Festős

Március 15. van: esik az eső, kifestettük a szobátokban Tomi falát, gyanús, hogy az epémmel van valami, elvégre már 40 éves vagyok, ne csodálkozzak. Hogy ne a jobb bordaívem alatt érzett tompa, égő fájdalommal foglalkozzak, inkább írok nektek. 

Szóval ott tartottunk, hogy Réka szókincse is napról napra gazdagodik. Március 2-án mindketten a kosárhintában ültetek, mikor Réka hirtelen más tevékenységre vágyott, hát szólt, hogy "Kiszállok!", majd hozzátette: "Te is kiszállol, Tomi?" Imádom megfigyelni, hogy dolgozik a logika a kis fejedben, alakítja a szabályrendszert, amit majd jól át kell írni, mert van nekünk ez a senki máséhoz nem fogható, szép kacifántos magyar nyelvünk! És azt is imádom, hogy mennyi türelmed van még a beszédhez. Tomi nemleges válaszára így folytattad, mint ahogy általában nem szoktál egy kérdésnél megállni: "Maradol a hintában, Tomi?"
A hintában sok minden történik, sokszor énekelsz is, nagyon klasszul tudod már egy csomó közös énekünket! És már azt is simán tudod nyomatékosan jelezni, hogy "A lábam! A lábam! Beszorult a lábam!"   

Sokszor elfog a büszkeség, amilyen jó testvérek tudtok lenni. Megérkeztünk TSMT-re a nevtanba, vetkőzés, átöltözés Tominak torna cuccba, majd mikor kinézett Judit néni, hogy sorakozóra gyűljetek össze, te gyorsan odafutottál a húgodhoz, lehajoltál, átölelted és megpuszilgattad, mielőtt bementél volna a terembe. Azt hiszem, akkor sok anyuka irigyelt egy picit ott engem. Réka ilyenkor már tűkön ül és ahogy bezárul az ajtó Tomi mögött, boldogan rohan át a másik folyosóra, ahol izgalmasabbnál izgalmasabb játékok várnak minket, míg Tomi tornázik. Legalább is így volt egy ideig, míg hirtelen el nem tűnt szinte minden játék a folyosóról... Hát igen, ezek a játékok jönnek-mennek, de legalább mi is tudtunk néhány megunt darabot vinni. Legelső alkalmaink alatt egy hajdanán valószínűleg zenélő és táncoló hóember figura volt a kedvenced, ami sajnos azóta szintén eltűnt, de az emlékét a mai napig őrizzük, mert ha szerdánként megyünk a nevtanba, csak úgy mondjuk utánad, hogy megyünk a "Ómemme helyre"! Ahol a bácsi van. Aki már sajnos (vagy neki mégsem annyira sajnos), szintén nem jár az unokájával. Á, szerintem neki is hiányzol egy kicsit, nem hiszem, hogy bárki mástól kapott volna mostanában ennyi figyelmet mint tőled, Rékám.

Hogy a "Köszönöm!" a "Szívesen!" és egyéb udvariassági formulák hogyan épültek be nálad ilyen gyönyörűen, nem tudjuk, hiszen sohasem sulykoltuk őket egyikőtökbe sem. De ebből is nagyszerűen látszik, hogy nem a nevelésen múlik, hanem a gyerek természetén, hogy mennyire használja ezeket a kifejezéseket. Hatalmas büszkeséggel tölt el, mikor nem is számítunk rá, mégis kapunk egy szívből jövő Köszönöm, Anyá-t, egy figyelmes Igen, Apá?-t, vagy mikor a gyógypuszi után is képes vagy elhüppögni egy köszönöm-öt!  
Van még mostanában egy olyan szó is, amit ha meghallok, először vissza kell folytanom a röhögést, aztán gyorsan elővennem szülői szigoromat, hogy emlékeztesselek titeket, ez a szó egyelőre minket illet meg, bár belátom, tőlünk sem hangzik túl szépen. Azonnal. Kint vagyunk a játszón, Réka észleli, hogy elvitték a motorját egy körre, szalad és rendelkezik: "Azonnal kérem szépen a motorom!"
Ha mondok egy számotokra új kifejezést, mindketten nagyon ügyesen én kreatívan be is építitek a szókincsetekbe. Mikor jött valami front és jól kifújta a lelket is belőlünk a hideg szél, amit amúgy mindig szeretek, mert addig biztos nincs szmog, és még azt is kibírom, hogy közben szétmegy a fejem, mondom délelőtt Rékának a nagy mászóka tetején, hogy ne nagyon jöjjünk ide fel, mert elvisz minket a szél, hát délután oviba menet még mindig fújt, meg is jegyezte Réka, hogy "Elbisz a szél!"  

Március 5-én épp fürcsi közepén tartunk, mikor Réka nagy kerek szemekkel és azzal az édes felvont szemöldökű, nagyon fontos információt közlő pofijával tudatja velem, hogy "A Tominak van kukija!" majd hozzáteszi: "Én is van kukijam!" és rámutat a fenekére. Mondom is, hogy az nem ott van, az ott a feneked. "Neem! A pupim!" Te bohóc.

Ma ugye kifestettük bambusz zöldre Tomi falát. Vegyesek az érzéseink, tanulófal volt ez nem kétség. A végére már egészen jól ráéreztem, hogyan is kellett volna az egészet megcsinálni, hogy szép egyöntetű, foltmentes felület legyen, csak sajnos elfogyott a 17 négyzetméterre elvileg elég festék... Én a túl hosszú pamacsszálakat okolom a hengeren, Apa az alapozás kihagyását, de az mindenképpen örömmel tölt el, hogy a gyerekek is kipróbálhatták az igazi, hengeres falfestést!!! Majd rátok fogjuk, ha magyarázkodnunk kell a festő bácsinak, hogy EZ MI?! Még az elején volt Tominak egy jó kis kommentárja. Volt egy kis glettelés, azt ugye meg kell várni, hogy megszáradjon és csiszolni lehessen, hát csak üldögéltünk Apával a földön, közben elkezdtük felragasztani a takaró szalagot, leteríteni a ponyvát... Na jön Tomi, aki már nagyon festene, és ezt mondja: Milyen eseménytelen ez a festés.

Jaaaaj, majdnem elfelejtettem!!!! Mit gondoltok, mit kaptam Apától a 40. szülinapomra???? Amellett, hogy elmehettem délelőtt masszázsra, ahol jól kiropogtatták a nyakamat, vállamat, mint még soha senki, és aztán egy fantasztikus running sushi ebédre vitt, és még szintetizátort is és Vespa robogót (na jó, csak a miniatűr mását) és Vespás tortát is kaptam, mit kaptam még??? Hát az ÖRÖKANYÁT 2011-től 2015-ig KÖNYVBEEEEEN!!!!! Itt is nagyon szépen köszönöm, APA!