Ez a blog úgy indult, hogy egy örökbefogadó anya gondolatait, tapasztalatait gyűjti össze, legfőképpen azért, hogy gyermeke megismerhesse majd egymásra találásuk, közös útjuk történetét. Ha az olvasó arra kíváncsi, mennyiben más az élet, ha örökbefogadó a szülő, lehet, hogy csalódni fog...semmiben. Ugyanazt a csiszolatlan gyémántot bízta ránk Valaki, mint mindenki másra, rajtunk áll, hogy milyen tökéletesre csiszoljuk.
2012. február 20., hétfő
Kukucskál a jobb alsó!
Jó ideje már, hogy kíváncsian kérdezgetik ismerősök, rokonok, kibújtak-e már a fogacskák, mert kortársaid már hetek, sőt hónapok óta büszkélkednek kis fehér gyöngyszemeikkel. Nos, örömmel jelenthetjük mi is, hogy nálunk is elérkezett a pillanat, és bebizonyosodott, amit néhány napja sejtettem, hogy nem a patentolásoktól és cumisüveg szétszerelésektől elgyötört ujjízületeim mélyéről érzem a szúrást, mikor rágcsálsz, hanem kandikáló fogacskád éles kis peremétől. Apának külön dicséret jár, mert míg én azt gondoltam híresen kiváló női megérzésemmel, hogy azért sírsz olyan keservesen egyik este, mert szorít a hármas pelus - ami ellen régóta protestálok, de végre elfogyott, háhá!!! - ő szaladt a hűtőrágókádért és ahogy megkaptad, varázsütésre abbahagytad a sírást és valamit mondtál is, szerintem olyasmit, hogy jó, hogy te is itt vagy, Fater.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése