Októberiek

Utolsó bejegyzésem óta annyi minden történt, hogy képtelenség már mindent megörökítenem, és bevallom, az energiaszintem sem áll úgy, hogy beleférjen az írás. Sajnos. 

Ovizunk, ebből adódóan eddig majdnem minden második héten hiányoztál is az oviból. A második héten taknyos-köhögős vírus miatt, a negyediken kéz-láb-szájbetegség vírus miatt, ez nagyon rút betegség, amiről eddig nem is hallottunk. Kezdődött egy pici pöttyel a bal szájcsücsköd alatt, amit jeleztél is nekem egy nap, hogy "Anya, itt van valami." Gondolom, fájt vagy kellemetlen érzés volt, mert addig soha nem szóltál semmiért. Másnapra már tele voltál élénk piros kiütésekkel, foltokkal, amik aztán gyorsan ki is sebesedtek, és nemcsak a szád körül, hanem a kezeiden, lábaidon és a legcsúnyábbak még máshol is, ami miatt inkább kéz-láb-száj-segg betegségnek kellene hívni ezt a kórságot. Az első három nap volt húzósabb, nem tudtál enni, mert fájt, ha mozgattad a szád, és amúgy is nagyon nyűgössé tett a betegség, bennünk a zabszem effektus, hogy vajon elkapja-e Réka is, mert a Heim Pálban mondták, hogy baromira agresszív és fertőző vírusról van szó, és folyton azt kérdezted sírva, hogy mikor gyógyulsz meg. Én meg csak annyit tudtam mondani, hogy napról napra jobb lesz, meglátod, és valóban így is lett, egy hét alatt lezajlott, szinte észre sem vettük, ahogy eltűntek a pöttyök. Most ami a kéz és lábujjaidon van, azt nem tudom, hogy a betegség maradéka vagy egy újabb nyavalya, de úgy hámlik róluk a bőr, hogy rettenet. 

Na, végre mehettél újra oviba. Neki is álltam kiganyézni a lakást, mert már nagyon ráfért. Súroltam, fertőtlenítettem, sürögtem-forogtam. Egyszer ránézek a telefonra, Apa már négyszer keresett. Meg egy ismeretlen szám is. Mert az történt, így hétfő reggel gyógyultan, hogy megbotlottál és felrepedt a szemhéjad és el kellene vinni megnézetni. Őrület határán. Heim Pál. De legalább most már felkészültebben mentünk, nem felejtettem el vinni enni-innivalót, könyvet, autókat. Zsibongóban elgondolkozunk, vajon bezártuk-e ixi ajtaját, mert nem emlékszem a pillanatra, hogy megtettem, pedig szoktam. De hát most vészhelyzet volt, biztos azért nem. Eltöltünk ott több mint két órát azért, hogy kiderítsék, vajon agyrázkódásod, eszméletvesztésed, koponyatörésed volt-e, a sebet, amit szakszerűen leragasztatni mentünk oda, nem is kellett ellátni, mert minimális volt. Egy hétig ne menjen óvodába, ne nézzen tévét, ne hallgasson zenét, ne telefonáljon és nagyon szoros szülői megfigyelés alatt legyen tartva. Ixi ajtaja nem volt bezárva. Annyira nem, hogy Tamás oldalán konkrétan csak be volt hajtva... és minden megvolt. Ixi is, az ülések is, minden. Köszönöm, Drága Jó Istenem, Őrangyalaink, és mindenkinek, akinek ehhez bármi köze is volt!!! Mivel nem panaszkodtál sem szédülésre, sem hányingerre, sem semmire, csak hogy miért nem kapsz még egy pudingot, úgy láttuk jónak, hogy kedden folytathatod az óvodát.      

Ez volt múlt héten. 

Sajnos nem tudom pontosan felidézni mióta, kb ovi harmadik hete óta, nem Tamás vagy, hanem Bodri. Amikor valami bánt, valami nem jó, veszekedünk, hisztizünk, vagy éppenséggel jó és élvezetes dologról van szó, akkor Bodri nem szereti, Bodri nagyon élvezi. Tegnap óta katica is vagy. Nem Tomi, nem Tamás, katica, aki néha Bodri, vagy van neki egy Bodrija. 

Tudsz egy-két csúnya szót is. Ebben én vagyok a ludas, mert aminek ki kell jönnie, annak ki kell jönnie és bármennyire is szeretném finom szavakkal helyettesíteni őket, nem megy, nem hitelesek, na. Itthon nem használod őket, csak a játszótéren, homokozás, hintázás közben. Csak úgy spontán kijön belőled is és belekiáltod a langyos őszi estébe. Jó hangosan, hogy mindenki jól hallja. Ez elég jó büntetés egy felelőtlen szülő számára. 

Nagy-nagy büszkeségemre, múlt héten, a torna órás nap végén egy gyönyörű szép kupa díszelgett az öltöző polcodon. Azért kaptad, mert ügyes voltál. Olyan jó volt látni az örömödet. Azt is nagyon nagyfiúsan tudomásul vetted, hogy nem tarthattuk meg, hétfőre vissza kellett vinni, hogy legközelebb megint megkaphassa valaki, aki ügyes volt. Talán megint te leszel az.   

Réka elkezdett dolgozni a mászáson, felülésen. Tündérien próbálkozol, nem pöccensz be, ha nem sikerül, szépen komótosan haladsz, hagyod megérni a dolgokat. Megtaláltam a merinó jellegű takarót a szekrény mélyén, most azon szoktunk hancúrozni jókat. Szeretsz hemperegni, kettőt-hármat is tudsz gurulni egyszerre, ilyenkor nagyokat nevetünk és összebújunk. Tudsz ám rendesen karmolni is. Mikor nem is számítok rá, hanem mondjuk egy finom kis simire, egy pillanat alatt úgy meg tudod ragadni az orromat, vagy az orrom mellett, szemem alatt, hogy még a vérem is kiserken. És ehhez vágsz egy olyan tudományosan megfigyelő, komoly arcot. Ha skypeolunk Mamiékkal, integetsz nekik, megmutogatsz nekik dolgokat, sőt, könyvekben is tudsz már mutatni dolgokat a kis ujjacskáddal. Ha zenélek neked, táncolsz rá, azzal a fekvőtámaszos jobbra-balra billegéssel. Meg kell zabálni ilyenkor. Ha Tomi és Apa elvonulnak este Tomi szobájába, te is nyomban igyekszel utánuk menni (kúszni), de legtöbbször Tomi bezárja az orrod előtt az ajtót. Néha azért bevesznek téged is, ilyenkor boldogan elmolyolgatsz Tomi autóival.   

Most itt zárom soraimat, mert felsírtál, valamiért minden este felsírsz néhányszor, miután letettelek és azonnal el is alszol. Asszem, Apa bement hozzád. Vagy csak úgy abbahagytad, talán nem is volt annyira fontos.

Amint tudom, folytatom.
Annyit még gyorsan, hogy ma vettem csak észre, vagy ma tudatosult bennem, hogy már nem csuklasz olyan gyakran. Fogalmam sincs, mikor maradt el, a bukások elmaradásával, előtte, utána, de ma csuklottál és ez eszembe jutott. Valamikor tavasszal lehetett... Jó gyorsan észbe kaptam. Mennyit csuklottál a hasamban!