H

Decemberi utazásaink mindig tartogatnak váratlan fordulatokat. Két évvel ezelőtt, mikor még csak babszem méretű pocaklakó voltál, szintén karácsony előtt, rokonlátogatós nagykörútunkra készülődtünk. Akkori autónkat, Igit dugig pakoltuk a hosszú távollét alatt nélkülözhetetlen cuccainkkal, ajándékokkal, utoljára Kornél is elfoglalta helyét a hátsó ülésen, pontosabban mi helyeztük őt oda a hordozójában, nyugtató szavakat dünnyögve neki, hogy most nem a doktornénihez megyünk. Mi is beültünk, indulás Szombathelyre! Apa fordítja a kulcsot, és az addig pöccre induló motorhang helyett csak egy gyöszös kis nyögést adott ki Igi, aztán se kép se hang. Egyelőre nem megyünk sehova. Lemerült az akksi. Reggel hét óra, most honnan szerzünk akkumulátort??? Mindenesetre, aminek huzamosabb ideig nem tesz jót a hideg, beleértve Kornél cicát, foguk és visszavittük a lakásba, rokonokat értesítettük, hogy egyhamar nem érkezünk meg, Apa pedig elindult akkumulátort keresni. Egy óra múlva lett is új akksi, mert szerencsére nincs messze az OBI és már nyitva is volt, már csak be kell szerelni. Ha a régi engedte volna kiszerelni magát. De az anyák úgy rágyógyultak a helyükre, plusz a mínusz fokok sem könnyítettek a helyzeten, hosszas kísérletezgetés után úgy döntöttünk, belépünk az autóklubba, és azzal a lendülettel igénybe is vesszük a szolgáltatásait, hát kihívtunk egy szerelőt, birkózzon tovább ő a csavarokkal. Sikerült is neki, és sok-sok papírmunka és nyomtatás után Anya is belépett a Magyar Autóklub elégedett tagjai sorába. Így négy óra közjáték után végre elindulhattunk Szombathely, majd onnan Bonyhád felé.
Mikor napokkal később hazaérkeztünk a nagy nyugat-magyarországi körutunkról, és fordulunk be a Somfa közbe, teljesen véletlenül odapillantok az egyik házon álló cégtáblára, ami előtt korábban nap mint nap elmentünk, de még sosem olvastam el, mi áll rajta, hát ez: Akkumulátor Shop. Azóta is mindig nevetnünk kell, ha elhaladunk előtte...
Ha választanom lehetett volna, idén is inkább ezt választom, mint ami történt. Tíz perccel indulás előtt már szinte mindent összepakoltunk, még azt is, amire nem is lesz szükség, de ki tudja, jól jöhet még, elfér a kocsiban, Kornél cica Marika nénire bízva a harmadikon; épp a fürdőszobában szedem össze a fogkeféket, mikor a szétrámolt ruhakupac egyik darabjával sokadik körödet írod le a lakásban. Én már feladtam, hogy huszonhatodszorra is visszategyem, Apa még kitartott, sőt, kitalálta, hogy ha kizár a hálószobából, akkor nem férsz többé hozzá a ruhákhoz. Be is csukta az ajtót belülről, te kintről nyomtad és közben visítottál, ahogy ilyenkor szokás, de gyanús lett, hogy túl hosszan visítasz és rám is lököd a fürdőszoba ajtót, hát kinéztem, mi folyik ott, és amit láttam, az valószínűleg életem végéig kísérteni fog: a bal kezed négy ujja teljesen eltűnt az ajtó és a keret találkozásánál. Mindent elhajítva, magamból kifordulva ugrottam az ajtónak, amit Apa még mindig kitartóan nyomott belülről, kiszabadítottam a kezed és majdnem elájultam, mert a négy kis ujjad mint négy kis palacsinta, kilapítva, bőröd lehorzsolva, a többire nem emlékszem, mert Apával üvöltöztem, annyira, hogy még te is elfelejtettél sírni. Büki wellness helyett így a Heim Pálba száguldottunk és pont annyi időt el is töltöttünk ott, mint amennyi alatt a hotelbe értünk volna, vagyis 3 órát. Apával nem voltam hajlandó beszélni, sőt oda sem adtalak neki, így szegény csak csöndben szenvedett a neked okozott fájdalom miatt. Te pedig olyan kis hős voltál, egyáltalán nem sírtál, csak akkor, ha nem engedtelek szabadon garázdálkodni a kávéautomaták és kukák közelében. Mintha mi sem történt volna, úgy jöttél-mentél, integettél a zsibongóban. Mikor végre szólítottak minket, és a doktorbácsi megnézett, kicsit megnyugodhattunk, nem volt súlyos a sérülés, igaz, az ujjacskáid most meg méretes hurkácskákká duzzadtak, de megnyugtatott minket a doktorbácsi, hogy ilyenkor még gumiból vannak a gyerekek és nem is gondolnánk, milyen hamar rendbe fog jönni. Így ismeretlenül is örök hálám, hogy mindenek tetejében nem kaptunk még a fejünkre, hogy milyen szülők vagyunk, hanem a lehető legkedvesebb és barátságosabb hozzáállást tapasztalhattuk meg nemcsak az ő, hanem a délutáni doktorbácsi részéről is. Azért a biztonság kedvéért röntgen is készült és valóban semmi komoly nem történt, de a gyűrűsujjadat befestették pirosra és be is pólyázták, mert mégiscsak a sebészeten voltunk. Mondták is, hogy otthon le is vehetjük. Mire hazaértünk, az adrenalin szintem is fokozatosan csökkent, és szomszéd Marika néni meg telefonon Mami együttes unszolására Apával is hajlandó voltam már szóba állni. Letettünk aludni, aztán mikor felébredtél, kicsivel öt óra előtt útra keltünk. Nyolc óra előtt meg is érkeztünk, elfoglaltuk a mindannyiunk tetszését maximálisan elnyerő szobánkat és még vacsorát is kaptunk. Anya egy Jägerrel indított.

Most újra itthon vagyunk. A wellness kikapcsolódásból végülis egy darab félórás medencelátogatást sikerült megvalósítanunk, a kezdeti ijedtség után egészen megtetszett neked is a pancsizás. De amiért igazán mentünk, meglátogattuk Nagypapit, Lujzát és Lacit, akikkel nagyon jól érezted magad és akiktől kaptál egy gyönyörű buszt, és egy lovacskát is és nagyon finom ebédet is.
Most már kvittek vagyunk Apával. Nyáron a János kórházat jártad meg Anyával. Egy szép, nyugodt, játszóterezős délutánról tértünk haza, és mielőtt uzsonnáztunk volna, gondoltam, indítok egy mosást. Már akkor nagyon szívesen segítettél mindenben, így most is a gép közelében serénykedtél, én még töltöttem vizet a maradék mosószerhez, hogy egy csepp se maradjon a flakonban, jól meglötyköltem, majd öntöttem a mosógép adagolójába. Mivel jó híg volt a lötyi, túl is löttyent a rekeszen, és szépen rácsordogált az időközben alámászó, felfelé néző pofikádra. Hiába 74 négyzetméter a lakásunk, neked akkor ott, azon a ponton kellett teremned, ahová a mosószer csurgott. Csap alá tartottalak, úgy öblítettem ki mindenedet vízzel és imádkoztam, hogy a szemedben ne tegyen kárt, ha oda is került belőle. Be ixibe, irány a Heim Pál. Ahol közölték, hogy nincs szemészet, legközelebb a Jánosban van. Mire visszarohantam veled ixihez, kb elhelyeztem Budapest térképén a "Jánost", lesz ami lesz, toronyiránt megyünk Budára, ahol úgy félévente ha egyszer megfordulok... akkor is a BKV visz. De ugye az adrenalin mire képes, egyszercsak ott voltunk a János kórház előtt. Egy pici pirosságon kívül szerencsére a szemednek semmi baja nem volt, gyanítom a pirosság is inkább a sírás és kimosás maradványa lehetett. Már éppen kezdtem elbízni magam, milyen remekül menedzseltem a dolgokat és hogy semmi komoly baj tulajdonképpen nem történt, mikor látom, ixi szélvédőjén egy szép mikuláscsomag díszeleg. Hát mégsem ingyenes a kórház előtt a parkolás. Ezért is találtam olyan könnyen helyet. Ja, most már értem. De ki az, aki a gyerekét a tébolyultság határán kórházba szállítva elindul még befizetni a parkolását???? Volt a csomagban egy cédula is telefonszámmal, "Hívjon fel!" üzenettel. Nem hívtam, Apa befizetette a csekket.
Hát, remélem, ezzel nemcsak 2012-re, de nagyon-nagyon-nagyon hosszú időre végetérnek rémálmaink. Az új maja időszámítás ugye csupa jó dolgot tartogat nekünk?