Ez a blog úgy indult, hogy egy örökbefogadó anya gondolatait, tapasztalatait gyűjti össze, legfőképpen azért, hogy gyermeke megismerhesse majd egymásra találásuk, közös útjuk történetét. Ha az olvasó arra kíváncsi, mennyiben más az élet, ha örökbefogadó a szülő, lehet, hogy csalódni fog...semmiben. Ugyanazt a csiszolatlan gyémántot bízta ránk Valaki, mint mindenki másra, rajtunk áll, hogy milyen tökéletesre csiszoljuk.
2012. május 31., csütörtök
Tapsi
Ma is próbáltuk a tátát, volt kis karlengetés, de Maminak inkább a kihúzott mikrofonom dugóját mutattad, az sokkal viccesebb, mint integetni. Mikor utoljára integettünk egymásnak egy sort Mamival, egyszer csak azt veszem észre, hogy - életedben először - széttárt ujjacskáiddal, nyitott tenyérrel, jó széleseket tapsolsz!!! Megint egy első! Csodálatos megélni ezeket a pillanatokat, az élet apró csodái ezek. Napokkal ezelőtt próbáltunk tapsolni: én fogtam a kezecskéidet, te szokás szerint ökölbe szorítottad őket, jobb híján így tapsoltunk. Aztán mutattam, hogy nyitott tenyérrel mennyivel mókásabb..., és más elfoglaltság után néztünk. Mostanra ért be. Vagy csak a megfelelő pillanatra vártál, hogy újra elkápráztathass minket.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése