Ez a blog úgy indult, hogy egy örökbefogadó anya gondolatait, tapasztalatait gyűjti össze, legfőképpen azért, hogy gyermeke megismerhesse majd egymásra találásuk, közös útjuk történetét. Ha az olvasó arra kíváncsi, mennyiben más az élet, ha örökbefogadó a szülő, lehet, hogy csalódni fog...semmiben. Ugyanazt a csiszolatlan gyémántot bízta ránk Valaki, mint mindenki másra, rajtunk áll, hogy milyen tökéletesre csiszoljuk.
2013. január 10., csütörtök
Puszi
Nagyfiúsodásod legújabb jele, hogy - amennyiben úgy gondolod, megérdemeljük - nyomsz egy puszit az arcunkra, a legfinomabb, halk kis "p" hang kíséretében. Mert ugye ha puszi, akkor "p". Ha nagyon lendületben vagy, hatalmasra tátott szájjal robogsz az arcunk felé, hogy egy nyálas cuppanósat nyomj oda, ahova éppen megérkezel, mondjuk a jobb szemünk és az orrunk közé. És olyan is van, hogy nagy kegyesen megengeded, hogy mi adjunk puszit odafordított pofidra. Puszi jár természetesen minden buksikoppanás, kéz- és lábbeütés után, nem számít mennyire fáj, gyógypusziért mindig képes vagy ideszaladni, és kopp-kopp, eddig mindig sikerült gyorsan ható gyógypuszikat adnom.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése