Hiányzik a pocakom. Na nem olyan kétségbeejtően klinikai módon, csak úgy icipicit szomorkásan. Hogy olyan jó volt. Hogy ilyen már nem lesz többet. Hogy még mindig milyen hihetetlen, hogy te voltál ott bent. Hogy éjszakánként álmatlan forgolódásaimban finoman jelezted, ha nem volt jó és kicsit változtassak a pozitúrán. Hogy mindig megállapítom, hogy itt és itt utoljára még pocakosan jártam. Hiányoznak a kis rutinjaink, a fürdés utáni pocakkenegetés, a szerdánkénti pocakfotózás..., milyen hülye is tud lenni az ember lánya. Hiszen itt vagy, teljes valódban, ott szuszogsz a kiságyban, belefúrod magad a könyökhajlatomba, vagy a szívem dobbanásait hallgatod szopi után. Lehet, hogy te is nosztalgiázol?
Tamásról annyi mindent írtam már ilyenkorra, de ugye ismerjük a második gyerekek sorsát: nem jut már annyi idő, energia rájuk, mint a nagytesókra. Így kicsit tömörítve gyorsan bepötyögöm, hol is tartunk most. Aztán majd megbeszéljük..., addig kitalálom, mit hozzak fel mentségemre. Öt hetes vagy, nemsokára 6, tündéri kislány vagy, nyugodt baba. Ha sírsz, annak nyomós oka van. Legtöbbször éhes vagy, azért. Mivel kicsit túlaggódtam a táplálásodat, nemcsak kívülállóknak, de még saját anyádnak is meglehetősen dundusnak látszol. Most kicsit ragyamanci is vagy, mert valami a tejcsiben nem volt kóser, és tejkiütés formájában éktelenkedik a pofikádon. Remélem, nem viszket vagy fáj, mindenesetre kenegetem becsülettel. A fejedet már szinte az első naptól emelgeted, sőt, át is fordítod, ha már nem kényelmes az irány, de azt hiszem, ezt már írtam is. A mosolyod elképesztően cuki, mindig próbálkozom mindenféle trükköt bevetni, hogy kicsaljak tőled újabbakat, mert nem tudok betelni vele. De ez így volt bátyusnál is. Mindig jönnek elő az elfelejtett kis dolgok, amiket Tomival is átéltünk. Ja, és mint Tomi esetében: jó, hogy veled is felpróbáltunk 62-es rugikat, mert kiderült, hogy igen csak eljött az idejük. Szegénykém, pedig már látszott, mennyire feszülnek az 56-osok a lábfejeden. Jó, hogy most kaptunk egy csomó cuki 56-os rucit...
Tomi, ha nem dacolsz, és épp nem a bekattanós, dobálós, rongálós pillanataidat éled, továbbra is tünemény tesó vagy! Jó, tudom, 20 év múlva már nevetünk ezeken is. Mindig mindenben igyekszel segíteni és ezt mondod is: "Szeítek Anyának." Tegnap, mikor készültünk hármasban lemenni egy kis lapátolásra az új nyeles lapátoddal, ragaszkodtál ahhoz, hogy te öltöztesd fel hugit. Letettem őt a puffra, az overáljára, te meg szépen kezdted a sapival, azzal a szakszerű, elölről hátrafelé mozdulattal, ahogy egy sapkát ráügyeskedünk egy pici fejecskére. Igaz, hogy a fél arcán rajta maradt de én nagyon büszke voltam az én ügyes nagyfiamra. Ezután mondtad, mi következzen, szépen bepatentoltuk azt a 25 patentot, ami a kiskardigán és az overál nyílásait zárja, és már mehettünk is tovább a babakocsihoz, ahol megmutattad, hogy pontosan hová is tegyem Rékát. Lent is nagyon aranyos vagy, eddig még sosem kellett könyörögnöm, hogy gyere vagy ne csináld ezt vagy azt. Ha továbbra is így megy majd minden, egy rossz szavam nem lehet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése