Ha volt valami jó ebben a betegeskedő hétben, az kétségkívül a cumitól való búcsú volt. Nem mondom, hogy nem érzek egy csöpp fojtogató bánatféleséget a torkomban, ha úgy nézem, mint egy újabb búcsút a kisded korodtól, de azért már elég cikinek éreztük mindannyian, ahogy komoly nagyfiúsan játszol, szerelsz, figyelsz, közben meg még mindig azzal a csecsemős technikával csettegsz a cumiddal, mert "véletlenül" a szádban maradt alvás után.
Két utolsó darabot használtál felváltva, az epreset és a baglyosat. Saját megnyugtatásunkra párszor ki is főztük már őket, téged egyáltalán nem zavart, hogy gusztustalanok, nem higiénikusak, nem zavart, hogy nem kaptál már jó ideje újabbakat. Aztán jött a hányás. Cumival kezdődött, cumival vigasztalódtál utána. De mikor már sokadszorra jött vissza az aznapi menüsor, és elképzeltem, ahogy mindenestül beszivárog a cumi zegzugaiba, a kifőzést is egyből kizártam, mentek szépen a kukába. Pontosabban a kedves, beszélő kukásautónak a videóról adta anya, míg aludtál. Legnagyobb ámulatomra bejött a sumákolásom, igaz, többször el kell mesélnem neked, hogy is történt, de mintha még jó érzéssel is töltene el téged, hogy ez a derék kukásautó kaphatta meg a cumijaidat. Egyszer-kétszer halkan kérted a cumit lefekvéskor, akkor emlékeztettelek a kukásautóra, és ennyi elég is volt, semmi követelőzés, semmi hiszti!!! El sem hiszem, hogy ez ilyen egyszerűen ment. Mennyit sopánkodtunk pedig Mamival már jó előre, hogy de nehéz is lesz ovira leszoktatni téged a cumiról...
Most, hogy ez a nyavalya rajtad, apán és anyán is végigsöpört, remélem, itt meg is áll és nem jön vissza többet. Reméljük, ezek után Papi is körültekintőbben szervezi meg a látogatást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése