Helló, 2016!

Na, találjátok ki, mi lett a könyvből! Így van, semmi! Egyetlen olyan oldalt találtam, ami jól használható, szimpatikus volt, végigzongoráztam az összes lépést, csinosítgattam, formázgattam, és a végén azt hittem, lefordulok a gurulós székről. 30 ezer forintot kértek érte. Egy darab nyamvadt könyvért!!! Apa mondta, biztos többet kell rendelni, úgy éri meg. Ok, átírtam 2 példányra, lássuk! Juhhé, 60 ezer forint!!! Hát, ők nem így gondolják. Sajnálom, drága gyermekeim, mindennél többet értek nekem, de ennyire nem vagyok elfogult szülő, hogy így kisemmizzenek száz valahány kinyomtatott oldallal, keménykötésű opcióval. Így egyelőre marad a kibertér, illetve további lehetőségek keresgélése. 

Tomira irtó büszkék vagyunk! Megint járunk TSMT-zni, mert a kőbányai pedagógiai szakszolgálat olyannyira szuper csapat, hogy mi nem is kértük, mégis evidenciában tartottak minket és ők jelentkeztek, hogy volna-e kedve Tominak januártól csoportban tornázni. Hát hogyne lett volna. Az úszós kudarc után ez egyenesen megváltás volt. Abbahagytuk, mert az úszás mellett sok lett volna, de jól kondicionáltuk a témát, ők voltak a bezzeg a az undok úszáskörülmények ellenpólusaként, és mint egy égből leereszkedő kézbe azonnal bele is kapaszkodtunk, hiszen ez az, ami nekünk való, hogy is hagyhattuk el őt. Na, azért annyiban a megszokott mederben zajlanak az események, hogy ezúttal sem tudjuk, mi zajlik az ajtó túloldalán, de már négyszer voltunk és mind a négyszer egy mosolygós, vidám Tomi jött ki a tornateremből, azt hiszem, ennél több nem kell. És amiért annyira büszkék vagyunk, az az, hogy úgy látjuk, nagyon működik ez a torna: ügyesedik, okosodik, figyel, segít, édeseket mond, kreatívan játszik, és fantasztikusan beindult a rajzkészség!!! 1-2 hete még nyoma sem volt embereknek, erre egyik nap hazahoz egy egész oldalas rajzot, ami egy kamiont, benne egy sofőrt ábrázol! És beindultak az emberfigurák, és tele a kád szappankréta erdőkkel, hegyekkel, felhőkkel! Ez a hétvége azért is különleges, mert egyszerre hoztad el az oviból a tornán való ügyességért járó kupát és a jó magaviseletért, segítőkészségért járó katicát! Utóbbi annyira boldoggá tett nemcsak minket, hanem téged is, hogy még Gabi néni is mesélte, micsoda áhítattal vetted át. Csak így tovább!!!

Nemsokára folytatom...:)

2016. január 29., péntek. Mami külön emlékeztetett, hogy kár lenne abbahagyni az írást, hiszen most kezdődik egy újabb izgalmas korszak, Tomi egyre okosabb, ügyesebb, Réka meg elkezdett szövegelni, nem is akárhogyan. Meg kell zabálni, ahogy tud incselkedni, azokkal a finom kis rezdüléseivel. Nem igazán lehet leírni, látni kell. Vagy megörökíteni videón, de ezek a próbálkozások általában nem szoktak sikerülni. Mami úgy hívja, Hajnika szindróma. Én is pont ilyen voltam, hiába is rejtette el gondosan a magnót, mindig kiszúrtam, ha fel szerette volna venni a produkciómat és juszt sem szólaltam meg. Réka instruál, foglalkoztat. Bármilyen felnőtt jó neki, ha úgy érzi, biztonságos környezetben van. Már többedszer jártunk ugye a nevelési tanácsadóban, ahol míg Tomi tornázik, mi a folyosón keresünk elfoglaltságot magunknak. És mivel mások is járnak velünk pont ugyanabban az időben, ismerősökké váltak Réka számára, mint például egy nagypapa korú bácsi is, akit már messziről megszólít, ad neki játékokat, kéri, hogy segítsen neki, nem baj, ha a bácsi éppen a telefonjába szeretett volna kicsit merülni. Szerencsére a bácsinak is tetszik ez a műsor, legalább is, nem tesz úgy, mintha zavarná, ő is jókat szokott rötyögni csajszikám produkcióin. Ilyenkor én nem vagyok elég, hiába minden elterelő hadművelet, izgalmasabbak az idegenek.
Elkezdted megkérdezni, hogy szabad-e ezt vagy azt csinálnod, elővenned, stb. Például megkérdezed a spájz ajtajánál a hagymás kosár mellett guggolva, hogy "Játszok? Anya, játszok?" akkor én már tudom, hogy azzal szeretnél játszani és megengedem, hogy elővedd. Na, nem mindig vagy ám ilyen tündér, szoktál már rendesen zsiványkodni is Tomival. Van, hogy felpörögtök és viszitek egymást a bohóckodásba, vagy kicsit belecsípsz a bátyád nyakába, ő meg, ha nem jut eszébe hirtelen, hogy szépen és okosan reagálja le, akkor visszacsíp, és te jössz nagy drámával, hogy puszit gyorsan a nyakadra, mert "Tomi bántott."
De amit imádok benned és mindig maradjon meg ez a tulajdonságod, az az empátiád, az érzelmi gazdagságod, és hogy meg is mutatod nekünk: ma reggel például ülsz a kanapén, nézed a mesét, én hozom be a kapszulámat a konyhába, hogy kávét csináljak, te odahívsz magadhoz a cumid mögül, megölelsz, és azt mondod: "Szia, Anya! Kicsi szívem!" és még néhányszor elismétled ölelgetés közben, hogy kicsi szívem. Pont, ahogy én szoktam neked mondani. Olyan jó volt!
Január 29-én még egy nagyobb horderejű dolog történt. 20:28-kor, azt hiszem, épp skype-oltunk Mamival, te bejelentetted, hogy kell pisilni, és elsiettél a nappaliból. Visszajöttél, kezedben a bilivel, rácsücsültél, és diadalmasan belecsurgattál egy jó adagot. Volt is nagy ováció, hát, elindultunk a szobatisztaság felé. Mondjuk nem sieted el, de nem is siettetünk, jön még a nyár is, addig van időnk próbálkozni.