Anya, ne emelgess!

Még a keddi mikulás ünnepséghez tartozik, hogy előtte volt még annyi időnk, hogy felvigyelek titeket a Székházba, lássátok hol van anya munkahelye, és találkozzatok Zsuzsival, akivel még egy hétig együtt dolgozom. Ügyesen, határozottan bevonultatok, Tomi szépen köszönt, Réka visszafogottan méregette Zsuzsit. Aztán az ő nyelve is megeredt, mikor Zsuzsi megkínált Titeket a mikulásunk által küldött csomagjából. El is fogadta a szaloncukrot, Tomi viszont igazi úriemberként visszautasította, mondván, hogy "Ez a Tiéd, mi már kaptunk a BKV-s néniktől." Aztán az ablakhoz hívtalak Titeket, hogy lássátok a gyönyörű kilátást a Dunára, Várra. Réka nem látta, hát felemeltem kicsit, mire Tomi rámpirított, hogy "Anya! Neked nem szabad emelgetned!!!" Hát ilyen igazi kis lovag a mi Tomink. Tudtad, és észben tartottad, hogy előző nap megszúrtak a kórházban. A buszon is megkérdezted, hogy "Szabadott neked futnod a busz után?!" Hátö...nem lett volna szabad. Jaj, nagyon büszke vagyok rád, kicsi fiam! 

Halkan fékez a metró

Tomi, már többször is mondta Csilla néni, milyen gazdag szókincsed van, milyen érdeklődő vagy és jókat tudsz kérdezni. Olyan jó ezt hallani, nagyon büszkék vagyunk rád!
Tegnap épp utazunk a metrón, hogy a várban találkozzunk az akadémiára igyekvő Mikulással. Beszélgetünk, már amennyire a metró zaja engedi. Aztán figyelsz erre-arra, majd summázol:

"Ez a metró kellően halkan fékezett számomra."

Többet nem is tennék hozzá.

Réka épp mesél Emmi babának. Szépen befektette a bölcsőbe, kisszékre leült mellé, könyv a kézben, és: 

Egyszer volt, hol nem volt, nem tudott hazamenni. 

- "Hihetetlen, nem tudok hazamenni!"

Itt a vége, fuss el véle, kutya cica felesége.

A kaki az nagyon guttonszalag (gusztustalan) 2016. október 7.

Réka 2016. október 9-én elkezdte használni a "mert" kötőszót!
Korábban egy magyarázó mondata ilyen volt:
Anya: "Miért félsz a rókától?"
Réka: "Azért a róka félelmetes."

A hűtőn találtam ezeket a bevásárló listás tömbön.
Ezzel vége is mai villám nyelvművelő perceinknek.

Ősz az idő...

Rémségesen szégyellem magam, már 2 hónap telt el utolsó bejegyzésem óta. Mentségemre legyen mondva, itt van minden alább lejegyezve, mert azért jegyzeteltem ám, csak ráncba kellene már szedni.

November 1. óta dolgozom az Alelnöki Titkárságon, ez a munkakör baromira leköti minden energiámat, tökéletes ellentétben azzal, amit mindenki mondott nekem, hogy halálra fogom unni magam, kínomban nyelveket fogok tanulni, vagy ledoktorálok, annyira nem történik ott semmi. Nem tudom, ez mi is akart lenni, mézesmadzag, vagy elrettentés, én mindenesetre elfogadtam a megtisztelő áthelyezést, mi mást is tehettem volna, és azt kell mondanom, pillanatnyilag még élvezem is, hogy szükség van rám, hogy érdemi munkát végezhetek, nap mint nap hozzáadhatok valamit Magyarország GDP-jéhez. 

Ez a bevezető legyen mondjuk a gyónásom az elhanyagolásotok miatt érzett bűneim bocsánatáért. Azért napi 5 órára találkozunk. Ilyenkor öltözködünk, oviba ballagunk, oviból hazaballagunk, lent vagyunk, vagy nem vagyunk, ez időjárásfüggő, megpróbálom kiszedni belőletek, milyen élményeket szereztetek aznap, vagy sikerül, vagy nem, vagy kapok egy klassz kis feladványt: igaz vagy hamis? Megvacsizunk, fürdés, gyere már ki végre a kádból, válassz már mesét, mire vártok még, arra van a szobátok, MENJETEK MÁR LEFEKÜDNI!!!! Puszik, ölelések, szeretlek, nagyon nagyon szeretlek, jó éjszakát, szép álmokat. GYEREKEEEK, CSÖND LEGYEN MÁÁÁÁÁR!!!! És ennyi volt 5 óra.  

És ahogy Gergő anyukája is mondja, megtanulod értékelni a hétvégéket, az ünnepeket, szabadnapokat. Mert azok nem 5 órákból állnak. Ellenben több idegrendszer kell hozzájuk. Imádlak titeket, így is!!!

Szeptember 17-én este, mikor fürödtetek, egyszer csak ez szűrődött ki az ajtó mögül: "Te vagy a legjobb hugica, mert mindent csinálsz, amit én mondok."Hát az biztos, erős a szövetség. Főleg ha pukiról, kakiról, és egyéb huncutságokról van szó. Tomi azért tud olyat is tenni, amitől igazán kihúzhatjuk magunkat. Egyik október eleji este csak úgy magadtól mesélni kezdted, hogy "Ma megvigasztaltam Olivért, kétszer is." Ebben tudom, hogy nagyon jó vagy, mindig is maradj ilyen jólelkű. 

Tegnap, november 11-én, a szokásos Márton napi lámpás felvonulás után hazaértünk, vetkőzünk, valamilyen okból a kistestvér téma előjött. Mondom is, hogy milyen jó lett volna még egy kistesó nektek... Kérdezed, Tomi, hogy kicsoda? (mert neked konkrét személyekhez köthető ez, Ádámhoz, Gergőhöz, hogy ők lennének...) Hát mittudomén, biztos kitaláltunk volna valami jó kis nevet neki. Ja ja, és már tudnám tartani, mert nagy vagyok. Hát igen, sóhajtom én. Mire te, a lehető legőszintébben és egy kis aggodalommal a tekintetedben: De akkor még nehezebben bírnál velünk! 

Tegnap a felvonuláson észrevettem, hogy piros duzzanat van a jobb szemhéjadon. Kérdezgettelek, hogy mi történt, de akkor nagyon pukigyuri voltál, mert a "béna" lámpás felvonulás helyett inkább távirányítós forma 1-ezni szerettél volna és csak pukkancskodtál. Itthon már hajlandó voltál beavatni a részletekbe. Ugyan okosabb nem lettem, mert a lényegre térve csak ennyit tudhattam meg és most szó szerint idézem Dr. Sz. Tamás ügyvéd urat: "H. Erik valamilyen indokból (!!!) megcsípte a szememet." És tegyük hozzá, felettébb diplomatikus válasz volt ez egy ötévestől. 

Már dolgoztam, mikor Tomi első moziélményét élhette át, a Kis kedvencek titkos életét. Augusztus 17-én vitt el Apa. Nem volt semmi gond, tényleg kész voltál már rá. Ahogy Réka is, aki október 30-án volt először moziban; a Jégkorszak mellett döntöttünk, az volt a legkevésbé túlpörgött a választékból. Popcorn, üdítő, mint a nagyok. Jókat rötyögtél rajta, egyszer az én, aztán Apa ölébe kéredzkedtél, és simán kibírtad pisilés nélkül. Azért ebből nem szeretnék rendszert csinálni. Szerencsére itthon is megelégedtek a mozizással. Ma is moziztunk, a Szörny Rt-t néztük meg sötétben, nasival, tényleg tiszta mozi élmény volt. :)

Réka mikor mérges rám, nem azt mondja, hogy utál, hanem átlényegül csodálatos tanítómesterré és csak annyit kiált az éterbe, hogy SZERETLEK, ANYA!!! Én meg ott állok mindig és mély áhítattal csodálom. Mint mikor kijön az öltözőből a kis bagolytakarójával és boldogságtól ragyogó pofival köszön, majd azt mondja: "Jó napom volt, Anya!" Ilyenkor nemcsak én, hanem a jelenlévő anyukák is olvadás közeli állapotba kerülnek. Meg szoktad jegyezni, hogy "Anya, Anyukám, te jöttél értem!" Hát nekem ennél több ilyenkor nem is kell a tökéletes boldogsághoz, és indulunk Tomiért, akivel még eggyel megtoldjátok mindezt, ahogy megölelitek és köszöntitek egymást.

Szókincsed is szépen gyarapodik, hangzóid is alakulnak. Már megvan a f hang, októberben kezdett el átmenni p-ből szépen a helyére. A délután nálad az egyszer, régebben, múltkor. Nagyon mókás, ahogy elővezeted, mi minden történt délután. Nézegettünk képeket, Peti bácsi tartja a karjában Anna babát: "Felemelt engem délután Peti bácsi." Bárcsak megtehetné még. 

Eszembe szoktak jutni, és talán eddig még sosem írtam erről, azok a pillanatok, amikor az éjszakai szopizások voltak még ...nagyon délután... ahogy néztelek, és a fülecskédbe beleláttam egy kis tulipán formát. Egyikben egy szabályosabbat, másikban egy teltebbet. És ilyenkor mindig elgondolkodtam, hogy ahogy nézem ezeket a kis tulipánokat, ilyen tökéletes pillanatok már lehet, hogy sosem lesznek. Amikor ennyire egyek lehettünk. Ezek valószínűleg csak nekem olyan varázslatos emlékképek, hiszen a te emlékezetedben nincs ez ott, vagyis biztos ott van valahol, csak nem tudod előhívni. De amikor a te babáddal leszel így éjszakánként, talán eszedbe fognak jutni ezek a sorok és mindent megértesz.

Képzeljétek! Egész októberben vörösbegy énekre ébredhettünk! Onnan tudom, hogy vörösbegy, hogy egy októberi napon kint teregettem az erkélyen és a házunk előtti fa tetején csücsült egy, és csodálatosan énekelt. (Igen, tudom, ilyenkor a fajtársait küldi az anyjukba, de azt gyönyörűen, na.) És a következő hetekben is ugyanez a varázslatos ének volt minden reggel. Remélem, nem egy újabb példája ez a globális melegedésnek, mert hogy eddig ilyen nem volt..., maradjunk optimisták.

Ha már ének: Réka elénekeltette velem vagy nyolcszor a Télapó itt van-t, mert most ugye kezd aktuálissá válni és nagyon izginek tartja azt a részt, hogy "Jég a cipője." De nem azért, mert jég, hanem mert szerinte "ég". Egyik nap mondja is nekem, hogy "Délután (= majd) meggyújtjuk a cipőnket és akkor ég a cipőnk?" Cuki kis Wednesday Addamsem.

Ki ismeri fel a következő dalt? Fényes nap, kólis nap, kilekalakalakala, megfagynak. Mert ennek csak így van értelme. Na és ki tudja elénekelni a Gilisztás-magyaros-véreset? Mert ezt kellett sürgősen énekelnem a focipálya mellett. Borka anyukájával törtük is a fejünket, mi a bánat lehet ez, ilyen kizárt, hogy van. Másnap - mert volt megint néptánc, és mélyült az ismeretanyag - már te énekelted lefekvéskor: "Gólya, gólya, gilice..." JAAAAA! HÁT EZ A GILISZTÁÁÁÁS! Örvendezett és kacagott Anya. Gilisztás. magyaros, véres. Hatalmas!

Réka napon sokan felköszöntöttek ám! Először Mami még jópár nappal ezelőtt, mert ő most Gunarasban van, de egy nagyon klassz könyvet hozott neked, aztán Papi, Lujzi mami, meg egy csomóan a facebookon is. Tolmácsoltam mindet, az összes puszit átadtam, ami téged nagyon boldoggá tett. Míg Apa mesélt neked, egyszer csak felém fordultál és így szóltál: "Köszönöm, hogy köszöntöttél engem névnapomon."

Mi köszönjük, hogy vagy nekünk! Tudod, mit kaptál tőlünk? Egy nyamvadt csík Kinder csokit és sok puszit. Mégiscsak jól csináljuk, Apa?

Találtam újabb felfirkantott - viszont történelmi jelentőségű - tényközléseket, ezek még az előző bejegyzéshez kapcsolódnak.

2016. augusztus 22-én Réka suttyomban nyomott 2 darab kakit a WC-be!!!

Tomi őszinte, egyben mély analízises személyiségrajza édesanyjáról 2016. szeptember 9-ről:

"Apa, Anyának megvan még az a béna telefonja, amit ide (konyhapult) levágott néha?"

Szeptember

Na, elkezdődött a munka, már a negyedik hetemen is túl vagyok, ami érthetetlen, hiszen még csak pár napja kezdtem el... ez most már mindig így lesz? Az évek növekedésével fordítottan arányos a múlt hosszának érzékelése? Ja, hát persze, onnan tudod, hogy már nagyon öreg vagy, hogy már nem is emlékszel semmire. És ennek van is egy szép neve, Lukrécia. Ja nem, Demencia. 

Nemcsak nekem kezdődtek el az izgalmas hetek, hanem nektek is. A legizgalmasabbak pedig csak ezután jönnek, mert eddig Mami nagyon sokat segített nekünk, hogy itt volt velünk hétfőtől péntekig, és nem 5 után estem be az ovikapun értetek. Mostantól már inkább ez lesz a jellemző. :(

Tomi nagycsoportos. Önálló, segít, ahol tud, és ugyanolyan csibész, mint eddig volt. Most már elkezdődnek majd a nagycsoportos foglalkozások, nagyon kíváncsi vagyok, tetszenek-e majd és mennyire leszel aktív. Ugyan még nem készülünk iskolába, azért nem árt tudni, hol is állunk e téren. Sajnos az úszásról le kellett mondanunk, pedig hogy vártam..., mert a szülőknek kell értetek menni, fél 5-re, amikor én épp leteszem a munkát, de sajnos az akadémia sem tart még ott, hogy teleportáló készüléket működtessen a munkavállalói részére. Nagyon dühös vagyok emiatt. Nem a teleportáló készülék hiányára, hanem hogy tudom, hogy a zágrábisok délelőtt mennek úszni, busszal viszik, és busszal hozzák is vissza őket az oviba... az óvónők és dajkák.

Réka hihetetlen talpraesetten vette az első napokat. Nagyon nagyon örülök, hogy legalább a legelső napon vele lehettem, mert kaptam egy szabad napot, és amilyen tüneményesen elvolt az új környezetben, semmi nyafogás, semmi sírás, hát mérhetetlenül büszke vagyok az én érzelmileg stabil kislányomra. Úgy jöttünk haza az első napról, hogy még az óvoda udvarán ezt mondtad: "Jó a oviban. Megengedem majd, hogy elmenjél, jó, Anya?" Hát kell ennél több?  Harmadik napon már ott is aludtál, mindenféle fennakadás nélkül. Azt mondták, úgy kidőltél, hogy egy akkorát aludtál utána, hogy csak na. Még képet is kaptam rólad, milyen tündérien alszol a többiekkel. Annyira jó, hogy ilyen apróságokra figyelnek a mi óvónénijeink, apróság, de nekem óriási nagy kincs, hogy láthattam egy pillanatot az első ottalvásodból. Már szövegelsz is, drágám: Gabi néni, a dajkátok mesélte Maminak, mikor ment érted, hogy kifogásoltad a piskótát csokiöntettel. "A mi lakásunkban nem szokott ilyen lenni, nem eszek ilyet." Na, most aztán meg lehet a véleményük rólunk. :D
Hú, amúgy szokásunkhoz híven, Réka esetében is szinte az utolsó pillanatra időzítettük a kaki történetet (sorry!!!). Alig egy héttel ovikezdés előtt még szó sem lehetett másról, minthogy a kaki csak a pelusba való, ebből jottányit sem engedtél. Ki tudja, mi is segített végül a meggyőzésben, de egyszer csak elkezdted mondani, hogy te már nagylány vagy, ügyes vagy és vécébe kakilsz. És így is tettél. Azóta is hihetetlenül cukin, bocsánat, nagylányosan kezeled a témát és mi roppant büszkék is vagyunk rád. Mint ahogy a cumi sem téma már hónapok óta. Milyen sokszor hallom pedig, hogy jaj, de sok hiszti van még otthon a cumi miatt, és nem egy képen látom, hogy nagy cula óvodások úgy alszanak, hogy a szájukban az ujjuk, és ezt még fel is teszik a szülők a facebookra, mert olyan cuki!!! 

Ma itthon voltunk hárman. Bevallom, kicsit élveztem is ezt, egy kicsit olyan volt, mint a régi szép időkben. El is határoztam, hogy ilyen lesz még, ilyen láblógatós szabadnapozás, csak úgy. Most sajnos megvan az okunk az itthonlétre. Egyrészt, elkezdődtek a taknyolások, köhögések, és jobb, ha nem az oviban, munkahelyen rontjuk a levegőt, másrészt ágyi poloskát találtak az oviban és a gázosítás után mindent ki kell mosni, még a fektetőket is, tehát ha nincs száraz fektető, nincs hova fektetni a gyerekeket. Akkor inkább itthon maradtunk, mert ha délben rohanhattam volna értetek, nem sok értelme lett volna reggel benyargalni a munkahelyemre se. Nagyon dühös vagyok, mint minden szülőtársam, hogy ilyen megtörténhet 2016-ban. Pont a mi csoportunkba hozta be egy kisfiú otthonról...    

Augusztus 28-án buliztunk egyet Tomi ötéves szülinapja alkalmából. Hát, kb úgy vagyok most vele, mint a szülőszobán: talán fogok még, de mostanában tuti nem. Na jó, nem volt annyira vészes, de ez volt életem elsője és egy pinatát is bevállaltam, amit sk gyártottam le. Mindent egybevéve jól sikerült, csak a játékos foglalkozásokat sajnálom, hogy kimaradtak, ugyanis a szülinapos nem volt túl motiválható ilyen téren. Azért az ecetes-szódabikarbónás lufifújós trükkömet el tudtam sütni és még tetszett is a közönségnek. Rékának még mindenképpen lesz egy hasonló bulija és azt hiszem, ezzel át is adom majd a stafétát a profi rendezvényeseknek. Vagy nem... ;)

Kicsit csapongósra sikeredett ez a bejegyzés. Így jár, aki ritkán ír és csak úgy felfirkantja ide-oda a történéseket, aztán tojik az időrendiségre, mert mégsemamunkahelyünkönvagyunk, nem?

Szóval a buli előtti napon volt a - szerintem eddigi legtutibb - traktorfesztivál!!!! Nem volt túl meleg, mint eddig, és már Rékát is érdekelte minden, Tomit egy bácsi elvitte egy gyönyörűszép trakival egy körre! - közben Apával kicsit feszengtünk, hogy ki is volt ez a bácsi és hova is vitte Tomit, izé, volt egy fiunk... de aztán meghozta. Ültünk harckocsi tetején, ami a szántón rallizott velünk egy kört, iszonyat jó kis pöriket ettünk, és egy szuper pólót is szereztünk Tominak, ami jövőre is jó lesz és kapóra is jön, mert 6-os szám van rajta. Apa gyorsan ki is matekozta, hogy tulajdonképpen egyidősek a gyerekek. Tomi és a Trakifesztivál. Nem tudom, meddig lesz még, vagy mi meddig járunk majd ki Alsónémedibe, de szeretem, hogy augusztusban ez nekünk egy fix program. Tomi szülinapi ráadásbulija. (megj.: 2017 elején egy szűkszavú facebook posztban jelentették be: nem lesz több traktorfesztivál Alsónémediben.)

És hogy Apával se maradjunk ki a jóból, a szeptembert rögtön egy koncerttel kezdtük, Anikó is ott volt velünk és együtt csápoltunk a Red Hot Chili Peppers jó kis számaira. Már ti is szeretitek hallgatni ixiben! Nem kell már sok, és együtt jammel a Sz. család az autópályán.

Nyarunk

Nyár. A felhőtlenség, a meleg, a pancsolás (Réka szerint pancskolás) a sok puha gyümölcs, ahogy beleharapunk és végigfolyik a könyökünkig... Hmmm. Ezt vésem be. Nem hagyom magam. Ami nem volt tökéletes, az meg vicces volt és jó lesz elővenni évek múltán egy jót kacagni rajta. Persze mindenen azért nem lehet... 

Idén a Balaton déli partját választottuk, ha már kicsi gyerekeink vannak, miért is ne a sekély vízben pancskolhassanak. Siófokra mentünk, Mami szomszédjának, Ilonka néninek a házába. Igen, akinek van a Lolája, a zsemle színű bájos labradorja, aki bármikor szívesen odaszalad hozzátok egy kis simire, ha a kerítésen keresztül óbégatjátok, hogy LOOOLAAAAAAAAA!!!! Már ott kaptuk az intő jelet a gondviseléstől, mikor Móni felvilágosított, hogy Siófokon már rég nincs sekély víz, derékig ér, ha belelépsz. Ez nem tántorított el minket, a déli parton sekély a víz, punktum. Teltek a hónapok, közeledett a hetünk: július 14-19. Nem volt gatyarohasztó meleg egész nyáron, voltak esősebb napok, meg kellemes meleg napok, de ezen sem kezdtem el morfondírozni előre. És akkor jött a kérlelhetetlen előrejelzés: július 14-én hidegfront érkezik, sok eső lesz, narancssárga riasztás, de 19-én újra melegedés várható... És pontosan így is lett. 14-én még láttuk a napot, mikor megérkeztünk, és legközelebb 18-án délután mutatta meg magát. Hogy a két dátum között mi volt, na az lesz a kacagás tárgya, néhány év múlva. Maradjunk annyiban, hogy láttuk a Balatont szürke színben is, örültünk, hogy volt a házban siesta kályha, és láttuk kívülről a teltházas Tamási Gyógyfürdőt és a Siófoki Galerius Élményfürdőt pár percig, 50 méteres embersor végéről.
Nagyon nagyon sajnáltunk titeket, mert tavasz óta csak azt mondogattuk, hogy ne pancsolj annyit, ne vizezd úgy össze magad, majd a Balatonban fetrenghetsz naphosszat! És ti így vártátok a balatoni nyaralást és nem értettétek, hogy miért nem megyünk már fürödni. Szerencse, hogy legalább quadozhattál, Tomi, volt a közelben egy vurstli, ahol felülhettetek a körhintákra, ugrálhattatok a trambulinon, és ez mindig nagyon tetszett nektek. Sokat utaztunk, jókat ettünk, és együtt voltunk, ez számít igazán. Utolsó nap csak azért is belementünk a 20 fokos Balatonba! Hihetetlen, de hamar megszokja a test, már nem is volt olyan rettentő hideg, ha egyszer belemerültünk. De az önfeledt pancsolás élmény ezúttal elmaradt.

Szerencsére még egyszer a nyáron le tudtunk menni Mamihoz pár napra Bonyhádra, és láss csodát, szép meleg nyári napokat fogtunk ki. Kata felvetette, hogy találkozzunk a strandon, hát ki is használtuk a lehetőséget! Olyan szuper kis délutánunk volt! Ott voltak Anikó nagylányai is, Anikó és Angéla, akik tündéri aranyosan adtak kézről kézre titeket a vízben, egy percre sem hagytak magatokra, úgy vigyáztak rátok. Tomi még csúszdázott is velük. Még nagyon sokszor szeretnék veletek menni a bonyhádi strandra! Majd szólunk nekik is. ;)

Tominál most IFA szerelem van. Vannak ugye a Frankék, sok állattal, és van a nagynénéd, akit nem kell kérlelni, hogy menjen el veled megnézni őket. Nem is tudom, melyikőtök izgatottabb egy-egy Frank vizit előtt. Na és nekik vannak IFÁik. Bele is ülhettél az egyikbe! Állítólag legközelebb még el is visz a Dezső egy körre. Közben meg titokban készül egy remek kis IFÁs póló a szülinapodra!

Apropó szülinap! Elhatároztam, hogy az ötödikre szervezek neked egy kis bulit meghívott vendégekkel. Nagy a készülődés, persze ez most még nem látszik, de igyekszem élménytelivé tenni a napodat. Remélem, tetszeni fog és jól érzitek majd magatokat. Itt lesz Borka, Norbi, Ádám és Gergő a Katica csoportból, na meg Dávid és Csanád sem hiányozhat.

Akkor már dolgozni is fogok. Próbálom nem túl tragikusra fogni, úgy fogom fel, hogy most töltöm a két hét jól megérdemelt szabit! Mindjárt másképp hangzik, ugye? Kicsit azért várom is, milyen lesz újra az a világ.

Tomi, ma voltunk az ötéves státuszvizsgálatodon. Nagyon meg lettél dicsérve. Azokat a feladatokat is szuperül megoldottad, amik 1-2 éve még nagyon mumusok voltak neked. A "pilótás" fejhallgatóssal meg a képfelismerőssel nagyon elkápráztattad Kriszti nénit! Aztán délután egy maratoni birkózást rendeztetek a nagyokkal a homokban. Egy vödörnyi homok jött ki belőled este.

Réka, ma annyit kacagtam rajtad, ahogy a nagyfiúkon (bizony, 10 éves nagyfiúk!!!) csüngtél, főleg Bencét zaklattad, de Csongort is el-elkaptad. Annyira édesek vagytok, te ahogy megfogod a kezüket, kéred őket erre-arra, megölelgeted őket, ők meg ahogy mindezt hagyják és alávetik magukat a kis szeszélyeidnek. Jaj, hogy szeretsz incselkedni velük. Megkérdeztem, melyiküket szereted. Nagyon diplomatikusan azt felelted, a Bencét és a Csongort. Akkor ravaszul tovább faggattalak: de kit választanál közülük? Te pedig szikla szilárdan: A Csongort és a Bencét!

Sajnos az élet nem csupa móka és kacagás. Napra pontosan ma egy hónapja, hogy elment a kecskeméti Papa. Nem megyünk többet a Margarétába. Anyának nincs többé Apukája. De jó érzésekkel mehetett el. Sosem panaszkodott, mindig mondogatta, milyen sok helyre eljutott, soha nem tette le a nyughatatlan hátsóját. Ezt ő persze egy másik szóval mondta. :) Azt mondják, aznap reggel még udvarolt a nővéreknek, aztán délben elaludt. Nyugodj békében, Kecskepapa. Mesélek majd mindig rólad a gyerekeknek.
Egyik júliusi este ültem a fürdőkád mellett és beszélgettünk Rékával. Megkérdeztem tőle, tudja-e miért vagyok szomorú és hogy emlékszik-e a kecskepapára.
"Igen."
Mondom, hogy ő már nincs, elment a Jóistenhez, meghalt.
Kérdezted, hogy "Igen?"
Mondtam, hogy már nem láthatjuk őt és nem beszélhetünk vele.
Mire te: "És nem viszünk csokit, meg almát. Ott játszottam, kimentem Apával és Tomival."
Én: "Igen, én meg bent beszélgettem a papával."
Réka: "És benéztünk a ablakon. Beteg, ugye? Meghalt, ugye?"
Teljesen képben voltál, mindent elmeséltél az utolsó találkozásunkról.

Kicsit szomorkás a hangulatom máma...

Most legszívesebben egy olyan sírva röhögős smileyval indítanék. Megfigyeltem, valahogy mindig úgy alakul, ha foglalkozom a munkahely témával, pl. mint ahogy előző bejegyzésemben nagy mellveregetve írtam: visszavárnak!, néhány nap múlva 180 fokos fordulatot vesz a történet. Ugyanis bizonyos folyosói pletykák után immár hivatalossá vált: aki visszavárt, most úgy döntött, nyugdíjba vonul. Több forrás is megerősítette. Szerettem volna hallani néhány bátorító szót magától az illetékes személytől is, napokig szorongattam a telefont, aztán nagy levegő, felhívtam. Nem jókor. Visszahív. Ez 3 napja történt. Azt hiszem, nem erőltetem tovább, előbb-utóbb úgyis megtudom, amit meg kell tudnom és jöjjön, aminek jönnie kell. 

Tehát adott most már két szuper bizonytalanság az életemben. Ha pozitívan szemlélem, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Márpedig én szeretem megoldani őket. Az ovis felvétel kilátásai egész jól alakulnak, mert a héten, június 21-én, kedd délután Réka letette a cumit!!!! 

Hát nem állítom, hogy teljesen önszántából tette, mert a délutáni alvás helyett kaszinózás folyt, aminek másfél órán keresztül sikertelenül bevetett eszközökkel próbáltam véget vetni, mire kész, elfogyott az összes türelmem és idegszálam, és a cumin álltam kíméletlen bosszút. Megfogtam, és kettényisszantottam. Nem volt könnyű nekem sem, elhihetitek. Sőt, még most is gombóc van a torkomban, mert okosabban szerettem volna megválni tőle, és hát ezzel visszavonhatatlanul lezárult egy újabb korszak. Na és az, hogy mindezt, drága kicsikém, milyen hősként kezelted és elfogadtad..., nem hisztiztél, drámáztál utána, hanem okosan beszélgettél velem róla, ez olyan megható, és tele vagyok miatta lelkiismeret furdalással... Aznap uzsonnánál és a kádban ülve is megkérdezted: "Szomorú voltál és kidobtad a cumimat?" mondtam, hogy igen. És ahelyett, hogy dühöngeni vagy alkudozni kezdtél volna, csak annyit mondtál: "Jó." És azóta nincs cumi az életedben. Emmi babának van cumija, mert ő kisbaba még. Helyretetted magadban.

Ez a hét még azért is volt különleges, mert először kakiltál a bilibe! Június 23-án, este szóltál, hogy kell pisilni. Ráülsz a bilire, látom, hogy erőlködsz, fészkelődsz. Kérdezed, hogy mikor jön a pisi?? Mondom, hogy türelem, csak üldögélj nyugodtan, nem sietünk, majd jön. Én éppen rakosgatom vissza a kirakó darabjait a helyükre, te egyszer csak felpattansz és azt mondod: "Hohó! Kakiltaaam!!!" Micsoda???? Juhhééé, volt nagy öröm, videózás, közös wc-be öntés és szia, kaki!!! Ne utálj, hogy ezeket leírom, te is így fogsz majd örülni a ti első kakitoknak az unokámmal! 

Szóval a problémák így már nem is akkora problémák, igaz? Szeptemberig még sok hetünk van, csupa izgalom lesz a nyár.

Édes vagy, mert mindig kérdezed, hogy "Van rajtam pelus?" Tehát már nagyon számon tartod, mikor szabad és mikor nem becsurgatni. Szeretsz azért még kényelmeskedni és néha kéred a pelust, hogy tarts egy kis pihenőt, de ez simán belefér szerintem. Ma a délutáni alvás után arra mentem be hozzád, hogy levetted szépen a pelust magadról. Először megijedtem, gondoltam, tele van pisilve az ágy, de semmi nem volt, minden teljesen száraz volt! Egyem a kicsi szíved! 

Tegnap lementünk este kicsit még levegőzni, mert egy érzelmileg nehéz napon voltam túl, kellett a "környezet változás". Ülök a padon és bambulok, nézem, ahogy pörögsz a körhintán a szép kis virágos ruhácskádban, ami még kissé nagy és mindig csúszik le a pántja. Majd kiülsz a szélére, ahogy szoktál, hogy lefékezd, és minden egész kör megtétele után ezt mondod: "Lány vagyok és Sz. Réka. Lány vagyok és Sz. Réka. Nagylány vagyok és Sz. Réka" hát megzabáltalak, olyan édes voltál a két és fél éveddel ott a pörgőn.

Szóval nagylányosodsz. 

Bocs, Tomi, neked is megvolt a bilis szenzációs időszakod, keresd nyugodtan vissza! Ez most egy ilyen időszak, majd jön a te iskolakezdő sztori áradatod is, ne félj! 

Azért volt nehéz napom tegnap (vagyis most már tegnap előtt, mert elmúlt éjfél), mert Tatán voltunk. Sosem volt egy szívderítő látogatás egyik alkalom sem, mert a papagájokat mentünk meglátogatni, akiket rábíztam egy kedves, állatbarát idegenre, akivel az expresszen hozott össze a sors, mikor már csak ez a megoldás maradt, hogy humánus körülmények közt váljak meg tőlük egy időre, míg a betegségemből kilábalok. Az idegenből így lett egy kedves ismerős, akihez minden évben, a tatai Víz Zene Virág fesztivál idején elmentünk, hogy meglátogassuk a nimfáinkat. Az, hogy nem olyan körülmények közt élhettek tovább, mint nálunk, családtagként, szelíd, kezes madárkákként, eleve nagyon fájt. De együtt lehettek, kinti röpdéjük is volt... Először Phoebe ment el. Ő volt Woody párja, a fiatalok anyukája. Csabi nem lelkizik sokat, egy-két mondat, elpusztult, ez van. De csakis magamat okolhatom a történtek miatt, hiszen én nem álltam a sarkamra és vetettem véget a száműzetésüknek. Nem tudom, mire vártam. Egyedül kell sok mindent megoldanom, ezt is meg kellett volna oldanom. Akkor nem lett volna késő. Ami szombaton fogadott, arra nem voltam felkészülve. Addig azzal áltattam magam, hogy majd talán idén ősszel végre sikerül őket is hazahozni és méltó körülmények között öregedhetnek meg, de erre már nem fog sor kerülni. Összesen két nimfa ült bent a sufniban. Egy fiatalabb és egy öregebb, rossz bőrben lévő. A többi elrepült. A kutyák kirágták a ketrecet és a madarak, köztük Nagyközi, Dzsundzsi, Luti... elmentek. Csabi azt mondja, az öreg a miénk. Mert rákérdeztem. Persze azt is mondta, hogy tiszta ideg volt 2 napig és elhiszem neki, de azt nem értem, miért így kellett ezzel szembesülnöm. És most mi legyen szegény egyetlen madarunkkal, aki vagy Woody vagy Nagyközi. Már nem ismerem meg, nem az a kedves, mosolygós nimfa szem néz vissza rám, ami 2009-ben. Gyűlölöm magam, mert ilyen méltatlan helyzetbe sodortam azokat, akiket rám bízott a sors. És mérhetetlenül dühös és csalódott vagyok azért is, mert nem kommunikálta le velem senki, hogy mit gondol, szeretne, mígnem késő lett. Ha úgy érzitek, ez az én problémám, igazatok van, de le kellett írnom, hiszen ez is, ahogy minden más, ami velem történik, veletek is történik. Ha úgy élek az emlékezetetekben, mint egy sokszor szomorú, sokszor kiabálós, ideges ember, akkor ez az egész örökanyaság egy nagy hazugság, mert itt mindig minden vicces meg vidám és tökéletes, nem? Néha le kell írni a kevésbé vicces és tökéletes dolgokat is, akkor lesz kerek a történet.  

"Én akkor is szeretlek Téged, meg Apát, mikor kiabáltok velem."

Júniusi mindenféle

Már június 18. van, szombat. De jó kis nap volt a mai! Apa munkahelyi családi napján voltunk a Vízművek üdülőjében. Huhú, volt ott minden, mi szem szájnak ingere! Két gyönyörű szép, kristálytiszta vizű kék medence (elvégre a vízműveké...), egy leterített szőnyegen játékok arzenálja, kis ház, mindenféle guruló járgány, labdás csúszda, ugrálóvár, kézműves asztal, arcfestés - megvolt Tomi élete első, szuper vagány oroszlános arcfestése! - és hogy a felnőtteknek is jusson izgalom: íjászkodni lehetett - Anya le is zúzta a bal karját a helytelen íjtartása miatt... -, és kedvünkre válogathattunk sok-sok finom ételből és italból. Apának még beszélgetnie is sikerült egy-két kollégával, így mindenképpen sikeresnek és élmény telinek mondanám a délelőttünket. Korábban el kellett jönnünk, mint maradtunk volna, mert várt ránk egy újabb izgalmas program: H. Gergő szülinapi bulija! Ami azért abból a szempontból is jól jött, hogy így legalább Réka tudott aludni délután. Tominak viszont pörgős napja volt. Hazaértünk, átöltöztünk, megfésülködtünk, és kéz a kézben átsétáltunk Gergőékhez. Nagyon klassz kis szülinapozás volt. Eljöttek Mocorgóék és rengeteg izgalmas játékot játszottak veletek, öröm volt nézni titeket!

És a napot egy jó kis döntetlen mérkőzéssel zárhattuk Izland ellen az EB-n. Jó nap volt.

Van még néhány szemelvény az elmúlt napokból, amit azért még ide írok.

Ha tűzoltósat játszotok, Tomi a parancsnok, Réka megkapja az utasítást, szaladtok a helyszínre.

Tamás: "Gyorsan, be Jupiterbe!"

Réka: "Jó! Gyorsan menjünk a Tűzoltó Sam készenállba!"

Tűzoltó Sam készen áll = tűzoltó, tűzoltóság, tűzoltó autó, ...

Június 14-én Réka felismerte és megfogalmazta a saját dackorszakának lényegét! Sokszor van, hogy gondolkodás nélkül rávágod valamire, hogy "Nem!" Majd pár másodperc után helyesbítesz, hogy "De!" vagy "De, igen!", mert átgondoltad és beláttad, hogy az tulajdonképpen jó, amit javasolok, kérek, stb. Na most is ez volt a szitu, már nem emlékszem, miről is volt szó, de a kispadon ültél, készültünk kifelé, vagy valami öltözködési vagy játék kiviteli dilemmánk volt, amire elsőre nemmel, majd igennel válaszoltál. Aztán ezt mondtad: "Azt mondtam: nem, azt mondtam: de. Uuu'gyeee? Mindig ezt mondom." és egy jót mosolyogtál rajta. Majd kint is felismerted a helyzetet: " Azt mondtam: a kisjátszóra akarok menni, azt mondtam: nem akarok a kisjátszóra menni. Ugye, Anya?" És közben észbontóan tündér vagy.

Szeretsz filózni dolgokon, és ahogy megkérdezed őket... Tegnap a kádban mutatsz nekem egy hosszú hajszálat a kezeden: "Anya, honnan került ide ez a hajszál?" Úgy imádom ezeket a kérdéseket, a hanglejtéseidet, a töprengő kis fizimiskádat! Szoktál úgy is közölni velünk megfigyeléseket, hogy "Anya/Apa/Mami, kérdez'el, hogy..." Ezt egy párszor már elsütötted, mire rájöttem, hogy ez a képzeld el... 

Van egy vicces szájtartásod, néha előveszed. Egyik oldalra húzod a szád, úgy mondod a mondandódat. Mikor ezt megmutattam nektek, hogy néha így beszél Réka, Tomi egyből megjegyezte, hogy "A te apukád is így tartja a száját, mikor beszél." És valóban, nekem is mindig eszembe jut a kecskeméti papa ilyenkor. Hihetetlen volt. Egyszerre éreztem döbbenetet, hogy ezt így megfigyelted és felismerted, hogy én is mindig erre gondolok, és meghatódottságot, szeretetet, hogy egy család vagyunk. Meg is ölelgettelek és puszilgattalak ott helyben, Tomi.

Tegnap előtt estefelé bejöttek a parkba a rendőrök a járőrkocsival körülnézni. Ti, fiúk, Csani és Dávid, követtétek őket, mi pedig titeket. Mielőtt elhagyták a parkot, lassítottak, ti már ott vártátok őket a kijáratnál a bicajaitokon. Mire közelebb értünk hozzátok, látjuk, bekapcsolták a villogót. Zsuzsa nénivel ujjongtunk is egy kicsit és tapsoltunk, mondom is, hogy mennyire bírom az ilyen jó fej rendőröket, mire Tomi, közlöd velünk, hogy te kérted meg őket, hogy kapcsolják kicsit be a villogójukat. Jót kacagtunk, és nagyon büszke voltam az én bátor és rátermett fiamra!

Van azért olyan is, hogy nem egészen értem, miért is nem élsz bizonyos adott helyzetekkel... Mai példa nagyon jó, hogy megmutassam, mire gondolok. Semmi komolyra nem kell gondolni, inkább vicces. Megyünk a Hungária körúton. Mellettünk egy mentőautó, pont olyan, mint a te mentőd. Meg is állapítjuk, hossza, felszereltsége alapján, ez bizony a te mentőd igaziban. Haladunk tovább, nekem meg eszembe jut, milyen jó lenne, ha most nálunk lenne a mentőd és az ablakból megmutathatnád a mentős néninek és bácsinak, hogy díjaznák. De csak gondoltam rá, nem mondtam semmit. Megérkezünk a családi napra, kiszállunk az autóból, mindenki hozza a motyóját, lenézek Tomira, ő is hozott egy játékot magával: A MENTŐAUTÓJÁÁÁÁÁT!!!! Hát elkezdtem kacagni, hogy ilyen nincs, képzeld, Tomi, mikor láttuk a mentőt, mire gondoltam.... neked meg ÚGY nem jutott eszedbe, hogy NÁLAD VOLT A MENTŐŐŐŐ?????

Már csak kettő van és befejezem!!!!

Rékás. Chili volt ebédre. Imádjátok ti is. Este is azt szoktuk még enni. Kéred is, én meg nézlek, hogy "Hú, akkor a pólódat szigorúan..." este már nagyon fáradt vagyok ahhoz, hogy egyből be tudjak fejezni egy megkezdett mondatot, így ezt sem tudtam normálisan folytatni. Te kisegítettél. Tágra nyílt szemekkel, édesen bizonygattad: "Szigorúan nem ebédelek a pólómra!" Hát megzabáltalak!!!!

Egy rajzfilmben hallottad, hogy háromszoros hurrát mondanak valakinek. Nagyon tetszett neked, azóta is gyakran felkiáltasz csak úgy: "Pipi, hurrá! Pipi hurrá! Pipi, hurrá!"

Még egy ráadás:

Ha esti lefekvős huzavona és alkudozás van, abban nagyon kreatívak tudtok lenni. Van, hogy annyira nem akaródzik nektek abbahagyni a kaszinózást, hogy Apa kihozza az éjszakai fényforrást, a kis szörnyikét. Nemrég is ez volt. Réka méltatlankodva hangot is adott felháborodásának: "Anya! Nagyon sötét van! Kikapcsolod a sötétet?!"

Még két hónap

Esik, villámlik, dörög, minden szürke, ilyen most a hangulatom is. Lehetne színesebb is, napfényesebb, vidámabb, de valahogy nem akar az lenni. Pont jó idő és hangulat, hogy összeszedjem kicsit a gondolataimat. 

Úgy képzeltem, az utolsó hónapok, hetek gondtalanul fognak telni, hiszen biztos helyem van az Akadémián, visszavárnak, vége az ovinak, jöhet a nyár, minden pillanatát kihasználjuk együtt! Ha minden mást félreteszek, végül is ez a lényeg, erre kell fókuszálni, meg tudjuk csinálni. Ez mától visszaszámolva pontosan két hónap. 

Ez alatt az idő alatt félre kell tenni a csalódottságot, a bánatot, a bizonytalanságot, az aggodalmakat, a félelmeket. Hogy miért csalódott és bánatos Anya, azt itt nem fogom taglalni, úgy tűnik, mindenkire vár az életben egy-két lecke, amiből tanulnia kell, bizalom és barátság terén. 

Tominak ma van az utolsó középsős ovis napja (ha nem számoljuk a nyári ügyeletet, mert Anya is dolgozó nő lesz). Ma végre sikerült elérnem a vezető óvónőt és tisztázni vele, hogy vajon Rékának lesz-e első ovis napja belátható időn belül, mivel a megállapodásunk ellenére, hogy amint stabilan szobatiszta lesz, kezdheti az ovit, elutasító határozatot kaptunk. Péntek óta ezen pörgött az agyam, hogy mi lesz így, most hova vigyem Rékát, amikor a beíratáson biztosítottak minket afelől, hogy felveszik, be sem írattam tehát bölcsibe sem. Mint kiderült, és már egy-két anyuka biztatgatott is, ez a hivatalos útja a dolgoknak... Csak jól esett volna egy "Nyugi, attól még jöhet a gyerek!" vagy hasonló kis lábjegyzet hozzá. 

Tehát fel van adva nyárra a lecke. Szobatisztává kell válni. Érdeklődés, lelkesedés van, nagyon ügyesen és készségesen együttműködsz Réka, ha bilizünk. De látom azt is, hogy még érned kell, amit nem lehet siettetni. Van, aki két évesen eléri ezt, sokan csak épphogy még nem töltik a hármat, akkor érkeznek el ide. Te most két és fél éves vagy. Rajta leszünk a dolgon, ennyit tehetünk. 

Majd még folytatom, lassan indulni kell Tomiért, és hátunk mögött hagyjuk a középsős évet.

Hétfőn be kell mennünk az oviba, mert bent maradt a szandálod, nincs a nyárra szandid...

Megint meséld el a markolósat!!!

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kisfiú, akit úgy hívtak, hogy Tomi és volt neki egy kishúga, Réka. Anyukájuk tudta, hogy nagyon szeretnek igazi nagy munkagépeket nézni munka közben, és mikor megtudta, hogy elkezdődött a házuk közelében a lakópark ötödik ütemének építése, nagyon megörült, és aznap az óvodából egyenesen az építkezés, vagyis még csak a tereprendezés helyszínére sietett a gyerekekkel. 

Mikor odaértek, hatalmas reccsenéseket hallottak. Éppen egy magas fát döntöttek ki a munkások. Egy kicsit elszomorodtak, mikor végignéztek a szép fasoron, amire valószínűleg ugyanez a sors várt, de a háznak útban lennének, ugyanakkor bíztak benne, hogy ha felépül, majd biztosan ültetnek az udvarára új fákat. Nem sokáig mélázhattak ezen, mert hamarosan megjelent egy méretes, sárga lánctalpas Hyundai markoló! Jött, hogy a kanalával felemelje és elvontassa a jókora farönköket. 

A régi kerítésen kapaszkodva nézte ezt Tomi, Réka és anyukájuk, mikor kedves, csivitelő hangocskákra lettek figyelmesek. "Szia, Tomi!" hallatszott a messzeségből. A hang irányába fordították fejüket és meglátták az ikerpárt, Haticét és Haficét, ahogy vidáman szaladnak feléjük. Ők is hazafelé tartottak az óvodából anyukájukkal. Kiderült, pont az építkezéssel szemben laknak. A lányok is felkapaszkodtak a kerítésre és immár négyen figyelték tovább a munkálatokat. Nagyon izgalmas volt, ahogy a hatalmas jármű égig érő karjával, nagy kanalával dolgozott.

Másnap izgatottan siettek vissza Tomiék a helyszínre, hogy lássák, vajon mennyit haladtak a munkával. Sőt, aznap még Csanáddal és Zsuzsa nénivel is találkoztak, akik szintén kíváncsiak voltak erre. Huhú, micsoda látvány fogadta őket! Eltűnt a fű, és alóla a föld is: akkora medence tátongott a helyén, hogy még a spari óriásmedencéje is elfért volna benne! A közepén pedig hatalmas betondarabok feküdtek, amiket a markoló a föld mélyéről forgatott ki. "Na, ezeket vajon hogyan fogja elvinni innen?"- tanakodtak hárman.
Ekkorra, mivel munkaidő vége felé járt az idő, a markoló már csak néhány simítást végzett a kanalával; gyönyörű szép, egyenletes, sík talajt hagyva hátra, aztán megállt, de tovább pöfögött. A kerítésbe kapaszkodva azért kitartóan és reménykedve várta Tomi és Réka, hogy lesz még folytatás is. De a markoló csak egy helyben állt, mozdulatlanul, és csak pöfögött magában. Anya meg is jegyezte, hogy jobb lenne elindulni a játszótér felé, itt már nem lesz munka, mennek haza a munkások is. A gyerekek kérték, még egy kicsit hadd nézzék. Teltek a percek, a markoló csak pöfögött, de nem mozdult. Ekkor már Tomi is belátta, nincs értelme tovább várni, és így szólt: "Á, ez már olyan uncsi, menjünk és..." De a mondandóját nem tudta befejezni, mert mintha csak meghallotta volna őt a markoló, abban a szent pillanatban felpörgött a motorja, felkapta és az égbe emelte kanalát, lendített egyet rajta, közben tolatott is egy kicsit. Mindhárman nagyot kacagtak ezen, különösen Anya, aki mindvégig meg volt bizonyosodva afelől, hogy a markoló kezelője nem is ült a fülkéjében! Tomi tudta, hogy nem szállt ki a kezelő. De akkor mit csinált ennyi ideig? Erre a rejtélyre nem derült fény, de az már világos volt, hogy valóban véget ért a munkanap, a markoló irányba fordult és komótosan felkapaszkodott a gödör aljáról a felszínre, megállt és a motorja is leállt. Végre ő is pihenhetett.       

Nem tudom, ki élvezi jobban, Ti vagy én, ahogy Tomi ágyán ülünk és mesélem nektek. Réka az ölemben, finoman vissza-visszaterelgeti a fejemet, hogy rá nézzek és úgy meséljem, ha Tomi felé fordítom- csak győzzem visszatartani a nevetést -, Tomi szemei még a félhomályban is úgy csillognak ahogy figyel, hogy elolvadok tőlük. 

Ha nem esik az eső, ma is megnézzük, mi a helyzet, hogy folytatódhasson a mese.

Április

Úúúú....megint annyi minden van és olyan rég írtam már... Mindig eszembe jut, amit Suzi nénétek mondott egyszer, és jól lerántott vele a talajszintre: "Úgysem fogják elolvasni, nem lesznek rá kíváncsiak, mik történnek most velünk." Lehet. Ki tudja. Mindarról, amiről írok, nem lesz része az emlékezeteteknek. De bízom benne, hogy szeretettel, jó érzésekkel gondoltok majd vissza a gyerekkorotokra, és ebben része lesz mindannak, ami itt van megörökítve, és bármikor szemezgethettek majd belőle.   

Tamásunk komoly nagyfiú lett. Már amennyiben nem hagyja magát külső körülmények által befolyásolni és tévútra csábítani. Figyelmes és segítőkész. Egyik nap az oviban az asztalnál dolgoztatok, mikor Hatice felkelt a melletted lévő székről egy pillanatra. Mira elfoglalta a széket, mire Hatice visszaért. Kérte Mirát, hogy engedje vissza, de Mira nem volt hajlandó a kérésnek eleget tenni. Ekkor az én lovagias nagy fiam felpattant a helyéről és átadta a székét Haticének. Még Csilla néni is elmesélte nekem! Amúgy Tomi saját bevallása szerint már 8 éves. Ezt többször is nyomatékosítani szokta a nap folyamán.
Sajnos nem minden napunk ilyen csodálatos. Sőt, aznap is őrjöngtem valamiért, ami odakint történt. Tehetetlen dühömnek mindig te iszod meg a levét. Te is elmesélted nekem ezt a kedves kis szitut, pedig nem is szoktál sokat mesélni. Talán, hogy ne legyek annyira mérges.  Annyira sajnálom, hogy ide jutottunk. De mindent meg fogok tenni azért, hogy megváltozzanak a dolgok! Nem akarom, hogy egy idegbeteg anya legyen az emlékképeitek közt. Nincs rendben, hogy egy 2 éves az anyja arcát a kezei közé veszi és azt mondja: "Nyugodjál, meg, Anya, jó? Nyugodjál meg!" Honnan tudhat ilyet egy kétéves??? Édes kicsikéim, ne haragudjatok rám.

Kétévesünk (bocsánat, két éves és négy hónapos, pont annyi, mikor a bátyja volt, mikor született a hugi... és pont ekkorra szerettük volna a kistestvéretek érkezését is, ha az égiek is úgy akarják, hát, nem akarták...), szóval kétévesünk egója miatt nem kell aggódnunk. Tud határozott, bátor kislány lenni, hangosan köszönni az ismerős néniknek, bácsiknak, hogy csak úgy olvadoznak tőle, de igazi földre vetődős drámakirálynő is tud lenni. Elképesztő, milyen kis tételeken képes kiakadni, vagyis a határokat feszegetni. Szerencsére a mi eszköztárunk is kifogyhatatlan és hamar hatástalanítani tudjuk a hisztibombákat. "Kedvenc" példám drága kislányom leleményességére a három lépés távolság után életbe lépő, kétségbeesett, durcás "Itthagytál!!!" kiáltás. Akkor megbeszéljük, hogy nem hagytalak itt, te maradtál le, álltál meg, ültél/feküdtél le. Nem unatkozunk, az biztos. És amikor megöleljük egymást és biztosítjuk határtalan szeretetünkről egymást, helyre áll minden, felszáradnak a könnyek, rendeződik a stressz szint, simulnak az idegek. Mert hálisten, mondod is hogy szeretsz, már Tomi is!!!, őt is szereted, Apát is, Mamit is, Orsit is, Annát is, Csanádot is. Csanit nagyon szereted. Simized, öleled, ha hagyja, és nem mérgelődik éppen, hogy zaklatod. Megkérdeztem egyszer, leszel-e a Csanád felesége, habozás nélkül kiáltottad szöszmötölős tevékenységedből fel sem nézve, hogy "Igeeeeeem!"

Ha vigasz kell, te ott teremsz és ölelsz. Ki hogy fogadja, én egész nap boldogan!!!! Szavak nélkül simogatsz, odabújsz. Egyszer Borka is megölelt, mert sírtál. És ez nagy szám! Borka nem ölelget csak úgy bárkit. Annyira édesek voltatok. Mesi is szeret téged, mégis szórtál rá homokot. Többször is. Ezt még nem sikerült kódolnom, hogy miért is történik. Megbeszéljük, hogy nem esik jól Mesinek, lesöprögetjük, együtt sajnálgatjuk őt, aztán másodszor is rászórod a homokot, és nem tudok időben odarepülni, már csak a homok alól szabadíthatom ki szegény buksit, vállat, karokat és lábakat. Borka anyukája szerint elkezdődött nálad is a nem bírom a fejét, ezért kicsinálom hozzáállás. De Mesit????? Ne már.
Anna sokat püföl mostanában, szór rád homokot, megcsíp. Hol hagyod, hol visszakap egy kicsit belőle. Téged sem kell azért félteni. Néha rád is rád jön az öt perc és belekötsz bárkibe. Oké, többnyire játékok tulajdonjoga miatt van perpatvar, mert ugye javában dúl az "Ez a enyém!" korszak is. De egyik nap mondtad is nekem elgondolkodva, hogy "Anya, csapkodta a fejemet a Anna? Aztán még egy kicsit gondolkodtál, és így szóltál: "Akarom szeretni a Annát."  

Tomi mesél. Méghozzá milyen jól! Úgy értem, igazi meséket, nem a napi sztorikat, mert azokat ugye még annyira nem. Mami elmesélte neki a Nyulacska kunyhóját, úgy fejből, ahogy szokta. Tán kétszer vagy háromszor hallhatta, mikor a kisjátszón a házikóban elkezdte nekem mesélni, és hihetetlen pontossággal adta vissza a szófordulatokat, a karaktereket, és végig mondta az egész mesét! Csak ámultam és bámultam. Egyik este lefekvés előtt, itt volt Mami is, eljátszottátok ketten a mesét. Nagyon élveztük, még Réka is adott hozzá egy kis komikumot, és majdnem az elejétől sikerült is felvennem videóra, nézzétek majd meg!!! Tomi szereti nagyon a szerepjátékokat. Sokszor szeret kiskutya lenni, vagy kisdino, vagy kisoroszlán, de van, hogy Rékára osztja az anyuka, magára az apuka szerepet. Öröm nézni titeket, ahogy együtt játszotok. És nem kezdtek el valami hülyeségen kárhozni.

Réka, nem tudom, miért, de nem hajlandó egy percig sem az ágyamban aludni velem. Mikor április elején Bonyhádon voltunk és Apa visszajött Pestre, mert dolgoznia kellett, felszabadult mellettem a helye. Tomit nem is kell kérlelni, naná, hogy velem aludt. Réka is úgy tűnt, végre látja benne a bulit, először lefeküdt közénk, majd felpattant, hogy "Nem tudok aludni Anya ágyában. Saját ágyamba megyek. Szomorú vagyok Anya ágyában." Csak néztünk Tomival és egyszerre prüszköltünk a röhögéstől, hogy hogy lehet ilyet mondani. Persze Réka is nevetett. Kicsit rákapott a túl sokat hallott "Szomorú vagyok, hogy ...." mondatomra. Imádom, ahogy észleltek, tanultok, alkalmaztok!

Akkor is nagyokat kacagunk neked, mikor a saját kis nyelveden szólalsz meg. A leggyakoribb és máig megfejtetlen mondatod a "Beakadt a biskuskála." Ezt úgy közbe szoktad vetni figyelemfelhívásra, telefonon bejelentkezéskor (Mondj valamit a Papinak! Szia Papi, beakadt a biskuskáááálaaaa!") vagy bármikor, ha úgy érzed, mondanod kell. A másik, mikor a Csip-csip csókát énekeljük. Így hangik: "Csip-csip csóka, makalada íde." Olyan gonosz vagyok, hogy többször is elénekeljük, én elhallgatok, te fennhangon folytatod, és közben majd bepisilek, olyan jókat kacagok. Nem lehet kitéríteni belőle.

Még március 18-án történt, hogy reggel kijöttél a szobátokból, és álmos fejjel szóltál, hogy "Anya, polyik a orrom." Kifújod, majd így szólsz: "Takaróm! Hozom a takaróm!" Már megint okosodtál, míg aludtál. Nincs több "kajó" meg "kaló"...kicsit hiányozni fog azért. Az a rituálénk is, ahogy kijöttünk régebben a szobából. Mert már magad jössz ki. Akkor felvettelek, mondtad, hogy ki jöjjön, melyik plüss; kellett a kaló is, a cumi is, ha nem a szádban volt, és akkor mindenestül vittelek ki, te közben kicsit még pihentél a vállamon és meg végtelenül boldog voltam az illatfelhődben. 

Festős

Március 15. van: esik az eső, kifestettük a szobátokban Tomi falát, gyanús, hogy az epémmel van valami, elvégre már 40 éves vagyok, ne csodálkozzak. Hogy ne a jobb bordaívem alatt érzett tompa, égő fájdalommal foglalkozzak, inkább írok nektek. 

Szóval ott tartottunk, hogy Réka szókincse is napról napra gazdagodik. Március 2-án mindketten a kosárhintában ültetek, mikor Réka hirtelen más tevékenységre vágyott, hát szólt, hogy "Kiszállok!", majd hozzátette: "Te is kiszállol, Tomi?" Imádom megfigyelni, hogy dolgozik a logika a kis fejedben, alakítja a szabályrendszert, amit majd jól át kell írni, mert van nekünk ez a senki máséhoz nem fogható, szép kacifántos magyar nyelvünk! És azt is imádom, hogy mennyi türelmed van még a beszédhez. Tomi nemleges válaszára így folytattad, mint ahogy általában nem szoktál egy kérdésnél megállni: "Maradol a hintában, Tomi?"
A hintában sok minden történik, sokszor énekelsz is, nagyon klasszul tudod már egy csomó közös énekünket! És már azt is simán tudod nyomatékosan jelezni, hogy "A lábam! A lábam! Beszorult a lábam!"   

Sokszor elfog a büszkeség, amilyen jó testvérek tudtok lenni. Megérkeztünk TSMT-re a nevtanba, vetkőzés, átöltözés Tominak torna cuccba, majd mikor kinézett Judit néni, hogy sorakozóra gyűljetek össze, te gyorsan odafutottál a húgodhoz, lehajoltál, átölelted és megpuszilgattad, mielőtt bementél volna a terembe. Azt hiszem, akkor sok anyuka irigyelt egy picit ott engem. Réka ilyenkor már tűkön ül és ahogy bezárul az ajtó Tomi mögött, boldogan rohan át a másik folyosóra, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb játékok várnak minket, míg Tomi tornázik. Legalább is így volt egy ideig, míg hirtelen el nem tűnt szinte minden játék a folyosóról... Hát igen, ezek a játékok jönnek-mennek, de legalább mi is tudtunk néhány megunt darabot vinni. Legelső alkalmaink alatt egy hajdanán valószínűleg zenélő és táncoló hóember figura volt a kedvenced, ami sajnos azóta szintén eltűnt, de az emlékét a mai napig őrizzük, mert ha szerdánként megyünk a nevtanba, csak úgy mondjuk utánad, hogy megyünk a "Ómemme helyre"! Ahol a bácsi van. Aki már sajnos (vagy neki mégsem annyira sajnos), szintén nem jár az unokájával. Á, szerintem neki is hiányzol egy kicsit, nem hiszem, hogy bárki mástól kapott volna mostanában ennyi figyelmet mint tőled, Rékám.

Hogy a "Köszönöm!" a "Szívesen!" és egyéb udvariassági formulák hogyan épültek be nálad ilyen gyönyörűen, nem tudjuk, hiszen sohasem sulykoltuk őket egyikőtökbe sem. De ebből is nagyszerűen látszik, hogy nem a nevelésen múlik, hanem a gyerek természetén, hogy mennyire használja ezeket a kifejezéseket. Hatalmas büszkeséggel tölt el, mikor nem is számítunk rá, mégis kapunk egy szívből jövő Köszönöm, Anyá-t, egy figyelmes Igen, Apá?-t, vagy mikor a gyógypuszi után is képes vagy elhüppögni egy köszönöm-öt!  
Van még mostanában egy olyan szó is, amit ha meghallok, először vissza kell folytanom a röhögést, aztán gyorsan elővennem szülői szigoromat, hogy emlékeztesselek titeket, ez a szó egyelőre minket illet meg, bár belátom, tőlünk sem hangzik túl szépen. Azonnal. Kint vagyunk a játszón, Réka észleli, hogy elvitték a motorját egy körre, szalad és rendelkezik: "Azonnal kérem szépen a motorom!"
Ha mondok egy számotokra új kifejezést, mindketten nagyon ügyesen én kreatívan be is építitek a szókincsetekbe. Mikor jött valami front és jól kifújta a lelket is belőlünk a hideg szél, amit amúgy mindig szeretek, mert addig biztos nincs szmog, és még azt is kibírom, hogy közben szétmegy a fejem, mondom délelőtt Rékának a nagy mászóka tetején, hogy ne nagyon jöjjünk ide fel, mert elvisz minket a szél, hát délután oviba menet még mindig fújt, meg is jegyezte Réka, hogy "Elbisz a szél!"  

Március 5-én épp fürcsi közepén tartunk, mikor Réka nagy kerek szemekkel és azzal az édes felvont szemöldökű, nagyon fontos információt közlő pofijával tudatja velem, hogy "A Tominak van kukija!" majd hozzáteszi: "Én is van kukijam!" és rámutat a fenekére. Mondom is, hogy az nem ott van, az ott a feneked. "Neem! A pupim!" Te bohóc.

Ma ugye kifestettük bambusz zöldre Tomi falát. Vegyesek az érzéseink, tanulófal volt ez nem kétség. A végére már egészen jól ráéreztem, hogyan is kellett volna az egészet megcsinálni, hogy szép egyöntetű, foltmentes felület legyen, csak sajnos elfogyott a 17 négyzetméterre elvileg elég festék... Én a túl hosszú pamacsszálakat okolom a hengeren, Apa az alapozás kihagyását, de az mindenképpen örömmel tölt el, hogy a gyerekek is kipróbálhatták az igazi, hengeres falfestést!!! Majd rátok fogjuk, ha magyarázkodnunk kell a festő bácsinak, hogy EZ MI?! Még az elején volt Tominak egy jó kis kommentárja. Volt egy kis glettelés, azt ugye meg kell várni, hogy megszáradjon és csiszolni lehessen, hát csak üldögéltünk Apával a földön, közben elkezdtük felragasztani a takaró szalagot, leteríteni a ponyvát... Na jön Tomi, aki már nagyon festene, és ezt mondja: Milyen eseménytelen ez a festés.

Jaaaaj, majdnem elfelejtettem!!!! Mit gondoltok, mit kaptam Apától a 40. szülinapomra???? Amellett, hogy elmehettem délelőtt masszázsra, ahol jól kiropogtatták a nyakamat, vállamat, mint még soha senki, és aztán egy fantasztikus running sushi ebédre vitt, és még szintetizátort is és Vespa robogót (na jó, csak a miniatűr mását) és Vespás tortát is kaptam, mit kaptam még??? Hát az ÖRÖKANYÁT 2011-től 2015-ig KÖNYVBEEEEEN!!!!! Itt is nagyon szépen köszönöm, APA!  

Holnap február 29.

Télvégi napjaink vegyes érzelmekkel telnek. Amellett, hogy mindketten okosodtok, ügyesedtek, rettentő sok energiánkat felemészti a mindennapos veszekedés veletek. Per pillanat, alvásidő vége felé, még mindig műsoroztok. Réka kiszáll az ágyából, szétrámolja a szobát, Tomi meg asszisztál hozzá. Ha ötször benyitunk, szép szóval, kiabálással, fenékre csapással, tárgymegvonással, semmivel nem megyünk semmire, hatodszorra is újra kezdődik minden. Most azzal fenyítettelek meg titeket, hogy igyekezzetek kihasználni az időt, háromkor ébresztő. Ez kevesebb, mint fél óra. Dühös vagyok, csalódott, mérhetetlenül szomorú és rettenetesen frusztrált. Csönd lett. Talán lenyugodtatok. Kár, hogy 10 percetek maradt...

Addig amit tudok, leírok. Réka fantasztikus kreativitással használja már a nyelvi eszközöket. Már a jövő idő is megvan. Kiválasztod a cipőt: "Ebben leszek, Anya!", paskolod a Poänget, hogy "Ebben lesz a Mami?" mert hogy jön hozzánk, és a kényelmetlen kanapé helyett abban szeret tévét nézni. Elég párszor hallanod a szavakat és máris ügyesen beépíted a mondataidba: "Hozok mindjárt zoknit, jó, Anya?" Mindehhez bájosan vicces pózokat, felvont szemöldököt, arcodat keretező mutató és hüvelykujjat, és persze a világ legédesebb hangját társítod. Február 21. volt az anyanyelv nemzetközi napja. Ebből az alkalomból kérdezted meg először a korosztályodra jellemző "Ez mi?" kérdést. Persze volt már előtte egy bizonyos micsacsa?, ami szintén ezt jelentette, de a konkrét ez mi csak most hangzott el. Fürcsikor lemostuk a cicás tetkódat, mert már inkább kopott volt, mint szép. Mondtad is utána Apának, hogy "Néééézd, lejött a cicám!...Lesz új cicám!", mert még a fürdőben megígértem neked, hogy teszünk fel másikat. :)) 

Na, idő van, később folytatom...    

március 4. Csak gyorsan leírom, amivel még adós vagyok, nyelvi gyöngyszemek, mert igazából nagyon nehéz bármit is csinálnom, és nagyon nehéz magamban tartani, hogy mások ne lássák rajtam... tegnap elment Peti bácsi. Annyira döbbenetes, hogy ez meg tud történni bárkivel, nemhogy egy fiatal, életerős emberrel. Mindvégig reménykedtünk, hogy le fogja győzni, de nem ő győzött. Sokat fogunk még mesélni Róla, az emlékeinkben mindig élni fog. De azt itt és most muszáj leírnom, hogy soha nem volt és talán nem is lesz még egy olyan kedves Apuka a "térről", aki olyan önzetlenül tudott Titeket szeretni, mint "Petibácsi". Mindig külön odament Rékát is köszönteni, már akkor is, mikor még csak a mózesben feküdt, ezt még Mami is külön megjegyezte és emlegette. Hogy lehet, hogy egy ilyen kedves, odaadó, a családját minden elé helyező Apa csak úgy meghal???

Sosem feledünk, Peti.

Nem, most mégsem tudom folytatni.

Helló, 2016!

Na, találjátok ki, mi lett a könyvből! Így van, semmi! Egyetlen olyan oldalt találtam, ami jól használható, szimpatikus volt, végigzongoráztam az összes lépést, csinosítgattam, formázgattam, és a végén azt hittem, lefordulok a gurulós székről. 30 ezer forintot kértek érte. Egy darab nyamvadt könyvért!!! Apa mondta, biztos többet kell rendelni, úgy éri meg. Ok, átírtam 2 példányra, lássuk! Juhhé, 60 ezer forint!!! Hát, ők nem így gondolják. Sajnálom, drága gyermekeim, mindennél többet értek nekem, de ennyire nem vagyok elfogult szülő, hogy így kisemmizzenek száz valahány kinyomtatott oldallal, keménykötésű opcióval. Így egyelőre marad a kibertér, illetve további lehetőségek keresgélése. 

Tomira irtó büszkék vagyunk! Megint járunk TSMT-zni, mert a kőbányai pedagógiai szakszolgálat olyannyira szuper csapat, hogy mi nem is kértük, mégis evidenciában tartottak minket és ők jelentkeztek, hogy volna-e kedve Tominak januártól csoportban tornázni. Hát hogyne lett volna. Az úszós kudarc után ez egyenesen megváltás volt. Abbahagytuk, mert az úszás mellett sok lett volna, de jól kondicionáltuk a témát, ők voltak a bezzeg a az undok úszáskörülmények ellenpólusaként, és mint egy égből leereszkedő kézbe azonnal bele is kapaszkodtunk, hiszen ez az, ami nekünk való, hogy is hagyhattuk el őt. Na, azért annyiban a megszokott mederben zajlanak az események, hogy ezúttal sem tudjuk, mi zajlik az ajtó túloldalán, de már négyszer voltunk és mind a négyszer egy mosolygós, vidám Tomi jött ki a tornateremből, azt hiszem, ennél több nem kell. És amiért annyira büszkék vagyunk, az az, hogy úgy látjuk, nagyon működik ez a torna: ügyesedik, okosodik, figyel, segít, édeseket mond, kreatívan játszik, és fantasztikusan beindult a rajzkészség!!! 1-2 hete még nyoma sem volt embereknek, erre egyik nap hazahoz egy egész oldalas rajzot, ami egy kamiont, benne egy sofőrt ábrázol! És beindultak az emberfigurák, és tele a kád szappankréta erdőkkel, hegyekkel, felhőkkel! Ez a hétvége azért is különleges, mert egyszerre hoztad el az oviból a tornán való ügyességért járó kupát és a jó magaviseletért, segítőkészségért járó katicát! Utóbbi annyira boldoggá tett nemcsak minket, hanem téged is, hogy még Gabi néni is mesélte, micsoda áhítattal vetted át. Csak így tovább!!!

Nemsokára folytatom...:)

2016. január 29., péntek. Mami külön emlékeztetett, hogy kár lenne abbahagyni az írást, hiszen most kezdődik egy újabb izgalmas korszak, Tomi egyre okosabb, ügyesebb, Réka meg elkezdett szövegelni, nem is akárhogyan. Meg kell zabálni, ahogy tud incselkedni, azokkal a finom kis rezdüléseivel. Nem igazán lehet leírni, látni kell. Vagy megörökíteni videón, de ezek a próbálkozások általában nem szoktak sikerülni. Mami úgy hívja, Hajnika szindróma. Én is pont ilyen voltam, hiába is rejtette el gondosan a magnót, mindig kiszúrtam, ha fel szerette volna venni a produkciómat és juszt sem szólaltam meg. Réka instruál, foglalkoztat. Bármilyen felnőtt jó neki, ha úgy érzi, biztonságos környezetben van. Már többedszer jártunk ugye a nevelési tanácsadóban, ahol míg Tomi tornázik, mi a folyosón keresünk elfoglaltságot magunknak. És mivel mások is járnak velünk pont ugyanabban az időben, ismerősökké váltak Réka számára, mint például egy nagypapa korú bácsi is, akit már messziről megszólít, ad neki játékokat, kéri, hogy segítsen neki, nem baj, ha a bácsi éppen a telefonjába szeretett volna kicsit merülni. Szerencsére a bácsinak is tetszik ez a műsor, legalább is, nem tesz úgy, mintha zavarná, ő is jókat szokott rötyögni csajszikám produkcióin. Ilyenkor én nem vagyok elég, hiába minden elterelő hadművelet, izgalmasabbak az idegenek.
Elkezdted megkérdezni, hogy szabad-e ezt vagy azt csinálnod, elővenned, stb. Például megkérdezed a spájz ajtajánál a hagymás kosár mellett guggolva, hogy "Játszok? Anya, játszok?" akkor én már tudom, hogy azzal szeretnél játszani és megengedem, hogy elővedd. Na, nem mindig vagy ám ilyen tündér, szoktál már rendesen zsiványkodni is Tomival. Van, hogy felpörögtök és viszitek egymást a bohóckodásba, vagy kicsit belecsípsz a bátyád nyakába, ő meg, ha nem jut eszébe hirtelen, hogy szépen és okosan reagálja le, akkor visszacsíp, és te jössz nagy drámával, hogy puszit gyorsan a nyakadra, mert "Tomi bántott."
De amit imádok benned és mindig maradjon meg ez a tulajdonságod, az az empátiád, az érzelmi gazdagságod, és hogy meg is mutatod nekünk: ma reggel például ülsz a kanapén, nézed a mesét, én hozom be a kapszulámat a konyhába, hogy kávét csináljak, te odahívsz magadhoz a cumid mögül, megölelsz, és azt mondod: "Szia, Anya! Kicsi szívem!" és még néhányszor elismétled ölelgetés közben, hogy kicsi szívem. Pont, ahogy én szoktam neked mondani. Olyan jó volt!
Január 29-én még egy nagyobb horderejű dolog történt. 20:28-kor, azt hiszem, épp skype-oltunk Mamival, te bejelentetted, hogy kell pisilni, és elsiettél a nappaliból. Visszajöttél, kezedben a bilivel, rácsücsültél, és diadalmasan belecsurgattál egy jó adagot. Volt is nagy ováció, hát, elindultunk a szobatisztaság felé. Mondjuk nem sieted el, de nem is siettetünk, jön még a nyár is, addig van időnk próbálkozni.