Tátá

Ma esti skype-olásunk során Mamival kis híján megríkattunk téged. Annyit jajgattunk gyönyörűségünkben, hogy észre sem vettük, hogy már csempül a szád és könnyek szöktek kétségbeesett szemeidbe. Mint amikor megmutattam neked, milyen lenne május elsején Jenson Button autójának hangja, ha a Bazilikánál állnánk  mikor elzúg mellettünk 260-nal. (Bár megfogadtam, hogy soha többé nem utánozok neked F1 hangot, azért moderáltabb verziókkal próbálkoztam azóta, és már mosolyogsz rajta, semmi kétségbeesés!) Na, valami hasonló frekvencián örömködtünk ma este is Mamival. Hogy min? Egy ideje próbálkozunk a tátá-integetés bevezetésével, ami ugyebár egy jólnevelt 9 hónapos cukiság-eszköztárának kötelező eleme. Mi Mamival lelkesen legyezünk, integetünk, tátázunk egymásnak, fogom a kis husi karodat, és beszállítalak a játékba... de nem, nem tátázol, minek a színjáték, te anélkül is cuki vagy. Na jó, néha egy kis röpködés azért volt, amit mi kétkezes tátáként konstatáltunk. Ez volt eddig. Ma megkérdeztem, ott van-e Orsi is Mami mellett, mire Mami odafordította a kamerát, hogy őt is lássuk. Te már nagyon mentél volna a dolgodra, de ugye ha elhangzik az, hogy "Orsi", arra valamiért még mindig nagyon oda kell figyelni. Felnéztél fekvőtámaszodból Orsira, mi persze most is elkezdtünk biztatni, hogy integess Orsinak, "Szia, Orsi!" és hasonló vezényszavakat, mire te, mint aki már sokadszorra teszi, kinyújtottad a karod széttárt kis ujjacskáiddal Orsi felé!!! Felkaptalak és jól megölelgettelek, pusziltalak, és te ültödben kápráztattál minket tovább: bal karodat lengetted jobbra-balra. Ez neked is nagyon tetszhetett, mert közben le sem vetted a szemed a tenyeredről. Hát, itt kezdtük el, hogy "Jaaaaaaaaaaaj" meg "Aaaaaaaaaaaaaaaaaah"...