Szeptember

Na, elkezdődött a munka, már a negyedik hetemen is túl vagyok, ami érthetetlen, hiszen még csak pár napja kezdtem el... ez most már mindig így lesz? Az évek növekedésével fordítottan arányos a múlt hosszának érzékelése? Ja, hát persze, onnan tudod, hogy már nagyon öreg vagy, hogy már nem is emlékszel semmire. És ennek van is egy szép neve, Lukrécia. Ja nem, Demencia. 

Nemcsak nekem kezdődtek el az izgalmas hetek, hanem nektek is. A legizgalmasabbak pedig csak ezután jönnek, mert eddig Mami nagyon sokat segített nekünk, hogy itt volt velünk hétfőtől péntekig, és nem 5 után estem be az ovikapun értetek. Mostantól már inkább ez lesz a jellemző. :(

Tomi nagycsoportos. Önálló, segít, ahol tud, és ugyanolyan csibész, mint eddig volt. Most már elkezdődnek majd a nagycsoportos foglalkozások, nagyon kíváncsi vagyok, tetszenek-e majd és mennyire leszel aktív. Ugyan még nem készülünk iskolába, azért nem árt tudni, hol is állunk e téren. Sajnos az úszásról le kellett mondanunk, pedig hogy vártam..., mert a szülőknek kell értetek menni, fél 5-re, amikor én épp leteszem a munkát, de sajnos az akadémia sem tart még ott, hogy teleportáló készüléket működtessen a munkavállalói részére. Nagyon dühös vagyok emiatt. Nem a teleportáló készülék hiányára, hanem hogy tudom, hogy a zágrábisok délelőtt mennek úszni, busszal viszik, és busszal hozzák is vissza őket az oviba... az óvónők és dajkák.

Réka hihetetlen talpraesetten vette az első napokat. Nagyon nagyon örülök, hogy legalább a legelső napon vele lehettem, mert kaptam egy szabad napot, és amilyen tüneményesen elvolt az új környezetben, semmi nyafogás, semmi sírás, hát mérhetetlenül büszke vagyok az én érzelmileg stabil kislányomra. Úgy jöttünk haza az első napról, hogy még az óvoda udvarán ezt mondtad: "Jó a oviban. Megengedem majd, hogy elmenjél, jó, Anya?" Hát kell ennél több?  Harmadik napon már ott is aludtál, mindenféle fennakadás nélkül. Azt mondták, úgy kidőltél, hogy egy akkorát aludtál utána, hogy csak na. Még képet is kaptam rólad, milyen tündérien alszol a többiekkel. Annyira jó, hogy ilyen apróságokra figyelnek a mi óvónénijeink, apróság, de nekem óriási nagy kincs, hogy láthattam egy pillanatot az első ottalvásodból. Már szövegelsz is, drágám: Gabi néni, a dajkátok mesélte Maminak, mikor ment érted, hogy kifogásoltad a piskótát csokiöntettel. "A mi lakásunkban nem szokott ilyen lenni, nem eszek ilyet." Na, most aztán meg lehet a véleményük rólunk. :D
Hú, amúgy szokásunkhoz híven, Réka esetében is szinte az utolsó pillanatra időzítettük a kaki történetet (sorry!!!). Alig egy héttel ovikezdés előtt még szó sem lehetett másról, minthogy a kaki csak a pelusba való, ebből jottányit sem engedtél. Ki tudja, mi is segített végül a meggyőzésben, de egyszer csak elkezdted mondani, hogy te már nagylány vagy, ügyes vagy és vécébe kakilsz. És így is tettél. Azóta is hihetetlenül cukin, bocsánat, nagylányosan kezeled a témát és mi roppant büszkék is vagyunk rád. Mint ahogy a cumi sem téma már hónapok óta. Milyen sokszor hallom pedig, hogy jaj, de sok hiszti van még otthon a cumi miatt, és nem egy képen látom, hogy nagy cula óvodások úgy alszanak, hogy a szájukban az ujjuk, és ezt még fel is teszik a szülők a facebookra, mert olyan cuki!!! 

Ma itthon voltunk hárman. Bevallom, kicsit élveztem is ezt, egy kicsit olyan volt, mint a régi szép időkben. El is határoztam, hogy ilyen lesz még, ilyen láblógatós szabadnapozás, csak úgy. Most sajnos megvan az okunk az itthonlétre. Egyrészt, elkezdődtek a taknyolások, köhögések, és jobb, ha nem az oviban, munkahelyen rontjuk a levegőt, másrészt ágyi poloskát találtak az oviban és a gázosítás után mindent ki kell mosni, még a fektetőket is, tehát ha nincs száraz fektető, nincs hova fektetni a gyerekeket. Akkor inkább itthon maradtunk, mert ha délben rohanhattam volna értetek, nem sok értelme lett volna reggel benyargalni a munkahelyemre se. Nagyon dühös vagyok, mint minden szülőtársam, hogy ilyen megtörténhet 2016-ban. Pont a mi csoportunkba hozta be egy kisfiú otthonról...    

Augusztus 28-án buliztunk egyet Tomi ötéves szülinapja alkalmából. Hát, kb úgy vagyok most vele, mint a szülőszobán: talán fogok még, de mostanában tuti nem. Na jó, nem volt annyira vészes, de ez volt életem elsője és egy pinatát is bevállaltam, amit sk gyártottam le. Mindent egybevéve jól sikerült, csak a játékos foglalkozásokat sajnálom, hogy kimaradtak, ugyanis a szülinapos nem volt túl motiválható ilyen téren. Azért az ecetes-szódabikarbónás lufifújós trükkömet el tudtam sütni és még tetszett is a közönségnek. Rékának még mindenképpen lesz egy hasonló bulija és azt hiszem, ezzel át is adom majd a stafétát a profi rendezvényeseknek. Vagy nem... ;)

Kicsit csapongósra sikeredett ez a bejegyzés. Így jár, aki ritkán ír és csak úgy felfirkantja ide-oda a történéseket, aztán tojik az időrendiségre, mert mégsemamunkahelyünkönvagyunk, nem?

Szóval a buli előtti napon volt a - szerintem eddigi legtutibb - traktorfesztivál!!!! Nem volt túl meleg, mint eddig, és már Rékát is érdekelte minden, Tomit egy bácsi elvitte egy gyönyörűszép trakival egy körre! - közben Apával kicsit feszengtünk, hogy ki is volt ez a bácsi és hova is vitte Tomit, izé, volt egy fiunk... de aztán meghozta. Ültünk harckocsi tetején, ami a szántón rallizott velünk egy kört, iszonyat jó kis pöriket ettünk, és egy szuper pólót is szereztünk Tominak, ami jövőre is jó lesz és kapóra is jön, mert 6-os szám van rajta. Apa gyorsan ki is matekozta, hogy tulajdonképpen egyidősek a gyerekek. Tomi és a Trakifesztivál. Nem tudom, meddig lesz még, vagy mi meddig járunk majd ki Alsónémedibe, de szeretem, hogy augusztusban ez nekünk egy fix program. Tomi szülinapi ráadásbulija. (megj.: 2017 elején egy szűkszavú facebook posztban jelentették be: nem lesz több traktorfesztivál Alsónémediben.)

És hogy Apával se maradjunk ki a jóból, a szeptembert rögtön egy koncerttel kezdtük, Anikó is ott volt velünk és együtt csápoltunk a Red Hot Chili Peppers jó kis számaira. Már ti is szeretitek hallgatni ixiben! Nem kell már sok, és együtt jammel a Sz. család az autópályán.