Zoknis

Most berohantam a dolgozószobába, hogy gyorsan begépeljem az előbbieket, de már itt is vagy mellettem, úgyhogy nem is lesz az olyan gyors gépelés. Á, találtál egy papírfecnit, gondolom, viszed a szelektívbe. Igen, hallom, hogy szólsz Apának, hogy emeljen fel. Na szóval, az előbb a Hé haver, hol a kocsim című magasröptű filmet nézve ülünk a kanapén, te az ölemben kényelmesen hátradőlve iszod a fürcsi előttről megmaradt kakaódat (ez számomra az egyik legcsodálatosabb pillanat a nap során). Apát sikerül elkápráztatnunk a kiürített cumisüveggel, el is viszi elmosni, közben már indulsz te is a dolgodra, mire mondom neki, de inkább magamnak hangosan, hogy "Még zoknit kéne ráadni." Szaporán indulsz a szobádba, majd kisvártatva megjelensz a konyhában, kezedben a zoknis dobozoddal, félúton leteszed, leguggolsz, gondosan kiválasztasz egy párat, majd szépen odahozod nekem és a kezembe helyezed. Én meg hosszan elnyújtott magánhangzók, elismerő szavak és csókok kíséretében felhúzom a lábadra.
Az imént Nyuszkóci is kijött a szobádból, hogy meglátogasson, kért tőlem egy puszit, majd Kornél cicával nyávogtatok duettet, most pedig a bevásárló kocsival zakatoltál át ide, és az út végén, itt a székem alatt, kapott tőled egy nagy-nagy szeretgetést.

Végre végre végre!!!! Első szánkózásunk

H

Decemberi utazásaink mindig tartogatnak váratlan fordulatokat. Két évvel ezelőtt, mikor még csak babszem méretű pocaklakó voltál, szintén karácsony előtt, rokonlátogatós nagykörútunkra készülődtünk. Akkori autónkat, Igit dugig pakoltuk a hosszú távollét alatt nélkülözhetetlen cuccainkkal, ajándékokkal, utoljára Kornél is elfoglalta helyét a hátsó ülésen, pontosabban mi helyeztük őt oda a hordozójában, nyugtató szavakat dünnyögve neki, hogy most nem a doktornénihez megyünk. Mi is beültünk, indulás Szombathelyre! Apa fordítja a kulcsot, és az addig pöccre induló motorhang helyett csak egy gyöszös kis nyögést adott ki Igi, aztán se kép se hang. Egyelőre nem megyünk sehova. Lemerült az akksi. Reggel hét óra, most honnan szerzünk akkumulátort??? Mindenesetre, aminek huzamosabb ideig nem tesz jót a hideg, beleértve Kornél cicát, foguk és visszavittük a lakásba, rokonokat értesítettük, hogy egyhamar nem érkezünk meg, Apa pedig elindult akkumulátort keresni. Egy óra múlva lett is új akksi, mert szerencsére nincs messze az OBI és már nyitva is volt, már csak be kell szerelni. Ha a régi engedte volna kiszerelni magát. De az anyák úgy rágyógyultak a helyükre, plusz a mínusz fokok sem könnyítettek a helyzeten, hosszas kísérletezgetés után úgy döntöttünk, belépünk az autóklubba, és azzal a lendülettel igénybe is vesszük a szolgáltatásait, hát kihívtunk egy szerelőt, birkózzon tovább ő a csavarokkal. Sikerült is neki, és sok-sok papírmunka és nyomtatás után Anya is belépett a Magyar Autóklub elégedett tagjai sorába. Így négy óra közjáték után végre elindulhattunk Szombathely, majd onnan Bonyhád felé.
Mikor napokkal később hazaérkeztünk a nagy nyugat-magyarországi körutunkról, és fordulunk be a Somfa közbe, teljesen véletlenül odapillantok az egyik házon álló cégtáblára, ami előtt korábban nap mint nap elmentünk, de még sosem olvastam el, mi áll rajta, hát ez: Akkumulátor Shop. Azóta is mindig nevetnünk kell, ha elhaladunk előtte...
Ha választanom lehetett volna, idén is inkább ezt választom, mint ami történt. Tíz perccel indulás előtt már szinte mindent összepakoltunk, még azt is, amire nem is lesz szükség, de ki tudja, jól jöhet még, elfér a kocsiban, Kornél cica Marika nénire bízva a harmadikon; épp a fürdőszobában szedem össze a fogkeféket, mikor a szétrámolt ruhakupac egyik darabjával sokadik körödet írod le a lakásban. Én már feladtam, hogy huszonhatodszorra is visszategyem, Apa még kitartott, sőt, kitalálta, hogy ha kizár a hálószobából, akkor nem férsz többé hozzá a ruhákhoz. Be is csukta az ajtót belülről, te kintről nyomtad és közben visítottál, ahogy ilyenkor szokás, de gyanús lett, hogy túl hosszan visítasz és rám is lököd a fürdőszoba ajtót, hát kinéztem, mi folyik ott, és amit láttam, az valószínűleg életem végéig kísérteni fog: a bal kezed négy ujja teljesen eltűnt az ajtó és a keret találkozásánál. Mindent elhajítva, magamból kifordulva ugrottam az ajtónak, amit Apa még mindig kitartóan nyomott belülről, kiszabadítottam a kezed és majdnem elájultam, mert a négy kis ujjad mint négy kis palacsinta, kilapítva, bőröd lehorzsolva, a többire nem emlékszem, mert Apával üvöltöztem, annyira, hogy még te is elfelejtettél sírni. Büki wellness helyett így a Heim Pálba száguldottunk és pont annyi időt el is töltöttünk ott, mint amennyi alatt a hotelbe értünk volna, vagyis 3 órát. Apával nem voltam hajlandó beszélni, sőt oda sem adtalak neki, így szegény csak csöndben szenvedett a neked okozott fájdalom miatt. Te pedig olyan kis hős voltál, egyáltalán nem sírtál, csak akkor, ha nem engedtelek szabadon garázdálkodni a kávéautomaták és kukák közelében. Mintha mi sem történt volna, úgy jöttél-mentél, integettél a zsibongóban. Mikor végre szólítottak minket, és a doktorbácsi megnézett, kicsit megnyugodhattunk, nem volt súlyos a sérülés, igaz, az ujjacskáid most meg méretes hurkácskákká duzzadtak, de megnyugtatott minket a doktorbácsi, hogy ilyenkor még gumiból vannak a gyerekek és nem is gondolnánk, milyen hamar rendbe fog jönni. Így ismeretlenül is örök hálám, hogy mindenek tetejében nem kaptunk még a fejünkre, hogy milyen szülők vagyunk, hanem a lehető legkedvesebb és barátságosabb hozzáállást tapasztalhattuk meg nemcsak az ő, hanem a délutáni doktorbácsi részéről is. Azért a biztonság kedvéért röntgen is készült és valóban semmi komoly nem történt, de a gyűrűsujjadat befestették pirosra és be is pólyázták, mert mégiscsak a sebészeten voltunk. Mondták is, hogy otthon le is vehetjük. Mire hazaértünk, az adrenalin szintem is fokozatosan csökkent, és szomszéd Marika néni meg telefonon Mami együttes unszolására Apával is hajlandó voltam már szóba állni. Letettünk aludni, aztán mikor felébredtél, kicsivel öt óra előtt útra keltünk. Nyolc óra előtt meg is érkeztünk, elfoglaltuk a mindannyiunk tetszését maximálisan elnyerő szobánkat és még vacsorát is kaptunk. Anya egy Jägerrel indított.

Most újra itthon vagyunk. A wellness kikapcsolódásból végülis egy darab félórás medencelátogatást sikerült megvalósítanunk, a kezdeti ijedtség után egészen megtetszett neked is a pancsizás. De amiért igazán mentünk, meglátogattuk Nagypapit, Lujzát és Lacit, akikkel nagyon jól érezted magad és akiktől kaptál egy gyönyörű buszt, és egy lovacskát is és nagyon finom ebédet is.
Most már kvittek vagyunk Apával. Nyáron a János kórházat jártad meg Anyával. Egy szép, nyugodt, játszóterezős délutánról tértünk haza, és mielőtt uzsonnáztunk volna, gondoltam, indítok egy mosást. Már akkor nagyon szívesen segítettél mindenben, így most is a gép közelében serénykedtél, én még töltöttem vizet a maradék mosószerhez, hogy egy csepp se maradjon a flakonban, jól meglötyköltem, majd öntöttem a mosógép adagolójába. Mivel jó híg volt a lötyi, túl is löttyent a rekeszen, és szépen rácsordogált az időközben alámászó, felfelé néző pofikádra. Hiába 74 négyzetméter a lakásunk, neked akkor ott, azon a ponton kellett teremned, ahová a mosószer csurgott. Csap alá tartottalak, úgy öblítettem ki mindenedet vízzel és imádkoztam, hogy a szemedben ne tegyen kárt, ha oda is került belőle. Be ixibe, irány a Heim Pál. Ahol közölték, hogy nincs szemészet, legközelebb a Jánosban van. Mire visszarohantam veled ixihez, kb elhelyeztem Budapest térképén a "Jánost", lesz ami lesz, toronyiránt megyünk Budára, ahol úgy félévente ha egyszer megfordulok... akkor is a BKV visz. De ugye az adrenalin mire képes, egyszercsak ott voltunk a János kórház előtt. Egy pici pirosságon kívül szerencsére a szemednek semmi baja nem volt, gyanítom a pirosság is inkább a sírás és kimosás maradványa lehetett. Már éppen kezdtem elbízni magam, milyen remekül menedzseltem a dolgokat és hogy semmi komoly baj tulajdonképpen nem történt, mikor látom, ixi szélvédőjén egy szép mikuláscsomag díszeleg. Hát mégsem ingyenes a kórház előtt a parkolás. Ezért is találtam olyan könnyen helyet. Ja, most már értem. De ki az, aki a gyerekét a tébolyultság határán kórházba szállítva elindul még befizetni a parkolását???? Volt a csomagban egy cédula is telefonszámmal, "Hívjon fel!" üzenettel. Nem hívtam, Apa befizetette a csekket.
Hát, remélem, ezzel nemcsak 2012-re, de nagyon-nagyon-nagyon hosszú időre végetérnek rémálmaink. Az új maja időszámítás ugye csupa jó dolgot tartogat nekünk?  

Keresztelő

Vasárnap a szentmise után sor került a keresztelődre. Nagyon szép volt a mise, a zene, az énekek, és ott hátul, ahol mi voltunk, több kisgyermekes család, anyuka is osztozott velünk a helyen, így néha úgy éreztem, szinte semmiben sem különbözik a játszóházas délelőttjeinktől, ott járkáltál, néha kicsit tánciztál, felfedeztél, hasonló korú kollégáiddal kerülgetve a néniket és bácsikat. Mami fáradhatatlanul követett mindenhová, amerre csak megfordultál, ki is vitt kicsit levegőzni, kiderítettétek, hogy cserkészfoglalkozás folyik a közösségi házban és hogy egy ajtón keresztül rövidebb úton is vissza tudnátok jönni a templomba, csak akkor éppen az oltár mellett köttök ki, Zoltán atya háta mögött.
A mise véget értével előre mentünk és kis idő múlva Zoltán atya is visszatért, leültünk a helyünkre, Anya, Apa, Keresztanya, Keresztapa és Mami, és még Dánielt, Zsófit és Lizát is külön odahívta közelebb, hogy lássanak mindent. Elég sokáig nagyon jól bírtad, figyeltél a pap bácsira, de hát neki kicsivel több mondanivalója volt, mint amit egyszerre be tudtál volna fogadni, és kezdtünk már nagyon fázni is, így részedről kicsit nyűgösre sikeredett a ceremónia vége, de Anikó nyugtató szavai és persze a cumid segítségével azért szépen sikerült kiviteleznünk a fontos mozzanatokat. Anikó fogott téged, Apa fogta a tálat, amibe a keresztvíz lecsurgott a fejedről, Anya pedig felitatta a hajadról a maradék vizet. Végül Bart meggyújtotta a gyertyádat, amit aztán lelkesen segítettél Apának tartani.
A szertartás után külön meg is dicsért Zoltán atya, hogy milyen ügyes voltál, és milyen jól viselted; nem szokásuk a kicsiknek ilyen módon kooperálni a keresztelőjükön.
Emlékül megkaptuk a gyertyát, a kis hímzett keresztelő ruhát, és persze a keresztleveledet is, amin Anya csöppnyi csalódására, csak egyetlen név állt, vagyis a telefonon megüzent nevet úgy tűnik, nem sikerült átadni Zoltán atyának, de ha ennek így kellett lennie, az bizonyára nem véletlen, és ha mégis szeretnél majd egy második nevet, most már rád bízzuk.

Diás-Lillás hétvége

Múlt hétvégén végre találkoztál Diával és Lillával. Zoli sajnos nem tudott eljönni, de a csajok az egész hétvégét velünk töltötték. Nagyon élvezted a nyüzsgést, hogy sokan vagyunk és sok minden történik.

Voltunk tetováló szalonban, mert ha Diáék jönnek, akkor mindig meglátogatjuk Gabi sógit is, akinek tetováló szalonja van, és hogy, hogy nem, Anya tetkója is egészen véletlenül pont az ő munkája. Aztán elmentünk a szintén hagyománnyá vált ebédelős helyünkre, a Dallasba, ahol akkora hamburgereket ettünk, mint a fejünk. Nem mint a te fejed, mint a miénk! Pillanatok alatt ráhangolódtál a hangszórókból dübörgő, '90-es évek R'n'B ritmusára, és teljes átéléssel, a műfajhoz méltó rezzenéstelen komolysággal az arcodon mozogtál rá az etetőszékben. Aztán elmentünk Anikóék mézeskalács sütő bulijába, ahol kaptál Anikótól egy névre szóló sütit, amit még időben meg tudtam menteni a harapásodtól, hogy karácsonyfánk dísze lehessen. A nap végére nemcsak sütikkel és élményekkel lettél gazdagabb, hanem egy óriási dudorral is a homlokodon, amit a kisasztaltól kaptál, miközben a kanapéról való lejöveteleddel foglalatoskodtál, és anyád éppen a forralt borra való kilátásait puhatolta, miközben szentül hitte, hogy apád figyel rád.

Voltak nagyon jó pillanatok még, például - ennek most te nem annyira fogsz örülni, mert mire olvasod, már biztos nagyon ciki lesz, sőt, Anya szóhasználata is ciki lesz, mert már biztos nem a cikit fogjuk használni -, de nekem annyira tündéri volt, mikor Lillcivel együtt fürödtél, olyan édesek voltatok. Aztán Lilla esti mesét olvasott neked és te végig figyeltél rá, még meg is tapsoltad! Meg amikor kipróbálta a járgányaidat - de jó, hogy nem vagy még féltékeny a dolgaidra, remélem, nem is leszel soha -, - annyira -, - na jó, de csak egy icipicit-, szóval épp valamelyiken csücsült, te odaálltál elé, berogyasztottad a lábaidat (mintha le kellene guggolnod egy nyolcéveshez), egészen közel hajoltál az arcához és a legcukibb szeretgetős-olvadozós "Ááááááááááááááhhhh" hangocskáddal kedveskedtél neki. Mint ahogy a nagyok a piciknek szoktak, vagy ahogy Kornél cicát szeretgeted, csak ő ezt annyira nem tudja értékelni. Hát minket úgy kellett ezek után felmosni, olyan intenzív olvadozásba kezdtünk. Nagyon megszeretted Lillust.

Vasárnap még Mami is megjelent egy számodra rövidke időre, mivel csak a gyönyörű, hófehér kardigánodat hozta fel nekünk, amit a keresztelődre kötött, és ebéd után, mikor te aludtál, már vitte is őt haza a busz Bonyhádra. De szombaton újra találkoztok, mert vasárnap lesz a keresztelőd!!!

  

Találkoztunk a Mikulással!

Az utóbbi napokban meséltem neked ezt-azt egy nagyszakállú, pirosruhás, kedves öregúrról, akit egyik este a híradóban is láthattál, amint megérkezik Budapestre. Már akkor nagyon szimpatikusnak találtad, integettél is neki a tévé előtt, mikor éppen arról nyilatkozott, manapság miért repülőgéppel jár. Hát, ma személyesen is találkozhattál vele, ugyanis eljött Apa munkahelyére, pontosabban az ahhoz legközelebb található művelődési házba! Az idegen hely és arcok okozta kezdeti visszafogottságodat hamar felváltotta felfedezni vágyásod és magával ragadott a gyerekzsivajjal teli forgatag. Mondanom sem kell, újfent rabul ejtettél néhány női szívet, egy hölgy még sírva is fakadt, mikor meglátott, igaz, jóval fiatalabb volt nálad. Végre találkozhattunk amonival és családjával is, tudod, ők voltak azok a jól nevelt ikrek és az apukájuk, és amoni készített rólunk egy többszörösen is jól sikerült képet, amin mindhárman rajta vagyunk, Tomi, Apa és Anya is, és még éles is, és mindenki odanéz, és senki nem pislog!!! Ilyet mi a 15 hónap alatt nem tudtunk összehozni. Ráadásul hallottam, Mikulás bácsi épp az ikrek nevét mondta, de amoni megcsinálta még rólunk azt a képet!
Mikulás bácsi számodra olyan izgalmas látvány volt, hogy többször is odaálltál elé megcsodálni, aztán futottál vissza hozzánk nagy vigyorral, hogy láttad őt. Aztán egyszer csak a nevedet mondta. Apával odajárultatok elé és megkaptad tőle életed első mikuláscsomagját. Kár, hogy ennek a szónak ma már egészen más csengése van, de ezt te még szerencsére nem tudhatod. Izgatottan vártad, míg kibontottam a csomagod, le nem vetted róla a tekinteted, és mikor előhúztam egy kis fa teherautót, az volt az est fénypontja. Büszkén mutattad, mit kaptál és hogy szét lehet szedni, és őszintén szólva, Anya is odáig volt a boldogságtól, hogy ez a Mikulás mennyire tudja, mire is vágysz igazán. Találtunk még szaloncukrot, diót, mogyorót és csokit is, sőt, még a miniatűr csokimását is beletette, amit közben Anya és Apa elmajszolt, mert történt egy kis baleset a fejével, de megígérte, hogy hoz majd egy másikat, amikor alszunk. Mikor tovább kellett indulnia, mert még sok helyen várták a gyerekek, egészen addig integettél neki, míg el nem tűnt az ajtóban. Hát ő volt az, akit Dobogókőn nem tudtunk meglesni, de még sokszor fog majd erre is, arra is járni, és ha jók leszünk, biztosan megtalál minket bárhol is vagyunk.

Lehengerlő

Ma voltunk az IKEÁ-ban, hogy vegyünk szarvasos tésztát és szőrtelenítő hengert, mert már megint leamortizálódott a meglévő darab (vajon, ki tehette?) és mivel Kornél cica mostanában előszeretettel fekszik többek között Anya patyolat fehér ágyneműjére, nem lehetett tovább halogatni egy ép eszköz beszerzését. A gyerekcuccos résznél szabadjára engedtelek, szépen el is időztél egy tilitolival és annak rakományával, aztán egyszer csak ismerősféle hangot hallok, egy anyuka hívja Áron fiát. Kinézek a szőnyegrollnik mögül, igen, ő az, egy játszótéri ismerősünk. Sajnos nem tudom még a nevét, e sorok írásakor kapcsolatunk a "már felismerem az utcán" illetve a "váltottunk már pár mondatot" szintjén áll. Mosolyogva nyugtázzuk, hogy kicsi a világ, köszönünk egymásnak, és folytatjuk a kínálat tanulmányozását. Majd megint látjuk őket, anyuka feltesz egy vicces sapit a fejére, hívja Áront, mire te boldogan elindulsz a kedves bohócnéni felé, nyomodban Áron, akinek jelenlétéről mit sem sejtesz, beér téged, és egy akkkkora ölelést kapsz tőle, hogy rögtön padlót is fogtok. Látszott rajtad, hogy nehéz pillanatokat élsz meg, de tudd, hogy hihetetlenül édesek voltatok és én csak rötyögtem, mert nem tudtam mást tenni, nem lehetett mást tenni. Anyuka rutinosan bocsánatot kért heves érzelmű Áronja miatt, közben Áron is szerette volna jóvátenni hirtelensége okozta tettét, így még egyszer megölelt, most már szemből, aminek eredménye egy jó nagy, koppanós bucizás lett, mindkettőtök homlokán szép piros foltot hagyva. Hát, mondanom sem kell, nekem már a könnyek kezdtek a szemembe szökdösni, gyanítom, hogy neked is, csak más okból, de gyorsan megvigasztalódtál, mert láttad, hogy anyád csak vihog egyre, és még Áron buksiját is megsimizte, szóval ő sem lehet olyan rettenetes gazember.

Szóval szarvasos tészta és henger. Úúú, és nézzük meg azt a szép kis égősort az ablakba, amit tavaly nem kaptunk már. Jaj, annyi szép dolgot láttunk; odamentél egy ágyikóhoz, amin valami zöld mezős, patakos ágynemű volt, és hosszasan simogattad a mezőt is, a vizet is, mintha tényleg azt az érzést kerested volna, amit a fű és a víz ad. Szerencsére még kicsi vagy az ágyneműhöz, így nem kellett elkezdenem matekozni a családi pótlék összegével, ami reggel érkezett végre a számlámra. Csak akkor kellett elkezdenem, mikor visszamentünk a szőnyegtekercsekhez, és megláttam kettőt, amit már egy ideje a kívánságlistámon tartok. A szobádba kellene a csúszós, rojtos helyett, valami jó kis tapadós, amibe nem botlunk bele és a porszívó sem szedi szét. De melyik legyen? A vadállatos-mezős-patakos vagy az autóút hálózatos? Utóbbi ugye kötelező elem kisgyermekes otthonokban. De a szobádba minek olyan, nem ott fogsz autókat tologatni, hanem a nappaliban meg a konyhában. Meg a szekrényeken, tükrökön, falakon. Az előbb a mezős-patakos ágyneműt simogattad, hát evidens, hogy melyik kell. Az megy a szekrényekhez, ágyadhoz, mindenhez. Jaj, de cuki lesz! És az a drágább...hurrá! Családi pótlék felezve. Megindultunk szőnyegdárdánkkal, mint Don Quijote és kis Sancho Panzája, és rohamléptekkel közelítettük meg a lámpás szekciót, hogy felnyaláboljuk az égősort. Nincs. Már megint nincs. Miért nincs? Milyen bénák vannak. Na, menjünk.
Pffff.
Ja, hogy az égősor az csak dekoráció... Ja, hogy ezt már tavaly is eljátszottuk...arrrghhhh.
Fizetünk, sokáig integetsz a pénztáros néninek, megyünk a szarvasos tésztáért. Megvan. Mehetünk haza. Itthon gyorsan leszedem a függönyöket az ablakodról, indítok egy mosást, ebédelünk, megpucolom az ablakodat, hogy szép tiszta, illatos szoba fogadja az új szőnyegedet (meg már épp ideje volt). Kibontjuk, leterítjük, jaj, de szép! Kis szöszök itt-ott; porszívózzam, vagy elég egy hengerezés?
Basszus, nem vettünk hengert!!!!!!!!!!!!!!!

Büszkeségfal frissítve

Szokásos, játszótér utáni sétánkon hazafelé haladtunk, mikor eszembe jutott, hogy előző este milyen lélegzetelállítóan óriási felkelő teliholdban gyönyörködhetünk. Nézzük meg, hátha megint pont elkapjuk keltében, és talán még világító repülőket is látunk közben, s a hazakanyar helyett a kinti parkoló mellett toltalak tovább. Lesem az eget, egyszercsak megszólalsz, pontosabban izgatottan hümmögsz az autók felé. Már kezdtem volna mondani, hogy "Igen, sok autó, kerekük is van, igen." remélve, hogy ezt szeretnéd hallani megint, mikor látom, hogy majd kiesel a babakocsiból, úgy mutogatsz egy bizonyos autó felé. Odanézek, hát ixire mutogatsz, a mi autónkra!!! A sötét utcán, ahol minden autó feketének látszik. Meg kell zabálni, a 15 hónapoddal együtt. Teljesen megfeledkeztem arról, hogy ott kint parkoltunk le vele, észre sem vettem volna, hogy elmegyünk mellette. Odatoltalak hozzá, hogy megpaskolhasd a fényszóróját, látszott rajta, hogy nagyon boldog!

Egy másik dolog is eszembe jutott most, ami után szintén kellett egy kis idő, hogy magamhoz térjek olvadt állapotomból. Valószínűsíthető, hogy inkább életkori sajátosság, mintsem egyéni karakterjegy - legalábbis ehhez tartom magam, így nagy csalódás nem érhet, ha hirtelen eltűnik majd életünkből -, de rendkívül érzékeny vagy arra, ha valami nem a helyén van, vagy egyáltalán, arra, hogy minek hol van a helye. Ha a cipődet nem tettem még fel a cipőtartóra, mutatod nekem, hogy oda kellene tennem. Ha hangosan gondolkodva kimondom, hogy Anyának kéne menni pisilni, már szaladsz is a wc felé, mutatod nekem, hogy ott kell. És amiért ezt a bekezdést írom: megjöttünk a Lidlből, szokásos módon, a vásárolt dolgok egy részét elpakoltam, a többit az asztalon/földön hagytam, hogy ha arra lesz dolgom, viszem őket a helyükre. Így tettem a popsitörlővel is, otthagytam a konyhaasztalon. Teszek-veszek a pultnál, hallom, csörög valami csomagolás, odanézek, levetted a popsitörlőt az asztalról, totyogsz vele a szobád felé. Követlek. Meg sem állsz a pelenkázóig, aminek üres rekeszébe szépen belehelyezed a csomagot, pont oda, ahonnan előzőleg az utolsó bontatlan csomagot kivettem.

Mostanában kicsit megint kell orrszi-porszizni. Lehet, hogy már írtam erről, de muszáj újra... Míg én arra számítottam, hogy a növekedéseddel egyenes arányban fog nőni a procedúrával járó tiltakozós hiszti, mára már versenyt ujjongunk Apával, milyen ügyes és bátor vagy és te nyújtod oda az orrodat a szipókához, közben nagyokat nevetünk, hogy mennyire vicces érzés is ez. Azért gyanítom, egy kis szerepe lehet benne a hőn szeretett porszívódnak is. Már nem Anya porszívója az, Anya csak használhatja néha, mikor megengeded neki pár percre, hogy aztán folytathasd vele a rendes munkát.