Egy cikk és egy idézet

El fog hagyni a fiam? Egy örökbefogadó szülő drámája

Sára attól fél, hogy összeomlik eddigi élete. Miért nem maradhat minden a régiben? Miért akarja most megismerni a fia a vér szerinti anyját? Egy küszködő örökbefogadó szülő története.

Pár hónapos korában fogadta örökbe Andrist Sára és a férje. Az igazi szülőkről nem sokat tudtak, csak annyit, hogy anyja egyedül maradt a picivel, és beleegyezett az adoptálásba. Elmondhatatlanul boldogok voltak mindketten, amikor hozzájuk került. Nagy kék szemével, pisze orrocskájával, ragyogó mosolyával azonnal a szívükbe lopta magát. Attól a perctől fogva, hogy először karjába fogta, Sára úgy érezte, a kisfiú az ő édes gyermeke.

Mindez talán azzal magyarázható: évekig hiába próbálkoztak, nekik nem lehetett közös gyermekük. Ráadásul az asszony úgy gondolta, Andrisnak bárkinél nagyobb szüksége van a szeretetre, mert csecsemőkorában neki nem jutott annyi törődés, mint egy teljes családba érkező babának. Amíg a kicsi iskoláskorú nem lett, Sára otthon maradt vele, és utána is csak részidős munkát vállalt. Minden erejével igyekezett elfelejtetni vele a korai megpróbáltatásokat. Mostanáig úgy tűnt, sikerült. Természetesen megmondták a fiuknak, hogy örökbe fogadták, de ez sosem zavarta őt. Nem kérdezősködött a vér szerinti szüleiről, őket tekintette az igaziaknak.

Sára szerint ez így volt normális, hiszen szerető, biztonságot adó családban nőtt fel. Tinédzserkorában ugyan volt néhány összezördülésük, sőt, még egyszer azt is a fejéhez vágta mérgében, hogy inkább visszamegy az igazi anyjához. Dühös kijelentése akkor teljesen letaglózta Sárát, de aztán megértette, ez nem volt más, mindössze egy kamasz elszakadási törekvésének jele.

Eleget nyújt neki?

Egyik nap vacsorafőzés közben Andris mégis bejelentette, szeretné megismerni az édesanyját. A hír hallatán Sára megdöbbent. Legszívesebben megkérdezte volna tőle, hogy miért olyan fontos ez neki, de inkább nem szólt semmit. 
Azóta azonban csak erre tud gondolni. Talán ő már nem elég neki? Mi lesz, ha ez a találkozás megviseli Andrist? Vajon akar-e vele az anyja találkozni? És főként: hogyan fogja Sára elviselni, ha esetleg elköltözik, és vele akar majd lakni?

A férje nyugtatni próbálta: a fiuknak joga van megtudnia, kik a valódi szülei, emiatt az viszonyuk még nem fog megváltozni. Mégis úgy érezte, neki könnyebb. Nem az apját, hanem a szülőanyját készült megismerni a fiuk.
Kettős érzés kavargott Sára lelkében. Egyrészt azt kívánta, a találkozás Andris várakozásának megfelelően történjen. Remélte, megkapja a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják. Másrészt azt kérdezte magától: mi lesz ezután? Gyötörte a bizonytalanság, félt attól, hogy elveszítheti a fiát.

Mindenkinek joga van megkeresni a gyökereit

Való igaz, a gyereknek jogában áll megismerni az édesanyját – véli szakértőnk, Wéber Katalin pszichológus - Hiszen minden ember alapvető igénye megtalálni a gyökereit. Érthető, hogy Sára aggódik, hiszen neki úgy tűnik, mintha az édesszülő a riválisa lenne. Mégis helyesen cselekszik, ha megengedi a fiának, hogy felkeresse a másik asszonyt. A titkok, sejtések, a „mi lett volna, ha..." kezdetű kérdések ugyanis állandóan foglalkoztatnak mindenkit, és erős kötődést hoznak létre. A tiltással pedig épp az ellenkezőjét érné el annak, amit szeretne. Tudom, fájdalmas, és talán kicsit úgy érzi, mintha megcsalnák. De igazi anyához méltóan viselkedik, amikor gyermeke érdekét helyezi előtérbe a sajátjával szemben. 
Akit szeretünk, engedjük menni a maga útján. Ha szoros a kapocs, úgyis visszatér hozzánk. Ráadásul, ha a fiú megismerheti a szülőanyját, könnyebb lesz magát elhelyeznie a világban, és kialakítania saját identitását.
Szerző: Pink


Ha megkérdezne, én ezt üzenném Sárának:


“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. 
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. 
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. 
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”


Khalil Gibran: A próféta /részlet/