Az elmúlt hét csupa meglepetés volt. Nem tudom, minek köszönhető, talán annak, hogy napról napra okosodsz, talán annak is, hogy anya igyekszik jó tanuló módjára alkalmazni a tanult praktikákat, és minden körülmények között megőrizni a nyugalmát, és ez máris meghozni látszik gyümölcsét.
Szerdán megint jött hozzánk mami. Mint mindig, most is mondogattam már neked előre, hogy jönni fog, te pedig, hogy Orsi is jöjjön, és hozza a kakasát is. Megérkezett mami, te már az ajtóban vártad őt, és mikor megláttad, egy halom vigyorgós "Sziá!"-val köszöntötted, amit azelőtt még soha senkinek nem mondtál csak úgy, magadtól! Mondanom sem kell, bearanyoztad mami napját. Kapott puszit is, aztán kikaptad a kezéből a bőröndöt, amit behúztál a konyhába. Mindenki pakolászott kicsit, én az ágyunkat rendezgettem és mamit kicsit szóval tartottam, majd visszament a konyhába, hogy kipakolja a bőröndöt. Egyszer csak azt hallom, kétségbeesetten sopánkodik: nem otthon felejtette a paradicsomot és a főzeléket?! De szerencsére hamar megnyugodhattunk, mivel azért nem találta, mert időközben te szépen, annak rendje és módja szerint, betetted már a hűtőbe őket. És a spájzból is kikészítetted mami kávéját a konyhapultra, mert hogy ilyekor kávézni is szokott. Hát, nem tudtuk, hova legyünk a gyönyörűségtől.
Ha már említettem a köszönést, jaj, olyan büszke vagyok, hogy azóta is, ha teheted, nagy "Sziá!"-kkal köszönsz néniknek és bácsiknak a boltokban, a Somfa étteremben, az utcán, és csak úgy olvadoznak ők is a megtiszteltetéstől, amiben részesíted őket.
Mami hozott nekünk egy csodaszép falvédőt is! Anya látta egyszer az anyagot, ami csupa izgalmas kis bogarásznivaló fekete-fehér minta, és kitalálta, hogy ebből lesz a falvédőd a nagyfiús ágyad mögé. Mami talált is hozzá szép szegélyt, hamar megvarrta és már csak arra vár, hogy végre apa is jó időben itthon legyen, hogy fel tudjuk fúrni a falra. Aztán majd szépen elkezdjük színezgetni is a mintákat és közben jó kis meséket találunk ki hozzájuk.
Mostanában alakult ki újabb lefekvési rituálénk. Szerencsére a lefekvéssel sosem volt nagy gondunk, bevallom, azért hiányzik az érzés, hogy összebújjunk hárman a nagyágyban, de tudom, ha ezt egyszer elkezdjük, sosem értetted volna, egyszer miért szabad, máskor miért nem, így ebből a mókából kimaradtunk, de így mindenki a lehető legnyugodtabb körülmények között tud aludni. Na jó, azért teljesen nem mondtam le róla..., ha majd nagyobb leszel kicsit és meg tudjuk beszélni veled, szerintem lesznek még szombat vagy vasárnap reggeli együtt lustizások...
Na de addig is, elmesélem, mostanában hogy mész aludni. Akkor jön el az ideje, mikor anya kedvenc Charlie és Alan bácsija elkezdi énekelni azt, hogy Man-man-man-man-manly-man-man-man..., amit néha együtt énekelünk mindannyian, néha csak elbűvölten nézed a vörösfüggönyös előadásukat, de tudod, hogy ezután már nincs több birkózás, szaladgálás, vagy haszongépjármű trade lapozgatás, itt az idő, menni kell. Apa visz és fogat mostok, aztán visszahoz a kanapéhoz, régebben ennyi elég is volt neked, hogy puszi, ölelés, aludj jól, álmodj szépeket, majd megyek hozzád én is. Most már megfogod mindkettőnk kezét, ellentmondást nem tűrő "Anya, gyere!" felszólítással felhúzol a kanapéról, megyünk hárman kézenfogva a szobádba. Vizecske, má (cumi), dal- és mondóka rendelés, és már nagyokat nyögve élvezed a repertoárt: Postman Pat, Apa, apa... Halász Judit nénitől, majd A házat kisöpörjük..., Kerekecske dombocska..., a babocskás, és még egy kis mi történt a mai nap összegzés. Ha minden simán alakul, nem jut eszedbe, hogy valamilyen autó vagy építőelem is kell az elalváshoz, amiért rögvest ki kellene szaladnod a nappaliba, és jöhet az átkarolós bújcis ölelés, fülbesutyorgós szeretetmegvallás, majd puszik, aztán puszik egyenként az állataidnak is (jelenleg 3 nyúllal, egy bocival és egy macskával osztod meg az ágyad), ezután következhet apa visszahívása, aki van, hogy időközben kisunnyog a szobából, vagy éppen türelmesen végigstatisztálja a ceremóniát anya mögött, és vele is ugyanez mégegyszer. Ezután jön egy kis kötelező méltatlankodás, hogy hogy képzeljük, hogy magadra hagyunk, de két perc és nem jön több hang a szobádból, édes álomra szenderülsz, egészen reggelig, míg apa neszeire fel nem ébredsz.
Empatikus fejlődésed újabb példája, hogy ha látod, vagy tudod, hogy anyának vagy apának valami rosszul esett, már szaladsz is hozzánk, hogy nagyon együttérző arccal megsimogass minket. Persze ez a rosszul esés lehet, hogy épp attól van, mert előzőleg püföltél minket, vagy elrontottál valamit, amihez nem szabadott volna hozzányúlni, de tény, hogy varázsereje van ezeknek a simiknek, mert abban a pillanatban elszáll minden bánatunk. Ha jól sejtem, ezzel te teljesen tisztában is vagy és nem habozol használni is ezt a remek szülőszelidítő eszközt.
Hugit elnevezted Lillának, hiába is mondogatunk neked más neveket, hogy tetszenek-e, mit gondolsz róluk, hugi az Lilla. Ahogy a kedvenc színed is valamiért a lila. Hát, apát még győzködnöd kell kicsit, mert nem adja be egykönnyen a derekát. Pedig a vezetéknevünkhöz kifejezetten jól passzolna is a név.
Meglepetés volt még az is, hogy először, mikor bicajjal merészkedtünk el egészen a Dési játszótérig, olyan, de olyan szófogadó jó fiú voltál, hogy anya nem győzött betelni veled. Pedig át kell menni az Üllői úton, sokat, sokat menni és menni, vagyis neked lábbal hajtani és gurulni, autókra figyelni, megállni a járda szélénél, megállni, ha anya mondja... És mindent úgy csináltál, ahogy megbeszéltük. Még a beígért mentő, rendőr és tűzoltó autók is felsorakoztak a zebránál a nagy alkalomra, uzsiztunk egy jót a pékségből szerzett finomságokból, szedtünk mogyorót, ettük, mint a mókusok, tettél-vettél, aztán egy kicsit elkezdtem megijedni, hogy sötétedik és milyen messze vagyunk a Somfa köztől, így elhatároztuk, hogy buszra szállunk. Türelmesen megvártuk a buszt, ami elvitt minket az Üllői útig, leszálltunk, integettünk neki és hazafelé is mint a kisangyal, jöttél. Na jó, kétszer visszamentél egy biciklitartóhoz, hogy leparkold a cangát, de ha már olyan jól alakult a délutánunk, most én is sokkal türelmesebb voltam, és lám, mikor elég volt, jöttél is szépen tovább. Lehet, hogy ezeket a sorokat olvasva csak felvont szemöldökkel ülsz, hogy minek kell ilyeneket leírni, lehet, hogy sokan ezt gondolják, de tudom, vannak olyanok is, talán majd te is így gondolod, hogy igenis ezek azok a kis dolgok, amiktől igazán szép az élet.
