Most legszívesebben egy olyan sírva röhögős smileyval indítanék. Megfigyeltem, valahogy mindig úgy alakul, ha foglalkozom a munkahely témával, pl. mint ahogy előző bejegyzésemben nagy mellveregetve írtam: visszavárnak!, néhány nap múlva 180 fokos fordulatot vesz a történet. Ugyanis bizonyos folyosói pletykák után immár hivatalossá vált: aki visszavárt, most úgy döntött, nyugdíjba vonul. Több forrás is megerősítette. Szerettem volna hallani néhány bátorító szót magától az illetékes személytől is, napokig szorongattam a telefont, aztán nagy levegő, felhívtam. Nem jókor. Visszahív. Ez 3 napja történt. Azt hiszem, nem erőltetem tovább, előbb-utóbb úgyis megtudom, amit meg kell tudnom és jöjjön, aminek jönnie kell.
Tehát adott most már két szuper bizonytalanság az életemben. Ha pozitívan szemlélem, a problémák azért vannak, hogy megoldjuk őket. Márpedig én szeretem megoldani őket. Az ovis felvétel kilátásai egész jól alakulnak, mert a héten, június 21-én, kedd délután Réka letette a cumit!!!!
Hát nem állítom, hogy teljesen önszántából tette, mert a délutáni alvás helyett kaszinózás folyt, aminek másfél órán keresztül sikertelenül bevetett eszközökkel próbáltam véget vetni, mire kész, elfogyott az összes türelmem és idegszálam, és a cumin álltam kíméletlen bosszút. Megfogtam, és kettényisszantottam. Nem volt könnyű nekem sem, elhihetitek. Sőt, még most is gombóc van a torkomban, mert okosabban szerettem volna megválni tőle, és hát ezzel visszavonhatatlanul lezárult egy újabb korszak. Na és az, hogy mindezt, drága kicsikém, milyen hősként kezelted és elfogadtad..., nem hisztiztél, drámáztál utána, hanem okosan beszélgettél velem róla, ez olyan megható, és tele vagyok miatta lelkiismeret furdalással... Aznap uzsonnánál és a kádban ülve is megkérdezted: "Szomorú voltál és kidobtad a cumimat?" mondtam, hogy igen. És ahelyett, hogy dühöngeni vagy alkudozni kezdtél volna, csak annyit mondtál: "Jó." És azóta nincs cumi az életedben. Emmi babának van cumija, mert ő kisbaba még. Helyretetted magadban.
Ez a hét még azért is volt különleges, mert először kakiltál a bilibe! Június 23-án, este szóltál, hogy kell pisilni. Ráülsz a bilire, látom, hogy erőlködsz, fészkelődsz. Kérdezed, hogy mikor jön a pisi?? Mondom, hogy türelem, csak üldögélj nyugodtan, nem sietünk, majd jön. Én éppen rakosgatom vissza a kirakó darabjait a helyükre, te egyszer csak felpattansz és azt mondod: "Hohó! Kakiltaaam!!!" Micsoda???? Juhhééé, volt nagy öröm, videózás, közös wc-be öntés és szia, kaki!!! Ne utálj, hogy ezeket leírom, te is így fogsz majd örülni a ti első kakitoknak az unokámmal!
Szóval a problémák így már nem is akkora problémák, igaz? Szeptemberig még sok hetünk van, csupa izgalom lesz a nyár.
Édes vagy, mert mindig kérdezed, hogy "Van rajtam pelus?" Tehát már nagyon számon tartod, mikor szabad és mikor nem becsurgatni. Szeretsz azért még kényelmeskedni és néha kéred a pelust, hogy tarts egy kis pihenőt, de ez simán belefér szerintem. Ma a délutáni alvás után arra mentem be hozzád, hogy levetted szépen a pelust magadról. Először megijedtem, gondoltam, tele van pisilve az ágy, de semmi nem volt, minden teljesen száraz volt! Egyem a kicsi szíved!
Tegnap lementünk este kicsit még levegőzni, mert egy érzelmileg nehéz napon voltam túl, kellett a "környezet változás". Ülök a padon és bambulok, nézem, ahogy pörögsz a körhintán a szép kis virágos ruhácskádban, ami még kissé nagy és mindig csúszik le a pántja. Majd kiülsz a szélére, ahogy szoktál, hogy lefékezd, és minden egész kör megtétele után ezt mondod: "Lány vagyok és Sz. Réka. Lány vagyok és Sz. Réka. Nagylány vagyok és Sz. Réka" hát megzabáltalak, olyan édes voltál a két és fél éveddel ott a pörgőn.
Szóval nagylányosodsz.
Bocs, Tomi, neked is megvolt a bilis szenzációs időszakod, keresd nyugodtan vissza! Ez most egy ilyen időszak, majd jön a te iskolakezdő sztori áradatod is, ne félj!
Azért volt nehéz napom tegnap (vagyis most már tegnap előtt, mert elmúlt éjfél), mert Tatán voltunk. Sosem volt egy szívderítő látogatás egyik alkalom sem, mert a papagájokat mentünk meglátogatni, akiket rábíztam egy kedves, állatbarát idegenre, akivel az expresszen hozott össze a sors, mikor már csak ez a megoldás maradt, hogy humánus körülmények közt váljak meg tőlük egy időre, míg a betegségemből kilábalok. Az idegenből így lett egy kedves ismerős, akihez minden évben, a tatai Víz Zene Virág fesztivál idején elmentünk, hogy meglátogassuk a nimfáinkat. Az, hogy nem olyan körülmények közt élhettek tovább, mint nálunk, családtagként, szelíd, kezes madárkákként, eleve nagyon fájt. De együtt lehettek, kinti röpdéjük is volt... Először Phoebe ment el. Ő volt Woody párja, a fiatalok anyukája. Csabi nem lelkizik sokat, egy-két mondat, elpusztult, ez van. De csakis magamat okolhatom a történtek miatt, hiszen én nem álltam a sarkamra és vetettem véget a száműzetésüknek. Nem tudom, mire vártam. Egyedül kell sok mindent megoldanom, ezt is meg kellett volna oldanom. Akkor nem lett volna késő. Ami szombaton fogadott, arra nem voltam felkészülve. Addig azzal áltattam magam, hogy majd talán idén ősszel végre sikerül őket is hazahozni és méltó körülmények között öregedhetnek meg, de erre már nem fog sor kerülni. Összesen két nimfa ült bent a sufniban. Egy fiatalabb és egy öregebb, rossz bőrben lévő. A többi elrepült. A kutyák kirágták a ketrecet és a madarak, köztük Nagyközi, Dzsundzsi, Luti... elmentek. Csabi azt mondja, az öreg a miénk. Mert rákérdeztem. Persze azt is mondta, hogy tiszta ideg volt 2 napig és elhiszem neki, de azt nem értem, miért így kellett ezzel szembesülnöm. És most mi legyen szegény egyetlen madarunkkal, aki vagy Woody vagy Nagyközi. Már nem ismerem meg, nem az a kedves, mosolygós nimfa szem néz vissza rám, ami 2009-ben. Gyűlölöm magam, mert ilyen méltatlan helyzetbe sodortam azokat, akiket rám bízott a sors. És mérhetetlenül dühös és csalódott vagyok azért is, mert nem kommunikálta le velem senki, hogy mit gondol, szeretne, mígnem késő lett. Ha úgy érzitek, ez az én problémám, igazatok van, de le kellett írnom, hiszen ez is, ahogy minden más, ami velem történik, veletek is történik. Ha úgy élek az emlékezetetekben, mint egy sokszor szomorú, sokszor kiabálós, ideges ember, akkor ez az egész örökanyaság egy nagy hazugság, mert itt mindig minden vicces meg vidám és tökéletes, nem? Néha le kell írni a kevésbé vicces és tökéletes dolgokat is, akkor lesz kerek a történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése