Auchan

Bonyhádon vagyunk. Réka továbbra is rettentően fél szegény Piroska nénitől. Zokogva futott vissza hozzánk a házba, mert "az az öreg néni kijött és nem bírtam hátramenni mamihoz a kertbeeeheee. És köszönt és nézett is!" Nem tudunk megnyugtatni, hogy Piroska néninél nehéz lenne ártalmatlanabb ismerőst találni.
Anyával és Apával megtámogatva, útba ejtve Piroska nénit, (nem) üdvözölted őt, majd megérkeztünk a kertbe. Mikor Mami végzett, indultunk előre.
Réka szólt, hogy a néninél ne sétáljunk, hanem osonjunk. El voltam ragadtatva a szuper szókincsedtől, hogy "te ilyeneket tudsz, hogy oson?!"
Mire Tomi: "Nem oson! O-san!"
Pedig nem is oda járunk.

Karkötő

Hát az úgy volt, hogy van annak már két éve is, hogy vettem egy szép kis karkötőt Rékának, egy cuki csillogó köves R betű lóg rajta, hozzá egy gyönyörű kis halvány rózsaszín rózsás gyűrűt, hogy egyszer, ha neadj'isten esküvőre kellene mennünk, legyen már a gyereknek is smukkja. Néha vittük magunkkal ide-oda, de többnyire csak kicsit játszadoztál vele, én meg inkább gondosan visszatettem a cipzáros hajgumis-csatos tatyóba, nehogy elveszítsük, vagy elszakadjon. Néhány hónappal ezelőtt annyira elhatalmasodott rajtam a féltő gondoskodás, hogy fogtam, és eltettem egy nagyon biztonságos, tuti helyre, hogy majd ha kell, épségben vehessük elő. És láss csodát, kaptunk egy meghívót egy igazi esküvőre!!!

Teltek múltak a hetek, néha eszembe jutott, hogy valami jó helyre eltettem a karkötőt, jól van, ezzel sincs gond, készülődhetünk az esküvőre, a karkötő biztos helyen van. 

Megint eltelt egy kis idő, kezdtem úgy érezni, jó lenne ránézni a karkötőre, rendben lesz-e, mekkora is, mert jó rég nem volt már Réka kezén. Azelőtt mindig a cipzárosban volt, először ott kerestem. Nem volt ott. Elkezdtem agyalni, mikor is volt legutóbb Rékánál. Bevillantak képek, hogy egy sor másikkal együtt felvette, hordozta a lakásban, az egyiket meg is találtam az ágya alatt, ajjaj, hol lehet a szép karkötőd, Réka? Lehet, hogy Bonyhádon maradt? Mami és Orsi is átkutatták a házat, mindhiába.

Néha haloványan bevillant a biztos helyre elrakás érzése, de akkor miért nem találom a 25x átnézett helyeken??? Teljesen becsavarodtam, az esküvő előtti pár napom szinte csak a karkötő módszeres újra meg újra keresése körül forgott.    

Aztán eljött az esküvő napja. A karkötő nem lett meg. Feladtam a keresést. Vittünk néhányat a kevésbé flancos karkötőidből, és természetesen velük is nagyszerűen éreztük magunkat, persze, hogy nem erről szól az esküvő. 

Hazajöttünk, tele élményekkel, "Anya, máskor is menjünk esküvőre, jó?" Naná hogy! Az oviból azóta is hozod haza a lila menyasszonyos meg a fekete menyasszonyos rajzaidat, persze, hiszen a fehér nem látszik a papíron! 

Szóval hazajöttünk, és másnap már az új feladatok felé tekintettünk. Tomit jövő szombaton viszik Anikóék Ausztriába a Family Parkba, vigyen eurót költőpénznek, hol is van? Ott igen, abban a szekrényben. Apa keresi az eurót, majd egy kék ékszeres dobozt tartva a kezében közeledik felém a konyhába: "Nem ezt kerested?" Kinyitom, és OTT VAN. AZ R BETŰS KARKÖTŐ A GYŰRŰVEL!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Igen, ez volt a tuti hely. A mindenes szekrény sok kis bizbasz dobozkájának egyike, ami nem is látszott, mikor benéztem, mert sötétkéééék. És mindez EGY NAPPAL AZ ESKÜVŐ UTÁN. Mr. Murphy mindig tud újat mutatni.

Az euró legalább ott volt, ahol elképzeltem. Nem is értem, hogy lehet ez.

Nem lesz gond

Tomi, a talpraesettségeddel napról napra elkápráztatsz! Még nem vagy 6 éves, de már túl vagy életed első ötnapos táborozásán. 

Volt bennem egy érzés, ami teljesen belefért, hiszen 6 éves sem vagy még, hogy akár az indulás napján a busz ajtajából fordulsz vissza, hogy mégsem mennél, vagy esetleg Parádra kellett volna mennünk érted másnap reggel, de sem itt, sem ott egy szemernyi kétség nem merült már fel benned, mentél táborozni! Lehetett hívni a felnőtteket, akik veletek voltak, minden nap 17:00 és 19:00 között, de gyereket nem hívtak telefonhoz. Ez teljesen érthető is. Első nap megcsörgettem Gabi nénit, de nem vette fel. Nem is erőltettem többet, bizonyára megvolt az a néhány szülő így is, aki minden nap telefonált, békén hagytam hát Gabi néniéket. Csak remélni tudom, hogy ezért nem tartanak szaranyának, hehe. Ha baj lett volna, hívtak volna. Amíg nem hívnak, csak jó dolgok történnek. 

Kedd reggel egy üzenet várt a telefonomon, képpel: Jöhet a fogtündér! De Tomi valószinüleg megette reggelire a fogát, mert sehol sem találjuk. Istenem, nemrég bújtak csak ki, emlékszem, ahogy az adamo hintában fekszel és vigyorogsz rám, én meg fényképezem, hogy már látszanak a kis első fogacskák, ahogy elkezdtek kibújni.
Na szóval a tábor nagyon jól sikerült, rengeteg élményben volt részetek, voltatok a Kékes-tetőn, esti erdőt néztetek, hallgattatok, állatkertben jártatok, kisvonatoztatok, és a múzeumban is olyan fegyelmezetten és érdeklődve néztétek a látnivalókat, hogy a helyiek nem hittek a szemüknek. Sajnos a tábortűz elmaradt, mert elázott a tűzifa. És néha estére olyan fáradtak voltatok, hogy néhányan állva elaludtatok hajszárítás közben. Ezt Ildikó néni mesélte.
Nyuszkóci viszont ottmaradt! Szegénykét otthagytátok az ágyadon, amit mindig pedánsan rendben tartottál. Gabi néni mesélte, milyen szépen kikészítettél mindig mindent. Nyuszkócit viszont fel sem írtam a csekkolós listára, hiszen ő nyuszkóci, hogy is feledkezhetnél meg róla. Szépen várta az ágyon, hogy beköltözzön a hátizsákodba, viszont te meg szépen szófogadóan tetted, amire kértek: a gyerek pakolja a vizét és a sapkáját a hátizsákba, a felnőtt a többit a bőröndbe. Nyuszkóci nem volt leltárba véve, így nem is került se hátizsákba, se bőröndbe. Szerencsére a felhívásom után hamar kiderült, hogy megvan, és Bandi bácsi postán fogja küldeni, Krisztián piros sapkájával együtt.
Úgy kezdtem, hogy milyen talpraesett vagy, jöjjön egy újabb példa: Egyik nap mikor mentem értetek az oviba, az udvaron voltatok Csilla és Klári nénivel. Ha ügyeletben az udvaron vagytok, az azt jelenti, hogy az épületbe már nem lehet bemenni (MIÉRT???). Ám Réka bagolytakarója bent maradt a Szivárvány öltözőben. Anya tanácstalanul nézett körbe. Nem, inkább esdeklően Csilla nénire, aki ugyanolyan esdeklően, de nagyon sajnálta, nem akar körbemenni, hogy beengedjen minket tehet semmit az ügyünkben, de próbáljunk meg becsengetni a dajka szobába, hátha... Becsengettünk, semmi válasz. Közben láttuk, hogy a Szivárvány csoportban valami árny mozog, becsengettünk oda is. Semmi. Később láttuk, ahogy Ildikó néni átsiet a függönyös folyosón. Hmm. Érdekes ez az óvoda. Itt már feladtam. Ekkor szóltál te, Tomi, hogy tudod, hogy juthatunk be! Tessék? Meg tudod mutatni, hogy hogy lehet bejutni. Hát mutasd, nosza! - mondtam, nem kis kétellyel a hangomban, de igazán kíváncsivá tettél. Elszaladtál és mutattad, hogy hol szoktatok bemenni, ha mosdóba kell menni udvarozás közben. Nyitva van, gyertek, Anya! És valóban nyitva volt! Odasandítottam Klári nénire, hogy mehetünk-e, ő cinkosul jóváhagyta az akciónkat, azzal az arckifejezéssel, hogy elnézést kérek, hogy a személyzethez tartozom, lelkem mélyén veletek vagyok. És szépen bemasíroztunk a bagolytakaróért!!! Ildikó néni akkor még mindig a teremben árnykodott, nem is mennék mélyebben bele a de most akkor miértekbe. Oké, értjük, leckéztetés, hátha a kedves szülő legközelebb körültekintőbben menedzseli a dolgokat. De megvolt bagolytakaró és én mérhetetlenül büszke voltam az én eszes, találékony nagyfiamra!!!       
Kuriék esküvőjén is volt egy jó kis szösszenet. Amellett, hogy eszméletlenül jól éreztétek magatokat, élveztétek, hogy puccparádéban vagytok, táncoltatok, szaladgáltatok, jókat nassolgattatok, bandáztatok Leviékkel, Tündével, még egyéb teendőkről is külön gondoskodtál: Még estefelé a ceremóniamester leszúrt egy tucat fáklyát a kastélyba vezető járda két oldalára. Jött az este, de a fáklyákat nem gyújtották még meg. Nagyon izgatott téged, mikor is lesznek meggyújtva, kérdezgetted, mi meg mondtuk, hogy biztos meg fogják, biztos megvan a maga ideje, stb. Egyszer csak gyönyörű fénycsík övezi a kastély hátsó bejáratát. Meggyújtották a fáklyákat! Odamegyek, megcsodálom, te odajössz hozzám, és csak ennyit mondasz: "Látod, Anya, meggyújtotta a bácsi a fáklyákat! Elintéztem!" Ugyanis szóltál annak a bácsinak, aki láttad, hogy szúrja le őket a földbe, és ő észbe kapott, hogy valóban, elfelejtette meggyújtani őket! Még jó, hogy ott voltál ennyi okos felnőtt között! 

Kiesett az első tejfog!

Tomi, május 20-án, Kuriék esküvőjén mutattad: határozottan elkezdett mozogni a jobb alsó egyesed. Huhú, hát ez is eljött! Múlt héten, mikor mentem értetek az oviba, Gabi néni azzal fogadott, lehet, hogy a táborba jön a fogtündér. Ha igen, majd igyekeznek papírzsebkendőbe csomagolva eljuttatni... neki. 

Hétfőn indultatok is a táborba, kedd reggel pedig már várt Gabi néni képes üzenete: jöhet a fogtündér! Valószínűleg a reggeliddel együtt a fogacskádat is lenyelted, mert sehol sem találjátok.  

Nagyon kíváncsi vagyok a cuki selypítő beszédedre, holnap végre találkozunk és hallhatom!

Kiegészítés: június 4-én, vasárnap a kisjátszón pedig követte a második!!! Jöttél vele a kezedben, hogy kipiszkáltad, jöhet a fogtündér! Hát nem gondoltam volna, hogy egy héten belül két fogad is ki fog esni, de mostantól mindenre felkészülünk.

Kiegészítés #2: nem is selypítesz! 

Szövegek

Találtam egy feljegyzést még 2015 júniusából... Most nem nézem vissza, lepötyögtem-e, max kétszer meglesz. Cuki nagyon.

Tomi: "Kicserélem a babákat."

Anya: "Tomi, miért vetted el a babát Rékától?"

Tomi: "Mert nekem Emmi baba szimpatikusabb. Őt tolom most."

Tomi: "Postman Patet szeretnék nézni."

Anya: "Még nincs, csak fél óra múlva lesz."

Tomi: "De én nem a hivatalos Postman Patet akarom nézni, hanem a nyomkodósat (Dvd felvétel)."

Na ezek voltak még 2015-ből. 

Néhány még az utóbbi időszakból:

Nem is igazán a viccessége miatt. Imádom, ha mondod, Réka, a végén egy mély mindent összegző sóhajtással: "Anya a legjobb barátom." Sokszor mondod, olyankor megölellek és csak öleljük egymást, bújunk egymás ruha- és nyaki redőibe, és közben egy kicsit már látom is, hogy ennek egyszer, nem is olyan sokára, hopp, vége szakad. Anya ciki lesz. Addig minden pillanatának átadom magam és elteszem a kis szeretet befőttes üvegembe, hogy örökre megmaradjon nekem.   

Május 5-én 22:35-kor, puha sötétbe borult szobátok csendjét egyszer csak megtöri, hogy "Anyaaa! Te zavarol engem itt a aludásomba!" Gondoltam, maradok a kicsi lányommal meghitten összebújva, míg elalszik...

Réka olvasatában: "Elvesztettem zsebkendőmet, piros anyám érte."

Sárkányos-lovagosat játszotok. Réka tűzokádó sárkány: "Váááá!!!! Én téged letűűűzleek!"

Gyerekek, körömlakk-lemosás! Holnap ovi! 

Tomi: "Inkább nekem először, mert nekem azért jóval cikibb!" 

Aranyóra

A hétvégén olvastam egy gólyahíres szülő bejegyzését. Az Aranyóráról volt szó. Ezt a kifejezést használja az irodalom arra az időre, amikor az újszülött édesanyján piheni ki a születés gyötrelmeit, anya és gyermeke külvilági kötődése egyesek szerint ezekkel a pillanatokkal alapozódik meg. Kérdezte a posztoló, hogy nálunk, örökbefogadóknál ki hogyan élte meg (magzatmázasan odaadták neki a babát, elvághatta a köldökzsinórt, stb). 

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen fájdalmas nyomot hagyott bennem az élmény. Onnan derült ki, hogy felkeltem a kanapéról, hogy beszámoljak Apának az olvasottakról és mire odaértem, hogy azt sem tudtuk, melyik kis csomag lehetsz te, elcsuklott a hangom és zokogásban törtem ki, mint egy kisgyerek. 

A blog elején még biztos rózsaszín púderfelhőben úszva írtam le a gondolataimat, mert abban úsztam és mindent szépnek láttam, mikor megérkeztél hozzánk. A mostani eszemmel, és az időközben felébredt anyatigris énemmel ha visszamehetnék, lehet, hogy még pofonokat is osztogatnék. Jobb is, hogy nem tudok visszamenni. Haragszom, mert nem lehettem ott a világrajöveteledkor, csak mint egy tehetetlen, szorongással és aggodalmakkal teli idegen várakozhattam a folyosón, teljes bizonytalanságban tartva, hol vagy, mi történik veled, mikor láthatunk, mikor ölelhetünk. Ez volt az mi Aranyóránk. Tiszteletben tartottam Életetadód kérését: egyedül szeretné. Egyszer már végigcsinálta, most is megoldja. Nem tekintett anyádnak, nem érezte a mérhetetlen fájdalmamat, hogy is érezhette volna, meghalni készült egy része. Ezt elfogadom. Talán ő is az én fájdalmamat. Azért is haragszom, mert míg nem mi voltunk egy szaros papíron a gondviselőid, hozzád sem érhettünk, fotót is csak titokban készíthettünk rólad, mert volt ott egy kedves empatikus nővér, aki segített nekünk. Ahelyett, hogy végre magamhoz ölelhettelek volna és a füledbe súghattam volna, mennyire boldog vagyok, hogy az anyukád lehetek, egy szobában ültettek le minket, hogy végighallgassuk a védőnő monológját, a fene se tudja, miről, mert minden idegszálammal azon pörögtem, hogy mi a fészkes fenét csinálok én itt, amikor a gyerekem mellett lenne a helyem. Miért nem lehetek a babámmal??!! 

Kedves vér szerinti gyermeket szült anyatársaim! Csak egy pillanatra képzeljétek el, hogy ez Veletek és a babátokkal történik meg. Borzasztó érzés, ugye? Tegye össze mindkét kezét, akinek megadattak ezek az első csodálatos pillanatok. Rékával sem tölthettem sok időt együtt első találkozásunkat követően, olyan lila voltál, mint a milka tehén, gyorsan elvittek melegíteni. De vele legalább megadatott ami Tomival nem: Apa veled lehetett, és én is akkor láthattalak, dajkálhattalak, amikor csak akartalak. Na, kiadtam magamból. Egy kicsit jobb lett.