Mászunk, pakolunk, metrózunk

Mindenki megnyugtatására, örömmel jelenthetem, hogy Tamásunk már nem csak muszájból mászik! Ráéreztünk az ízére, már hosszabb távokat is mászva teszünk meg, sőt, olyan rendkívüli iramot is tudunk diktálni, hogy az elbámészkodó szülő csak pislog, hogy hogy a manóba értél máris ahhoz a tányérhoz...

Közben a "nem-baba" dolgok, fokozatosan kerülnek feljebb és feljebb a polcokon, egy méter alatt semmi sincs biztonságban a pakolászó pracliktól.

Ma metróztunk. Mentünk már többször is, kezdetben hamar elaludtál rajta, aztán nézelődtél. 11 hónaposan viszont rettenetesen félelmetes dolognak tartod. Potyogó könnyekkel, zokogva nézel rám, hogy mi történik velünk, mit keresünk ennek a büdös, koszos, zajos szörnyetegnek a gyomrában. Szerencsére sok-sok simivel, mesével, a megszokott mondókáinkkal még meg tudlak győzni, hogy ha Anya ilyen jól szórakozik itt lenn, akkor neked nem eshet bajod. És akkor rámutatsz a himbálódzó kapaszkodókra és a lámpákra, meg az utasokra, tanulod, hogy mi micsoda, és akkor megint nagyon félelmetes lesz és potyognak a könnyek. Kitágult a világ. 

Csak a rend kedvéért: 8 fogacskád van!