November végén

Két hétig nem mentél Tomi oviba, mert már megint összeszedtél egy agresszív vírust és mi is megfertőződtünk, úgyhogy nem unatkoztunk, kétféle antibiotikum, 24 órás orrszi-porszi szolgálat, nyűgizés és természetesen dac, most már két oldalról. Mert amióta Réka elkezdett felkapaszkodni mindenhova, és már szépen mászik is, valahogy az akarat is nagy fejlődési ugráson ment keresztül. Már nem az a békés, mindenkor mosolygós kis tündérke vagy, tele vagy akarattal és célokkal, amiket ha keresztezünk, jaj nekünk. Van, hogy repednek az ablaküvegek, ebben Tomi is szívesen segít neked, van, hogy csak lemész hídba vagy elhessegeted a kezünket a közeledből, ezt jó erős karmozdulatokkal tudod végezni. És sokkal-sokkal komolyabb lettél.
A két hét alatt meglátogattuk Dédiéket Kecskeméten, és elmentünk Bükre, hogy végre megmutassuk Rékát Bárdoson is. Bükön, a Hotel Piroskában mikor utoljára jártunk, Réka még csak egy petesejtecske volt, úgy másfél hétre rá kezdte meg földi életét. Jó volt látni Papit, Lujzi mamiékat, Piri néniéket, még trakizás és kombájnozás is volt! Mindig nagyon jó dolgunk van Bárdoson.
A betegség és a két-kisgyermekes szülői létforma miatt ezúttal nem sok wellnesskedésben lehetett részünk Apával, de annak nagyon örültünk, hogy Tomit igen boldoggá tette, hogy lubickolhatott a gyerekmedencében, és még Réka is csobbanhatott egy kicsit és cseppet sem ijedt meg a nagy víztől. Jó volt nagyon, hogy csak a miénk volt akkor az a kis birodalom.
Olyan jó, hogy Tomi már lelkesen vár dolgokat. Nem csak úgy történnek velünk az események, hanem számoljuk, mennyit kell még aludni, mit fogunk csinálni, mikor megyünk újra, mindezt nagy-nagy lelkesedéssel és izgalommal telve. A számoláshoz meg nagyon jól jön Mami régi könyve Pipacskával és Kockapacival, amiből vacsi közben rengeteg jó kis matekos dolgot lehet tanulni Apával.
Már számít, hogy ki a barátod, ki nem a barátod. Csak Apa jöhet be, csak Anyával akarsz fogat mosni, Réka is bejöhet, aztán Réka mégsem jöhet be, "Szeretem a kistestvéremet!" ölelgeted meg Rékát, öt perc múlva meg "Réka nem a testvérem, csak Apa a testvérem!"... Mindened a játék. Közben kommentálod, párbeszédeket folytatsz le, én rendkívül jókat szórakozom ezeken a párbeszédeken. Mindig van bennük "Hát persze!" felkiáltás, sok-sok kérdés, ki ellenkezés, megegyezés. Mindig beleszövöd az aktuális témákat, amiket tőlünk hallasz.
Rékának is van szavajárása, mostanában, ha csak úgy jókedvében mondja, legtöbbször a "tolltartó" és "etető" hangzású szavak vannak, ha valami fáj, keserves sírás és "memememe", a keressük meg a cumimat, az a "má! má!" akárcsak Tominál volt anno.
November 19-én kapaszkodtál fel először a kiságyban, azóta csak állni szeretsz tevékenykedés közben. Leülni még nem igazán tudsz, de néha azért sikerül. Sokkal-sokkal többet vagy nyűgös és makrancos, mint azelőtt. Vagyis azelőtt nem is voltál szinte soha. Kicsit hiányzik is az a régi Réka, de hát ez a dolgok rendje, változunk és fejlődünk mindig.
Most abba kell hagynom, mert Apa bejött Rékával, hogy nagyon mememe-zik, biztos enne már, úgyhogy gyerünk uzsizni!
Még gyors annyit, hogy kicsit beszéltem hozzád angolul, "Come here, Gorgeous! Gooo-rgeous!" - erre te felnéztél a gólyára. Hát persze, hiszen mindig kérdezzük tőled is, ahogy anno Tomitól, hogy "Hol a góóólyaaa?"

Ó, és még annyit (ezt már este írom, már lefeküdtetek, holnap Tominak ovi, szegénykém, egy csomómindenről lemaradhattál így a két hét alatt, de mindegy, lényeg, hogy most már jóóóóóóóóóóóóó sokáig kerüljön el minket a takony, a láz meg a köhögés...) szóval szerda óta már Réka is a nagykádban fürdik, ennek Tomi is nagyon örül, mert végre együtt lehet lubickolni! Csak a hajmosáson kell még dolgoznunk, mert a kiskádban nem tudtál közben vándorolni, elcsúszni és vizet nyelni...  

Réka szavak

Azt hittem, már írtam róluk, de kiderült, hogy csak a rózsaszín Babakönyvbe kerültek be...

Szóval most, így 10-11 hó között kezdem észrevenni a kis szófoszlányokat, amiket nagyon ügyesen mondasz nekünk vissza, mihelyst hallottad tőlünk. 

Azt már többször is mondtad, hogy "Anya"!

Tegnap, mikor szokásosan kapaszkodtál fel rajtam álló helyzetbe, biztattalak, hogy "Gyere, gyere!" Nagy erőfeszítések és összpontosítás közepette te is elkezdted, hogy "Gyeje, gyeje..." 

Ma pedig azt hittem, elolvadok menten. Esti tápidat fogyasztottad az ölemben, és mikor szünetet tartottál, felültél, úgy kezdtél el gügyörészni. Apa és Tomi játszottak, én egy épp izgalmasabb részre próbáltam figyelni a Jóban Rosszban-ban (Tomi szerint Rosszban Rosszban), hát egyszer csak arra leszek figyelmes, hogy valami olyat mondasz, amit eddig még nem: 

"Goj-goj-goj... Bo-bo-bo.." - összeráncolt szemöldökkel, az édes kis csücsörítéseddel, nagyon komolyan és mélyen, közben a mutató ujjacskáddal böködöd a cumisüveg oldalán lévő baglyot. Aztán rám néztél, hogy hallottam-e - végre - és én irulva pirulva, de nagyon-nagyon megölelgettelek, hogy milyen okos kislánya is vagy a lökött anyádnak! Ma beszélgettünk erről a bagolyról a reggeli tápid közben és estére már tudtad nekem mondani! Annyira jók ezek a pillanatok (is)!

Vadludak

Még hétfőn történt, hogy a doktornénitől hazafelé jövet már sötét volt, a Zágrábin toltam Rékát, (aki megint csak antibiotikumot kapott, már megint nem szólt a doktornéni nekünk, persze sejthettem volna, mindig ez van: ha nem kérjük a homeót, kapunk antibiotikumot) és egyszer csak mintha vadludakat hallottam volna. Á, csak hallucinálok. Biztos csak gyerekek a közelben. Aztán egyre erősebb lett a hang, végül teljesen tisztán kivehetően vadlibákat hallottunk! És milyen közelről! Kár, hogy nem láthattuk őket. Kevés olyan dolog van az életben, ami ennyire meg tud babonázni, mint a vadlibák hangja a novemberi szürkületben. Ilyenkor visszarepítenek gyerekkoromba, teljesen úgy állok ott tátott szájjal vigyorogva, ahogy 8-10 évesen tettem. És közben libabőrös leszek, a szívem gyorsabban kezd verni és mindenem belebizsereg. Jó volt megint átélni... itt Pesten. 

Novemberben jönnek meg a varjak is. Annak is nagyon szoktam örülni. Mikor még dolgoztam, és kora reggel nyitottam ki az ablakot, láttam őket hatalmas rajokban a város felé szállni, és mikor hazafelé tartottam a munkából, ők is akkor mentek haza. Együtt dolgoztunk. 

És ha már ennyi szó esett a madarakról... kíváncsi leszek, maradnak-e télre megint az örvösök, mint tavaly. Akkor nagyon megleptek, hogy novemberben, decemberben is még láttam őket. Biztos voltam benne, hogy csak Réka érkezésére vártak. :)))

Áprily Lajos:

Vadlúd voltam

Valamikor vadlúd voltam,

vadludakkal vándoroltam.

Nagy tavakért lelkesültem,

tengeren is átrepültem.

Őszi fényben és homályban

fel-feltámad régi vágyam:

társaimmal útrakelni,

fényt és felhőt úszva szelni.

Majd ha végem itt elérem,

vadlúd-formám visszakérem.

Jóbarátok, ismerősök,

hogyha jönnek bíbor őszök,

nézzetek fel majd az égre,

égen úszó vadlúd-ékre,

s ezt mondjátok eltűnődve:

újra vadlúd lett belőle,

s most ott száll a V-seregben,

hangja szól a fellegekben.

Óh, balga szülők...

Tegnap ugye nagy események történtek kis életünkben, és történt még valami, amiről a téma kényessége miatt nem akartam nyilvánosan írni, mert nem leszek népszerű nálad emiatt, Tamás, de muszáj a világba kürtölnöm, hogy úgy néz ki, végképp búcsút inthetünk a pelusoknak!!! És hogy miért vagyunk balgák? Mert arra vártunk hónapok óta, hogy majd eljön a száraz pelusos ébredések ideje. De nem jött el, mindig jól tele volt töltve reggelre. Így volt kényelmes, ha már rajtad volt. Napközben már réges rég nem téma, önállóan intézed a 00-ás ügyeidet. Tegnap viszont, a nagy változásokon felbuzdulva, a te kezdeményezésedre, úgy döntöttünk mindannyian, hogy nem veszel fel pelust, "Én már nad vadok, vissza tudom tartani!" Lefekvés után látszott, mennyire rajta vagy az ügyön, néhány percenként kéretőztél ki a vécére, hogy minden kiürüljön, véletlen se maradjon bent semmi. Éjszaka rád néztem kétszer, minden száraz, Apa is figyelte, és mikor egy nagyobb sorozatot köhögtél, szaladtam megint be, hogy biztos ébren vagy, menjünk ki pisilni. De nem voltál ébren. 

És eljött a reggel. Minden száraz maradt! Annyira ügyesen tartottad vissza, hogy a vécén is alig akart elindulni. 

Istenem, már mióta nem kellett volna használnunk, és olvastam is, hogy inkább vegyük le, mint várjuk a csodát, mert hogy mennyire frusztrálja ez az ilyen nagy gyerekeket...

Szóval a tegnapi nap igen emlékezetesre sikeredett. 

És bocsánat, ha ezzel kínos helyzetbe hoztalak, de hát ilyenek az anyukák...

Egy korszak lezárult

Kicsit szomorkásan írom ezt a bejegyzést. 

Réka ma már a gyerekszobában alszik. Már sejtettük egy ideje, hogy nemsokára eljön a nap, mert Apával abban állapodtunk meg, ha lejjebb kell tenni az ágyat, mert felkapaszkodsz rá, és akár ki is eshetsz, az a nap lesz az, amikor Tomival egy szobába kerülsz. Mert az ágyat szét kell teljesen szedni és ha már szét van kapva, mozgatható a szobák közt. Másképp nem, mert nem fér keresztül a kisszobák ajtaján... Ma kicsit borult a napirendünk, mert anya kisírta, hogy beiktassunk egy gyors Brendon látogatást. Tényleg gyors volt, hozzám képest übergyors, mert tekintettel voltam a fiúkra és tudtam, mit akarok megnézni. A-Britax-B-Smart-4-Chilli-Peppert!!! Amúgy ma volt életed első autósüléses útja is. A Brendonból elfele jövet Tomi egyszer csak mondja, hogy elaludtál. És tényleg, úgy elfáradtál, hogy az Europarkot is majdnem végigaludtad, csak a bébiételeknél ébredtél fel, ami az utolsó állomásunk szokott lenni fizetés előtt. Jól kialudtad magad, ezért nem is voltál hajlandó a megszokott délutáni alvásidőt alvással tölteni. Míg Apa haját vágtam, hallottuk, hogy izegsz-mozogsz, mondasz, énekelgetsz. Be-benézegettem, és bíztam benne, hogy egyszer végre arra megyek be, hogy álomba tornáztad magad. Mikor kb negyedszerre néztem rád, hát majd megállt a szívem. Felkapaszkodva, két hónod alatt az ágy teteje, úgy lógtál ki belőle, lelki szemeimmel még a kibucskázásodat is végignéztem. Kihoztalak a konyhába, betettelek a járókába, ahol míg befejeztem apa haját és utána még elég sokáig (mintha tudtad volna, hogy jobb, ha kicsit meghúzod magad) szépen eljátszadoztál a játékaiddal. 

Mese nincs, az ágyat lejjebb kell tenni. És jött a felismerés, Réka költözik. Nem lesz több közelség, nem leshetem az édes kis kisimult arcát, ahogy alszik. És vajon meghallom-e, ha felébred és keres. Ezzel együtt elkezdtem kötelességszerűen szétszerelni az ágyat, te is segítettél, két pici kezedben tartottad, vizsgálgattad a két szemescsavar-szerű izét, amin az alj támaszkodik, le nem tetted egy pillanatra sem. Később apa is, Tomi is beszállt a szerelésbe, kitakarítottam, pakolásztam és közben szomorkodtam kicsit, csak kicsit, nehogy megérezd rajtam. 

Tomi nagyon örül, hogy ketten lesztek, "az ő szobájában". De annak is örül, ha átjöhet hozzánk a nagyágyba, így ma különösen izgatott lett, hogy felajánlottuk neki a lehetőséget, hogy míg anya Rékával tölt pár éjszakát a gyerekszobában, ő átcuccolhat apa mellé a nagyágyba. Így most ő az én helyemen, én meg a kiságyad mellett hajtjuk álomra fejünket. 

Annyira izgultam a változás miatt, hogy hogy fogod viselni. Fürdés után "Tomi pelenkázóján" törölgettelek, furcsa volt neked, sírdogáltál is, ugyanazzal a kétségbeesett pofival, mint amikor Füreden nagyon idegen volt minden és sokáig nem tudtál megnyugodni. Hiába, Tomi varázslatosan csábító szobájának ezt a perspektíváját még soha nem láttad. De mikor az ágyadba tettelek, az már ismerős volt, huncutkodtál a fogkefés rágókáddal, kacarásztál, mikor nyújtottad nekem, aztán hirtelen a fal felé fordultál vele, nagy zsivány vagy te is ám! És mivel láttam rajtad, hogy okés a helyzet, kimerészkedtem a szobából. És nem lett baj. Pár perc múlva aludtál. Ennyi.

Tomi persze még vagy egy órát monologizált a nagyágyban, várta, hogy apa lefeküdjön. Azt gondolta, ő is le fog vele együtt feküdni. Aztán csak beadta a derekát, egyszer csak csend lett ott is. 

Nem szívtunk orrot, és elég csúnyán köhögtök mindketten, azért számítok erre-arra az éjszaka folyamán, de kezdetnek szuperül alakul. 

Anyuka, most már meg lehet nyugodni.