Nem tudom, pontosan mennyi plüssöd is van, Tamás, nem számoltam még meg őket, de nem szűkölködünk bennük, az tény. Esténként külön program kiválasztani, hogy az állandó alvótársak mellé aznap ki legyen még az az egy-két (három, négy, öt...) szerencsés állatka, aki veled alhat. Pont úgy ragaszkodsz hozzájuk, ahogyan én is tettem, mikor akkora voltam, mint te. Mami mesélte, hogy képes voltam úgy aludni a kiságyamban, hogy az összes állatom bent volt velem. Mindenki kényelmesen elfért, mert én meghúztam magam az ágy egyik sarkában. Arról pedig még nekem is vannak emlékeim, hogy kikértem magamnak, ha Hajnikának hívtak, engem Sokállatnak szabadott csak nevezni! A veszprémi állatkertben meg ahogy csak kifért a torkomon, úgy adtam mindenki tudtára, hogy ez a majom is én vagyok és az a majom is én vagyok, "De ugye ez a majom is én vagyok?!" Gondolom, jól elszórakoztattuk a többi látogatót.
És most itt vagy te, a kis ágyikódban a sok állatoddal. Anyja fia.
Mondtad, hogy írjam meg az örökanyában:
- Aaaanyaaaa, játsszál veleeeeem!
- Jó, jövök, csak átpelusozom a Rékát.
- Anyaaa, most játszol velem?
- Jaj, nyuszika, még hadd vigyem be neki a vizét, jó?
- Jó, de utána jössz dömperezni? Hajlandó vagy?
Újabban előszeretettel használod a már szót felszólító mondataidban. Apával elég furcsának találjuk, biztos az óvodából hoztad, mi sosem így mondjuk egymásnak, olyan gorombán hangzik, hogy "Menjél már ki innen!" vagy "Hozd már ide azt a kanalat!" Ki is kérjük magunknak. Ma este megint így fogalmaztad meg, ahelyett, hogy egyszerűen kérted volna, amit szerettél volna, Apa rád is mordult egyből, hogy
"Tamás! Ezt a márt most már hagyd abba!"
Mi kérünk elnézést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése