November eleji vegyes

Anyáról nem lehet elmondani, hogy ízig-vérig nőci lenne; szoknyát csak muszájból, de a szívemnek különösen kedves emberek kedvéért azért néha-néha felveszek, legutóbb tavaly szeptemberben meg is tettem. Babáim sem voltak, ellenben 3 évesen, egy egyszerű kukoricaszárból remek kis puska vált a kezeim közt és kezdődhetett a járókelő nénik és bácsik becserkészése. Egy valami azonban kétség kívül nőcis bennem: lankadatlan vásárlási kedvem. Aminek hál'isten, határt szabnak véges anyagi kereteim, illetve Apa mértékletes kisegítő utalásainak véges száma. Fogyasztói túlbuzgásom az elmúlt 14 hónap során - ha nem számítom az azt megelőző 3-4 év alatt összegyűjtött babaholmikat -, 99%-ban személyedre összpontosított. Eladnom még egy darab kinőtt ruhádat sem sikerült, ugyanakkor én vagyok minden teszveszes eladó álma, az angol turi kupacok mélyének Jacques Cousteau-ja, gyed kifizetés után bejárom a label freak zarándokút kegyhelyeit. Azért kapunk is ruhát innen-onnan, amiért nagyon hálásak is vagyunk, például Suzi barátnémnak, akinek igaz, kislánya van, a piros-narancs-szürke darabokról, ha egy kis fiús cuccal feldobjuk, senki meg nem mondja, hogy kislányé volt előtte. Fodros gallérral és szívecskés gombokkal meg nem megyünk ki. Tegnap, mikor öltözködtünk, meg is állapítottam, hogy na, tiszta Zsuzsikába leszel öltöztetve, mert a harisnya is, a gatyó is és a kapucnis kardigán is tőle van. Kérdezem tőled, hogy aranyos a Zsuzsika, ugye? Tudod, itt voltak egy hete nálunk. Erre te rámutatsz arra a székre, ahol egy hete az anyukája ölében ült Zsuzsika. Én ezeken annyira de annyira tudok ámulni, hogy nem győzöl csodálkozni, miért ölelgetlek meg puszilgatlak annyit ilyenkor, de komolyan mondom, ámulatba ejt, mennyi mindent tudsz már. Stefi bára, Zsuzsika apukájára vonatkozó kérdésemre, hogy rá is emlékszel-e, a fürdőszobára mutattál, ezt még nem sikerült megfejtenem. Habár lehet, nem is a fürdőszobára, hanem az előtte elterülő járólapra mutattál, amit kb egy éve ragasztott és fugázott, mert mozgott, és ami azóta megint csak mozog és szépen kipergette a fugát is. Szerencsére Stefi bá egyből ki is szúrta és megígérte, hogy karácsony után újra lerakja és fugázza, de inkább szilikonnal. Lehet, hogy ezt mutattad.

Már kezded utánozni a nagyos dolgokat; a telefonálást még mindig a klasszikus könyökfelemelős, csavart csuklós fogással, és nemcsak telefonnal, hanem távirányítóval, szőrfelszedő hengerrel, autóval és kisebb könyvekkel is ügyesen intézed. Mostanában közelharcot vívunk, ha körmöt kell vágni. Pedig hogy szerettem a pici körmöcskéidet csipegetni és neked sem volt ellenvetésed, míg kisebb voltál. Aztán jött egy időszak, hogy a babatévé lekötött annyira, hogy gyorsan végigmenjek a kezeiden vagy lábaidon, aztán jött az, hogy végigkérdeztem, milyen rendkívül érdekes dolgokat láttunk aznap, valamint, hogy azok mit csináltak, és míg figyeltél és gondolkodtál, pillanatokra megfeledkeztél a körömcsipeszről. Ma már keményen birkózunk. Mire bepozicionálnám a csipeszt, már rántod is el, visítasz, löksz, rúgsz, potyognak a könnyek, világfájdalom az arcodon. Elengedlek. Sírás abbamarad, megyek, valami mást csinálok, visszanézek, ülsz a szőnyegen, kezedben az összecsukott körömcsipesz, amit nagy gonddal illesztgetsz a lábujjaid hegyéhez, persze már zokniban, és közben valószínűleg azt magyarázod, hogy kell nagyfiúsan, sírás nélkül kibírni ezt a félelmetes procedúrát. Hát most sem maradt el az ölelgetés-puszilgatás. Itt megragadnám az alkalmat és felkérném a hasonlóan sajtkukac gyerekek tapasztalt szüleit, egyéb hozzátartozóit, hogy osszák meg velünk, milyen fondorlatokkal sikerül levágniuk az izgága kéz és lábkörmöket.

És arról se feledkezzünk meg, hogy már 5 lépést is megtettél teljesen egyedül!!!!