Mozgásban

Nagypéntek van. Csendesen telt a napunk, az idő is pont megfelelő volt, eső utáni finom párás csend, ebédre te is csak zsenge zöldborsófőzit kaptál husi nélkül, Anya kicsit sírdogált a református istentisztelet alatt a kossuthon, és hogy ne hozza jobban rád a frászt, gondolta, eljátsza neked, hogy is kellene elkezdened kúszni, hogy ne hergeld magad annyira fel, ha hason kell töltened pár percet, a játékaidtól több mint karnyújtásnyira. Én jól szórakoztam, te feszülten figyeltél, kis kezeidet összekulcsolva magad előtt. Aztán egy kicsit a lábaiddal is éreztettem a mozdulatokat, hogyan kellene tolnod magad, amire azért már rájöttél, ha érezted, hogy van támasz. De a karodban rejlő húzóerőt még nem fedezted fel. Egyfajta húzóerőt azért felfedeztél: a játszószőnyeget megragadod és magadhoz húzod, hogy a rajta lévő tárgyakat elérd. Na, ezzel ennyi is volt, nem akartam mindenáron erőltetni, úgyis minden eljön a maga idején.

Déli csicsikálásod előtt gondoltam, miért ne olvassam fel neked Pelyheske történetét, hátha megy már könnyek nélkül. Nem, még nem megy... Ez egy ilyen nap. Azért te türelmesen végighallgattad, míg elnyürrögtem neked a végét.

Este megjött Apa is, és hogy be tudjam fejezni a takarítást, szegényt még vacsi előtt befogtam apázni veled. Elővette a kis szótanulós könyvecskéket, leült veled szemben a földre és szépen magyarázta neked a dolgokat. Egyszer hallom, hogy megkérdezi, hogy kerültél ilyen közel hozzá. Megérintetted a lábát, pedig az előbb fél méterre voltál tőle. Odarohantam, hogy lássam én is. Lefagyva néztél, hogy mi bajom. Nem mozdultál. Jó, akkor Anya elbújik és úgy kukucskál, Apa tovább magyarázott, te indultál is tovább a könyv után. 19 óra pár perckor ELINDULTÁL, húztad magad a kis könyököddel, toltad a térdeddel. Csak azért nem sírtam, mert elpazaroltam mára a könnyeimet, de szinte remegtem a meghatottság, az izgatottság és a boldogság miatt. Mire Mamit is elértük skypeon, már majdnem egy fél kört megtettél, mire Maminak szerencsére eszébe jutott, hogy talán fel kellene venni videóra, közeledtél az egész körhöz. Felvettük.

Sokan azt mondják, mikor megszületik egy baba, hozzá sem mernek először nyúlni, annyira félnek, hogy valamit rosszul csinálnak, és megijednek a hirtelen rájuk zúduló óriási felelősségtől. Én ezt szerencsére akkor nem éreztem; a világ legtermészetesebb, legcsodálatosabb érzése volt először a karomba vennem téged. Én most érzem ezt az óriási, félelmetes felelősséget. Nincs több elöl hagyott kábel, hanyagul ottfelejtett krém, meg csak egy fél percre bemegyek a fürdőszobába...és jaj, Kornél cica etetője, és jaj, Kornél cica... Ma úgy csuktam össze a járókát takarítás előtt, hogy elteszem, míg igazán szükség lesz rá, minek porosodjon. Akkor holnap újra kinyitom.