Kecskemét

Ez a bejegyzés még tavaly novemberben készült, eddig vázlatként várt a sorsára, azért került ide, mert most tettem közzé, így nem az akkori dátum mellett, hanem a mai nap történéseként jelent meg.

Ma voltunk Kecskeméten, másodszor látogattuk meg Dédimamát és Feri Papát a Margarétában. Nagyon nehéz szívvel írok erről, de azért szeretnék mindenképpen írni róla, hogy mindig emlékezzetek: az elvesztegetett időt, mert bután neheztelünk egymásra, soha de soha nem fogjuk már visszakapni. 

Papa 16 éve kapott stroke-ot, sajnos nem került időben jó kezekbe, így menthetetlenül lebénult a bal oldala. Akkor már Mamival eldöntötték, hogy külön úton folytatják az életüket, és bár Mami eleinte minden segítséget megadott neki, ő úgy döntött, hogy visszaköltözik Kecskemétre és onnantól Dédi ápolta őt. Sajnos vannak az életben olyan helyzetek, amiken bárhogy is szeretnénk egy picit is javítani, nem sikerül. Senki sem akar ilyen sorsot, sem magának, sem a szeretteinek. De a Bencsikek meg a Máték már csak ilyenek. Dacolunk és duzzogunk. Valahol kamaszkoromban szakadt meg az a bensőséges nagymama-unoka kapcsolat. Én nyegle és flegma voltam, a barátok, a zene, a reménytelen szerelmek meg mittudomén, milyen ilyenkor tipikus dolgok miatt nem mentem már nyaranta Kecskemétre, nem voltam többé szeretni való unoka. Dédipapa is elment, Papával már nagyon nehéz volt az élet Bonyhádon, és minden szépen rakódott csak a kapcsolatunk hajdani felhőtlenségére. Mikor Papa Kecskemétre került, igyekeztem erőt venni magamon, látogatni néha, telefonon beszélni vele és Dédivel. Ilyenkor jó is volt, meg nem is. Jó volt, hogy látom, hallom őket, rossz volt, hogy közben minden olyan keserű, hogy Mamit hibáztatják, hogy mások milyen jók hozzájuk, hogy nem tudok ezen változtatni... Tulajdonképpen ma is itt tartunk, azzal a különbséggel, hogy eljött az az idő, amit Dédi úgy emlegetett mindig, hogy "majd ha leesik a lábáról", akkor mennek be a Margarétába, addig amíg bírja, otthon lesznek. Minden nap megfőzött, gondoskodott Papáról, még Orsi is volt náluk pár napot. Próbáltunk néha mi is lejutni hozzájuk, de valami mindig közbejött, most beteg a takarító Marika, most festés előtt vagyunk, most nagy a rendetlenség..., én meg nem erősködtem, tudtam, mennyire fontos Dédinek, hogy minden tökéletesen nézzen ki. Arról pedig hallani sem akart, hogy segítsünk pakolni, kitakarítani, mert ugye megvannak az ő segítőik. 

Most már nem mondhatja Dédi, hogy ne menjünk, nagy a kupi, így megyünk.

Augusztus 18-án leesett a lábáról. Pont a névnapja volt. 

Senki nem érdemel ilyen sorsot. Tudom, hogy nem választhatunk, de akkor is!!! Feküdni éjt nappallá téve ugyanabban az ágyban, ugyanazon a helyen, ugyanazt a négy falat bámulva... Három másik emberrel összezárva, akik félrebeszélnek, Istenhez fohászkodnak, kiabálnak. És mindent átható pisiszag. És nem tud felkelni, hogy kinyissa kicsit az ablakot, és nem jön a gyógytornász, mert ő már 90 éves, mit akar... 

Tomi: "Szeretem a kecskeméti papát." (egyik nap,az első látogatásunk után mondtad, csak úgy)

okt. 18. Papa: "Hozd közelebb (Rékát), hadd simogassam meg az arcát."

nov. 15. "De megdajkálnám." (Itt van, tessék! :) és odaültettelek közel Papához, ő megsimogatott, te pedig nagyon barátságosan viselkedtél, megfogtad az ujját, később már Dédinek is, pedig az ő ágyán mindig görbül először a szád, ha ráültetlek. :))

Dédi szerint gyönyörű vagy, Réka, kár, hogy nem vittünk magunkkal képet, mert már kérte a volt szobatársa, a "reklámbabát" meg akarta mutatni a lányának. :)

Tomi, rólad meg mindenki megállapította, hogy a gyönyörű szemeid miatt sok lány fog szédülni. :)

Örülök, hogy láthattátok egymást. Mamival néha elképzeljük, mit kezdene veletek Papa. Ma olyan megható volt, hogy láthattam, hallhattam őt veletek, mert nem így képzeltem el. 

Tudom, ez most nem sikerült valami frappánsra, fura is lenne ilyen lelkiállapotban valami szokásosan poénkodósat alkotni... Hosszú volt a nap, elfáradtunk, Tomi megint beteg lettél, nyűgös vagy, lázad is van, fél óránként hívod sírva Apát (nem tudom, valaha fogsz-e engem hívni, de már nem reménykedem...) Remélem, a lázcsillapító segít majd.




...megj.: már hívsz engem is ;)

A rágó és a bili

Egy Tomi szívmelengető: Csak úgy spontán, ebéd közben odafordulsz hozzám, és megkérdezed, hogy "Egyszer ugye majd elvisszük Mamit strandra ixivel?". Hát persze, de tudod, már vittük őt néhányszor, mikor Füreden voltunk. Néha annyira tündér tudsz lenni, ahogy eszedbe jutnak ilyen szép gondolatok. Látszik, hogy dolgozik a kis agyad a hallottakon, látottakon. Néhány napja beszélgettünk róla, hogy sajnos úgy néz ki, Mami idén nem jön velünk a Balcsira. Apára is gyakran gondolsz ebéd közben, hogy mindenképpen hagyjunk neki is, hogy megkóstolhassa. És ahogy Rékát becézgeted... olyan kár, hogy csak én hallhatom ezeket a kis csodákat. Hú, most jut eszembe, ma különleges napunk volt! Végre eljött a rég vágyott pillanat, kaptál egy igazi rágót. nem terveztem dátumhoz kötni, csak igyekeztem annyira kitolni, amennyire csak lehet, mert ugye fél az ember anyja, lelki szemeim előtt bármilyen gonoszságra képes egy rágó a gyerek szájában, de ma amolyan hirtelen felindulásból történő elgyengülésnek köszönhetően engedtem az őzike szemeknek és komoly beszélgetés kíséretében megkínáltalak téged is. Boldogságban úsztál, meg a szemeid kis vizenyőben, mert mentolos orbit volt csak nálam, de hősiesen és büszkén rágtad és kijelentetted, hogy egészen a kisjátszóig fogod rágni! Annyira édes voltál, hogy muszáj volt jól megölelgesselek és együtt örülnöm veled az első rágódnak. Aztán mikor a szandikat vettük fel, megsimogattad az arcomat és szívhez szólóan megköszönted, hogy rágózhattál. 

És egy Réka mérföldkő: Főleg így nyáron, meg ha már nagyon húzza a súlya lefelé a pelusodat, kicsit szoktál pucérkodni a lakásban. Ennek borzasztóan örülsz, úgy felszabadulsz, hogy ma például táncra is perdültél. Ilyenkor Mamival, aki ma skype-on kapcsolódott be hozzánk, szoktunk biztatni a bili használatára, ne a szőnyegre menjen ez meg az. Rá is csücsültél, elüldögéltél rajta, eddig még nem időztél ennyit a bilin, mint ma, de eredmény nem lett. Táncikálsz tovább, jössz, mész, kicsit ráülsz, felkelsz, tovább mész. Hát, egyszer csak csurog a pisi. Elkéstünk. Kicsi ment a betűs lapokra, később kicsi a szőnyegre is, na itt egy újabb bátorítás után, mert bizonyos kakát is emlegettél, hajlandó voltál újra rácsücsülni a bilire és a nyomjad vezényszóra még tündérien erőlködtél is egy kicsit, majd egyszer csak halljuk, csurog a pisi! Réka első pisije a bilibe!!! Hát mindenki odáig volt, riadóztattam a fiúkat is, hogy csodálják meg a termést és bezsebelhesd az elismeréseket. Csak így tovább!  

Ma boldog napunk volt

"Ma boldog napunk volt." - mondtad, Tomi nem sokkal ezelőtt, mikor megjegyeztem, hogy ma nem is kellett mérgelődnünk Apával, végre nem úgy fejeződött be a nap; ugye, milyen jó, mikor Anya és Apa is jókedvű? Megint csak elgondolkodtam, vajon a tegnapelőtt olvasott cikk hatása-e még, ahogy kicsit megint átlényegültem megértő szülővé és ezt rezged te is, vagy azt, hogy ma tudtam meg, tegnap örökre elment a Dédi és ezt érezted rajtam, rajtunk..., de annak örülök, hogy ez a te szemszögedből egy boldog nap volt. Nem mondom, hogy így, de legyen még megszámlálhatatlan ilyen boldog napod velünk. 

Kicsi tesód is egy földre szállt angyalka. Másfél éves, de már látja, mikor szomorkodik Anya, és nemcsak látja, átérzi, odajön és megsimogatja a karomat. Még hümmög is egy együttérzőt mellé. Vagy csak úgy megsimogat, mikor elmegy mellettem. Aztán te is gyorsan megsimogattad a másik karomat. Édesek vagytok, ahogy egymástól tanultok. Mióta Réka van, te is sokkal figyelmesebb vagy. Már egy ideje rajtunk van ez az ugatós kórság, én hörgőgyulladásig fejlesztettem, de milyen jó is egy ilyen kórság, amikor azzal búcsúzik el este az én egy szem - szintén köhögős - fiam, hogy "Gyógyulj meg hamar, Anya!". Igyekszem, bár makacs, mint a gazdája. Például már alhatnék sokkal többet is, mert Réka hál'Isten túl van a rendszeres éjszakai műszakokon, már csak néha-néha rendel magához, viszont én valahogy úgy maradtam. Ébredek, agyalok, kicsit alszom, majd ébredek újra, meg újra... Gondolom, ennek is köszönhető a remek formám, hogy júliusban kehülök meg. De sebaj, egyszer csak kimászok ebből is. 

Azért van sok derűs pillanatunk is! Réka igazi élvhajhász. A védjegyes forgolódása még mindig megvan. Ez a hasról indított, lent lévő karját maga alatt hagyó, ellenkező oldali lábát magasba emelő mozdulatsor, manapság kiegészülve az egyértelmű utasítással bíró tekintettel: lehet puszilni a talpamat. Aztán a másikat is. És lehet simizni a hátát, a nyakát, babrálni a hajával... Pár hete a játszótéren ott volt Zsuzsa néni és Csanád anyukája is. Zsuzsa néni megfogta Réka lábát, mert olyan cuki és hogy megnézze, nem hideg-e, mert pont nem 36 fok volt, mint mostanság. Hát, kicsit hideg volt, így gondolta, megmelengeti. Rékának több se kellett, ellentmondást nem tűrő arccal, és nyomatékos hümm-el nyújtotta oda bal lábát is Csani anyukájának, hogy azt is lehet melengetni. Szerencsére ez mindkettőjüknek nagyon tetszett és igazán különleges bánásmódban lettél részesítve. 

Paciimádat van. Vajon mennyire lehet genetikailag kódolva benned? Én azt hiszem, jóval később fedeztem fel a lovakat, de mérhetetlen szerelem részemről is volt. Azonnal észreveszel mindenféle lovat, még a legapróbb képen is, ahol csupán egy foltos fej és nyak látszik csak a lóból, és addig senki észre nem vette és boldogan mutatod, hogy "Páci! ...  Páci! ... Páci!" Egyébként más állatokat is nagyon szeretsz, a cica meg a kutya jön a paci után, aztán bármi, ami cuki, de előfordult már olyan is, hogy krokodiloknál időztél hosszasabban el.

A kis halandzsákat mintha kezdenéd elhagyni és alakulnak a tisztább szavak. Régebben sokat énekelgetted az odádidááá-t, ujjuj-oztál, ide-odá-ztál, utóbbi az Eresz alól fecske fiá...-ból lehet. Persze mostanság is sokszor dúdolgatsz. Ami félreérthetetlenül tiszta szavad, az a NEM. Mi más is lenne. Próbálom kellő komolysággal kezelni az ellentmondásaidat, de egyelőre sokszor el kell fordulnom és jól kiröhögni magam, annyira ennivalóan cuki vagy olyankor. Aztán visszafordulok és komolyan tárgyalunk a helyzetről.      

Eszembe jutott egy Tomis kifejezés, mert a napokban megint előjött. Lehet, hogy már írtam, de inkább legyen meg kétszer, max egyszer ha lesz időm visszaolvasgatni és megtalálom korábbról, gyorsan kitörlöm, nehogy észrevegyétek. Szóval Tomi mindig erősködk, hogy településben kell ülni, és nem érti, miért javítom ki, hogy szerintem a törökülésre gondol. Ez annyira édes. Az óvodában állítólag mindenki így mondja: üljünk le települépsbe. 

Nagyon hiányzik nekünk Mami. Szegénynek ebben az iszonyatos hőségben minden egyes nap be kell utaznia Pécsre kezelésre. Nem így terveztük a nyarat, de a legfőbb, hogy túl legyen rajta és örökre elfelejthessük ezt a nyavaját. De legalább skype-on láthatjuk egymást minden nap. 

Néhány Tomiszáj

Még anyák napja előtt, éppen Maminak készült az ajándéka. "Tudod, milyen gyorsan felöltöztem (fürdés után)? Fölvettem a pizsit, a zoknit, a nadrágot, a felsőt, a zoknit, hogy tudjam készíteni az ajándékot... Mártának. Márta. Így hívják a nagymamámat." Erre Apa megkérdezi tőled, hogy a Papit hogy hívják. "Ö... nem tudom.... Laosz!"

"Amikor becsukom a szemem és befordulok a fal felé, és mennek a tehervonatok, akkor tudok elaludni, mikor hallgatom, hogy mennek. Te is akkor tudsz elaludni, Anya, mikor hallgatod őket?" Nem, nem igazán. Nekem pont nem tetszik és azt szeretném, ha tücskök ciripelését és éjjeli madarak énekét hallgathatnánk. (Ilyen koromban én azt mondtam, hogy tücsögnek a tücsökök.) Te szegény kis nagyvárosi gyermek. "Mint az igli-pigliben ?" Igen, ők nagyon szép helyen laknak és a madarak is milyen szépen énekelnek, ugye?  

"Ti meddig vagytok fönt Apával?" Nagyon számít már, hogy milyen későig fennmaradtál és mit nézhettél meg a tévében. 

Sokszor kezded úgy a mondandódat, hogy "Mondjak valamit?" Mindig nagyon felcsigázol minket ezzel. 

És egy mai:

Hazaértünk a délelőttből, segítettél levenni Rékának a szandált, közben így szóltál: Ugye, hogy azért születtem én, hogy meg tudjam csinálni Réka dolgait? Aranyszívű kis tündérem.

Nincs idő címre, mert Réka sír, Tomi meg kakilt és mindenki nagyon vár :)

Kezded Tomi látni az élet velejét. Múltkor valamire, azt hiszem arra a kérdésedre, hogy mikor nősz bele a papucsomba, mondtam neked, hogy ne siettesd a felnövést, inkább élvezd ki a gyerekkorod minden pillanatát, addig jó neked, hidd el. Erre te is folytattad az én nagy bölcs hangvételemmel, hogy "Nem jó felnőttnek lenni, mindig kiabálni kell." Hát valóban nem kiabáltam életemben ennyit, mint amióta vagy nekünk, az biztos. Milyen fura. Az ember szépen felnő, van egy kialakult képe önmagáról, ami egy egész jó kép, mert van benne nyugodtság, megértés, kedvesség, humorosság, aztán egyszer csak jön valaki és az előbbiek átlényegülnek türelmetlenséggé, ingerlékenységgé, lobbanékonysággá. Most akkor melyik az igazi? Mitől lettem én ilyen szar ember? Hogy fogsz emlékezni a gyerekkorodra? Ja, anyám? Az idegbeteg. Sokféle elképzelésem volt az anyaságról, milyen lesz majd veletek, mennyit megyünk és látunk, és mesélek majd nektek, megmutatom az élet szépségeit... valahogy nem akar ilyen lenni, és nem is tudom, lehet-e még valaha ilyen. Úgy belefáradtam. Pedig milyen egyszerűen hangzik. Soha nem dédelgettem nagyra törő álmokat. Csak a napokat szeretném élvezni, amik megadatnak nekünk, minden kis jelentéktelen dolog szépségét, mert erről szól az élet. 

Ha ti is megtaláljátok ezeket a pillanatokat, és segíteni tudtok ott, ahol elkél a segítség, már rengeteget tettetek azért, hogy boldognak érezzétek magatokat. 

Alapvetően egy édes kis krapek vagy, jószívű, kíváncsi, figyelmes, eleven; mióta Réka van, már hozzám is odabújsz, de jó lenne, ha nem lennének azok a menetrend szerinti bekattanások, amikkel szemben már Apa híresen megkezdhetetlen nyugalma is csődöt mond. Próbáljuk megérteni, miért így működsz, és sokszor van, hogy mindannyian ügyesen ki tudunk jönni a nehéz helyzetekből, de a nap végére tartogatott megpróbáltatásokkal már alig van energiánk megbirkózni. 

És vannak azok a bizonyos gyerekek. Egyik pillanatban gyönyörűen játszol a homokozóban, öröm nézni, ahogy osztod a fagyit a kicsiknek, aztán megjön Pistike, elég egy elvett lapát, egy odamondott "nem játszhatsz velünk", és kezdődik a műsor, amiből csak a helyszín tervezett idő előtti elhagyása tud kizökkenteni.  

Most a tornában bízunk nagyon, látjuk, hogy ügyesedsz, tegnap ráadásul kitartóan végigcsináltad, szóval bizakodunk. Állítólag minél többször és ügyesebben csináljuk, annál jobb hatással lesz majd a viselkedésedre is.  

Na, megyek, mert felébredt Réka is. Most éppen szóval tartod aranyosan, hogy ne unatkozzon, míg befejezem itt a pötyögést. :)   

Május

Itt a tavasz, ami már majdnem nyár. Május 3-án, anyák napján Attila atya megkeresztelte Rékánkat. Attila atyát először simán valamiféle irodista fiúnak néztem, összegumizott hosszú haja van és szakálla és hihetetlenül kedves és aranyos bácsi. Most már tudom, ha születne (keletkezne...) még egy kistestvéretek, 3 hónapos koráig mindenféleképpen megkereszteltetnénk. Mert a pici babák nem visítoznak, nem fogócskáznak a testvérükkel, hanem szépen egy helyben végighallgatják, milyen szépeket mond Attila atya a ceremónia alatt. De mivel ő olyan kedves és aranyos, előre megmondta, mindenki viselkedjen a korának megfelelően. Így történt, hogy a kis keresztet a homlokodra az oltár mellett futva "Még elcsíptem!" kommentárral, a krizmát ördögűzéshez hasonlatos jelenet közben, a keresztvizet hatalmas felháborodás és eget rengető sivalkodás közepette vehetted magadhoz, drága kislányom. Ja, és természetesen gyönyörűséges tündérkirálylány voltál a kis fehér szerkódban. Sose gondoltam volna, hogy valaha ennyire odáig leszek a cuki kislányos ruhákért. Most már elmondhatjuk, hogy klassz kis multinacionális család lettünk: Tominak van egy holland, Rékának pedig egy német keresztapukája!

Ezt már elég régóta le szerettem volna írni, csak hát a lustaság, ugye... Szóval 14 hónaposan is gyönyörűen kirajzolódott már, mennyire igazi kis csajszi vagy, Rékám. A hajvasalót akartad mindenáron elkérni tőlem, én meg, hogy nem adhatom, nyuszika, anya megpróbálja széppé varázsolni a haját, vegyél el valami mást. Ezt egyből meg is értetted, fogtad a súrolókefét és elballagtál vele a nappaliba. Mikor lemenetel előtt öltöztünk a szobátokban, épp a nacidat segítettem fel föléd hajolva, mire te felnéztél rám, végigsimítottad a vasalt frizurámat és komoly elismeréssel azt mondtad, hogy "Ú". Anya "új" haja szép lett, mert hagytad, hogy kivasalja. Annyira genetikailag kódoltan csajszi vagy, ahogy megfogsz dolgokat, ahogy a fejecskédet tartod, a mozgásod, tele bájjal és kellemmel. Kicsit sajnálom is a csak fiús anyukákat, hogy ezekből a jó kis dolgokból kimaradnak. Bár ahogy a mondás tartja, ami nincs, az nem is hiányzik: bevallom, fiús anyaként nem hiányzott, mert fogalmam sem volt, hogy ilyen is van. 

Május van, a fülemülék énekének ideje. Ilyenkor mindig elképzelem, hogy egy szép zöld, madárcsicsergős helyen lakunk, ahol esténként ebben a csodában gyönyörködhetünk és nagyokat sóhajtozok, hogy ebben talán már sosem lesz részünk. Egyik este kint támasztom a korlátot az erkélyen, hát egyszer csak meghallok egy fülemülét énekelni. Itt, Gyárdűlőn! Igaz, az Üllői út és a vonatok, repülők zaja kicsit elnyomta, de fülemüle énekét hallgathattuk! És reggel is halljuk. Nem is olyan rossz hely ez. Tulajdonképpen nem rossz itt élni, csak mondja meg nekem valaki nagytudású, hogy nem kell aggódnom, amiatt, hogy 10-20 év múlva légzőszervi problémákkal kell küszködnünk, vagy hogy a zajterhelést is csak én találom olyan aggasztónak...
Tomi óvónénijei behívták anyát egy kis beszélgetésre, mert elmondásuk szerint meglehetősen csúnya a beszéde. Hát igen, most ez van műsoron. Minden nagyon vicces, amit nem szabad, ha érted, mi az, ha nem. Minél jobban felkapják a felnőttek a vizet valamin, az annál nagyobb buli. Nagyon kíváncsi vagyok, mire jutunk a beszélgetés végén. A legnagyobb probléma tulajdonképpen az, hogy téged nagyon könnyű táncba vinni, ha csibészségről van szó. Valószínűleg az lenne a legjobb, ha izolálnánk titeket egymástól, és akkor nem vagytok egymás közönsége. Nem tudom, mennyire drasztikus változtatásokat terveznek az óvónénik, mindenesetre valahol nagyon sajnálnám, ha elszakítanának a pajtijaidtól, csak mert lüke kis majom módjára most éppen azzal szórakoztatjátok egymást, hogy csúnya szavakat mondogattok. Úgyis le fog ez is csengeni, mint minden más. Hát, meglátjuk. Legrosszabb esetben a játszin még láthatjátok egymást. Csak nehogy ti legyetek ezentúl a "rossz" gyerekek, akiket azért utálnak, mert megkapott egy csoport vagy mert éppen ott maradtatok, ahol eddig is voltatok, nem sikerült lepasszolni titeket.
Olyan jókat kuncogok mindig, mikor menetrendszerűen értesülünk a nagydolgod idejéről. Mi, felnőttek ugye igyekszünk mindent a leggazdaságosabban előadni, kerülni a körmondatokat, ha érti a másik, elég egy fél mondat. Ezzel szemben a te kis fejed még nem így működik, mindent szóról szóra végig kell mondanod, hiszen csak úgy érthető. Ennek megfelelően a következő mondat hangzik el minden este 7 óra körül: "Valaki felkapcsolja a villanyt és becsukja az ajtót, hogy Réka ne tudjon bejönni?" Apa már a mondatod felénél elindul, mert tudja mit kell tennie, közben mondja, hogy nem kell végigmondanod az egészet, tudja, miről van szó, de te hajthatatlan vagy, nem érted, miért vág a szavadba, én meg a kanapén rettentően jól szórakozok ezen. Ha nagyon sietsz, van, hogy kicsit összekuszálódik a mondat: " Valaki felkapcsolja a villanyt, de úgy hogy Réka ne tudjon bejönni?" és nézed, hogy ezen én miért kacagok akkorát... Édesapa, úgy szeretlek. 

Tornázás, babázás

Tegnap elmentünk Zita nénihez, aki megnézte, milyen ügyesen mozogsz, kapaszkodsz, egyensúlyozol, labdázol és a többi. Azt tudtuk, hogy itt-ott nem a tankönyvi formát hoztad, pl. a kúszásod ugye, a kis sebesült gerillaharcos stílusban, és maradtak még babakorodból beidegződések, amiknek - immár az óvónénijeid szerint is - menniük kell. Na, Zita néni felmért. Másfél órát töltöttünk el vele! Igaz, ebben volt Réka terelgetés, pisilni kikéredzkedés, játék pakolás is. Ügyesen együttműködtél, beszélgettél is vele, és persze, mikor már jól érezted magad, előadtad az eleven Tomit is. Abban maradtunk Zita nénivel, hogy hétfőn visszamegyünk hozzá, és betanuljuk a jó kis gyakorlatokat, amikhez tök jó dolgok kellenek, pl. gördeszka is. Anya végre megkapja, amire 25 éve úgy vágyott. Nagyon kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle, Zoé és Máté már csinálják egy ideje és mindkettőjük anyukája nagyon elégedett a fejlődésükkel!  

Ja, Máté tegnap is jól megharapott, de egy rossz szavad nincs rá, elmondásod szerint ő a legjobb barátod a kiscsoportból, meg néha Norbi is. A középsőből Áron, a nagycsoportból Illés, de úgy érzem, utóbbi inkább csak jelképesen értendő a részéről. Bár ki tudja, még mindig elég nehéz belőled információt kihúzni. Lányok nem nagyon vannak az életedben. Pillanatnyilag a lányoknak fenntartott helyen kicsi húgod egyeduralkodik. 

Réka babázik! Igazi kislányos, gondoskodós babázást folytat. Ez a dolog nekem is teljesen új, belém nem kódolódott genetikailag. Annyira szeretem nézni azt az elmélyült ténykedésedet Emmivel és Heidivel. Mert ketten is vannak ám! Réka egyből ikres anyuka lett, hatalmas felelősségtudattal és borzasztóan erőt próbáló teendőkkel. Ez abból látszik és hallatszik, amilyen komolyan tudod ráncolni a homlokodat és mondani hosszasan nagy hanggal a monológodat, miközben a válladon cipeled mindkét kislányodat, teszed be őket a babakocsiba, talicskába, guggolsz le hozzájuk megetetni őket... Arra is gondoltunk már Mamival, hogy lehet, ilyenkor engem utánozol, ahogy Tominak szoktam a hegyi beszédeket tartani, mikor elszakad a cérna... Tomi szerint is. De nagyon jókat szórakozunk rajta, hihetetlenül cukin csinálod.