Ördögien angyali vagy angyalian ördögi...

Hogy húsz év távlatából olvasva, nehogy véletlenül arra a téves következtetésre jussunk, hogy minden kétséget kizáróan angyali kisfiú voltál, muszáj kicsit az elevenebb oldaladról is írnom, ami pillanatnyilag nem annyira szórakoztató, de mami szerint egyszer ez is elmúlik, és még a végén a feledés homályába vész...

Elég csak a mai napi történésekről írnom, és akkor - leszámítva a háztartási ámokfutásaidat - tulajdonképpen nagyjából ki is veséztünk mindent. Elmentünk a Wekerlére, mert anyának megengedte a doktorbácsi, hogy bicajozzon és a bonyhádi próbabicajozás után bátran nyeregbe is pattantam veled. Tényleg semmi különös, amitől félnem kellett volna, nagyon jó érzés volt végre a Cruiser kényelmében élvezni a suhanást, és nem kell tovább furdaljon a lelkiismeret, hogy nem viszlek sehová, pedig mennyire élvezed a bicajon utazást. Na, leülünk homokozni, pontosabban te ülsz le a homokba a gyerekek mellé, én a padról figyellek. Épp valamin elméláztam, mire egy gyerek elkezd visítani. Még át is futott az agyamon, hogy milyen jó, hogy te nem szoktál semmin fennakadni, odanézek és látom, a visító gyerek pólójába éppen te kapaszkodsz. Már pattanok is fel, az ő anyukája már ott van, és kiabál is veled, ha már a te anyád ilyen suttyó, lefejtelek a kisfiúról (ez a legnehezebb része, mert egyszerűen nem engeded el a szorítást), bocsánatot kérek és már megyünk is arrébb, következik a fejmosás. Kérdezem, hogy miért kell ilyet csinálni, mi bajod van ilyenkor, te pedig állsz és angyali pillantásokat vetsz rám, és ezzel vége is, soha nem fogom megtudni, hogy tényleg, miért... 

Folytatjuk a homokozást, most már egy másik homokozóban, magányosan. Kérdezem, hogy ez most jobb-e így neked, hogy egyedül vagyunk, mondod, hogy nem, de fogalmam sincs, gondolkodsz-e tovább, hogy a két dolog közt van-e összefüggés. Egyszer talán mégis meg fogom tudni. 

Na, itt a tízórai ideje, menjünk a kisboltba. Előtte még egyet lovagolsz a rugós libikókán. Én elindulok, hogy lásd, komolyan gondolom, hátranézek, látom, már te is szállsz le, nagyon jó! Teszek még három lépést, újra hátranézek, és az időközben a helyedet elfoglaló kisfiút szorítod két karoddal, nem hiszek a szememnek, hiszen 2 másodperc sem telhetett el, odaszaladok, lefejtelek róla, szerencsére még azelőtt, hogy teljes extázisban az arcába haraptál volna... Borzasztó ezt megélni, rettenetesen restellem ilyenkor magam, és azon tűnődöm, hol ronthattuk el, mit akarsz ezzel kifejezni, de csak arra jutok, hogy nem rosszindulatból teszed, hiszen nyuszkócit is így szeretgeted meg, az arcát a szádba tömöd és úgy járkálsz vele boldogan... Hát, elbeszélgettünk megint, hogy a gyerekek nem plüssnyulak, úgy kell őket szeretgetni, hogy megöleled, megsimized őket, de inkább csak megsimized és gyorsan elsétálsz tőlük, mielőtt újra elkapna a hév. 

Szóval elsétálunk a kisboltba, kisebb-nagyobb kitérőkkel, helyből elesésekkel, nem bírok tovább menni hisztikkel, de odaérünk. Ilyenkor nagyon irigyelem azokat az anyukákat, akik mellett nyugodtan lépdel a kis csemetéjük, szépen fogja a kezüket és cseppet még meg is van szeppenve az idegen helytől. Te nem így működsz. Neked mindent meg kell fogni, szétkapni, lefejteni, elesés közben üvegekbe megkapaszkodni, elfutni, leverni, valamit a dobozából kivenni és nekiütni valami másnak. Ez ma egy tojás volt és csak annyi idő kellett hozzá, míg anya egy kíváncsi tekintetet vetett a felvágottas pult mögé, hogy van-e ott valaki, de nem volt. Csodák csodájára, nem tört össze a tojás. De paprikát is kellett vennünk, mert beleharaptál, míg én érett banánt vadásztam a zöldek között.

Azt hiszem, csak ennyi történt délelőtt. Az már más történet, hogy megint meglovasították a kedvenc, "TAMÁS" feliratú lapátunkat, míg elvoltunk a boltban, de szerencsére olyan ez a kis lapát, mint a bumeráng, mindig visszatalál hozzánk, igaz, ma egy nagymamától kellett szinte visszakönyörögni az összepakolt cuccai közül, mert aggódott, hogy most akkor nekik nem lesz lapátjuk!!!

Mindezektől függetlenül tudd, hogy mi így is nagyon szeretünk, te vagy a mindenünk, és tényleg csak a felidézés kedvéért írtam ezt le, szerintem jót fogunk rajta nevetni egyszer.