Néhány napja azzal kápráztatsz el minket, hogy rájöttél, hogyan tudod használni a karjaidat, hogy a hasadon körbefordulj. Simán leírsz egy teljes kört. Nincs több egy helyben toporgás, 360 foknyi felfedezni való dolog vesz immár körül.
Délelőtti és délutáni alvásaid bevezetőjeként pedig élvezettel fordulsz hasról hátra, de ugye ez csak félig sikerül, mert félúton ott az ágyrács. Így igazán vicces pózokban talállak, mikor eleged lesz belőlük és szólsz, hogy szabadítsalak ki, mert a visszafordulásra még nem éreztél rá.
Nem tartozik szorosan a címhez, de muszáj megjegyeznem, hogy továbbra is nagy szívfájdalmam, hogy nem vagy hajlandó az ölemben elfogyasztani a tápidat. Amit már nagy valószínűséggel szívesen mellőznél az étrendedből, most, hogy már komoly etetőszékes ebédeink és uzsonnáink vannak. Na jó, három kortyig hajlandó vagy szoros közelségemben időzni, aztán egy határozott mozdulattal ellököd magadtól a cumisüveget. Néhány nekifutás után oltári nagy hisztibe csapsz át, és én kénytelen vagyok feladni. Innen már csak hanyatt fekve van evés; kisebb-nagyobb szünetekkel úgy fél óra-negyven perc alatt, de van, hogy csak húsz, elfogy végül a palack tartalma. Az utolsó kortyok igazi hajrá közepette tűnnek el a cumiból, mindketten - ha Apa is itt van, mindhárman - feszülten várjuk a varázshangot, a kifogyást jelző szörcsöt. A szörcs felzendülésekor elengeded a cumit és a legcukibb vigyoroddal várakozva egymás után ránk nézel és bezsebeled elismerő IGEEEEN-jeinket. Aztán fordulsz jobbra, fordulsz balra kicsi nyakad behúzva, kezeidet összekulcsolva szerénykedsz, hogy ugyan már, ez nem olyan nagy mutatvány.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése