Találkoztunk a Mikulással!

Az utóbbi napokban meséltem neked ezt-azt egy nagyszakállú, pirosruhás, kedves öregúrról, akit egyik este a híradóban is láthattál, amint megérkezik Budapestre. Már akkor nagyon szimpatikusnak találtad, integettél is neki a tévé előtt, mikor éppen arról nyilatkozott, manapság miért repülőgéppel jár. Hát, ma személyesen is találkozhattál vele, ugyanis eljött Apa munkahelyére, pontosabban az ahhoz legközelebb található művelődési házba! Az idegen hely és arcok okozta kezdeti visszafogottságodat hamar felváltotta felfedezni vágyásod és magával ragadott a gyerekzsivajjal teli forgatag. Mondanom sem kell, újfent rabul ejtettél néhány női szívet, egy hölgy még sírva is fakadt, mikor meglátott, igaz, jóval fiatalabb volt nálad. Végre találkozhattunk amonival és családjával is, tudod, ők voltak azok a jól nevelt ikrek és az apukájuk, és amoni készített rólunk egy többszörösen is jól sikerült képet, amin mindhárman rajta vagyunk, Tomi, Apa és Anya is, és még éles is, és mindenki odanéz, és senki nem pislog!!! Ilyet mi a 15 hónap alatt nem tudtunk összehozni. Ráadásul hallottam, Mikulás bácsi épp az ikrek nevét mondta, de amoni megcsinálta még rólunk azt a képet!
Mikulás bácsi számodra olyan izgalmas látvány volt, hogy többször is odaálltál elé megcsodálni, aztán futottál vissza hozzánk nagy vigyorral, hogy láttad őt. Aztán egyszer csak a nevedet mondta. Apával odajárultatok elé és megkaptad tőle életed első mikuláscsomagját. Kár, hogy ennek a szónak ma már egészen más csengése van, de ezt te még szerencsére nem tudhatod. Izgatottan vártad, míg kibontottam a csomagod, le nem vetted róla a tekinteted, és mikor előhúztam egy kis fa teherautót, az volt az est fénypontja. Büszkén mutattad, mit kaptál és hogy szét lehet szedni, és őszintén szólva, Anya is odáig volt a boldogságtól, hogy ez a Mikulás mennyire tudja, mire is vágysz igazán. Találtunk még szaloncukrot, diót, mogyorót és csokit is, sőt, még a miniatűr csokimását is beletette, amit közben Anya és Apa elmajszolt, mert történt egy kis baleset a fejével, de megígérte, hogy hoz majd egy másikat, amikor alszunk. Mikor tovább kellett indulnia, mert még sok helyen várták a gyerekek, egészen addig integettél neki, míg el nem tűnt az ajtóban. Hát ő volt az, akit Dobogókőn nem tudtunk meglesni, de még sokszor fog majd erre is, arra is járni, és ha jók leszünk, biztosan megtalál minket bárhol is vagyunk.