizálni, mert nincs rá épkézláb magyarázat. De hála az alacsony kanapénak, a puha szőnyegnek és őrangyalodnak, az ijedtségen kívül nem történt nagyobb baj.
  
Rohamos mozgásfejlődésed másik ékes példája az az agilitás és gyorsaság, amivel a cumidat tudod felmarkolni és a szádba tenni. Fantasztikus látni, hogy a néhány hete még ügyetlen próbálkozásokból micsoda zsonglőrmutatvány lett. Mikor még a nagy nehezen célbatalált cumit az ujjacskáid nem tudták elengedni és azzal a lendülettel ki is rántottad a helyéről, most pedig pikk-pakk, elengeded, közben már keresed a következő elfoglaltságod, mondjuk, hogy lecsavard az orrunkat vagy megkaparintsd a szemünket. Engem különös kegyetlenséggel tudsz regulázni, igazi békebeli tanárúr módjára: belemarkolsz a halántékom hajtincseibe és bitangul húzod magadhoz, arcodon a kópés vigyoroddal. Jaj, nagyon élvezem, hogy lehet már hancúrozni veled és hogy mennyire tetszik is ez neked. A mondókákat, énekeket is felismered már, kommentálod is, és előre nevetsz a vicces részeken, sőt, a nevedre is felfigyelsz már, a Tamásra is és a Tomira is. Mamit ezzel teljesen leveszed a lábáról, mert Skype-on keresztül is működik ám!

Úgy látszik, a türelemről is kezdesz fogalmat alkotni, hogy megéri két perccel később kezdeni a szemrehányást, hátha addig elkészül az a vaníliás tejpép.

És már kibújt a bal alsó fogacskád is!

Kukucskál a jobb alsó!

Jó ideje már, hogy kíváncsian kérdezgetik ismerősök, rokonok, kibújtak-e már a fogacskák, mert kortársaid már hetek, sőt hónapok óta büszkélkednek kis fehér gyöngyszemeikkel. Nos, örömmel jelenthetjük mi is, hogy nálunk is elérkezett a pillanat, és bebizonyosodott, amit néhány napja sejtettem, hogy nem a patentolásoktól és cumisüveg szétszerelésektől elgyötört ujjízületeim mélyéről érzem a szúrást, mikor rágcsálsz, hanem kandikáló fogacskád éles kis peremétől. Apának külön dicséret jár, mert míg én azt gondoltam híresen kiváló női megérzésemmel, hogy azért sírsz olyan keservesen egyik este, mert szorít a hármas pelus - ami ellen régóta protestálok, de végre elfogyott, háhá!!! - ő szaladt a hűtőrágókádért és ahogy megkaptad, varázsütésre abbahagytad a sírást és valamit mondtál is, szerintem olyasmit, hogy jó, hogy te is itt vagy, Fater.

Öt hónapos elfoglaltságaink

Hű, de sok minden történt, mióta utoljára jártam itt! Először is betöltötted az ötödik hónapodat. Ennek örömére leszoktál arról, hogy tisztességes kisbaba módjára, az ölünkben cumizd a tápit, míg el nem fogy. Te már egy elfoglalt, tevékeny nagyfiú vagy, nincs időd arra, hogy megállj és csendesen szemlélődj, nyugton fogyaszd a felszolgált étket. Tápi közben jobb kezeddel ütemesen püfölöd, amit épp elérsz, esetleg a jobb füledet pengeted - gyanítom, jobbkezes leszel -, ha a kezedbe adok valamit, azzal püfölöd a cumisüveget. A bal kezedet is el kell foglalni, különben repül a palack, ha eléri. Egyharmad mennyiség elfogyasztásáig a gyakran emlegetett, pici kori formádat hozod, szépen eszel, aztán bekeményítesz, nehogy elunjuk magunkat etetés közben. A cumi tizenötszöri visszabűvölése, túlfolyások törölgetése, 2 büfiszünet, 3 szembekarmolás (általában Anya kapja, Apát védi a szemüvege) és a hanyatt fekvős befejezés után az a negyven perc szinte elröpül.

Ha olyan hangulatban vagy, legyen az épp evés közben, egyszer csak belekezdesz egy olyan édes monológba, hogy nem győz a család olvadozni tőled. Bámulatosan tudod pödörni a nyelvedet és a kicsi szádat és csak mondod és mondod, amit épp mondanod kell. És már nagyon komoly gurgulázós kacajokkal is elkápráztatsz minket, ha valamit nagyon mulatságosnak találsz, például, ha ledől a felépített kockatorony.

Nem siettük el, de ránk annyira nem jellemző módon végül eljutottunk veled babaúszásra is. Még az elején vagyunk, eddig kétszer voltunk. Annyira biztos voltam abban, hogy imádni fogod, hiszen a fürdetést első perctől kezdve nagyon élvezted, ma már annyira, hogy lassan át kell költöznünk a szobádból a fürdőszobába, ha nem akarunk az alsó szomszéd Marika néninek komoly kártérítést fizetni a beázásért. Szóval ilyen várakozással mentünk először a tanuszodába. Hát, elsőre nem imádtad. El is voltam kámpicsorodva, de most visszaemlékezve, már tudom, hogy nem a víz volt a félelmetes, hanem az a rengeteg ember, a nyüzsgés, az ismeretlen hangok, mert rendre elsírtad, pontosabban szólva, elvisítottad magad a gyakorlatok közben. Én már 20 perc után azt mondtam volna, hogy na jó, ennyi volt, ezt is megpróbáltuk, nem megy, menjünk haza, de az oktató visszaráncigált, hogy ez így megy elsőre, meg fogod szeretni. Igaza lett, végül megbékéltél a sorsoddal és a végén a játéknál már önfeledten rágcsáltad a csörgőt, amit Kamymami halászott neked. Rendesen lestrapáltunk, mert már az öltözőben elaludtál a hordozóban és itthon sem ébredtél fel, míg el nem kezdtelek macerálni. Második alkalommal Mami is megnézhetett, és legnagyobb gyönyörűségünkre, egyetlen panaszos hangot nem hallattál, csak élvezted a csobbanást, és mikor megláttad Mamit a padon, hatalmasakat vigyorogtál neki! És megint jól kidőltél a végére.

És végre elkezdett nőni a hajacskád!!!

És végül, de nem utolsósorban, már átfordulsz a hasadról a hátadra!!!

Plédes, ujjas

Van egy nem mindennapi játékod, ami mostanában igen nagy boldogságot okoz neked. Pár hetes korodban a szívbajt hoztad rám, mikor ezt "játszottad". Bármit, amit magad mellett találsz és rá tudsz tenni az arcodra, ez többnyire a pléded, de a kockás rongy-nyuszi is kiváló célszerszám, ráborítod a szemedre, vagy az egész arcodra és eszeveszettül repkedsz kezeddel, lábaddal, mint aki épp megfulladni készül. Szóval "régebben" megállt az ütő bennem, mikor így találtalak a nagy csöndre rád nézve, ma már tudom, hogy ez neked tetszik, bármennyire is bizarrnak tűnik. Leemelem a takarót a fejedről, vagy te rántod le, mert hallod, hogy jövök, és csillogó szemekkel, teli szájjal vigyorogsz rám. Azt is szoktuk játszani, hogy rád terítem a plédedet és lassan lehúzom a fejedről, te meg közben mintha vízbe merülnél, majd felbukkannál, egy elnyújtott, kéjes sóhajtással zárod a folyamatot, türelmetlenül követelve a következő kört. Szerintem ez a búvár reflex módosulása, ha már nem voltunk eddig képesek elvinni babaúszásra, így oldod meg; hogy Apa mitől int óva a fenti jelenséggel kapcsolatban, arra meg inkább térjünk vissza 18 év múlva (emlékeztetőül: már több híres bácsi pórul járt így...).

Ma megtudtam egy újabb érdekes dolgot rólad. Voltunk a tündéri ortopéd doktornéninél kontrollon, megnézte a csípődet ultrahanggal is, minden a legnagyobb rendben. Aztán ahogy öltöztettelek, egyszer csak észreveszi a lábujjaidat és már diktálja is, hogy a második és harmadik ujjaid között syndactylia van! Vagyis részlegesen összenőtt ujjacskáid vannak. Néztem is mindig, hogy milyen vicces a kisbabák lábujja... Mondjuk fürdetéskor kevésbé találom viccesnek, mikor a lábujjköz-szöszöket kell kivadászni onnan, de gondoltam, majd csak kinövöd. Na várhatom... Ha ez vigasztal, pont te voltál az a szerencsés újszülött, aki a 2500. volt a sorban, mikor a syndactilyát osztották, mert ekkora a valószínűsége, hogy így jöjjön világra valaki. És nem mellékesen Ashton Kutcher is ezzel él, ami számodra valószínűleg inszignifikáns, Anya szerint viszont cseppet sem von le a sármjából. Na de ez is csak azt hivatott alátámasztani, hogy tudtad jól, hová kell pottyanni, hiszen a mi családunkban nem egyszer manifesztálódott már a boszorkány örökség, lásd Orsi nénikédet, aki három hüvelykujjal született! 

  

Balra át!

Reggel voltunk a doktornéninél az esedékes oltások miatt. Újfent dagadt a mellem a büszkeségtől, olyan bátor nagyfiú voltál, összesen ha fél percig sírtál, aztán folytattad, ahol előtte abbahagytad: kíváncsi tekintettel nézelődtél minden érdekesnek vélt személy és dolog felé. 

De nem is ezért kaptam elő a klaviatúrát, hanem hogy gyorsan megjegyezzek valamit. Most éppen alszol, hasonfekve, megint mint egy kis pollengyűjtő méhecske: a két combidon egy-egy borogatással az ügyeletes szürke harisnyádban. A fejecskédet szokásosan jobbra fordítva tetted le, kicsit simiztelek, aztán szépen lecsukódott a szemed. Teszek-veszek, egyszer benézek rád és mit látok??? Balra fordítottad a fejed, úgy alszol most is!!! Egy nyikkanás, egy nyürrögés nélkül!!! Apró örömök az életben, mondaná Scholtz Gabi néni! :)

Búcsú mózestől

Hát, elraktuk a mózest. Tegnap, mikor a szokásos sétánkra mentünk, nem aludtál el egyből, csak nézted a fákat, aztán engem. Olyan szomorúnak tűnt a tekinteted, és olyan nagyfiús voltál már a mózeshez, hogy nem lettem volna képes újra belefektetni, bármennyire is nehéz volt az újabb mérföldkő okozta traumámon átlendülni. Aztán csak becsuktad a szemed és morcosan szorítottad, hogy a januári "verőfény" ne bántsa, hiába is bíztattalak, hogy most nem kell aludni, nyugodtan nézelődj csak. Második park-körünk elején föléd hajoltam és halkan mondtam, hogy "Nyuszika, nem kell csukva tartanod a szemed, nyugodtan kinyithatod!" Erre a cumid mögött két irányba elindult a pici szád két sarka és olyan jót rötyögtél rajtam, mint még soha...persze csukott szemmel. Te betyár!!!

A sportkocsizást egyébként nagyon élvezem, klasszisokkal könnyebb irányítani, te is többet nézelődhetsz, ami pillanatnyilag még arra nagyon jó, hogy rekord idő alatt elaludj... Kicsit aggódtam, hogy majd egyből azon fogsz dolgozni, hogy felülj benne, de szerencsére még kényelmesnek találod a hátradöntött támlát. Ja, és amiatt aggódtam, hogy majd megijedsz, ha nem látsz??? Hát, nem mondhatnám, hogy kétségbe estél, hogy kikerültem a látóteredből... Ha nagykorodban gyorshajtó leszel, tudd, hogy anyádnak köszönheted...olyan jó érzés végre HALADNI!!!

Ma jött hozzánk egy kedves redőnyszerelő bácsi, mert a szobádban a gurtnit már csak az ige tartotta. Háromszor is megállapította, milyen gyönyörű baba vagy. A harmadik után megkérdezte, mi a neved. Mondom, hogy Tamás. "Igeeen? Szevasz, Tomika! Azt hittem kislány!" Elmondanám, hogy a fekete Beatles-es bodyd, a sötétkék mackóalsód és szintén sötétkék zokni volt rajtad. Igazi kislányos öltözet. Kérdezem, miért. Hát, mert olyan gyönyörű babás arca van! És nem ő volt az első, aki ezt így vezette le. A kisfiúk nem lehetnek gyönyörűek??!!

Ó, és majd' elfelejtettem! Végre-végre kezded felfedezni a hasonfekvés örömeit, sőt már balra is fordítod a fejed!!! Na nem alváskor, akkor szigorúan marad a jobbra nézés, de egy-egy pillanatra azért kikacsintasz már balra is, mocorgás közben, szóval szépen haladunk ezzel is. És nem hiába győzködtünk Apával, hogy hengeredni jó móka, már mosolyogsz, ha gurítunk, nem esel tőle pánikba.