Testvérem

Múlt csütörtökön, mikor már itt voltál Bonyhádon Maminál, mi meg még Pesten, és skype-on beszélgettünk, megláttad az ölemben Rékát. Mami is pont kérdezte, hogy nézd csak, ki van ott, mire te: "A Réka! Ő a testvérem." Nagyon megható pillanat volt ez nekünk. 

Okfejtegetés

Ami evidens és mindennapos, az ugye csak akkor kezd el feltűnni, amikor valamiért megszűnik annak lenni. Így van ez azzal a csodálatos dologgal, ami 6 hónapja minden napomat beragyogta. Réka mosolya. Réka 3 hetes kora óta mosolyog. Rám is, Apára is, Tomira is, de még hogy! Mamira, Orsira, az összes játszis barátunkra, és az alkalmi csodálóira, kutyára, macskára mindenkire. És ez nekem teljesen normális dolog volt. És milyen lökött is vagyok, hogy erről még soha nem írtam!!! Vagy írtam? Szerintem még nem. Shame on me. 

Aztán Tomi elment tegnap Mamihoz nyaralni, gondoltam, ránk szakad a nagy csönd és nyugalom, be is terveztem mára egy übernyugis delux rántott hús sütést, Réka meg "segít" nekem a pihenőszékéből. Ahogy végül is eddig is történtek az ebédkészítések, csak most kicsit alacsonyabb zajszint mellett tehetek-vehetek. Délre terveztem elkészülni, ehhez képest ebéd még sehol, háromnegyed egykor könyörögve rimánkodtam az ég felé, hogy "Tomit akaroooom!" Ugyanis kisasszony az ő ebédjét végigsikítozta, de nem jókedvében, hanem olyan bepöccenősen. Minden kanál előtt sikított egy ablakrepesztőt. Nem ismertem rá. Mi lett az én hihetetlenül nyugodt, édes kis türelembogyómból??? És akkor felidéztem a délelőttöt és a tegnap délutánt és döbbenten állapítottam meg, alig mosolygott, inkább nyüglődött, vagy aludt sokat. Tomi hiányzik??? Nincs pörgés, csicsergés, ehelyett Anya dalol és mondókázik? Ez lehetett fura, Rékám? Vagy talán a kaki, ami a kanalak közt passzírozta ki magát a pelusodba...

Aztán az is lehet, hogy ezek a fura kiütések kínoznak, azt mondják, meleg kiütés. Van az arcodon, a karjaidon és egy-két pötty a lábaidon.

De még az is eszembe jutott most este, hogy mikor szombaton lefekvésnél Tomi miatt annyira felgyűlt bennem a feszkó (Apa, csakis Apa, Apát akarom, Anya, te ne pusziljál, stb.) hogy önmarcangolós dühöngés helyett inkább gyorsban eltekertem Ferihegyig és vissza. Fantasztikus érzés, ahogy az adrenalin és az endorfin átmossa a testet és lelket, próbáljátok ki! Na de ugye én szoptatok még, erre akkor annyira nem figyeltem... Hétfőre el is apadt az utánpótlás. De ezt akkor még nem kapcsoltam össze, csak most. Így szegény Rékám nagy valószínűséggel megint csak éhezik, mint élete első kilenc napja alatt. Mert nem adtam neki ennyivel több tápit vagy főzit. Most is visítottál, mikor letettelek aludni, hát megkínáltalak egy újabb 180-assal. Gond nélkül lement. Na, örülsz, hogy ilyen észlény anyád van???

Nagyon belassultak a melleim, szinte nem is dolgoznak. Jó, ha egyszer egy nap még tudunk szopizni. De én erre nem vagyok még felkészülve!!! Mi lesz velem az összebújásaink nélkül? Már sosem leszünk ennyire közel egymáshoz. Vagy akkor máshogy, remélem. De ha te is azzal jössz majd, hogy Apa gyere, Apát akarom, nem Anya, APA! és társai, azt hiszem még messzebb fogok tekerni.

Viszlát, pótkerék!

Ma van a foci vb döntő, épp zajlik a második hosszabbítás, Németország-Argentína 0-0, de ami még nagyobb izgalommal töltött el ma bennünket, az nem is ez volt.

Sokadszorra esett le a lánc a pedálos bicajodról, ma különösen nehéz volt visszaraknom, és a végére, mert már nem volt kedvem a szutykos kezemmel több csavart visszacsavarozni (németek rúgtak egy gólt...) és mert dobjuk fel egy kicsit a napot, Apával úgy döntöttünk, nem tesszük vissza a pótkereket, lássuk, mit kezdesz így a bicajjal. 

Lementetek Apával, én még Rékával szöszmötöltem itt fent, aztán mi is lementünk, és kíváncsian vártam, milyen látvány fogad majd. Mielőtt lementetek volna, leragasztottam a térdeidet ragtapasszal, hátha pont oda esel, aztán le is vettem gyorsan, mert mégis csak furán néz ki, hogy a hülye szülő ahelyett, hogy könyök- és térdvédőt adna a gyerekre, inkább előre sebtapaszt tesz rá... 

Mikor leértünk, a nagy, mély pocsolyánál álltatok, nem sokáig jutottatok, gondoltam, de láttam Apa arcán a derűt, és már újságoltátok is, hogy siessünk, mert ezt érdemes megnézni. 

Fogtad a bicajt, felültél rá, Apa elindított, aztán elengedett. Te meg tekertél, mentél, teljesen egyedül!!! Aztán ugyanolyan magabiztosan meg is álltál!!!

És ezt többször megismételted, addig, míg teljesen magadtól indultál, Apa segítsége nélkül. Csak ámultunk, bámultunk. Mi lesz a seprűnyeles asszisztenciával, a sok-sok bicaj után loholással??? Még nem vagy három sem. Hát, tényleg hasznos egy jószág a futóbicaj, akarom mondani, tanulóbicikli.  

Németország a világbajnok.

Réka státusz

Valahol 7.5 és 8 kiló között lehetsz, este lemérlek, ha nem felejtem el (megj.: elfelejtettem...) (megj.: 7.7). Remélem, nem ér meglepetés, vagyis hogy kevesebb vagy a saccoltnál, mert amióta elkezdtük a püréket, pépeket is, meg amúgy eddig sem etettelek olyan tudományos pontossággal, ahogy Tomit etettük anno, hááát, fogalmam sincs, hogy eleget kapsz-e, vagy többet vagy éppen kevesebbet, mint kellene. Ránézésre éppen tökéletesen kerekded, elégedett és nagyon cuki vagy. 74-es, 80-as rucikat hordunk, de van még 62-es naci is, ami néhanapján rád kerül. A hajad továbbra is vonzza a tekinteteket és az "áááááh"-kat meg "óóóóóh"-kat, elkezdtük csatolni, alakítgatni, már vágtam is belőle oldalt és elöl, amikor olyan nagy meleg volt és főttél alatta. Egy időben kimondottan trendi volt, oldalt 1 cm új hajacska, fent göngyör-böngyör régi, hátul egy varkocs hosszú régi, ami néha göndörödött is. Olyan mohikános fazonra hajaztunk. Na aztán ettől a kacsafarkincától is megszabadítottalak, mert szemmel láthatóan ritkult és mindig húzhattam is öltözködés, partedli felkötés közben. Így már csak olyan Lyle Lowett-es a fazonunk...

Eddig csak a baloldali fogacskád fehérlett lent, ma megtörtént a jobbos áttörés is, már teljesen kivehető, hogy ketten vannak. Biztos nagyon kellemetlen érzés lehet, sokat matatsz a szádban, úgy tűnik, rájöttél, hogy jó az a hüvelykujj, ha nincs kéznél a cumi. Egyik este elalváshoz is inkább az ujjacskádat választottad, nem a cumit, miközben édesen álomba dünnyögted magad. Szereted, ha simizem a fejedet, tarkódat altatás közben. Ha abbahagyom, egy határozott "ö" hanggal kéred a folytatást, a kiságy rácsai felé vetett réveteg tekinteteden mit sem változtatva.

Van egy édes kéztartásod, illetve több is, ha Mami kedvenc, "avarjánosos" összefont kéztartását is figyelembe vesszük, de most nem az jutott eszembe, hanem amikor a nyitott tenyedetet úgy fordítod, hogy a hüvelykujjadat megtámasztod a mellkasodon és így tartod egy darabig, mintha jelnyelvvel próbálnál üzenni vele. Vagy a szívcsakrádból árasztanád az ujjacskáidon keresztül a szeretetet, ha egy kicsit természetközelibben szeretnék fogalmazni. 

Néhány napja elkezdtél te is dumálni. Nagyon élvezzük, rettentően cukin csinálod. Eszünkbe is juttatta, amikor Tomi csinálta ugyanezt, ugyanilyen cukin és eszünkbe jutott az is, milyen villámgyorsan el is illant ez az időszak, úgyhogy igyekszünk minden másodpercét kiélvezni. Már tanítottál is nekünk egy új szót, a többivel még próbálkozol, hátha egyszer végre felfogjuk, mit próbálsz mondani, de a "memme" többszöri ismételgetése cicit vagy cumisüveget jelent, amit tüstént a rendelkezésedre kell bocsátani. 

Még mindig mózesben sétálunk, bár már végigérsz benne, de ülni még nem tudsz, így nem siettetem a sportrészt. Meg amúgy is rákaptál a hasalós nézelődésre, amit Anna barátnőd már mesterfokon űz. Aludni is inkább hason szeretsz már ágyban is, mózesben is.
Ami pedig bearanyozza a napjaimat, azon túl, hogy egy tündér vagy, a kezed puha kis érintései. Mindig hozzámérsz, néha simogatsz is, szopi közben egyet-egyet püfölsz is rajtam, de az is csak azért van, mert vezényelsz és hajat túrsz ezerrel, gondolom, ahogy a bélműködés éppen megkívánja. Ha egyenesen tartalak, hogy nézelődj, a bal kezeddel a nyakamat vagy az államat érinted meg olyan puhán és finoman, amihez foghatót még sosem éreztem. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat.   

Variációk cictémára

Tamás: "Anya, nekem van cicim?"
Anya: "Nincs, te kisfiú vagy, a kisfiúknak nincs cicijük."
Tamás: "Akarok cicit! Akarom, hogy Réka jóllakjon."

"Anya, előveszed a cicidet?"

Sörözünk, én Karamalz-ot iszok, Apa, Mami alkoholos sört.
Tamás: "Anya miért nem alkoholost iszik?"
Már egyszer-kétszer átrágtuk a témát, hát megkérdeztem:
"Na, miért?"
Tamás: "Mert van cicid!"
Mami: "Nekem is van, én miért ihatok?"
Tamás: "Mert nincs benne tej!"
Aztán megállapítod, hogy "A sörök általában alkoholosok."

És még egy-két Tomiszáj: "Ez a répa nem akar kijönni a tányéromból. Kénytelen vagyok kihalászni."
"Aranyos a Réka. Természetesen."

Bugyisodunk

Néhány hete, mikor még kuckóztunk, szóba se jöhetett a pelus nélküliség. Rendre bosszankodhattunk, hogy már megint nem szóltál, már megint nem vették időben észre, már megint olyan lett a body-d széle, és miért csak egyet, miért nem lehet mind a három nyamvadt patentot bepatentolni a lábad között, hogy ne csússzon félre a pisitől, kakitól duzzadó pelus és lógjon, mint egy hatalmas potroh... Na jó, ezen már nem is pörögtem, mert láttam a fényt az alagút végén, egyszer vége lesz a kuckós heteknek, nem lesz több mérgelődés ezek miatt. És persze egy kis szomorúság is vegyült ebbe, nem lesz több Mira, Simon, Balázs meg Milán se. Utolsó nap, mikor eljöttünk, persze nem értetted, hogy az az utolsó nap és még mindig jelen időben szoktál a kuckóról mesélni, de nekem összeszorult a szívem és könnyes lett a szemem, mikor megpróbáltam elmondani a mondatot: "Gyere, nézzünk egy kicsit körül a kertben aztán köszönjünk el tőle." A "körül" után nem ment tovább. De mert Zsófi is velünk volt, nem akartalak jobban megijeszteni titeket, hogy mi üthetett hirtelen belém, inkább csak megsimogattam a fejedet, bólintottam egyet, mikor odasiettél a kiskapuhoz becsukni, mert annak csukva kell lennie és szépen elballagtunk a kuckótól.

Szeptember első péntekén lesz valami évzáró féleség, ha úgy alakul, elmegyünk, már csak azért is, mert a tányérodat, poharadat sikerült ottfelejtenünk.

Na szóval, pár hete még pelenkáztunk, az óvodakezdés meg egyre közelebb, hát nem tehettünk mást, mint elengedni a nyomást, leszálltunk rólad, nem kínzunk tovább wc-re üléssel, bilivel, "Előtte szóljál!"-lal, lesz, ami lesz, max később kezdjük az ovit. Helyette inkább meséltem neked egy Tamás nevű kisfiúról és ügyes kis cimboráiról, Csanádról és Dávidról, akik már lelkesen locsolják a fák tövét, ha úgy hozza a szükség. És hogy ez Tamásnak mennyire tetszett, és elhatározta, hogy ő is így akar pisilni. És lám, a következő napok során ezt saját szemeddel is láthattad és úgy tűnt, nagyon tetszett a megelevenedett mese, mert egyszer csak szóltál lent, hogy kell pisilni. Szaladt is Apa veled a bokrok közé, és nagy diadallal megvolt az első kinti nagyfiús pisilésünk! Füreden már nem is volt rajtad pelus, csak alváshoz, mire hazajöttünk múlt hét végén, már a délutáni alváshoz sem kellett, gondolhatod, milyen büszkén és lelkesen siettünk Apával életünk első szülői értekezletére, hiszen így már nem kérdés, szeptembertől ovis leszel! 

Édes vagy, ahogy Rékának magyarázod néha, "Te még kisbaba vagy, de én már bugyisodok!" vagy amikor kérsz, hogy úgy vegyük fel a játszira a nadrágot, hogy látsszon, hogy alatta bugyi van. 

Nagyon örülünk, hogy eljutottunk idáig is. Sokan mondták, hogy nyugi, meglátjátok, egyik napról a másikra elhagyja majd a pelenkát. Tényleg kár harcolni és feleslegesen nyúzni egymást, ahogy mindennek, ennek is megvan az ideje, mindennek be kell érnie, csak türelem kell hozzá.

Tegnap nagyon vicces jelenetet láthattunk a játszón. Dáviddal egyszer csak elhatároztátok, hogy meglocsoljátok az egyik fát, egy szempillantás alatt ott is teremtetek, mi már csak azt láttuk, hogy ott vagytok és toljátok le a nacit. Sanyi, aki már négy éves, és szeret főnököset játszani veletek, de csakis ő lehet a főnök, szintén látta ezt és rögvest csatlakozott is hozzátok, így már hárman locsoltátok a fát. Nem tudom, ha Csanád pár perccel korábban ér a játszira, szintén csatlakozott-e volna, mindenesetre megdőlt egy újabb buta általánosítás, hogy csak a csajok járnak egyszerre pisilni...