Tapsi

Ma is próbáltuk a tátát, volt kis karlengetés, de Maminak inkább a kihúzott mikrofonom dugóját mutattad, az sokkal viccesebb, mint integetni. Mikor utoljára integettünk egymásnak egy sort Mamival, egyszer csak azt veszem észre, hogy - életedben először - széttárt ujjacskáiddal, nyitott tenyérrel, jó széleseket tapsolsz!!! Megint egy első! Csodálatos megélni ezeket a pillanatokat, az élet apró csodái ezek. Napokkal ezelőtt próbáltunk tapsolni: én fogtam a kezecskéidet, te szokás szerint ökölbe szorítottad őket, jobb híján így tapsoltunk. Aztán mutattam, hogy nyitott tenyérrel mennyivel mókásabb..., és más elfoglaltság után néztünk. Mostanra ért be. Vagy csak a megfelelő pillanatra vártál, hogy újra elkápráztathass minket.

Tátá

Ma esti skype-olásunk során Mamival kis híján megríkattunk téged. Annyit jajgattunk gyönyörűségünkben, hogy észre sem vettük, hogy már csempül a szád és könnyek szöktek kétségbeesett szemeidbe. Mint amikor megmutattam neked, milyen lenne május elsején Jenson Button autójának hangja, ha a Bazilikánál állnánk  mikor elzúg mellettünk 260-nal. (Bár megfogadtam, hogy soha többé nem utánozok neked F1 hangot, azért moderáltabb verziókkal próbálkoztam azóta, és már mosolyogsz rajta, semmi kétségbeesés!) Na, valami hasonló frekvencián örömködtünk ma este is Mamival. Hogy min? Egy ideje próbálkozunk a tátá-integetés bevezetésével, ami ugyebár egy jólnevelt 9 hónapos cukiság-eszköztárának kötelező eleme. Mi Mamival lelkesen legyezünk, integetünk, tátázunk egymásnak, fogom a kis husi karodat, és beszállítalak a játékba... de nem, nem tátázol, minek a színjáték, te anélkül is cuki vagy. Na jó, néha egy kis röpködés azért volt, amit mi kétkezes tátáként konstatáltunk. Ez volt eddig. Ma megkérdeztem, ott van-e Orsi is Mami mellett, mire Mami odafordította a kamerát, hogy őt is lássuk. Te már nagyon mentél volna a dolgodra, de ugye ha elhangzik az, hogy "Orsi", arra valamiért még mindig nagyon oda kell figyelni. Felnéztél fekvőtámaszodból Orsira, mi persze most is elkezdtünk biztatni, hogy integess Orsinak, "Szia, Orsi!" és hasonló vezényszavakat, mire te, mint aki már sokadszorra teszi, kinyújtottad a karod széttárt kis ujjacskáiddal Orsi felé!!! Felkaptalak és jól megölelgettelek, pusziltalak, és te ültödben kápráztattál minket tovább: bal karodat lengetted jobbra-balra. Ez neked is nagyon tetszhetett, mert közben le sem vetted a szemed a tenyeredről. Hát, itt kezdtük el, hogy "Jaaaaaaaaaaaj" meg "Aaaaaaaaaaaaaaaaaah"...

9 hónap

Ennyi időt töltöttél - Apa szavaival élve - átszállásos utazásoddal, és ennyit töltöttél már velünk is. Vajon az első 9 hónap is ilyen szempillantásnyi ideig tartott?
Mozgáskultúrád továbbra is a fedezékbe kúszó sebesült gerillaharcos stílus, de már klasszisokkal agilisebb kivitelezésben. Van, hogy előbb érsz a laptop billentyűzetéhez és kapcsolsz szét minket Mamival a skype-on, mint hogy én egyáltalán észbe kapok és meg tudom akadályozni. Kornél cica tálkáit, ha nem veszem fel reggel a helyükről, mint a szent grált, ha megpillantod, őrült tempóra kapcsolsz, hogy elérd, szerencsémre hanggal is segíted haladásodat, ezért mire elérnéd, rendszerint eltűnnek a szemed elől. De nem bánkódsz sokáig, hiszen ott van a szelektív kosár, csupa izgalmas dologgal. Ilyenkor megyünk vissza a játszószőnyegedre, amin legalább másfél percet is el tudsz időzni. Mert menni kell a kábelekhez, hosszabbítókhoz, vagy vissza a mosógéphez, mert az forog és világít, de nem úgy mint a játékaid, nem, sokkal izgalmasabban!
Van öt fogad. Kettő lenn, három fenn. Jobb felső ketteskének még valami elintéznivalója van, de lehet, hogy bal felső ketteske nem bírta kivárni a sorát és előre sietett.
Egyelőre mindent szívesen eszel, amit egy 9 hónapos ehet, de már megválogatod, mire tátod szaporán és nagyra a kis csőrödet és mi várhat, míg megnézel valamit az etetőszék állványzatán, aztán az asztalon, aztán az etetőszék háttámlájának huzatán.
A játszótéri hintából  és sétáink során a babakocsiból úgy tudsz bazsalyogni nénikre, bácsikra, hogy ott olvadnak el helyben. A kutyusok is nagyon boldogok lennének, ha tudnák, hogy nekik kapálózol és sikongatsz nagyokat.
Én pedig galád módon kihasználom korodból fakadó tehetetlenségedet és annyiszor puszillak és ölellek, hogy az már arcpirító. Mentségemre legyen mondva, egy csomó puszinak csak átadója vagyok, tehát komoly, felelősségteljes munkát végzek.          

Egy cikk és egy idézet

El fog hagyni a fiam? Egy örökbefogadó szülő drámája

Sára attól fél, hogy összeomlik eddigi élete. Miért nem maradhat minden a régiben? Miért akarja most megismerni a fia a vér szerinti anyját? Egy küszködő örökbefogadó szülő története.

Pár hónapos korában fogadta örökbe Andrist Sára és a férje. Az igazi szülőkről nem sokat tudtak, csak annyit, hogy anyja egyedül maradt a picivel, és beleegyezett az adoptálásba. Elmondhatatlanul boldogok voltak mindketten, amikor hozzájuk került. Nagy kék szemével, pisze orrocskájával, ragyogó mosolyával azonnal a szívükbe lopta magát. Attól a perctől fogva, hogy először karjába fogta, Sára úgy érezte, a kisfiú az ő édes gyermeke.

Mindez talán azzal magyarázható: évekig hiába próbálkoztak, nekik nem lehetett közös gyermekük. Ráadásul az asszony úgy gondolta, Andrisnak bárkinél nagyobb szüksége van a szeretetre, mert csecsemőkorában neki nem jutott annyi törődés, mint egy teljes családba érkező babának. Amíg a kicsi iskoláskorú nem lett, Sára otthon maradt vele, és utána is csak részidős munkát vállalt. Minden erejével igyekezett elfelejtetni vele a korai megpróbáltatásokat. Mostanáig úgy tűnt, sikerült. Természetesen megmondták a fiuknak, hogy örökbe fogadták, de ez sosem zavarta őt. Nem kérdezősködött a vér szerinti szüleiről, őket tekintette az igaziaknak.

Sára szerint ez így volt normális, hiszen szerető, biztonságot adó családban nőtt fel. Tinédzserkorában ugyan volt néhány összezördülésük, sőt, még egyszer azt is a fejéhez vágta mérgében, hogy inkább visszamegy az igazi anyjához. Dühös kijelentése akkor teljesen letaglózta Sárát, de aztán megértette, ez nem volt más, mindössze egy kamasz elszakadási törekvésének jele.

Eleget nyújt neki?

Egyik nap vacsorafőzés közben Andris mégis bejelentette, szeretné megismerni az édesanyját. A hír hallatán Sára megdöbbent. Legszívesebben megkérdezte volna tőle, hogy miért olyan fontos ez neki, de inkább nem szólt semmit. 
Azóta azonban csak erre tud gondolni. Talán ő már nem elég neki? Mi lesz, ha ez a találkozás megviseli Andrist? Vajon akar-e vele az anyja találkozni? És főként: hogyan fogja Sára elviselni, ha esetleg elköltözik, és vele akar majd lakni?

A férje nyugtatni próbálta: a fiuknak joga van megtudnia, kik a valódi szülei, emiatt az viszonyuk még nem fog megváltozni. Mégis úgy érezte, neki könnyebb. Nem az apját, hanem a szülőanyját készült megismerni a fiuk.
Kettős érzés kavargott Sára lelkében. Egyrészt azt kívánta, a találkozás Andris várakozásának megfelelően történjen. Remélte, megkapja a válaszokat azokra a kérdésekre, amelyek foglalkoztatják. Másrészt azt kérdezte magától: mi lesz ezután? Gyötörte a bizonytalanság, félt attól, hogy elveszítheti a fiát.

Mindenkinek joga van megkeresni a gyökereit

Való igaz, a gyereknek jogában áll megismerni az édesanyját – véli szakértőnk, Wéber Katalin pszichológus - Hiszen minden ember alapvető igénye megtalálni a gyökereit. Érthető, hogy Sára aggódik, hiszen neki úgy tűnik, mintha az édesszülő a riválisa lenne. Mégis helyesen cselekszik, ha megengedi a fiának, hogy felkeresse a másik asszonyt. A titkok, sejtések, a „mi lett volna, ha..." kezdetű kérdések ugyanis állandóan foglalkoztatnak mindenkit, és erős kötődést hoznak létre. A tiltással pedig épp az ellenkezőjét érné el annak, amit szeretne. Tudom, fájdalmas, és talán kicsit úgy érzi, mintha megcsalnák. De igazi anyához méltóan viselkedik, amikor gyermeke érdekét helyezi előtérbe a sajátjával szemben. 
Akit szeretünk, engedjük menni a maga útján. Ha szoros a kapocs, úgyis visszatér hozzánk. Ráadásul, ha a fiú megismerheti a szülőanyját, könnyebb lesz magát elhelyeznie a világban, és kialakítania saját identitását.
Szerző: Pink


Ha megkérdezne, én ezt üzenném Sárának:


“Gyermekeitek nem a ti gyermekeitek. Ők az élet önmaga iránti vágyakozásának fiai és leányai. Általatok érkeznek, de nem belőletek. És bár veletek vannak, nem birtokaitok. 
Adhattok nekik szeretetet, de gondolataitokat nem adhatjátok. Mert nekik saját gondolataik vannak. Testüknek adhattok otthont, de lelküknek nem. Mert az ő lelkük a holnap házában lakik, ahová ti nem látogathattok el, még álmaitokban sem. Próbálhattok olyanná lenni, mint ők, de ne próbáljátok őket olyanná tenni, mint ti vagytok. Mert az élet sem visszafelé nem halad, sem meg nem reked a tegnapban. 
Ti vagytok az íj, melyről gyermekeitek eleven nyílként röppennek el. Az íjász látja a célt a végtelenség útján, és ő feszít meg benneteket minden erejével, hogy nyilai sebesen és messzire szálljanak. 
Legyen az íjász kezének hajlítása a ti örömetek forrása: Mert ő egyként szereti a repülő nyilat és az íjat, amely mozdulatlan.”


Khalil Gibran: A próféta /részlet/

Ma különös módon egy lélek sem volt a kisjátszón, az egész a miénk volt, ha nem számítjuk bele az ötye-padon ülő két kedves nénit, akik hálát adtak az égnek, hogy ennyi sok szép baba jön ide, és biztosítottak afelől, hogy nem is vagy te már olyan pici baba ahhoz a hintához. Még egy kis barátot is szereztél magadnak, röviddel azután, hogy megérkezett és teljesen elvarázsolt téged. Cserébe örömkurjantásokkal halmoztad el. Ő (is) Kornél, akinek a nagymamija a házunkban lakik. Már három Kornélt is ismersz! És ma azt is megmutattad, hogy befér a szádba egy ásványvizes kupak, ami a jó ég tudja, hogyan került a kezed ügyébe. Remélem, ezzel letudhatjuk a mai napra szánt szívinfarktust.

Az előbb belestem hozzád, ébren vagy-e már. Még alszol, méghozzá hogy alszol! Az oldaladra fordulva, önállóan, nagyfiúsan, az oldaladon. Éjszaka nem is ébresztettél, hogy fordítsalak meg. Egyszer sem. Akkor most már ez is a múlté? Mi lesz majd a reggeli lustálkodásom alibije, hogy Anyának ki kell pihennie az éjszakai szaladgálásokat...?

Játszótér

Ki kell dolgoznunk egy stratégiai tervet. Fegyverünk a szúrós tekintet, a széles mosoly és a finom de kétséget kizáró nyomulás lesz. Titkos fegyverként pedig a te cukiságod, ami mindenki másé felett diadalmaskodik. Kemény terep a játszótér. Most ismerkedünk a szabályokkal. Egyelőre jött-ment senkik vagyunk az ő játszóterükön, igazából nem is látszunk még. A ráutaló magatartás itt gyenge próbálkozás. Míg az addig üres hinta mellett leparkolva hámozlak ki a kocsiból, már szalad is Kornélka az anyukájával - kinek tekintete szúr, száján a mosoly - "Hintázni szeretnél?", és kész, csatolhatlak vissza, a mászókákhoz még kicsik vagyunk. Köszönéssel még nem érdemes próbálkozni, nem jön rá válasz, kivert kutyaként elsomfordálunk. Kemény világ ez. De lesz ez még a mi játszóterünk!