Megint összegyűlt egy csokorra való, megörökítésre váró kis szösszenet. Kezdjük tán a változatlan pedantériáddal és kiváló megfigyelő képességeddel. Fürcsi közben előszeretettel ragadod meg a habfürdős flakonokat és ha nem vagyok elég éber, már döntöd is a tartalmukat a kádba, de ha olyan napunk van, fogod és rögtön teszed őket át a mosdókagylóba, ahogy anya szokta, hogy mentse őket előled, és még rám is mordulsz, hogy már megint elfelejtettem. Ha pedig azt mondom, tedd szépen vissza őket a helyükre, szépen vissza is teszed, esztétikusan beigazítva a kád sarkába, majd visszacsücsülsz a vízbe, majd ugyanazzal a lendülettel újra felállsz, mert észreveszed, hogy az egyiknek nem az eleje néz kifelé, gyorsan meg kell fordítani. Vagy ha Kornél száraz eledelének kiporciózása után apa véletlenül nem úgy teszi vissza a dobozt a hűtő tetejére, hogy a cicák nézzenek kifelé, máris figyelmezteted őt, hogy meg kellene igazítani.
Ha teregetünk, kapásból megmondod, melyik ruhadarab kié. Még akkor is, ha kifordítva vagy félbehajtva teszem a kötélre. Ja, nem én kérdezlek, csak úgy mondod, szépen egymás után.
A mérlegre sem csak úgy tessék-lássék módon állsz rá, nagy-nagy koncentráció és erőkifejtés közepette addig igazítgatod a kis talpaidat rajta, míg azok pontosan a kijelölt területen nem állnak, mert ugye apa és anya is így állnak rá, hogy pontosan megmérje a zsírszázalékukat és a BMI-jüket.
Egyre jobban izgatja a fantáziámat, hogy beszerezzünk neked egy kiskonyhát. Nem rejtem véka alá, anyád büszke lenne rád, ha séf lenne belőled, de ha csak hobby szinten űznéd a konyhaművészetet, hát egye fene. Mindenesetre szemmel láthatóan élvezed a konyhai sertepertét. Míg az IKEÁban voltunk Diával és Lillával, alig lehetett veled bírni, úgy pörögtél, de mikor megláttad a minikonyhát a kis igazi edénykékkel, mintha kicseréltek volna, hosszasan elbíbelődtél a különböző konyhai folyamatokkal, és olyan finom répát főztél, hogy a tíz ujjunkat megnyaltuk utána.
A főzés mellett azért az autószerelés, vagy egyáltalán bármi szerelése továbbra is nagy szerelem. Tegnap képes voltál lehasalni a porba, csak hogy jobban hozzáférj a motorod kerekéhez a bot-csavarhúzóddal. Hiába is mondtam, hogy guggolva csak másfél centi lenne a különbség, én ehhez nem érthetek. Apa becses Aston Martin Vanquish-ét is olyan átéléssel tudod szerelni, jó alaposan, makro módban átnézve, hogy szerintem nemcsak apa, de Aston is megbocsátotta már neked, hogy többé nem a vitrin az otthona.
A betyár üzemmódról is muszáj egy-két szót írnom. Az utóbbi néhány hétben az a fixa ideád a játszótéri pajtásaiddal, hogy ha sapka vagy kendő van a fejükön, attól meg kell szabadítanod őket. Ezt sajnos a többség zokon is veszi és ha anya nem elég gyors és határozott, bizony potyognak a könnyek. Szerencsére itt a jó idő és eltűntek a sapik... és ez a hét különösen nyugalmasra sikeredett ebből a szempontból. Van egy Lívia nevű kislány babakocsiban levegőzik. Neki még van sapija. Szereted őt nézegetni, látom, hogy alig bírsz a kezeiddel, elindulnak, aztán lefogod őket, majd úgy csinálsz, mintha a karját szeretnéd megsimogatni, de látom, hogy a szemed a sapkáján van, na ilyenkor odébbállunk. Líviáról jut eszembe, a néni, aki vigyáz rá, meghallotta, hogy mondom, esélyes név, ha kishugi lesz, erre Áron anyukája is bekapcsolódik, és rögtön kérdezi, hogy mikor lesz. Hát, elmondtam röviden a történetünk lényegét, és mindketten nagyon megdöbbentek. Tudod, miért? Mert a néni épp azt akarta mondani, mennyire hasonlít a kisfiú az anyukára, itt a szájuknál meg az arcuknak itt az orruk melletti vonala, az különösen. Zsuzsi pedig már megállapította korábban, hogy mennyire egy a mozgásunk és úgy mész, mint anyád. Aztán beszélgettünk még kicsit, aminek anya nagyon örült.
Vicces ez a skype, ti vagytok a skype generáció. Mikor mi voltunk gyerekek apával, csak a sci-fikben láttunk olyat, hogy a szereplők a tévé képernyőjén keresztül beszélgetnek egy másik szereplővel. Neked ez már természetes. Mesélem maminak, hogy mi minden történt, te végig engem nézel, és újra átéled a kaszálógépekkel való találkozásunk minden részletét, majd a végén odafordulsz a tévén mamihoz, hogy büszkén begyűjtsd a sok Hű-t, meg Aztá-t! Azt még nem érted, hogy a puszit nem a képernyőre kell nyomni vagy hogy mami sajnos nem érzi ott, ha megsimogatod az arcát, de nagyon ügyesen integetsz és mutatod amit kérünk, hogy mutass meg neki és Orsinak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése