Az előző bejegyzés címe ajándék volt, most sem jutott más eszembe, mégpedig azért, mert egyrészt az azóta eltelt idő alatt Hugi, nevezzük Rékának, kibújt a pocakomból, pontosan, ahogy az a nagy könyvben meg volt írva, Szenteste napján, 13 óra 19 perckor. Egyszer majd biztos lesz időm, hogy megírjam az ő történetét is, pillanatnyilag kettő - előmasszírozással és utófejéssel egybekötött - szopi között próbálom hasznosan eltölteni az időmet, többek között veled is, így most éppen egy kis bűntudattal ülök itt a gép előtt. Mindenesetre megvan minden részlete a történetünknek, egy kicsi a lila könyvecskémben, egy kicsi az azóta rongyosra ment leletes mappám külső és belső borítóján, sok kicsi a levelezéseimben..., csak össze kell majd szépen rakni őket.
Na és hogy még mindig ajándék. Hát, mikor hazajöttünk a kórházból, ahol pont a karácsony 3 napját töltöttem kistestvéreddel, nagy nagy csodálkozásomra minden ajándék ugyanúgy várt a fa alatt, mint ahogy azokat 23-án odakészítettem. Annyira ügyes és okos nagyfiú voltál, hogy türelmesen kivártad, hogy együtt bontogathassuk majd. Anya szemei nem maradtak szárazon.
Amióta hazajöttünk, olyan nagy lettél. Olyan hirtelen. Erre nem számítottam. 23-án még az én pici fiamnak énekeltünk lefekvéskor apával, 27-én már egy szép szál nagyfiú fogadott itthon. A napról napra bővülő szókincsed és pontos nyelvtani megfogalmazásaid - tudom, már nem beszélünk róla - de akkor is ámulatba ejtenek!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése