Büszkeségfal frissítve

Szokásos, játszótér utáni sétánkon hazafelé haladtunk, mikor eszembe jutott, hogy előző este milyen lélegzetelállítóan óriási felkelő teliholdban gyönyörködhetünk. Nézzük meg, hátha megint pont elkapjuk keltében, és talán még világító repülőket is látunk közben, s a hazakanyar helyett a kinti parkoló mellett toltalak tovább. Lesem az eget, egyszercsak megszólalsz, pontosabban izgatottan hümmögsz az autók felé. Már kezdtem volna mondani, hogy "Igen, sok autó, kerekük is van, igen." remélve, hogy ezt szeretnéd hallani megint, mikor látom, hogy majd kiesel a babakocsiból, úgy mutogatsz egy bizonyos autó felé. Odanézek, hát ixire mutogatsz, a mi autónkra!!! A sötét utcán, ahol minden autó feketének látszik. Meg kell zabálni, a 15 hónapoddal együtt. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy ott kint parkoltunk le vele, észre sem vettem volna, hogy elmegyünk mellette. Odatoltalak hozzá, hogy megpaskolhasd a fényszóróját, látszott rajta, hogy nagyon boldog!

Egy másik dolog is eszembe jutott most, ami után szintén kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek olvadt állapotomból. Valószínűsíthető, hogy inkább életkori sajátosság, mintsem egyéni karakterjegy - legalábbis ehhez tartom magam, így nagy csalódás nem érhet, ha hirtelen eltűnik majd életünkből -, de rendkívül érzékeny vagy arra, ha valami nem a helyén van, vagy egyáltalán, arra, hogy minek hol van a helye. Ha a cipődet nem tettem még fel a cipőtartóra, mutatod nekem, hogy oda kellene tennem. Ha hangosan gondolkodva kimondom, hogy Anyának kéne menni pisilni, már szaladsz is a wc felé, mutatod nekem, hogy ott kell. És amiért ezt a bekezdést írom: megjöttünk a Lidlből, szokásos módon, a vásárolt dolgok egy részét elpakoltam, a többit az asztalon/földön hagytam, hogy ha arra lesz dolgom, viszem őket a helyükre. Így tettem a popsitörlővel is, otthagytam a konyhaasztalon. Teszek-veszek a pultnál, hallom, csörög valami csomagolás, odanézek, levetted a popsitörlőt az asztalról, totyogsz vele a szobád felé. Követlek. Meg sem állsz a pelenkázóig, aminek üres rekeszébe szépen belehelyezed a csomagot, pont oda, ahonnan előzőleg az utolsó bontatlan csomagot kivettem.

Mostanában kicsit megint kell orrszi-porszizni. Lehet, hogy már írtam erről, de muszáj újra... Míg én arra számítottam, hogy a növekedéseddel egyenes arányban fog nőni a procedúrával járó tiltakozós hiszti, mára már versenyt ujjongunk Apával, milyen ügyes és bátor vagy és te nyújtod oda az orrodat a szipókához, közben nagyokat nevetünk, hogy mennyire vicces érzés is ez. Azért gyanítom, egy kis szerepe lehet benne a hőn szeretett porszívódnak is. Már nem Anya porszívója az, Anya csak használhatja néha, mikor megengeded neki pár percre, hogy aztán folytathasd vele a rendes munkát.