Az oviban múlt héten fotózás volt, izgatottan várjuk, milyenek lesznek a képek. Mivel szinte soha semmit nem sikerül kihúznunk belőled az ovis dolgaidról, itthon eljátszottuk, hogy én vagyok a fotós néni, és fényképezlek, erre te a legangyalibb fizimiskáddal mosolyogtál a "kamerámba". Hát, ha az oviban is így történt, azt hiszem, készíthetjük a pénztárcánkat, lesz pár jó kép. Az oviban amúgy rejtélyes módon el szoktak tűnni a ruháid. Vagy egy ovistársadon köszönnek vissza. Nem baj, hogy bele van vasalva a fenyőfa, akkor is elkóborol a nadrág, a póló. De lekopogom, eddig minden megkerült, de kibírnám a heti nyomozósdi nélkül is. Van pár olyan ruhaneműd, amit, hát bevallom, szándékomban áll továbbértékesíteni, mert jó minőségű, vagány, márkás, meg ilyesmi, ezekre nagyon vigyázunk, például nem írjuk rá a nevedet a címkéjére, mert hát hogy nézne már ki. Na, Csilla néni figyelmességből szépen beleírta, piros filccel, hogy Tomi és persze a jeledet is. Nem olyan szépen, ahogy anya írná és sajnos a fenyőfa sem olyan szép, ahogy anya rajzolná. De Csilla néni ezt nem tudhatta. Majd kiokoskodok valamit erre a problémakörre is.
Egyébként mindig nagyon megdicsér, hogy milyen ügyesen fogod a kanalat, mennyit eszel, mindig repetázol, mintha nem is a mi fiunkról lenne szó. Itthon biztos nem olyan finom a kaja.
Szegények, amúgy az egész napotok csupa öltözködés. Reggel megérkeztek, utcai ruha le, benti ruha fel, udvarra kimenetelkor benti ruha le, játszós ruha fel. Bementek, játszós ruha le, benti ruha fel. Ebéd után benti ruha le, pizsi fel. Felkeltek, pizsi le, benti ruha fel. Megyek érted, benti ruha le, utcai fel. És akkor jövök azzal, hogy először menjünk haza, öltözzünk át, aztán lejöhetünk a játszóra...
Legutóbbi nagyon nagy Tomiszáj: Bonyhádon voltunk, este, lefekvésed utáni huzavona, nem akarok még aludni és társai. Szómenés, magyarázás, mesélés a félhomályból, egyszer csak kiszólsz:
"Valamelyik felnőtt jöjjön be!"
Nem tudom, miért van az, hogy napra pontosan nem tudom megmondani a nagy történések idejét. Mindig megtörténnek, elvarázsolnak, aztán pár nap múlva kapok észbe, hogy már megint nem rohantam leírni őket, és szépen el is felejtem, melyik nap is volt a nagy nap. Szóval, Rékám, az első önálló felülésed valamikor október 15-16 körül történt, azt hiszem, épp skypeoltunk Mamival, mikor felügyeskedted magad életed első függőleges pozíciójába. Eleinte hasalásból indítottál egy angol spárgát, úgy toltad fel magad terpeszülésbe, majd rájöttél az oldalra kihelyezett popsis módszerre is, azóta inkább ez van. Négykézláb is sokat tornázol, kutyázol (négykézláb rugózol), pár hét és beindul a mászás is szerintem. Addig marad a Forma 1-es kúszás, és hideg járólapon - felkapásig eltöltött - hasalás. Brrrrr. Amúgy le sem tagadhatnátok, hogy tesók vagytok, Tomi is éppen így kúszott, ugyanaz a technika, ugyanaz az iram!
Az elalvási rituáléd - múltkor Bonyhádon Maminak is volt szerencséje meglesni - hát, fenomenális. Hogy mit alakítasz úgy 10-20 percig... Ide fordulsz, oda tekeredsz, lábemelés, törzsfordítás, bukfenc indítás, másik oldalra hengeredés, konstansul, 10-20 percig. Általában hang nélkül. Aztán egyszer csak elér egy pózban az álom, és úgy maradsz. Tündéri vagy.
A földön hempergést még mindig nagyon élvezzük, már úgy is szoktuk csinálni, hogy szólok neked, hempergőzz felém, te leteszed a fejed, kinyomod a popsit és indítod a mozdulatot, és megérkezel háttal hozzám, én meg jól megölelgetlek. Néha Kornélhoz is odahemperegsz, de ő nem értékeli ezt annyira, mint mi.
Szereted azt játszani, hogy kiveszel valamit valahonnan, majd mélyen a szemünkbe nézve átadod nekünk. Aztán visszakéred, majd megint átadod. Egyik kezedből a másikba helyezed, odaadod, visszakéred. Közben mindig nagyon figyeled az arcunkat. Meg is zabállak.
A zenét nagy nagy örömömre sokkal jobban értékeled, mint a bátyád. Már meséltem, hogy gitározni szoktunk, akkor is táncizol, ha elkezdek énekelni, vagy akár csak a búgócsiga pörög és búg, már elég, hogy beinduljon a bugi, komoly arccal riszálod a felsőtestedet. Hú, mennyit táncolunk Halász Judit nénire!
Nagyon lelkesen tudsz integetni, Maminak mindig integetsz, ha látod a tévében, és ha nagyon belelkesedsz, még tapsolni is szoktál. Pedig nem is tanítottunk. Tegnap az etetőszékben integetés közben cuppanós puszikat is küldtél felém.
Szerencsére nem nagyon veszel a szádba dolgokat, így sokkal kevesebbszer hagy ki a szívdobbanásunk, mint anno a bátyád mellett. Hihetetlen türelemmel és nyugalommal matatsz el dolgokkal, többnyire Tomi játékaival. Te is szerelsz, ahogy tőle látod. De nincsenek csapkodások, püfölések, ráncigálások, csak komótos molyolás, vizsgálódás, alapos szemügyre vételezés.
Most már mindketten felébredtetek, abba is hagyom és tovább kúráljuk a taknyot meg a köhögést, ami szeptember második hete óta beette ide magát...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése