Nem kopogtam elég ügyesen vagy nem jó kézzel az államon, mikor legutóbb a játszón meséltem, hogy Tominak még soha semmi komoly baja nem volt. Tegnap, lefekvés után, minden előjel nélkül elkezdtél öklendezni, majd jött a hányás is. Ilyet még nem láttunk, hallottunk, hogy hánysz, aztán mikor úgy gondoljuk, rápihenhetünk az ijedtségre, mert valószínűleg csak összeettél minden vackot és a gyomrod megelégelte, jött a következő adag... és így tovább, egészen éjfél utánig, negyedórás szünetekkel. Apa veled aludt, őrzött, de szerencsére nem kellett többet szaladni a tállal. Olyan hősiesen csináltad végig, még sosem éreztél ilyen rosszat, megijedtél nagyon, nem értetted, mi történik veled, mégis olyan ügyesen hajoltál a wc kagyló fölé, vagy tartottad a tálat. Reggelre jobban lettél, mentél is kuckóba, azt gondoltam, elfelejthetjük végre, majd mikor délutáni alvásodból felkeltettelek, mert már több mint három órát aludtál, hát hallom, megint öklendezel. Kérdezem, Tomika, kell hányni? "Nem." Viszed a cumidat a mosogatóhoz, hallom, leesik, és találkozunk a kanapénál. Ahol jön ki belőled az ebéd. És a konyhában sem a cumi esett le, hanem már ott csattant a kövön az első eresztés. 

Aggaszt, hogy nem eszel, de legalább néhány kortyot tudsz inni. Reméljük, nem ismétlődik meg az éjszaka, és mehetünk a Heim Pálba, amit viccesen annyiszor emlegetsz. Holnap mindenképpen megmutatunk a doktornéninek. Próbálok rájönni, mi lehet ez. Vagy a kuckóból hoztad haza, ami sajnos elkerülhetetlen, előbb-utóbb tudtam, hogy a közösséggel ilyenekre is számíthatunk, esetleg papi hozott nekünk egy kis vírust, de amit még kénytelen vagyok sejteni: tegnap elhasaltál egy nagy pocsolyában, és nem vagyok biztos benne, hogy nem került a szádba is belőle. Akkor aztán bármi lehet, hát, csak reménykedni tudok, hogy nem komoly a dolog. 

A két, még meglévő cumidat, mert "bekoszolódtak", bedobtam a kukába. Lehet, hogy ez lesz a nagy pillanat, hogy végleg búcsút intsünk nekik, de az is lehet, hogy kénytelenek leszünk odaadni hugi egyik cumiját, hogy kihúzzuk a holnapi dm nyitásig... Mindjárt meglátjuk!

Hogy egy kis szívderítőt is írjak, Réka hál'Isten jól van, és kezd olyan édibédi hangocskákat kiadni, mint amikkel te is mindenkit levettél anno a lábáról ilyen korodban. És már ő is elkezdte azt a komoly lábmunkát, amiben te verhetetlen voltál, kíváncsian várom, lesz-e olyan fürge mint te. Na és a fürdőkádas nézés is megvan ám! Tudod, ami után anyát úgy kellett felmosni. Ma le is fényképeztük. Ha van egy kis időm ideülni, nézegetem a képeidet, amiket akkor fényképeztünk, mikor annyi idős voltál, mint most Réka. Jönnek elő az emlékek. Mosolygok, elérzékenyülök, nosztalgiázom. Meglepődök, hogy rád már adtam azokat a ruhákat, amiket Rékának még csak tartogatok, hogy majd jó lesz egy-két hónap múlva... Pedig azt hiszem, te még kisebb is voltál, mint most ő. Na jó, soknak az ujja fel van hajtva.