Míg anya nem aluszik...

Délután két óra van. Tamás szépen lefekszik és alszik 2 órát, Réka, aki egész délelőtt mint egy kisangyal, édesdeden alszik, sőt, az ebédet is végigszendergi, délután kettőkor felpörög és esze ágában sincs aludni, hogy kicsit anya is kifújhassa magát. Persze ez érthető és jogos, nem lehet egész nap csak aludni. 

Most épp a dzsungelben fekszel és vagy a bal öklödet tanulmányozod, vagy bűvölöd a négy kis állatfigurát. Már a lábaddal is eléred őket, de még édesebb vagy, mikor a pihenőszékben csak úgy lazán, szinte rezzenéstelen arccal megsorozod a kiskutyát a bal lábaddal és nézed, mennyire bír kilengeni.

Március nyolcadikán, mikor Tomit a kádban szivacsoztam, mert nem szabadott még fürödnie a kötések miatt (ma végre levették őket!!!), valamiért hangosan felnevettem, mire te azonnal elkezdtél kacagni, mert apával ti is bent voltatok velünk a fürdőszobában. Teljesen ledöbbentünk és elolvadtunk tőled, hiszen még csak két hónapos és két hetes voltál akkor, nem is gondoltuk volna, hogy már tudsz ilyen gurgulázósan kacagni. Fel is vettük videóra, vagy ahogy Tomi mondaná, vidodóra, miután őt felöltöztettem. Sajnos ott már nincs az az édes gurgulázás, de azért így is cuki vagy rajta, és az egész család együtt rötyög, na jó, Kornél cica nem, mert ő már nem fért volna be a fürdőszobába. 

Az is hihetetlenül édes, mikor beszélgetünk. Sokat mosolyogsz, de van, hogy komolyabb mondanivalód van, és belekezdesz a "Bűűűű"-kbe meg "brrrrüüü"-kbe, "heő"-be meg "hőőő"-be. Jaj, órákig tudnám hallgatni, és nézni a kis pofidat.

Kevésbé vicces, és most már anya totálisan érti, miért is van szükség 25 darab textilpelenkára, hogy nagyon bukós baba vagy. Elég egy kis érzelmi felpörgés, csakis pozitív értelemben, máris jön föl a buki. Néha csak úgy kibuggyan, néha egész szép íve is van, néha meg habos buborékok formájában jön elő. Míg Tomi ágyában jóformán csak dísznek használtam a haránt pelust, mert ezt láttam minden babaágyas képen, hogy az oda kell, sajnos a te buksid alatt naponta 3-4 is megfordul. És ezzel együtt a babaillatnak is lőttek. Örülök, hogy nem szippantott még senki a kis nyakócád redőibe, hogy egy jó adag babaszaggal feltöltődjön, mert bizony őrületes csalódást okozna neki az a jó kis savanyú hányásszag, amit ott találna. Úgy sajnállak, ahogy látom, hogy megint visszanyelsz egy adag savas rettenetet, ráadásul a szörcsögéstől sem tudsz szabadulni, rendületlenül orrszi-porszizunk már hetek óta. Éjszaka már fel sem ébredsz rá, úgy megszoktad. Gyanítom, nem is nátha, hanem a reflux okozza ezt az állandó taknyosságodat. Jó lenne már kijönni belőle. Apa valahol azt olvasta, hogy 4 hónapos korban tetőzik, aztán a hetedik hónaptól kezd múlni. Ezt inkább el sem mondom most neked. Még három sem vagy. Talán az ultrahangos doktorbácsi tud nekünk mondani valami biztatót.

Közben letettelek hasra, hátha most így négy tájban el tudsz megint aludni és mintha össze lennétek huzalozva, abban a pillanatban megszólalt Tamás a szobája félhomályából: "Aaaaanya!" Felébredt. Te szépen szundítasz már... és anya megint nem aludt.  

       

Mami újra felvette Rékát, mert sírt, pedig azt hittük, úgy bealudt, hogy órákig aludni fog. És megkínálta a maradékkal, amit a cumisüvegben hagyott. Tamás fogta a Kubuját, amit Anya előzőleg gondosan bezárt, mert a puffon lett hagyva. Mami megkérdezte, hogy kinyissa-e, mire Tamás: "Nem, tele van a kezed."

Tamás: "Szoktam cigizni néha. Cigizek. Eldobom. Rátaposok." És precízen el is játssza. A metróban látta...

Lefekvés, szokás szerint több körös. Réka is nehezen alszik vissza, hol Anya, hol Mami dajkálja, mikor ki ér rá. Most épp Maminál van, te behívod őt a szobádba egy kis időhúzásra. Kéred, hogy öleljen meg ("Megölelem Mamit"). Mami, hogy Jaj, hogy is csináljuk. Magához fogta Rékát és vele együtt hajolt le hozzád. Te megölelted őket, közben mondod, hogy "Idelógatod Rékát?"

Dumálsz az ágyadban (22:18) pedig ugye tegnap műtöttek... De milyen jó, hogy ilyen rohamosan gyógyulsz!!! Már többedszer megyünk vissza hozzád. Mikor Anya ment be, irgum-burgumozott, hogy ilyen későn még mindig fent vagy. Kijövök, 2 perc múlva folytatod, aztán elkezded, hogy "Anyagyjevisszairgum-burgumra!"

- Tomika, ülj le, úgy edd meg.
- Nem tudok. Kaki helyett nem tudok leülni.
Aha, szóval kaki van a pelusban. Csak most jöttünk rá, hogy a helyett az a miatt.

Uzsonna idő. Megkérdezem a konyhában állva úgy mindenkitől: "Mit csináljon Anya?"
Tomi a nappaliból: "Takarítson!"

- Böfiztél, Anya? Nem szabad böfizni.
- Oops, igen, de csak egy csöndeset.
- Általában nem szabad böfizni.

Egyik este egyszer elkezded mondani, hogy "Ódá Viktom".
Nem értjük, aztán az ötödik után felvont szemöldökkel nézünk egymásra Apával, "Te is azt érted, amit én? Orbán Viktor???" Te vigyorogva skandálod tovább: Ódáviktom-Ódáviktom...
Vasárnap ebédelünk, a rádióban épp arról beszél egy bácsi, hogy Varga Mihály miniszter bácsi szerint is jobban teljesít Magyarország. Mire te: "Ódá Viktor"!
Most pedig Thomast nézünk a tévében, az a rész megy, hogy "Ne zavarjátok Viktort!" Kitalálod, mit kezdtél el hajtogatni?

Még a kórházban a játékos kosárban találtunk egy fura kis barna figurát. Megnézegettük, Apa és Anya elmagyarázta, hogy ki is ő, és hogy tulajdonképpen ha megnéznéd a filmet róla, már nem találnád ilyen ijesztőnek. Az a neve, hogy ET, azért mert nem idevalósi, a csillagok közül jött. Na, pár napra rá megláttuk, hogy pont megy az egyik csatornán. Szóltunk, hogy látod, ő az, akit a kórházban is láttunk. Egyből megtetszett neked, mert láttad, hogy a gyerekek sem félnek tőle, sőt nagyon szeretik.
Utána még jó ideig mondogattad, hogy nézzük meg megint a "Kittit".

- Én is akarok olyan autót vezetni.
- Jó, majd ha nagy leszel vezethetsz, ha gondolod.
- Megbeszéltem Apával, nad vagyok.   

Újra itthon

Túl vagyunk a műtéten. Volt egy kizárt jobb oldali lágyék sérved és egy nyitott baloldali járatod is. Mindkettőt szépen körülhurkolta a doktorbácsi. Ha nem erőlteted meg magad, remélhetőleg rendben is lesznek már. Most már neked is van három pici lyuk a pocakodon, mint anyának. Szegény Apa már nagyon elfáradt, mert ugye bent töltötte veled az éjszakát is, pedig többen is közölték velünk, hogy nem szeretik, ha apák maradnak bent, mert éjszaka ott anyák vannak a gyerekekkel. Ezt a mai napig nem igazán tudjuk, hogyan is értelmezzük, nem hiszem, hogy bármelyik apuka kukkolni megy oda, vagy az anyukák ledér öltözékben riszálnák magukat, és talán azok az anyukák megértik, hogy ez az anyuka a két hónapos kisbabája mellett kell maradjon, amellett, hogy leghőbb vágya, hogy egyszerre két helyen is ott tudjon lenni egyszerre, de a tudomány mai állása mellett ezt még nem tudjuk kivitelezni. És szegény Apa még azért is kapott a morcos nővér nénitől, mert ráfeküdt egy üres ágyra, és későn kérdezte meg, hogy szabad-e. És örüljön, hogy nem lett per abból, hogy a szomszéd ágyon egy nagylány feküdt. Milyen kicsi a világ: a tiéddel szemközti ágyon fekvő kisfiú anyukája régebben Apa munkatársa volt! Ő biztos időben megkérdezte, feküdhet-e szabad ágyon, mert vele nem morgolódott Miss Grumpy. Volt egy aranyos nővérke is, aki bár nálad nagyobb termetű volt, te mégis elnevezted pici néninek, mert hozzánk képest tényleg pici volt.

Mikor a déli hazaszaladásom után visszamentem hozzád, már ültél az ágyadon és nagyokat kortyoltál a várva várt teádból, amit a műtét előtt olyan keservesen sírva kértél és nem kaphattál meg. Azt mondták a nővérek, hogy ha lesz pisi és sétálni is tudsz, mehetünk is haza. Hát vártunk a pisire. A séta a kezdeti nemakaromok után egyszer csak hipp-hopp megvolt, mire észbe kaptunk, már siettél is a játékkosár felé, leültél a földre, aztán mert az hideg volt, ráültettünk egy kisszékre, oda befészkelődtél és mert "Fáj a pocakom, azért nem tudok sétálni." valamint a kilátásba helyezett újabb vajaskenyér, esetleg a szomszéd ágyban fekvő kisfiú csokispudingja, vagy akár már "vajaspuding" miatt egy tapodtat sem voltál hajlandó onnan elmozdulni, nem akartál hazajönni. A kórteremben fekvő kisfiúk ezt nagyon viccesnek találták Pedig ha még pisi is lett volna, már jöhettünk is volna haza. Papíron már haza voltunk bocsátva. Nagyon örültünk, hogy végre ihatsz, mert rettenetesen szenvedtünk veled együtt, mikor nem szabadott. Mikor már tudtad, hogy hamarosan ihatsz, hoznak neked teát, azon aggódtál, nehogy tegyenek bele mézet, mert azt nem szereted. Oda kellett mennünk a nővér nénihez, hogy megmondhasd neki, nem kérsz mézet a teádba, és ő nagyon aranyosan meg is ígérte, hogy nem fog.
Anya (vagyis inkább a cicije) nem tudott többet várni, muszáj volt hazasietnie megint Rékához egy szopira, és megbeszéltük Apával, hogy lesz, ami lesz, most inkább pihenned kellene, mert sokat pörögtél, pedig csak pár órája műtöttek. És hátha egy kis lazítás meghozza a pisit is. Hiszen már vagy egy liter folyadék volt benned az infúzióval és az elfogyasztott teákkal, vízzel együtt. Így lefektettünk, el is aludtál hamar, én hazaértem, mesélem Maminak, mi a helyzet, majd megcsörren a telefonom, Apa az, felébredtél, mert alaposan teletöltötted a pelust pisivel. Jöhetsz haza! Na, gyorsan megetettem Rékát és siettem vissza ixivel értetek.
Itthon leültél a kisszékedre, és egymás után rendelted a fogadra való finomságokat, mint vajaskenyér, "simán kenyér", tea, de olyan, mint a kórházi, és ne legyen benne méz. Aztán elindultunk, hogy a fürdőszobában áttörölgesselek kicsit, és mikor felsegítettünk, hát kiderült, csurom vizes mindened, de még egy kis tócsa is lett a lábad alatt, annyi pisi kijött belőled. Persze átáztak a kötéseid is, pedig a doktorbácsi a lelkünkre kötötte, hogy mindig maradjanak szárazon, különösen az alsó csíkok... mi meg már első este ügyesen elszúrtuk. Mit volt mit tenni, kicseréljük a tapaszokat. Kértem segítséget ismerősöktől és Franci egyből el is látott minket szakszerű tanácsokkal a facebookon. Nagy ellenkezések közepette sikerült a művelet, a csíkok maradtak a helyükön, átkötöttem száraz tapaszokkal a sebeket, amik nem is olyan nagyon szerencsére, mint amilyennek gondoltam volna őket. Hát, reméljük, rendben lesznek így és kitartanak jövő csütörtökig.
Éjjel szépen aludtál, én néha-néha megnéztem a pelusodat, de úgy tűnt, este minden folyadék kijött azzal az eresztéssel. Reggel is jó sokáig nem hallottunk felőled. Örültem, hogy ki tudtad pihenni magad.
Ma már szépen jöttél-mentél a lakásban, most még alszol és minden órával egyre erősebb leszel, főleg, ha kitart a jó étvágyad is.

Míg Tomi a műtőben van...

Tomi most van a műtőben, Apa lement a boltba. Réka otthon Mamival. Olyan édes jó kislány vagy, csupa türelem, báj és cukiság. Már két hónapos is elmúltál, az ilyenkor járó meglepi oltásaidat teljesen úgy fogadtad, ahogy a bátyád annak idején: pici sírás, gyors vigasztalódás, a várakozó anyukáktól jövő elimerések fogadása.

Mamival nagyon jól érzed magad, sétáltok, beszélgettek, nagyokat vidámkodtok. Szoktál vele csúfolkodni, ilyenkor nagy vigyorogva nyújtogatod a nyelvedet, meg is kérdezi mindig, hogy "Csúfolkodik? Há' mit csúfolkodik?" és akkor még kerekebben mosolyogsz. Meg azt is meg szokta figyelni, és jegyezni, hogy "Hogy gyűjt magának." amikor is az ökleidet vagy ami a két kezed ügyébe akad, tömöd be a pici szádba. És van, amikor tekeregsz ide-oda, kelleted magad, vagyis Mami nyelven: "Kínálkodik." Néha pedig olyan vagy szopi közben, mint egy kis "étkes malac". Mami mindenre tud valami jóízűt mondani.
Ma ugye sokat rohangált anya, csak hébe-hóba találkoztunk egész nap. Amikor épp nem tudtam szopira hazajönni, Mami etetett cumisüvegből, biztos ami biztos. Lehet, hogy többet is kaptál így a kelleténél, de nem is baj, hiszen ma van a torkos csütörtök!

Tomi sérve

Hányszor mondogattam már a napokban magamnak, hogy ideje lenne írni új bejegyzést, de sosem akart összejönni, vagy mert időm nem engedte, vagy mert energia nem volt hozzá. De tegnap és ma, meg holnap valami olyasmi történt és fog történni, ami rendesen felkavarta a megszokott kis életritmusunkat. Mire ezt olvasod, már büszkén fogsz mesélni róla: én is voltam már kórházban, engem is műtöttek már. Legalábbis anyád egy ragtapasszal a térdén képes volt hencegni, hogy micsoda kínokat állt ki vele. De amin te keresztül mentél tegnap és ma, az valóban nem kismiska. Úgy kezdődött, hogy tegnap telefonált Judit a kuckóból, hogy van egy zöldalmájuk. Ez voltál te. Fájlalod a pocakodat, nem vagy jól. Mire odaértem, már nagyon sírtál, úgy, ahogy még sosem, bevallom őszintén, nem is gondoltam, hogy te vagy az odabent, aki ilyen keservesen jajveszékel. De mondom, még sosem hallottam ezt a hangodat. Azt gondoltuk, megint a hányós-fosós téma jött vissza, hát jó, otthon ápolgatunk, aztán megint kuckózunk. Fura volt, hogy nem akartad vitetni magad, inkább megkértél, tegyelek le, jobban esik sétálni. Itthon már nagyon bágyadt voltál, soha nem láttunk ennyire levertnek, a mi kis eleven, rosszcsont Tomink csak ült a kanapén szótlanul, maga elé meredve. Se enni, se inni, se lefeküdni nem akartál, a fájdalom pedig bizonyos időközönként jelentkezett, ami nagyon furcsa volt, mert a hányós-fosós állapotot nem ilyennek ismertük. Milyen jó, hogy Mami pont jött megint, egyedül nagyon megijedtem volna ettől a váratlan helyzettől, egy beteg kicsit és egy taknyában szörcsögő picit felváltva ápolni. Az orvos már nem rendel, marad az ügyelet a Heim Pálban este nyolctól. Apa végre hazajött, vázoljuk a helyzetet, és mérlegelünk. Ha rosszabbodik, megyünk, ha csak így szundikálsz, csak holnap viszünk orvoshoz. 

Eljött a fürdés ideje. Előtte már kijött belőled egy adag gyomortartalom. Csak ültél a kádban, ha jött a fájás, keservesen sírtál. Mikor kértük, hogy állj fel, hogy Apa kivegyen, egyszer csak megláttam egy hatalmas duzzanatot a jobb lágyékodon. Nagyon ijesztő volt, de "végre" kiderült, hogy mi okozza a fájdalmat, nincs kérdés, megyünk a Heim Pálba, úgyis valami bizarr okból kifolyólag szoktad néha kérni, hogy menjünk el oda...

Mielőtt elindultunk volna, jött megint a hányinger, Apa gyorsan kikapott ixiből, közben én visszaszaladtam a tálért, amit erre szoktunk használni, mire leértem, már túl voltál rajta és végre beszéltél egy kicsit: Hánytam, ide, Anya. Egyem a szívedet. 

A Heim Pálban hárman is megnéztek, és úgy ítélték meg, hogy sürgősen látnia kell sebésznek, de mivel nem volt sebészeti ügyeletük, menjünk a II-es Gyermekklinikára, a Tűzoltó utcába. Eddig háromszor kellett a Heim Pálba mennünk, abból kettő alkalommal továbbküldtek minket, már nem is lepett meg annyira a dolog. De legalább nem Budára kellett mennünk. Mentőt nem hívnak, mert autóval gyorsabban megjárjuk! Valószínűleg csavarodás, de ne aggódjunk, manuálisan is meg tudják oldani. De siessünk! 

Odaértünk, megtaláltuk a sebészetet, és vártunk és vártunk és vártunk. Mikor már kínunkban azt gondoltuk, azért nem jönnek vissza értünk, mert megy az Édesélet, vagy a  Jóbanrosszban, egyszer csak elment mellettünk egy doktorbácsi és reménykedtünk, hogy talán őrá kellett eddig várnunk a Heim Pálból oly sürgetően továbbirányított problémánkkal. Aztán végre szólítottak minket. Igen, ez a doktorbácsi volt az. Megnézett, elmondta, hogy mi is az, amit látunk, hogy születés előtt, mikor leszállnak a herék, magukkal húzzák a hashártya egy részét, ami bezárja a kaput mögöttük, és van, hogy ez valamiért nem így történik, nyitva marad az a kapu. Mint a te esetedben. És ha jön egy betegség, ami nálad is fennáll, folyadék szivárog át a járaton és felgyülemlik a lágyékban. Erre fogta és elkezdte visszapréselni a folyadékot a lyukon, közben meg finoman rádpirított, hogy ez egyáltalán nem fájdalmas művelet, miért kell így sivalkodni. Még a papírra is ráírta, hogy nyomásra nem érzékeny a duzzanat. Apával meg csak néztünk, hogy mondhat ilyet, mikor látszik és hallatszik is, hogy a kínok kínját éled át. Aztán abbahagyta a kínzásodat, kaptál egy spriccelőt (fecskendőt), amivel lespriccelheted majd Anyát a kádban, te inkább Apát választottad, kifejtette, hogy ezt majd meg kell egyszer műteni, de előbb a betegségedet derítsük fel, holnap egy ultrahangra jöjjünk vissza, hogy a pocakodat is megnézzék, biztos, ami biztos. Apa és Anya lesápadva kapartak össze, kicsit örülve, hogy végre mehetünk haza, kicsit aggódva, hogy most mi lesz..., egyszer meg kell műteni, jó, de mikor, és addig mindig visszajárunk, hogy nyomkodják vissza a duzzanatot??? Ha rosszabbodik, éjjel jöjjünk, ha nem, viszlát holnap, addig is itatni bőséges folyadékkal.
Hát ez nem ment természetesen, de legalább itthon voltunk, legalább kb. tudtuk, mi a helyzet. Éjjel sokszor felsírtál, Apa megint a szobádban vigyázott rád. Reggel ultrahang előtt már nem bírtam sírás nélkül, látva a sok kis beteg gyámoltalan, de ugyanakkor egytől egyig kicsi hősnek látszó gyereket. És te az ölemben elaludtál a kimerültségtől. 

Az ultrahangon hamar kiderült, nem folyadék az, hanem már a kis beleid türemkedtek oda. Sérved van. Hát persze! Az ismétlődő görcsök a perisztaltika miatt jelentkeztek, villan be a felismerés. Anya vigasztal és csendben bőg, potyogó könnyek és cseppenő takony közt próbál lelket önteni beléd. Ki akarsz menni, nem szereted. 

Megyünk vissza a sebészetre, most nem kell annyit várnunk, felismernek minket, behívnak. A tegnapi doktorbácsi fogad. Jajj. Belátja, hogy valóban nem folyadék és tegnap nem is ott volt a duzzanat, ahol most van. Megint vissza akarja nyomni. Ó, Istenem, csak azt neee! Apával fogjuk a kezed, te küzdesz és szólsz, hogy "Nem szabad, Doktorbácsi!" A szívem majd' megszakad. Kapsz valami kábító cuccot az orrodba, folytatja a műveletet, de még mindig fel akarsz ülni, nem hat a szer. Kapsz még egy adagot! Még mindig küzdesz, nem is hiszik el. Aztán mikor végre hatni kezd és kókadozol, be is fejezi a doktorbácsi... Anyát szétveti a düh, de sajnos vagy szerencsére nem olyan fajta, aki nekiesik ilyenkor az orvosnak, csak magában szitkozódik. Mindegy, legalább már nem fáj. Na és akkor egészen más a helyzet, nem várna tovább a doktorbácsi, akár holnap is lehetne operálni. Apával egy másodpercet sem haboztunk, persze, legyünk túl rajta minél előbb! Kapsz egy kiságyat, és két és fél órát alszol végre. Közben hazaszaladtam Rékához, és összeszedtem néhány dolgot, amire szükségetek lehet Apával. 

Mikor visszaértem, már magadhoz tértél és nagyon megörültem, mikor a bágyadt kis beteg babám helyett újra az élénk kis szómenéses Tominkat találtam Apa ölében. Lehet, hogy az alvás segített, lehet, hogy a koktél feledtette veled a fájdalmat, de nem számít, az a lényeg, hogy jól voltál és végre éhes voltál!!! Bevágtál egy vajas kenyeret, majd a nem létező karórádat nézegetve kérdezted, mikor ad megint a néni megkenős kenyeret sonkával. Nemsokára kaptál és azt is jóízűen megetted. Na jó, a sonkát vagyis zala felvágottat nem. Aztán szépen játszottál, huncutkodtál, kicsit még botladozva jöttél-mentél. Remélem, azóta is a pocakodban vannak, mert én ugye megint csak hazajöttem a hugihoz. Holnap reggel veled kezdenek, megyek is be, amint tudok, és remélem, minden jól fog alakulni!!! Azt mondták, akár már holnap délután haza is jöhetsz.    

Telefonált Lujzi mami is és ha ő nem kérdezi meg, hogy talán valami nehezet emeltél, attól jött ki a sérv, lehet, eszembe sem jut, hogy hétfőn azzal vártál engem a kuckóban, hogy felemelted Milánt, aki egy szemmel láthatóan nálad nehezebb kisfiú...

Ja, és hogy valami viccessel zárjam mai bejegyzésemet: ugye Apának is volt, Anyát is műtötték sérvvel pici baba korában: le sem tagadhatnánk, hogy a mi fiunk vagy!!!