Itt a nyár

Beköszöntött a kánikula. Nem szoktam várni, sőt, májusban már elkezdek rettegve gondolni a 30 fokos hálószobában átnyüglődött éjszakáktól, mikor a hajnali szellőztetés sem ér semmit, hiszen meg sem mozdul a levegő, és a falból még mindig süt a forróság, és így vágunk neki a következő napnak, hétnek, heteknek. Viszont egy ilyen időszakot megtörő zápornak úgy tudok örülni, mint tízéves koromban, ennek megfelelően is teszek: éljenezek, ugrálok, körbe-körbe szaladgálok. Így máris könnyebb kivárni a lassan, de biztosan közelgő szeptembert. Idén viszont először fordult elő felnőtt életemben, hogy besokalltam a hidegtől, a nyirkosságtól, a vacogástól, és június közepe felé már szinte könyörögtem egy kis melegségért, annyira szánalmasnak tartottam, hogy a délutáni alváshoz kapucnis felsőt és polár takarót kell magamra öltenem, hogy azok alatt vacogjak tovább. Végre két mozdulattal fel tudunk öltözni, és már mehetünk is játszani, csak vödör legyen nálunk, hogy a kútból tudjunk vizet szerezni a pancsoláshoz, ennél több nem is kell a boldogsághoz.

Ha kicsit jobban összeszedem magam, megyünk strandra is, igyekszem most már nem sokáig húzni-halasztani a dolgot, csak hát anyádat ismerve, valami mindig közbejön. Legtöbbször csak annyi, hogy anyának elfogy az utolsó csepp energiája és a kanapén szétfolyva távirányít. Hihetetlenül aranyos és alkalmazkodó tudsz lenni, ilyenkor fogsz egy könyvet és mellém kucorodsz, hogy együtt szemléljük a markolók és billencsek munkáját vagy a német kőműves bácsit, aki szalad a budira, mert kakilnia kell. Mintha tudnád, hogy most más a helyzet, és biztos vagyok benne, hogy tudod is. Szoktunk beszélni a kistesóról. Régebben másképp, úgy, ahogy te is érkeztél hozzánk, mint Gerle mama és Gerle papa Pelyheskéje, mostanában már a pocakomat is szoktuk emlegetni. Mert a kistesód úgy döntött egy szép március végi napon, hogy nem várja meg, míg Gabi néni megtalálja őt, inkább anya pocakjából bújik majd elő, és karácsonyi ajándékként érkezik hozzánk. Ő van azokon a fura kis képeken és ő ficánkolt a tv-ben is, amit együtt néztünk. Hát, ez a dolgok pillanatnyi állása, bármi legyen is a Terv, mi drukkolunk neki, és ugyanolyan szeretettel várjuk őt, mint ahogy téged is vártunk. Te leszel az ő nagy és okos bátyusa.

Hogy mennyire okos vagy már, továbbra is alátámasztja a tény, hogy minden reggel és amikor a szükség hozza, szólsz, hogy kéne a bili, mert jön a "kkka--k--kkka". Ilyen szépen hosszan kitartva és arisztokratikusan felszegett állal bejelentve. Nem is tudom, mikor kellett utoljára kakis pelust cserélnünk. Hát, igen, ezért nagyon zokon veszed, ha a nagydolog után teszünk fel a pelenkázóra, (anyával inkább létrán mászol fel, ha épp rá tudlak venni valami fortéllyal...) és pelenkát akarunk rád adni. Próbálkozunk apával mindenféle szép szóval meggyőzni, hogy előbb el kellene kezdened beszélni, hogy tudd mondani, hogy pisilni kell, vagy hogy ha már sokszor lesz száraz a pelus, akkor újragondoljuk a témát, de addig muszáj azt a fránya bugyót rád adnunk. Egy kis birkózás, sikoltozás, könnypotyogtatás, pelus elhajítás-visszahozás után egyelőre mindig mi győzünk apával.

Apáról jut eszembe, és remélem, nem húzom ki a gyufát nála, de muszáj ezt is megörökítenem, nem veszhet el a feledés homályába, mert annál értékesebb gyöngyszem: hogy, hogy nem, az esti fürcsidnél épp nem volt jottányi erőm sem, ő kezdte a szertartást, de mivel ilyenkor mindig van bennem egy kis kétely az alaposságot illetően, főleg most, hogy sokat porolunk a homokozóban, rátok kellett néznem, hogy haladnak a műveletek. Kérdem apát, szappannal megmostátok-e itt és ott, mondja, hogy igen, ezt és ezt. Kezében a szappan. Ránézek a szappantartóra, hiszen a szappan ott van. Akkor milyen szappan van apa kezében??? Hát, a Vanish szappan volt az, amivel a foltokat szedem ki a ruháidból mosás előtt és a mosdó szélén hagytam száradni, mielőtt a dobozába visszatettem volna. Jó alaposan megmosta vele a hónaljadat, a popsidat és a kukidat is. Akkor nem tudtam úgy mosolyogni ezen, mint ahogy éppen most teszem, szegény apa, szegény mindent halló szomszédok, szegény te.